Már napok óta figyelem, mit is „hozott” az 1%-os felajánlások terén a Heisler-féle „emlékezetpolitikai” és az „ÉRTÉKEKET TÁMOGATUNK” kampány, ami nem is igazán kampány volt, hanem politikai állásfoglalás, illetve a sokakat megdöbbentő és meghökkentő, ám annál feltűnőbb EMIH-es „kérdezd a rabbit” kampány…

Ezt az elemzést minden esztendőben megcsináltam.
2012-ben és
2013-ban
is. – lehet olvasni és emlékezni.
ÉSSSS VÉGRE!!!
Idén is megjelentek az adatok!!!!
És a feltett költői kérdésemre a válasz egyértelműbb, mint gondolnánk…
2014 tavaszán, az adózók így döntöttek… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egyéb kategória kategória bejegyzései
Három mese az életről és a tapasztalatról
Írtam három mesét.
Nem is tudom miért.
Csak fájdalmamban eszembe jutottak a szavak.
Aggódom.
Ennyi és nem több.
Ám ez már így is rengeteg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Tudtad? A Jeruzsálemi Szentélyben be volt tiltva a "like" jel! — az esetleges csalók miatt
A zsidó vallásban, a Szóbeli Tan alapkönyve, a Misna, amelyet post 200-ban zártak le.
A misna „Joma” traktátusa, Jom Kipur napjáról és a szertartásairól szól
Így írja a 2. fejezet, 1 misnája:
בראשונה, כל מי שרוצה לתרם את המזבח, תורם
ובזמן שהן מרבין, רצין ועולין בכבש, וכל הקודם את חברו בארבע אמות זכה
ואם היו שניהם שוין, הממנה אומר להם הצביעו
ומה הן מוציאין, אחת או שתים, ואין מוציאין אגדל במקדש
Fordítás (@razo):
– Eleinte (vasárnap hajnalban), az vitte le a hamut az oltárról, aki akarta.
– Amikor egyre már több kohanita (pap) szolgált, akkor mindannyian felfutottak az oltár rámpáján, és aki a leggyorsabb volt és 4 „ámá”-val (azaz kb. 2 méterrel) megelőzte a társát, ő végezhette el ezt a szertartást.
– Ha ketten egyszerre értek fel, akkor a vezető azt mondta a kohénoknak: „mindenki emelje fel az ujját!” (…és egy általam most kitalált számmal kiszámolom, ki is az, aki leviheti a hamut az oltárról!” – A vallásjog szerint embereket nem lehet megszámolni, azért az ujjakat számolta a vezető…)
– Melyik ujjat emeljék fel? Akár egyet, akár kettőt (ha nehezére esik mozgatnia a mutatóujját önmagában, akkor hozzáemelheti a középsőt), de a Jeruzsálemi Szentélyben tilos felemelni a hüvelykujjat! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
11+1 magyar zsidó, aki hozzájárult az észak győzelméhez az amerikai polgárháborúban
Ezen hiánypótló összeállítás alapanyagát Kovács Pétertől kaptam meg.
Mindenek előtt nagyon köszönöm neki ezt a gyűjteményt, hiszen Magyarország szereti hangsúlyozni, hogy mennyi kiváló katonát és hőst adott az Egyesült Államoknak az 1861-65-ös amerikai polgárháború alatt, ám sokan elfelejtik, hogy e hősök között rengeteg olyan zsidó származású katona volt, akik még az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharcban harcoltak, a magyar szabadságért, annak ellenére, hogy nem is voltak teljes jogú polgárai a hazának.
Ezek a zsidó hősök – miután menekülniük kellett a szülőhazájukból – , tovább folytatták a harcukat az egyetemes szabadságjogokért, ezúttal már az amerikai polgárháborúban, az északiak oldalán.
Többen magas tiszti rendfokozatokat értek el, ám zsidó hitüket nem felejtették el így a zsidó katonák becsületét gyarapították.
Többen még a legmagasabb amerikai kitüntetést, a Medal of Honor-t is megkapták.
Ismerjük meg ezeket a magyar-zsidó-amerikai hősöket!
