A pártatlanság és az egyenlőség elve alapján… – azaz hogyan tovább a civil pályázati pénzekkel?

Sokan elemezték már a Civil Alap által szétosztott 1,8 milliárd forintnyi pályázati pénzt, amely – eredetileg – arra lett volna hivatott, hogy a Holokauszt emlékévnek emléket állítson a civil szféra is.
Az emlékmű- és Veritas-botrány illetve a „Sorsok Háza Projekt” után a MAZSIHISZ – a zsidó közélet nyomására, majd a saját közgyűlésének határozatra – határozott kampányba és politikába kezdett, majd bojkottot hirdetett az állam által szervezett megemlékezésekre, illetve az állam által adott pénzösszegek el nem fogadására.1912514_838322829531117_215082365_n Egy kattintás ide a folytatáshoz….