15+1 holokauszt emlékmű Magyarországon

szabadság tér emlékmű2014. július 19. szombat délutáni hír: „nem lesz népszavazás a Szabadság téri emlékműről”
2014. július 19. szombat éjszakai hír: Egy blogger lefotózta, hogy az éj leple – rendőri kísérettel – alatt becsempészik az „emlékművet” a szabadságtérre.
Így feketén úgy néz ki, mint egy „alien”. Nem?
Az emlékműről korábban már írtunk. Lefkovics Kornél elemezte a szimbolikáját, én pedig egyszerűen csak megijedtem
Éppen ezért szeretnék most összegyűjteni néhány olyan emlékművet, ami – szerintem – sokkal szebben és – a közvélemény szerint – egyáltalán nem megosztó módon emlékezik a vészkorszakra. Emlékművek különböző körszakokból és különböző történelmi időkből, ám a közös bennük, hogy együtt avatták fel a zsidók és a nem zsidók.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Két sas… És ami közöttük van…

fradi sasNemsokára két széttárt szárnyű, leereszkedő (vagy lecsapó?) sast is „csodálhat” Budapest lakossága és persze a turisták.
Ezek ketten egymástól mintegy 5 kilométerre vannak.
Az egyiknek a dicsőséget és az erőt kell hirdetnie.
A Fradi szellem… – Anno 3 E betű volt: Erkölcs, Erő és Egyetértés.
Ez még látható a címer alján, ám hogy a tartalomból mi maradt meg?
Azt döntse el mindenki…
A másiknak a német megszállás kegyetlen erőszakosságát kell hirdetnie.
Éppen lecsap Gábrielre, a magyarok angyalára.
Az ártatlanra és bűntelenre. Egy kattintás ide a folytatáshoz….