Olvassuk tisztelettel! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Úristen! Zarándokok! – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XI.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Ön szerint miért kelt akkora izgalmat és zaklatottságot az emberek körében, ha valaki csöndben zarándokol?
Kiáltvány a szolidaritásért és a békéért (Declaration for the solidarity and peace)
Als die Nazis die Kommunisten holten, habe ich geschwiegen, ich war ja kein Kommunist.
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista.
Als sie die Gewerkschafter holten, habe ich geschwiegen, ich war ja kein Gewerkschafter.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Als sie die Sozialisten einsperrten, habe ich geschwiegen, ich war ja kein Sozialist.
Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista.
Als sie die Juden einsperrten, habe ich geschwiegen, ich war ja kein Jude.
Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó.
Als sie mich holten, gab es keinen mehr, der protestieren konnte.
Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.
(Martin Niemöller)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
2014: agymosás az emberek fejében – azaz egy történelmi ellenségkép kreálása már csak pénz kérdése
Egy hír margójára…
Amikor bármely aktuálpolitikus felkerül a potenciális tömeggyilkosok listájára, az számomra azt jelenti, hogy baj és zavar van a fejekben…
Több médium is elemezte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) legújabb felmérését, ami arra volt kíváncsi, hogy:
„hogyan viszonyul a magyarországi fiatal felnőtt lakosság a történelemhez, milyen képet alkot róla, mit tart fontosnak a történelemoktatásban, mit gondol a nemzeti, kulturális örökség ápolásáról.”
1204 embert kérdeztek meg…
Hát megkapták a választ, ám abban nem volt sok köszönet…
Több érdekes kérdés volt, de egy mindenek fölé emelkedett:
„A MAGYAR TÖRTÉNELEM LEGFONTOSABB NEGATÍV SZEREPLŐJE?”
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
15+1 holokauszt emlékmű Magyarországon
2014. július 19. szombat délutáni hír: „nem lesz népszavazás a Szabadság téri emlékműről”
2014. július 19. szombat éjszakai hír: Egy blogger lefotózta, hogy az éj leple – rendőri kísérettel – alatt becsempészik az „emlékművet” a szabadságtérre.
Így feketén úgy néz ki, mint egy „alien”. Nem?
Az emlékműről korábban már írtunk. Lefkovics Kornél elemezte a szimbolikáját, én pedig egyszerűen csak megijedtem…
Éppen ezért szeretnék most összegyűjteni néhány olyan emlékművet, ami – szerintem – sokkal szebben és – a közvélemény szerint – egyáltalán nem megosztó módon emlékezik a vészkorszakra. Emlékművek különböző körszakokból és különböző történelmi időkből, ám a közös bennük, hogy együtt avatták fel a zsidók és a nem zsidók.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
MAZSÖK '14 – mottó: "S elsújtád villámidat dörgő fellegedben"
Eltelt két esztendő az „új”, Szabó György féle MAZSÖK kuratórium megalakulása óta.
Hirtelenjében 3 cikket írtam akkor:
– 2012 június: a megalakulásról
– 2012 szeptember: pénzosztás I. a megtéréséről
– 2012 november: pénzosztás II – osztogatás
Most ismét szeretném kicsit megvizsgálni, hogyan is áll a zsidó közélet, kik a pályázók, illetve az állam által létrehozott Alapítvány kiket támogat ezek közül…
Volt egy szervezeti pályázat, aminek az eredményei itt találhatóak
Illetve volt egy projektpályázat, aminek az eredményei itt lathatóak… (erről később írok majd)
Ám meg kell jegyezni, hogy a Mazsök 2012-től több mint megduplázta a pályázatokon elérhető pénz keretet. Az addigi 30-40 millióról azt évi 100 millió forintra emelte.
Kibővítette a pályázó szerverek körét. Ennek köszönhetően az addigi tucatnyi szervezettel szemben több mint negyven szervezetet támogatott az idén.
A projektek esetében az e célra felhasználható összegnek több mint hatszorosa érkezett be igényként.
És ne felejtsük el a több mint száz szociálisan rászoruló gyermek 50 és 100 ezer forint közötti támogatását sem! – Mondta Szabó György, az Alapítvány elnöke
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

