Kedves Olvasóink!
Ezennel elkezdek egy új sorozatot, ami remélem, hogy sok embert fog érdekelni, és sok emberben fog megszüntetni bizonyos előítéleteket. Mert azokkal bővelkedünk.
Arról fognak mesélni emberek, hogy miért tértek át a zsidó hitre, hogy élték meg ezt a változást és mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.
Gondolom sokan tudjátok, hogy mint rabbi, sokat foglalkozom a zsidó vallásba való áttérés kérdésével.
A történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton.
Ezzel a kis összefoglalóval is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt.
Tóra kategória bejegyzései
"Árulkodó Júdás!" – Egy gyermekkori rossz emlék felelevenítése (és elemzése)
Gyermekkoromban, lehettem 8-10 éves, talán picit több, az általános iskolában gyakorta hangzott fel a csúfolódó: „árulkodó Júdás / nem kap piros tojást…!” versike.
Kapott belőle mindenki bőven.
Fájt is nekünk.
Akkor kisgyermekként, akinek vajmi fogalma sem volt, nemhogy Júdás szerepéről, de még a Bibliáról sem, már ab ovo elkönyveltem ezt az embert valami született nagyon-rossznak, aki elviszi még a piros csokitojásaimat is.
Júdás a rossz…
Aztán eltelt néhány esztendő és megjelentek cizelláltabb szidások (káromkodások) is.
A zsidózás.
„Te zsidó vagy!” – mondták nekem… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy pészáhi mese, amit pénteken fogok elmondani a zsinagógában – (Hagyomány XXI.)
ajánlom gyl és wm régi barátaimnak.
mert ők nagyon hisznek a mesékben…
hol volt, hol nem volt…
volt egy család. picit hagyományőrzők. a férj pszichiáter.
minden évben tartottak széder estét.
igaz rövidkét.
egyik évben a férj pészáh előtt néhány nappal telefonon hazaszól:
„ebből a hókusz-pókuszból nem kérek többet!
idegesít.
a kislányunk megkérdezi ezt a buta 4 kérdést.
nekem meg kell válaszolnom.
butaság.” Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Rabbi, mi az igazság? – Zsidó gyász a nem zsidó szülő után – (Hagyomány XXI.)
Ebben a sorozatban megtörtént eseteket szeretnék leírni, amelyekkel megkerestek engem és megpróbáltam válaszolni a felmerült kérdésekre. Bízom abban, hogy a válaszaimmal tudok irányt mutatni, hogy az érdeklődők kiigazodjanak a vallásjog sokszor nagyon nehéz területein.
(Szeretném hangsúlyozni, egy háláchikus döntéssel nem mindig kell egyetérteni. Ezek a cikkek kizárólag az én véleményemet tükrözik, és egyik testületnek sem hivatalos véleménye. Szívesen veszem azok a véleményét, akik érdemben szeretnének reagálni a cikkekre.)
Ennek a kis munkának az is apropót adott, hogy a magyarországi zsidó közéletben egyre inkább előkerülnek azok a kérdések és viták, amiken a nyugati zsidó közösségek és az amerikai zsidó társadalom már évtizedekkel ezelőtt túllépett, – és a maga módján – de már feloldotta a problémákat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A mi pészáhi kampányunk… – "Mert légy zsidó!"
Többen kérdezték, hogy miről szól ez a rendkívül sikeres a pészáhi Facebook kampány és egyáltalán mi vezetett bennünket!
1)
Megvolt az üzenet, amit 2013 pészáhján próbálok átadni, és ezt egy írásomban – más szavakkal – le is írtam a múlt héten:
- Hagyományaink felfedezése.
- Saját zsidóságunk megtalálása.
- Identitásunk megőrzése a vallásgyakorláson keresztül.
- Öntudatunk megerősítése.
2)
Ehhez kerestem fő-üzeneteket (key message), amiben próbáltam a zsidó büszkeségre helyezni a hangsúlyt, azaz
– Ez a mi saját ünnepünk.
– Az ünnepnek vannak vallási törvényei.
– Éljük meg a zsidóságunkat, mint élő hagyományt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szülessünk-e zsidónak, tanuljunk-e zsidónak vagy érezzünk-e zsidóként? – Pészáh előtt… (Hagyomány XX.)
KELL-E NEKÜNK MACESZ-MORZSA?
Avagy szülessünk-e zsidónak, tanuljunk-e zsidónak vagy érezzünk-e zsidóként?
Pészáh, a kérdések ünnepe és hónapja.
Niszán, a kérdések hónapja.
