1981. október 16-án – nagyon fiatalon, 66 esztendősen – halt meg Mose Dáján
.
Pedig akár még ma is élhetne.
Ám ő ebben a 66 esztendőben többet élt át, többet élt meg, és többet élt túl, mint más 120 év alatt. Négy háborút harcolt végig tábornokként, mégis egy betegség vitte el. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ezt a kis történetet azon hősök emlékére írom le, akik 1944-1945-ben fegyverrel a kezükben harcoltak a fasizmus ellen, és nem élték meg a felszabadulást.
Belegondolok, ha ők is túlélték volna, hány és hány ilyen hőse lett volna Magyarországnak.
1918-ban Debrecenben zsidó gyermekként megszületni még könnyű volt. Ám megélni a 30. születésnapot már keveseknek sikerült. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Helyes fiatalember… Élt 24 évet és 2 hónapot.
A mai nap ő is tiltottá vált.
A róla elnevezett utca megszűnt róla elnevezettnek lenni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Jom Kipur előtt elküldtem egy levelet a levelezőlistámra…
Volt benne egy dallam… Csodás dallam – csodás szavakkal… (lásd a video alatt…)
Többen is írtak nekem, hogy nem ismerték ezt a feldolgozást, mások meg ki is postolták a FB-ra…
Pedig talán nem is tudjátok, hogy e dallam és szavak mögött milyen történet és történelem van…
Igen…
Ott áll egy 19-20. századi zsidó sors és egy 59 éves ember sok-sok könnye…
Nézzük meg a mesét, amit az élet írt… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy asszony, aki összeköt két férfit.
(Gyermekeim dédnagyapja, Arjeh ben Srage emlékére)
Feleségem (és Verő Tamás rabbi) nagypapája, dr. Fuchs László Szilágysomlyón van eltemetve. Szokásuk, minden esztendőben elmenni a sírhoz.
„Kever avot„-nak hívják ezt a zarándoklatot, aminek a legméltóbb időpontja – a Sulhán Áruh szerint is – a zsidó nagyünnepek, azaz ros hásáná és jom kipur előtt van.
Idén is elutaztak.
Elmentek a temetőbe.
Imádkoztak a nagypapa sírjánál és visszafelé menet a két „pajkos gyermek” bekukucskált egy szerszámos sufniba, amibe addig még soha se
m néztek be… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Időpont: 2012 augusztus 22. délután.
Helyszín: a szarvasi ifjúsági tábor, ahol – a most éppen ott pihenő – mintegy 100 holokauszt túlélő vár egy fiatal rabbit, hogy szabadon kérdéseket tegyenek fel neki.
A rabbi pontosan tudta, hogy nem fog eltelni 10-15 perc, hogy robbanjon a pillanat, és előkerüljön a legkényesebb kérdés, miszerint:
„Hol volt Isten, amikor a szüleimet kiragadták mellőlem a sorból?” Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ismét leírok nektek egy történetet.
Mert ezt is le kell írni, hiszen a magyarországi zsidóság életére nincs jobb példa, mint önmaga tükre.
Egyszer volt, hol nem volt…
Volt valahol Pest megyében egy sváb község (jelenleg mintegy 5000 lakossal), ahová 80 esztendővel ezelőtt odaköltözött egy zsidó család.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Édesanyám 1945 márciusában született meg…
Akkor még megszületni is nagyon nehéz volt…
Édesapját személyesen sohasem látta meg, sőt még magzatként sem hallhatta a hangját, a meséit, nem érezhette a kezét valahol az anyahason megpihenni…
Egy zsoldkönyv maradt meg belőle, meg egy ceruzával írt levél.
Édesanyám szobájában függ egy esküvői kép.
Nagymamám és a nagypapám közösen vannak lefényképezve.
Biener Zoltán és Gärtner Margit – állnak egymás mellett.
1943-at írunk…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….