in medias res:
Csodáltam Sebestyén Mártát és a Muzsikás együttest, amikor 1988-ban Kőbányai János ihletésére az erdélyi zsidó népzenét közismertté tette, és két teljes albumot is szentelt az emlékezésnek és ennek az eltűnt kultúrának. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egyéb kategória kategória bejegyzései
“Tiltja-e bármelyik vallás a válást?” – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XIX.
Van olyan vallás, amelyik megkülönbözteti az elvált embert a többitől? Az elvált ember is gyakorolhatja a vallását?
Ezúttal – Ferenc pápa legutóbbi nyilatkozata után – arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy miként állnak a házasság szent kötelékének felbontásához, mi a véleményük a válásról?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a hozzáállása az Ön vallásának a válásokhoz, az elválni készülő, vagy elvált emberekhez? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy kém, akinek a mai napig nem tudjuk még az igazi nevét sem — Életmesék XXXVIII.
1851. szeptemberében Kossuth Lajos megérkezett Angliába.
Útja – a korabeli leírások alapján – valóságos diadalmenet volt. Nemigen ünnepeltek úgy külföldit Angliában, mint a magyar szabadság bajnokát.
Kossuth legendás hírétől illetve magától a megjelenésétől is el volt ragadtatva mind az angol arisztokrácia, mind a polgárok.
Ugyanez a lelkesedés fogadta, bármelyik városban vagy országban is járt.
Szinte mindenki őszinte tisztelettel, alázattal és bámulattal adózott a magyar hősnek.
Kossut csodás és várva várt angliai látogatását megelőzően néhány héttel egy birminghami fogadásra betoppant az angol rendőrség és letartóztatta az alig 40 esztendős Beck Vilma bárónét, írónőt, aki mellesleg Kossuth Lajos bizalmasaként volt ismert és éppen ezért ünnepelt közszereplője volt az angol közéletnek.
A helyzet pikantériáját fokozza, hogy magát a fogadást is Beck bárónő tiszteletére adták, hogy pénzt szerezzenek a legújabb könyvéhez, ami a szabadságharcról szól.
Másnap reggel a bárónőt bírósági kihallgatásra vitték.
A kihallgatáson a bárónő elájult és rögtön meghalt.
Az angol média és közbeszéd összeesküvésről beszélt. Ám mi is történet valójában? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Gyere, sétálj velem V. – egy szék a síron
Sétáltam a temetőben. Sokat járok arra.
Csönd és hideg kő. Érthetetlen az elmúlás.
Gyászolók és hozzátartozók könnyei és zavara kísér.
Én is gyászoltam már. És most is gyászolok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Menekültkérdés: „Tudom, hogy félve nem lehet élni" — akibic.hu körkérdése
Az alábbi cikkem akibic.hu honlapon jelent meg. Olvassuk elgondolkodva!
A dilemma a következő: mi való előrébb, az idegenek befogadásáról szóló tórai parancs és az európai liberális értékrend, vagy a zsidók ellen is elkövetett merényletekkel kapcsolatos nyugat-európai tapasztalatok, amelyek elrettenthetik a magyar zsidókat is attól, hogy szívesen fogadják a menekülteket?
A Kibic kérdést intézett a zsidó közösség prominens szereplőihez.
A következő dilemmára vártuk a válaszokat: van egyrészt az európai liberális értékrend, amely befogad és integrál, valamint a tórai parancs
(„Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Egyiptom földén.” – Mózes harmadik könyve);
másrészt a rossz tapasztalatok, Toulouse, Párizs, Koppenhága, az európai zsidók ellen is elkövetett merényletek.
Vagyis a kérdés, hogy magyar zsidóként mit gondolnak a válaszadók arról, milyen hatása lenne a hazai zsidóság helyzetére, ha az ország tömegesen befogadna muzulmán menekülteket?
Alább Radnóti Zoltán, a Bét Sálom zsinagóga rabbijának válasza olvasható. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elizabeth Taylor — Aki a zsidóságot választotta I.
A zsidóság megélése lehet vallási, identitásbeli, történelmi, vagy akár szólhat egyszerű sorsközösség vállalásról is, akár tudatos az, akár csak valaki megszenvedi a saját zsidóságát.
Hasonlóképpen – a zsidó vallásba való betérés indokai is szerteágazóak lehetnek.
Az ortodox „rabbi”-k egy hangos csoportjának általános véleménye szerint az ember kizárólagosan egy vallást választ és egy vallásba tér be. Kizárólag abból kell vizsgáznia és annak minden szegmensét köteles gyakorolnia. Ha bármit is megszeg a micvák közül, azt számon kérik rajta és akár vissza is vonják a betérését.
