"DE" – Karácsony és hanuka előtt előtt — a Magyar Narancs zsidó blogja. I.

„Jó ez nekünk?” – ősi zsidó kérdés.
A magyarnarancs.hu honlap felkért bennünket,
– Toronyi Zsuzsit, a Zsidó Múzeum igazgatóját,
– Darvas István rabbit és
engem,
hogy hétről hétre írjuk ki magunkból, valóban „jó ez nekünk”.
Nem vallás, nem történelem, nem Izrael és nem Tóra…
Csak mi. És ami bennünk él.
Így indult el ez a blog.
Az első cikkemben egy régi, bennem élő kérdést veszek elő, miért is jó nekünk a Hanuka? (Az eredeti cikk itt található)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vajon mi is az igazi "Kidus Hásem", azaz Isten nevének nyilvános megszentelése?

14717150_659145820914921_7154363262705270445_nBlaha Lujza tér.
2016.10.16.
Érdekes dátum.
Ám a számok ritmusa mögött szomorú nap rejtezik el: ez az „élelmezés és a szegénység elleni küzdelem világnapja”.
Már kora reggel bálákban áll az étel.
Hogy adhassuk.
Hogy segíthessünk.
Hogy ehessenek, akik ritkábban esznek, mint mi.
Pontosan tudjuk, hogy ez csak pillanatnyi fény sok-sok ember számára, ám mégis jobb, mint az állandó éjsötét.
A jótékonysági napot, az  „Ételt az Életért” program keretében, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége szervezi.
„Glatt kóser” étel mindenkinek.
Felvállaljuk.
Ott a MAZSIHISZ Szeretetszolgálata is. Először a Hitközség története során. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Gondolatok az 5777. zsinagógai esztendő apropóján

keep-calm-and-love-judaism-1Mottó: „Éc hájim hi” – Az élet fája azoknak,
akik ragaszkodnak hozzá. (reggeli ima)

Kedves Barátaink,
A zsidó filozófia egyik alapelve, hogy a zsidó hagyomány, az isteni ihlet (Írott Tan) és az emberi tapasztalat (Szóbeli Tan) csodálatosan értékes elegye. Ez a miénk. Szeretjük, büszkék vagyunk rá. Évezredek óta őrizzük, aktualizáljuk és adjuk tovább gyermekeinknek, tanítványainknak.
Régebben ez evidencia volt, ám ma már sokszor kérdésekkel teli választás és nehéz döntés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

"zsidó van a kártyában" – A 2015/16-ös 1%-os kampány eredménye

2015 januárjában egy teljesen új vezetés lépett a MAZSIHISZ – BZSH élére: Kunos – Heisler – Ács trió.
A 2015-16-os 1%-s kampány egyik nagy kérdése az volt, vajon képes lesz-e ez az új csapat, a lerakódott guanot, mintegy egy év alatt láthatatlanná tenni.
Ám ennél jóval többre van szükség, hogy az adózók odaadják a MAZSIHISZ/BZSH-nak a pénzüket! Fel kell ismerni, hogy a vezetésnek nem lehet mindig visszafelé mutogatni. A kérdés ott lebeg egy esztendeje: milyen jövőképpel, programmal, hitelességi mutatókkal állnak elő a MAZSIHISZ vezetői, és ez vajn el is jut-e az emberekhez?
13177657_613439765473976_6502727579277945302_nSzó szerint színes kampány indult a MAZSIHISZ részéről. Befogadásra búzdító, lelkiismeretet megnyugtató: te is lehetsz jó zsidó, csak akard! Az orrok egy picit furcsák voltak, de legalább meghökkentőek. Érdekes volt a reakciókat figyelni.
Ám a kampány egy picit (?) megcsúszott időben, és így minden megváltozott. A május 20-i adóbevallás kampányának a beharangozója május 8-án (sic!) került fel a MAZSIHISZ honlapjára. (Erről később még írok)
Látván (és persze tudván) ezt a bizonytalanságot, az EMIH teljes fegyverzetben indult kampányba. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vadász Éva rajongóan szubjektív Misna tanulása – édesapja – Vadász Gábor emlékére – Atyák fejezetei 1:1