Kérdéseket szeretnék feltenni Nektek is, önmagamnak is. Ha meg tudjuk válaszolni, közelebb kerülünk a zsidóság, esetleg saját zsidóságunk megértéséhez is.
- Bele lehet-e tanulni az érzelmekbe, vagy bele kell születni?
- Lehet-e egységes a zsidó nép legalább egy pillanatra, vagy ez naiv álom?
- Vannak-e mindenki által elismert vonatkoztatási normák?
- Talán a teremtéstörténet – vagy az ősatyák élete? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A legfontosabb pészáhi törvények dióhéjben… és néhány recept :) – (Hagyomány XIX.)
Pészáh, a zsidó naptár szerint Niszán hónap 15. napjától 22. napjáig tart, ami idén, a 2016. polgári évben április 22. estétől – április 30. estéig (20.46) tart.
Az alábbiakban szeretném egyszerűen összefoglalni a pészáhi előkészület legfontosabb lépéseit kiegészítve az esetleges szombati széder estéből adódó lépésekkel.
Általános szabályok
1.
A Tóra tiltja kovászos étel fogyasztását és birtoklását Pészáh nyolc napja alatt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Rabbi, mi az igazság? – Ábrahám szövetsége pro és kontra – (Hagyomány XVIII.)
Ebben a sorozatban megtörtént eseteket szeretnék leírni, amelyekkel megkerestek engem és megpróbáltam válaszolni a felmerült kérdésekre.
Bízom abban, hogy a válaszaimmal tudok irányt mutatni, hogy az érdeklődők kiigazodjanak a vallásjog sokszor nagyon nehéz területein.
(Szeretném hangsúlyozni, egy háláchikus döntéssel nem mindig kell egyetérteni. Ezek a cikkek kizárólag az én véleményemet tükrözik, és egyik testületnek sem hivatalos véleménye. Szívesen veszem azok a véleményét, akik érdemben szeretnének reagálni a cikkekre.)
Ennek a kis munkának az is apropót adott, hogy a magyarországi zsidó közéletben egyre inkább előkerülnek azok a kérdések és viták, amiken a nyugati zsidó közösségek és az amerikai zsidó társadalom már évtizedekkel ezelőtt túllépett, – és a maga módján – de már feloldotta a problémákat.
Ábrahám szövetsége pro és kontra Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Raj Tamás – A modern rabbi, aki nagyon hitt a szép világban. – (Életmesék XXV.)
1940, február 9-én (5700. svát hónap 30-án, azaz „ros hódes ádár”-kor) született és rá 70 esztendőre 2010. március 8-án (5770. ádár 22-én) hunyt el rabbim és mesterem (morénu verábbénu), Raj Tamás.
Amikor Tamásról megemlékezem, akkor inkább szubjektív módon kettőnk kapcsolatáról szeretnék mesélni, így örökítve meg ennek a fantasztikus embernek az emlékét, aki nemcsak nekem adott rengeteg élményt, tudást és zsidóságot, hanem annak a generációnak, amelyik a 80-as évek végén, a 90-es évek évek elején találta meg a saját zsidó öntudatát.
Lehet, hogy ezt a monológot néhányan önzésnek fogják gondolni, ám éppen az ellentettjének szánom.
Tamás abban hitt, hogy a szellem és a tanítás, tovább él az emberekben, ahogy a talmudi legenda tanítja, a Tóra szent tekercseit akár el is lehet égetni, de a betűk mindig tovaszállnak, és.egyre több és több ember látja meg azokat.
Legyünk akár mindannyian apró kis szélfújás, akik továbbviszünk egy-egy betűt. És a világ csak ezen áll – mondja egy másik talmudi legenda – a betűket tanuló kisgyermekek lélegzetvételén.
Ő biztos ezt akarná…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Röviden… 170 (eddig 137) mindennapi kérdés és rabbinikus válasz a kóserságról. (Kóser-élet VI.)
Merre induljak? Mit egyek? Hogyan maradjak törvényeinkhez hű a diaszpórában? — és a kérdések napról-napra gyűlnek és gyűlnek…
Ebben a kis gyűjteményben próbálok választ adni felmerült kérdésekre.
Ez a cikk naponta bővül, mert a kérdések feldolgozásához elég sok idő kell, és ezáltal köszönöm meg annak a néhány embernek, akik segítettek nekem ennek a gyűjteménynek az összehozásában.
Fontos megjegyezni, hogy a válaszok az ortodox döntvényhozók véleményét tükrözik.
Olvassátok szeretettel ezt a gyűjteményt és tanuljátok alázattal a zsidó vallásjogot!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….