„Emlék – könyv” 7. oldal
1906. november 18. Ekkor voltam „-65” éves.
Vasárnap volt és holdújulás.
Beköszöntött kiszlév, azaz a hanuka hónapja.
Aznap 9 gyermek született Budapesten.
Csodálatos neveik voltak az újszülötteknek: Hahn Margit, Goldstein Manó Miklós, Goldstein Adolf (nem testvérek!), Lindner Mihály, Wallerstein Árpád, Rozenfeld László, Kardos Ernő, Preischach Andor és Weisz Béla. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
„Emlék – könyv” 5. oldal
Én 1971-ben születtem.
Amikor megnézzük az ezt az évet jellemző „zsidó számokat”, akkor eszünkbe juthat néhány korábbi írásom, amikor láthattuk, hogy a XX. század elején, néha egy nap alatt több születést jegyeztek be, mint ebben az esztendőben.
Ha 1941-ben, – amikor több, mint 500 gyermeket jegyeztek be a budapesti könyvekbe és több, mint 1000 (!) esküvő volt -, azt mondjuk, hogy 30 esztendő múlva ennek az 5%-a se lesz, biztos bolondnak gondoltak volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
„Emlék – könyv” 3. oldal
1941. június 27-én Magyarország hadüzenetet küldött Szovjetuniónak. Rá másfél hónapra, az 1941. évi XV. tc. (harmadik zsidótörvény) megtiltotta a vegyes házasságokat és a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot.
Megalázó törvények voltak, és akkor meg csak sejtették, hogy az azt követő évek milyen nehezek lesznek, éppen ezért kiemeltem fontos volt, hogy a pesti neológ zsidó közösség miképpen állt a saját vallásgyakorlásához.
1942-ben, március 15-e, a nemzeti ünnep, egy vasárnapra esett.
Aznap 21 esküvőt tartottak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Emlék-könyv 1. oldal:
Egy életrajz írása közben belebotlottam 1922. február 22-i dátumba.
Merő kíváncsiságból megnéztem, mi is történt aznap Pesten (!), a neológ közösségben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Moskovits Péter által fenntartott, „kerekasztal-mp” blog felkért arra, hogy írjak pár sort a pesti gettó felszabadítása kapcsán. Sosem írtam még erről a kérdésről, ám most megtettem.
Moskovits úr blogja mellett én is szeretném megosztani a gondolataimat:
Pilinszky János így fogalmaz Ars Poetica helyett című írásában:
„Auschwitz ma múzeum. Falai között a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb. Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket is, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit. Pedig ezek a század betűi; ezek a kor betűformái. (…) Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.” Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Név: Simon (1932)
Téma: Régi zsidó ünnepek, (2 vh előtti zsidó élet), Budapest.
Interjút készítette: Schlenker Ádám
Gyerekkorában a családja milyen formában őrizte meg a zsidó hagyományokat?
Arra határozottan emlékszem, hogy péntek esténként és szombaton délelőtt zsinagógába jártunk a szüleimmel, a Bethlen téri zsinagógába, és a nagy ünnepeket is a Bethlen téri zsinagógában ünnepeltük meg. Az apám nagyon vallásos ember volt, nem ortodox, csak neológ, – ahogy azt hívják -, és minden reggel tfilinnel, taliszban imádkozott, nálunk kóser koszt volt odahaza, és természetesen sábeszkor nem lehetett sem főzni, sem villanyt gyújtani, tehát betartottuk azokat a szabályokat, amelyeket a vallás előír. Szegény apámat elvitték munkaszolgálatba, 1940-től vagy ’41-től minden évben be kellett, hogy vonuljon, haza is jött, de ’44-ben, amikor elvitték, többet nem jött haza. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Először is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki bármilyen fórumon is együttérzésüket fejezték ki e kínos üggyel kapcsolatban, jól esett.
Miről is van szó?
Röviden annyi történt, hogy 2013. október 23-án délután saját biciklimmel zebránál álltam a hetedik kerületben zöld lámpára várva, mire oldalról egy szintén zebrán álló járókelő (aki nem mellesleg megítélésem szerint a Jobbik gyűlésről jött elfele) zsidózni kezdett, s mivel olyan két másodpercen belül nem reagáltam (nem is állt szándékomban), arcon köpött úgy, hogy a szemüvegemről is csak nehezen tudtam letörölni nyálát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….