Nyílt levél a honi zsidóság 5 árnyalatának vezetőihez!
MAZSIHISZ, – MAOIH, – EMIH, – SZIM SÁLOM, – BÉT ORIM
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ugye tetszenek tudni, hogy Önöket a közösségük azért helyezte arra a posztra, ahol éppen vannak, hogy a magyar zsidóság érdekeiért küzdjenek és dolgozzanak.
Bizony-bizony!
Nem önös célért, nem a kapcsolati tőke kiaknázásáért és nem exhibicionizmusért, hanem a honi zsidó közösségért.
Sőt, ha nagyon patetikus szeretnék lenni, akkor a Jóisten dicsőségéért. (Kiddus haSem) Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Címke: MAZSIHISZ
Akkor most mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? – mikoroblog VIII.
A tavalyi, sok vitát kiváltott 1%-os kampányt elemző blogbejegyzésem után ismét rákerestem az 1%-os képekre, hogy írjak valamit az első benyomásról.
Upsz… Mit találtam??? – Az első 5 találatból 3 az én blogomból származik… (egyébként szívesen…)
(A történelem kedvéért a lementett kép itt található.)
Az EMIH-nek még nincs kint a plakátképe, ám a MAZSIHISZ-é már igen…
Bár a MAZSIHISZ név valami miatt lemaradt róla – talán pótolni kellene, mert annyira azért még nem ciki a „brand„…
Ám valahonnan már ismerős volt nekem a motívum – a kipás 1%…
És nem is kellett sokat keresni… (egy néhány évvel ezelőtti kampány képei jöttek elő a keresőn.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A BZSH előljáróságról való lemondásom valós oka – azaz remegve Isten előtt…
Kedves Olvasók!
A MAZSIHISZ honlapján megjelent egy cikk, ami elég furcsa (hamis) módon állítja be a lemondásom okait… sőt magát a tényt is az igénytelen hatásvadász a „vs” azaz „versus”, jelzi, aminek jelentése: „ellen”.
Kikérem magamnak, hogy Lágymányos esetleg Csepel ellen lenne…
Aki ezt leírta (névtelen hős), az a belső megosztás harcosa, a honi zsidóság ellensége.
Remélem senki sem olyan naiv, hogy azt gondolja, hogy a csepeli projekt miatt mondok le.
Heisler – a hozzászólásában – pontosan leírta az egyik olvasatot. Akkor én most leírom a másikat.
Ám mindenek előtt:
1)
Véleményem szerint a BTK-ba ütközik, hogy egy „valóban” nekem címzett és pénteken délután 16:42-kor elküldött magánlevelet szombat este – a beleegyezésem nélkül – lehozni az Interneten, amiben ráadásul személyes dolgok is találhatóak.
2)
Etikátlan dolog nem megadni az esetleges viszontválasz lehetőségét.
—————-
Ám akkor most nézzük meg a lemondás valós okát! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Védett: Az okosok gyülekezetének remegése I.
Szeretetteljes kérdések a zsidó vezetőkhöz… – mikroblog V.
3 kérdésem azokhoz, akiknek kötelességük a zsidó jövő építése:
Miért nincs benne a zsidó vallás?
Mit tesznek, hogy benne legyen?
Képes-e az 5 zsidó egyház – akár közösen – megfelelő számú és megfelelő szintű oktatókat delegálni?
A válaszokat a gyermekeim (és sok száz zsidó gyermek) nevében is köszönöm:
Radnóti Zoltán rabbi
A kép forrása.
Egy kétéves levél – ami ma ismét aktuális
Barátaim tanácsára – most egy kicsit visszavonulok a belső politikától, ennek okait egy már megírt, ám csak a jövő héten publikálandó bejegyzésben írtam le.
Ezt a levelet majd’ 2 esztendővel – még az „emlékezetes” a MAZSIHSZ választások előtt írtam.
Olvassuk hasonló lelkesedéssel, amivel én írtam akkor… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Érzések egy MAZSIHISZ közgyűlés után és egy BZSH elnök-választás előtt…
Egyszer volt, hol nem volt…
20 hónap telt el azóta, hogy a hitközség – orbitális hazugságon rajtakapott jogásza – egy soha érvényben nem lévő választási szabályzatra hivatkozva, lehúzatta a különböző pozícióra jelöltek listájáról, a hitközség addigi vezetését kritizáló Heisler Andrást, Vári Györgyöt és Vajda Károlyt.
Ma már mindenki számára kiderült, hogy ez is csak egy csalás volt, – ám az ezzel csalással hatalmat szerzett vezetők (az egyikük ráadásul jogász, azaz pontosan tudta, mi zajlik ott…), még egy bocsánatkérést sem dobtak a meghurcoltak felé, nemhogy bizalmi szavazást rendeltek volna el saját személyük irányába.
Ez nekem fáj… nagyon fáj…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ohh, yeeehhh, – MAZSIHISZ pályázat 2012, tovább a lenini úton…
És felszállt a fehér füst!
Kijöttek az eredmények… Sok köszönet nem volt benne…
Összerendeztem a nyerteseket egy táblázatba, hogy jobban láthassuk…
127 nyertes pályázat… 22.000.000 ft… átlagban 173.230.- Ft/pályázat…
Akkor nézzük meg egy picit részletesebben… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A MAZSÖK látványos megtérése – az új pályázati elosztás
Emiatt a pályázati kiírás, majd eredményhirdetés miatt – az egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Nagyon fáj, hogy a saját oda nem figyelésem miatt – a körzetünk/alapítványunk nem adott be pályázatot. (De erről majd a végén – néhány sorban)
A mosolyom oka meg a következő: valami miatt a MAZSÖK kuratóriumának pénzosztási elve valamelyest megváltozott.
Kinyitották az ablakot és észrevették hogy van világ a szakállon túl is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
"Ok és Okozat" – rabbik és zsinagógák Magyarországon (adatbázis)
Gondoltam egy nagyot, és csináltam egy kis összefoglalót a Magyarországon dolgozó rabbikról és a magyarországi zsinagógákról.
Az elérhetőségekről, a nyilvánosságról, a médiáról.
Ez egy bevezető cikk egy hosszabb íráshoz, ami a magyar zsidóság jövőjét elemzi.
Addig is jó bogarászást!
(Ps1: Ha valaki hibát talál vagy a hiányzó adatokat tudja pótolni, kérem magánban jelezze nekem!)
(Ps2: A +1W jelzés a honlap melletti wikipédiás szócikket jellemzi) Egy kattintás ide a folytatáshoz….