10339697_1044783788872262_730202295643635245_nElhangzott Vadász Gábor emlékére, a temetést követő harmincadik napon (Slosim), a Rabbiképző zsinagógájában, 2015. július 12-én
Pirké Ávot 1:1
„Mózes átvette a Tórát Szinaj hegyén és átadta Józsuénak, Józsué a véneknek. A vének a prófétáknak, a próféták pedig a nagyzsinat tagjainak.
Ezek három igét mondottak:
– Legyetek higgadtak ítélethozásban.
– Szerezzetek minél több tanítványt.
– Emeljetek védőbástyát a Tóra köré.”
(azaz mondjatok tilalmat oly megengedett dologra is, melynek elkövetése bűnre vezetne.)
Ez a Pirké Ávot első misnájának első fejezete. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Igen, légy zsidó, még ott is, ahol ez elég nehéz! Itt… (válasz az Újkelet vitájára)

Old City Jerusalem IsraelKomoly vita alakult ki a zsidó médiában.
Frölich Róbert főrabbi cikkében leírt egy mondat volt a casus belli.
„… magyar fiatalok … nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz…”
Hirschberg Kati eléggé ingerülten válaszolt rá.
Leharblog szintén nem finomkodott a jelzőkkel és a indulatokkal.
És Schwezoff Dávid is még aznap reagált
Majd Róna Aser is hozzászólt.
Végül Hirschberg Kati összefoglalta a hozzászólásokat.
Most én is szeretnék írni néhány sort…
Kedves Izraelben Élő Barátaim,
Mindenekelőtt, a tények szintjén maradva azt állítom: van izraeli zsidó és van diaszpóra zsidó, és ez a két embertömeg egymással NEM él szimbiózisban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Neológia egyik öndefiníciója – egy vallásjogi kérdés alapján. Avagy merre tovább kitniot?

A Szombat folyóirat megpróbál(t) indítani egy érdekes sorozatot, amiben rabbik válaszolnak egymás kérdéseire.
Eredeti terveik szerint minden irányzat szerepelt volna a rabbinikus hagyomány responzumait idéző „kérdezz-felelek”-ben, de az ortodox hitközség és az EMIH képviselői nem kívántak élni a párbeszéd lehetőségével, arra hivatkozva, hogy az
– „értelmetlen hitvitához”, illetve
– „vetélkedéshez és személyeskedéshez vezethet”.

Mindenesetre az első kérdést Raj Ferenc rabbi tette fel, és én megválaszoltam:

Kérdés:
Szabad-e rizst, borsót és más hüvelyest enni peszachkor? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A purimi maszkok, jelmezek megítélése a Halacha szemszögéből – Schlenker Ádám dvár Tórája a Bét Sálom reggeli kiddusán

A Bét Sálom zsinagógában szokás, hogy minden péntek este és szombat délben valaki „dvár Tórá”-t, azaz tóramagyarázatot tart. A Purimot megelőző héten Schlenker Ádám vállalta ezt a micvét.
Az elmondott, rendkívül értékes előadásnak – blogunk kérésére és számára – elkészült az írott változata is, amit Ádám blogunk rendelkezésére bocsátott. Köszönjük!
purim-costumePurim megítéléséhez már a talmudi időktől kezdve ambivalensen viszonyult a rabbinikus hagyomány és a halacha, mivel Purim azon ritka zsidó ünnepek egyike, amely egyszerre hordozza az öröm, sőt a féktelen vidámság megélését, ugyanakkor együtt jár a normaszegéssel is.
Ez a kettősség már megjelenik abban a talmudi történetben is, amelyben Rabbah és Rabbi Zeira ünnepi iszogatás közben összevesznek, majd Rabbah hirtelen felindulásból megöli Rabbi Zeirát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….