Ezen rabbik véleménye szerint, aki bármi más miatt tér be (sorsközösség, Istenszeretet, Izrael-szeretet, stb), az nem számít betérésnek. (Ennek pszichés következményeiről most ne beszéljünk)
Más rabbik (akik szerencsére a többség) szerint elégséges ennél jóval kevesebb a zsidó néphez való csatlakozáshoz, és a betértnek nem kell feltétlenül zsidóbbnak lenni a zsidóknál. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy vers kettős élete – Eredeti vagy hamis?
Kaptam egy verset.
Nagyon szép legendát írtak hozzá…
A történet szerint ez a vers, az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó-ban látott napvilágot 1992. február 29-én, az ezekben a hónapokban itt tartózkodó kalandos életű Dr. Kulin Bán közreadásában.
Az ő közlése szerint 1944 november végén Szentgotthárdon három napon keresztül vitte az uzsonnát a temetőben bujkáló zsidó munkaszolgálatosnak és tőle kapta a „Védőbeszéd” című verset.
A vershez írt jegyzetében többek között ez áll:
„Szerencsémre otthon mindjárt átírtam a kéziratát (mely még ma is megvan), és így csak a másolattal csíptek el másnap a kakastollas csendőrök, akik jól elpüföltek, hogy kivallassanak a „zsidó-felebarátom”hollétéről. Sajnos még most sem tudom, hogy mi lett ezzel a szerencsétlen emberrel. De, ami még jobban bánt, hogy még azt sem tudtam felkutatni, hogy tőle vagy valaki mástól ered-e a vers. Nos olvassák el Önök is és éljék át ugyanúgy, mint ahogyan én azt majdnem öt évtizeddel ezelőtt először átéltem, és a mai napig lelkembe zártam.” Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy imakönyvben megtalált "zsidó" végrendelet — Életmesék XXXVII.
Kaptam ajándékba egy imakönyvet. Igen vaskos volt, ezért egy hétig pihentettem a polcon, amíg belenéztem.
Amikor kinyitottam egy szomorú csodát találtam benne.
Egy boríték volt benne, amiben egy levél, amit egy édesapa írt a fiának.
Megosztom ezt a levelet veletek, hogy ti is olvassátok el…
Véleményem szerint megdöbbentő koremlék. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy csöndes és tragikus sorsú milliárdos —Életmesék XXXVI.
Ez a cikk azért született meg, mert egy képen megláttam, a Schiffer villa belső tereit, a bútorait, a díszítéseit és rögtön arra gondoltam, erről kell olvasni… Aztán megismertem a sorsát… és rögtön arra gondoltam, erről kell írni…
Amikor nézem a 20. század elejének építészeti remekeit, és közöttük – elfogulva – a zsidó üzletemberek által megrendelt házakat vagy belsőépítészetet, akkor mindig elszorul a szívem.
És nem csak a csodaszépség miatt, hanem, hogy mindez az igényesség és szellemi illetve financiális elegancia immáron a múlté. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Emlékeztető összefoglalás a MAZSIHISZ elnökválasztás elé
2015. május 10. – ismét MAZSIHISZ elnökválasztás…
Már kezdett hiányozni…
Mint korábban többször is leírtam, – meglátásom szerint a közelmúltban – honi neológ zsidóságban két fő irányzat csap össze:
1)
Heisler András köré csoportosuló alapvető szemléleti változást már addikt módon erőltető csoport.
2)
Zoltai Gusztáv köré csoportosuló, az eddig bevált utat konzerváló csoport.
És így lesz ez most is…
Ismét választás lesz…
És már a komolyabb magyar „celebek” beszálltak a kampányba.
Heisler mellett:
Konrád György, Réthelyi Miklós,
Angyal László, Bitó László, Fahidi Éva, Forgács Péter, Geiger Steven, Harsányi László, Hegedűs D. Géza, Heller Ágnes, Kornis Mihály, Komoróczy Géza, Kovács M. Mária, Lakner Judit, Mihály György, Pécsi Vera, Sándor Pál, Sugár Ágnes, Székhelyi József, Szűts Miklós, Ungvári Tamás, Vásárhelyi Mária, Vince Mátyás, Schweitzer Judit, Vojnich Erzsébet, Závada Pál (A közös közlemény itt)…
Heisler ellen:
Schwezoff Dávid, aki irodalmi tehetségének és blogjának 100%-át erre a célra áldozza fel, Sessler György, Bandi László, Feldmájer Péter…
Nos, lehet választani az ajánlók közül, kivel töltenénk el egy délutánt egy kávé és egy sütemény mellett…
De ez a cikk azért készült el, hogy egy picit megnézzük a kronológiát, vajon mi előzi meg a mostani választást? Egy kattintás ide a folytatáshoz….