Blaha Lujza tér.
2016.10.16.
Érdekes dátum.
Ám a számok ritmusa mögött szomorú nap rejtezik el: ez az „élelmezés és a szegénység elleni küzdelem világnapja”.
Már kora reggel bálákban áll az étel.
Hogy adhassuk.
Hogy segíthessünk.
Hogy ehessenek, akik ritkábban esznek, mint mi.
Pontosan tudjuk, hogy ez csak pillanatnyi fény sok-sok ember számára, ám mégis jobb, mint az állandó éjsötét.
A jótékonysági napot, az  „Ételt az Életért” program keretében, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége szervezi.
„Glatt kóser” étel mindenkinek.
Felvállaljuk.
Ott a MAZSIHISZ Szeretetszolgálata is. Először a Hitközség története során.
5777. tisré hónap 14.
Telihold a 28 napos, lunáris naptár-rendszerben, Szukot ünnep előestéjén vagyunk.
Szukot, a sátrak bibliai ünnepe, emlékezés a vándorlás negyven esztendejére.
Szukot, a jom kipur (engesztelőnap) melletti másik tórai ünnep, amit a keresztény liturgia nem integrált a saját ünnepkörébe.
Bonyolult eszmerendszere van és sokszoros szimbolikája.
Egyik oldalról, – a talmudi hagyomány szerint – szukot ünnepén a zsidó nép, a jeruzsálemi Szentélyben, a világ minden népéért, szám szerint hetvenért, mutatott be áldozatot, ezzel is közelebb hozva a messiási időket és aktívan cselekedve a világ még jobbá tételének elvéért, a „tikun olám”-ért.
Másrészt, szukot ünnepe azt mutatja be a világnak, hogy léteznek és jöhetnek az életben zordabb napok, amikor a kényelmes házból kilépve, be kell lépni a „való világ”-ba és szembesülni kell mindazzal, ami minket körbe vesz, még ha olyannyira rideg is, mint maga a valóság. A tórai parancs fekete-fehér: „lakjál kint egy hétig a természetben!”
Október 16 és tisré 14.
Néhány órával állunk Szukot ünnep beköszönte előtt, és ezen az „ünnepi előestén” – egy közös nagy sátor alatt, – együtt vacogunk a muszlim egyházzal, a Krisna tudatú hívőkkel, a Buddhista misszióval, a Szim Sálom reformzsidó közösséggel és még néhány civil szervezettel.
Közel állunk egymáshoz.
Közösen próbálunk tenni egy picit jobb világért.
18 éve vagyok rabbi, és ilyen élményem még nem volt.
Bernadett és Feri, a két szervező (elnézést, de nem tudom a krisnás mozgalmi nevüket) – sürög és forog, szervezi a be-rendezést, a le-pakolást, az arrébb-húzást, a fel-polcozást, a ki-rakodást, az össze-rendezést, és mindent.
Sulok Zoltánnal (Magyarországi Muszlimok Egyháza) közösen nézzük az üdítőitalon lévő perzsa feliratot, és azon viccelődünk, hogy ez most „hálál” vagy/és „kóser”.
Ahogy közeledünk a 11 órához, a kezdéshez, egymás után jönnek gyerekek a Scheiber iskolából és a Rabbiképzőből.
A MAZSIHISZ 10 önkéntessel számolt és már negyvennél tartunk. Gyorsan megbeszéltük egymással, hogy sorokat cserélünk, mint a jéghokiban, ám rögtön látszik, senki sem akarja átadni a helyét a mögötte topogónak.
Türelmetlenül vár mindenki, hogy ott lehessen. Lelkesedve segítünk.
Gyerekek állnak be osztani.
Szülők magyarázzák el nekik, mi is az a szegénység.
Liza elsírja magát.
Pálok Péter (Mahadzsan dász) főszervező ül a fősátor mellett.
Tolókocsiban.
Szomorúan. Bár tudom, lelke boldog, hiszen segíthet.
Már egy órája zajlik az ételosztás.
2-3 óra alatt mintegy 1800 adag hidegcsomag és melegétel kerül kiosztásra.
Sorban-állás és türelem – mindkét oldalon.
És ekkor történt meg az a néhány perces kis történet, ami miatt ezt a cikket megírom.
Odajött hozzám férjével és 4 éves gyermekükkel, Benivel a Scheiber Sándor iskola egyik osztályfőnöke.
Modern ortodox módon elő zsidó házaspár, több évtizedes barátaim.
In medias res, az anyuka elmondja nekem, hogy Beni elhozta a saját kis cedáká perselyét, hogy odaadja a spórolt pénzét nekem, hogy vegyünk még ennivalót a szegényeknek.
Bárkinek, vallástól, hittől függetlenül.
És a kisfiú kezében ott volt a Thomas gőzmozdonyos kis persely, telve apróval.
Leguggolok és azt mondtam a kisfiúnak, hogy ne is nekem adja oda azt a kis pénzt, hanem menjünk oda a szervezőhöz, mutatkozzunk be és neki adja oda.
Odasétáltunk Pálok Péterhez.
Szerintem ő egy „félelmetes” látvány lehet egy kisgyereknek.
Nagy darab ember és még kopasz is. Festék van a homlokán. Furcsa fekete-fehér ruhában ül egy még furcsább kerekes székben.
Elmesélem Beninek, hogy ez az a bácsi, aki itt mindent megszervezett.
Kinyitottuk a kis perselyt.
Szép lassan kivettük a csörgő fémpénzeket, több mint ezer forintot.
Egyenként rakosgatta bele egy műanyagpohárba és odaadta a bácsinak.
A bácsi nagyon megköszönte.
Ennyi a történet.
Nem több és nem kevesebb.
Ezt hívja a zsidó vallásfilozófia „kidus Hásem”-nek, azaz az „Isteni Név” nyilvános megszentelésének.
Kidus Hásem, amikor egy nemzsidó ember, a saját értelmével is megtapasztalja, hogy a zsidó hagyomány milyen csodás alapelveket tanít a kisgyermekeknek és persze a felnőtteknek.
És természetesen nem csak a külvilág felé kell megmutatni az Örökkévaló parancsolatainak tökéletességét, hanem akár saját népünk irányába is!
Hiszen amikor egy zsidó ember látja, hogy a saját hite és vallása milyen emberi értékeket képvisel, immáron 4 évezrede, akkor legyen méltán büszke arra, hogy hová is tartozik, öntudatosan vállalja fel, hogy mit is örökölt meg őseitől, és magabiztosan érezze, hogy mely úton is kell neki járnia, a sajátján.
Ez a „Kidus Hásem”, amit most egy négy éves kisgyermek tanított meg nekünk!


(Fotók: Nagy Ákos és Szentgyörgyi Ákos (MAZSIHISZ, BZSH))

Megosztás