A zsidóságukat elhagyó családok gyermekeinek vagy unkáinak visszatérése a zsidó hitre – (Hagyomány XXIII.)

anyakönyv2Mindennapi beszélgetésekben sokszor hangzik fel az az állítás, hogy „a zsidóságból nem lehet kitérni”, illetve, hogy „aki zsidónak születik, az is marad, akár vallja a hitet, akár nem”.
Természetesen ez nem felel meg a valóságnak, hiszen lehetséges, hogy a származása alapján valaki zsidó, ám ha hitében nem az, akkor a származás, a vérvonal, a rassz, stb, semmit sem jelent.
Kérem, ne feledjük el: a zsidóság elsősorban egy vallás, egy hit, egy filozófiai rendszer, egy 4 évezredes láncolat, egy közösségi lét és közösségi tudat, a saját szabályaival, ahová be lehet térni (erről többször is írtam a blogomban), vagy ahonnan ki is lehet térni.
És most erről szeretnék írni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

"Mi a véleménye arról, hogy az emberiség az elmúlt 40 év alatt kipusztította az óceánok élővilágának közel a felét?" – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XX.

kornyezetvedelemFigyelmeztetnek-e a különböző vallások a természet, a különféle élőlények védelmére?
Mi a véleményük az emberiség természetet érintő pusztításáról?
Felhívták valaha is a figyelmünket ezekre a dolgokra?
Vannak a témával kapcsolatos szabályaik tanításaik? Beszélnek a következményekről is?
Egy felmérés szerint elképesztő méretű pusztítást okozott az emberiség az elmúlt 40 évben az óceánok élővilágában. Közel a felét kiirtottuk már az óceánok élőlényeinek. Ennek természetesen súlyos következményei lesznek.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye arról, hogy az emberiség az elmúlt 40 év alatt kipusztította az óceánok élővilágának közel a felét?
Tud ezzel kapcsolatban felmutatni valamilyen tanítást az ön vallása? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Tiltja-e bármelyik vallás a válást?” – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XIX.

gyj_divorceVan olyan vallás, amelyik megkülönbözteti az elvált embert a többitől? Az elvált ember is gyakorolhatja a vallását?
Ezúttal – Ferenc pápa legutóbbi nyilatkozata után – arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy miként állnak a házasság szent kötelékének felbontásához, mi a véleményük a válásról?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a hozzáállása az Ön vallásának a válásokhoz, az elválni készülő, vagy elvált emberekhez? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“A melegházasság lesz Európa veszte?” – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XVIII.

2737274333Az egyházak támogatják vagy ellenzik a melegházasságokat?
Két azonos nemű ember frigyre léphet Isten színe előtt?
Vajon hogyan vélekednek a különböző vallású tanítók a kérdésben?
Ezen a héten a melegházasságról szóló írországi népszavazás, illetve annak eredménye kapcsán kérdeztük a vallások képviselőit a homoszexualitásról és az azonos neműek házasodásáról.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye arról, hogy Európa egyik legvallásosabb országában (Írországban), népszavazás útján engedélyezték az azonos neműek házasságát?

Válaszom itt olvasható:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy imakönyvben megtalált "zsidó" végrendelet — Életmesék XXXVII.

20150518_151732-01Kaptam ajándékba egy imakönyvet. Igen vaskos volt, ezért egy hétig pihentettem a polcon, amíg belenéztem. screenshot-www facebook com 2015-05-18 17-47-16
Amikor kinyitottam egy szomorú csodát találtam benne.
Egy boríték volt benne, amiben egy levél, amit egy édesapa írt a fiának.
Megosztom ezt a levelet veletek, hogy ti is olvassátok el…
Véleményem szerint megdöbbentő koremlék. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

"Robotoljanak helyettünk a robotok?" – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XVII.

Robot from The TerminatorHasználjunk-e robotokat?
És ha igen akkor milyen területeken, milyen feltételekkel?
Helyettesíthetik-e a robotok, az embereket?
És mi a helyzet az érzelmekkel?
A vallások képviselőit ezúttal a robotok elterjedésről, azok emberekre, emberiségre gyakorolt hatásairól, erkölcsi következményeiről kérdeztük.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye arról, hogy az élet egyre több területén jelennek meg a robotok?

Válaszom itt olvasható:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A mosogatógépnek is kell Sábeszt tartania? – (Hagyomány XXII.)

keep-calm-and-ask-the-rabbiA vallásjog (háláhá), a rabbinikus döntvények, a jogesetek elemzése mindig nehéz helyzet elé állítja azt a rabbit, akihez a kérdést intézik.
Van, aki a szigorúbb út felé küldi a kérdezőt, a másik inkább keres számára egy másik utat, hogy hogyan is tehetné a kérdező számára „könnyebbé” a vallást.
Vagy az is lehetséges, hogy egyszerűen másképpen látják ugyanazt a kérdéskört.
Sok rabbi tart attól az – egyébként szerintem jogos – félelemtől, miszerint, ha valaki csak a tilalmakon keresztül definiálja a zsidóságát, az ünnepeit és a hétköznapjait. Azaz, mert zsidó vagyok, ezért nekem tilos ez, és tilos az.
Ezt az élményt én is megtapasztaltam.
Fájt.
Éppen ezért, amikor a nekem feltett kérdésekre keresem a válaszokat – ahogyan már korábban is írtam – , akkor mindig az vezet, hogy a zsidóság, a sábát, stb. öröm legyen, természetesen a vallásjog szabályait tisztelve és figyelembe véve.
Ezért „nehéz szakma” a válaszoló rabbié, hiszen a kérdező pontosan azért ment a rabbihoz, mert két út közül nem tudja melyiket is válassza… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

"Házasság, vagy együttélés? Ez itt a kérdés!" – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XVI.

jewish-weddingWFontos, hogy két ember összeházasodjon?
Miért?
Az egyházak, vallások szerint, az együttélés lehet ugyanolyan értékű, mint a házasság?
Ezúttal egy korábbi, a házasság és együttélés közti különbséget boncolgató cikkünk kapcsán kérdeztük meg a vallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Fontos-e a házasság az Ön vallása szerint, vagy elegendő az együttélés is?
Válaszom itt olvasható: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A zsidó gyász – purim ünnepe alatt – (Hagyomány XXI.)

Jews Mourning in a Synagogue 1906 by Sir William Rothenstein 1872-1945A zsidó hagyomány – hasonlóan az ünnepekhez – pontosan definiálja a gyásztörvényeket is.
A temetés előtti időszakot (aninut), a hétnapos gyászt (sivá), a harmincnaposat (slosim) és az egyéveset.
Általános elv, hogy egy tórai ünnep (szombat, ros hásáná, jom kipur, pészáh, sávuot, szukot) felfüggeszti a gyászt arra a napra, ám mi a teendő a posztbiblikus ünnepeken, azaz purimkor és hanukakor? Egy kattintás ide a folytatáshoz….