Garai Edler Eszter és Radnóti Zoltán találós kérdése 2013. decemberéből:
Találja meg a 181.000 különbséget a két kép között!


A megoldás:
Az első képen látható „tettért” az elkövetőt – M. Tamást – Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. december 7-én meghozott ítéletével, garázdaság vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta.
A második képen látható „tettért” az elkövetőket – Szabó Rebeka és Scheiring Gábor parlamenti képviselőt – az Országgyűlés elnöke javaslatára az Országgyűlés 131.000 forinttal illetve 50.000 forinttal (szumma: 181.000 forint) bírságolta meg, mert súlyosan megsértették a Ház rendjét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
11+1 tény a magyar zsidóságról
Megvallom őszintén, kicsit féltem, amikor belekezdtem a „10 tény” sorozatba, vajon nem lesz-e túlságosan bulvár, vagy akár felszínes. Ám a visszajelzések, a hozzászólások, a „like”-ok, a nézettségek minden várakozást felülmúltak.
Sőt voltak barátaim, akik adtak ötleteket is, vagy akár segítettek az anyaggyűjtésben.
Ezt az postot Gémesi Robi barátom ihlette meg és adott rengeteg segítséget.
Köszönet neki.
Tudom, provokatív lesz ez a kis cikk, ám a források mindenhol megtalálhatóak.
Olvassuk szeretettel és alázattal! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
11+1 tény Izraelről – középhaladóknak I.
Tisztelt Olvasóim!
Szeretnék minél távolabb kerülni a politikától, éppen ezért ebben a kis írásban igyekszem csakis a tudománnyal foglalkozni…
Így akár lehetne az is a címe, 10+1 tény, amiket Izrael-nek köszönhet a világ.
Bár már az előző összeállításban is már érintettük néhány „tény”-t, ám én nagyon szeretném, hogy mindenki picit reálisabb képet kapjon erről a kis országról.
Akkor csapjunk a lovak közé! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
12+1 tény Izraelről – kezdőknek I.
Izraelről igen sokat lehet olvasni, ám az ember tekintete leginkább az izraeli-palesztin konfliktuson akad meg… Fegyverek és fájdalom…
No persze, a médiumok is ezt tálalják főcímként, mert ez hozza az olvasottságot..
Most – folytatva a tíz tény sorozatot – szeretnék néhány tényt leírni Önöknek, hogy lássák Izrael másik arcát is: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
12 tény Mózesről – kezdőknek I.
Én bizony Mózeshitű magyar ember vagyok… öööööö… Mi is vagyok?
Ezt a „politikailag korrekt” (ma így hívnánk) elvezést a „zsidó” szó kiváltására találták ki a „politikai nyelvújítók” az 1920-as években, elválasztván a fokozatosan elmagyarosodó zsidókat a magyaroktól…
Mózes volt a jelző… és ne feledjük, mindkét lányomat (Mirjám és Liza) Mózeskosárban hoztam ki a kórházból, és hétről hétre olvasom Mózes könyveit…
De ki is volt Mózes?
12 rövid tény kezdők számára…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
10 tény a héber nyelvről. I.
Amikor elkezdtem héber nyelvet tanulni, nagyon megijedtem a sok krix-krax-tól. Most már tudom, felesleges volt.
Hogy te se félj, sőt beleszeress, elmondok neked 10 érdekességet a héber nyelvről: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
10 tény a zsidóságról – középhaladóknak I.
A 21. század rohanó világában divatos dolog röviden összefoglalni a sokszor végtelen hosszú témákat.
Ebben a kis cikkben megpróbálok 10 olyan tényt leírni, ami a zsidóság alapja, remélvén, hogy sok embernek tudok olyan alapot nyújtani, ami arra serkenti, hogy tovább olvasson.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
10 tény a zsidóságról – kezdőknek I.
A 21. század rohanó világában divatos dolog röviden összefoglalni a sokszor végtelen hosszú témákat.
Ebben a kis cikkben megpróbálok 10 olyan tényt leírni, ami a zsidóság alapja, remélvén, hogy sok embernek tudok olyan alapot nyújtani, ami arra serkenti, hogy tovább olvasson. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Apró gondolatok a zsidóságról és a hetiszakaszról
Esztendők óta van a Bét Sálom zsinagógának elektronikus hírlevele. Ebben a heti levélkében a programok leírása mellett próbálok egy rövid tanítást is adni. Megpróbálom néhány mondatban összefoglalni, hogy mit is jelenthet – egy szubjektív olvasó számára – az adott heti tórai olvasmány, a hetiszakasz.
Ebben a blogbejegyzésben összegyűjtöm a levélben kiküldött gondolatokat.
A bejegyzés hétről hétre bővül.
Olvassuk szeretettel! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vegyesházasság — holtodiglan, és holtomiglan???
Egy blogon találtam ezt a fényképet és a leírásból kiderül, mi is történt…
Ez két sírkő 1888-ból.
Egy katolikus nemes hölgyé és egy nem katolikus katonáé.
Szintén olvashatjuk, hogy a 19. századi Hollandiában, a társadalmi berendezkedés miatt – ezen két embernek szigorú tilalom alá esett a közös temetőben való eltemetkezés.
A szerelmes pár – akkor és ott – ezt így oldotta meg.
Számomra ez a kép manapság igen sok vallási és még több emberi kérdést vet fel…
Erről egyszer már írtam.., amiből fegyelmi ügyem is lett…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….