A nyárvége mindig szomorú időszak a zsidó hagyományban. A jiddis népnyelvben drájvohennek, azaz „háromhét”-nek nevezik azt az időszakot, ami támuz hónap 17-e és áv hónap 9-e között van. Az időszak klasszikus héber neve: „bén hámecárim”, amely szókapcsolat Jeremiás könyvében fordul elő (1/3): כָּל רוֹדְפֶיהָ הִשִּׂיגוּהָ בֵּין הַמְּצָרִים, azaz „mindenki, aki üldözi őt, utol is éri, szorongatások közepette”.
Miért szomorú ez a három hét?
A próféták leírásai ezekben a nyári napokban, óráról órára erősödött a szorítás és nőtt a fájdalom az ostromlott Izraelben, ám legfőképpen a szent városban. Támuz és áv hónapban törtek be Jeruzsálembe a zsidó népre támadó ellenséges seregek, azaz a zsidó nép dísze, szentsége és fővárosa erőszak áldozatává vált. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Helló Világ!!!
Kaptunk egy levelet, egy igen elgondolkodtató és sok-sok problémát felhozó levelet. Ezt a levelet egy magyar ember írta a zsidó közösségnek, pontosabban a Mazsihisz rabbiságának címezve.
Amikor egy kollégám tanácsot kért tőlem, és elmesélte az alábbi történetet, akkor nem tudtam, hogy éppen mosolyogjak vagy sírjak.
Azt tudom magamról, hogy aránylag könnyen kifejezem magam. Általában nem okoz gondot, hogy az engem is foglalkoztató kérdésről kifejtsem a véleményemet, ahogy – remélem – az is igaz rólam, hogy mindig igyekszem azt a lehető legalaposabban leírni. Ám most mégis komoly gondban vagyok, mert mindenféle vélemény keveredik bennem, és nem tudom eldönteni, hogy éppen melyik az, amelyik felülkerekedik. 