Szerte az országban, hetek óta kapják az emberek a koronavírus elleni védőoltást.
Hál’ Istennek!
Minap felhívott valaki, hogy elmondhatja-e (vagy el kell-e neki mondania) a „sehehejánú” áldást, amikor éppen az oltást kapja?
Mi is ez az áldás?
Ezt az áldást, akkor mondjuk el, amikor valamilyen fontos és ünnepélyes dologhoz érünk el. Ezzel az áldással köszönjük meg Istennek, hogy megéltük azt a napot.
(A zsidó vallásjog előírja, hogy minden zsidó ünnep beköszöntekor mondjuk el ezt az áldást, ám akkor is, ha egy új ruhát veszünk fel, vagy egy új gyümölcsöt eszünk.)
Természetesen rögtön rá is vágnám, hogy persze, mondja!
Ám a kérdés mégsem olyan egyszerű, hiszen külön áldás van a veszélyből való megszabadulásra, a veszélyből való megmenekülésre, így a betegségből való felgyógyulásra: a „hágomel” áldás.
Akkor most kell áldani vagy sem?
Ha igen, akkor melyik áldást kell mondani, és mikor?
Vizsgáljuk meg a kérdést – rabbi módjára, azaz hogyan kell egy ilyen kérdéshez vallásjogilag hozzáállni?
A vallásjog megjegyzi, hogy ha valaki jó hírt kap, akkor elmondhatja a fentebbi „sehehejánú” áldást, hogy így is megköszönje Istennek, hogy megélhette azt a napot, hogy azt a jó hírt meghallhatta.
Így, amikor megkapja a jó hírt, hogy ő is sorra került és elmehet oltakozni, (és ennek ő valóban örül), akkor az oltás pillanatában szinte bizonyosan elmondhatja a „sehehjánú” áldást.
Ám ha „biztosra akar menni”, mert attól fél, hogy esetleg hiábavaló – így tiltott – áldást fog mondani (bráhá levátálá), akkor vigyen magával egy új ruhát, egy új ékszert, vagy egy ritka gyümölcsöt, amiről a zsidó hagyomány már egyértelműen beszél, és azt ott vegye fel, egye meg, és amikor elmondja a „sehehjánú” áldást, akkor gondoljon ezekre a tárgyakra is.
Szintre hátra is dőlhetnénk, hogy megoldottuk ezt a problémát, de a közbeszédben felbukkant még egy különleges probléma: mi van akkor, ha valaki fél az oltás mellékhatásaitól??
És ha fél, akkor nem mondhatja el az áldást, miszerint „hál Istennek, megéltem ezt a napot!”.
Véleményem szerint, azok a vallásos emberek, akik örülnek az oltásnak, ám mégis picit félnek tőle, azok keressék meg a módot, ahogyan megköszönhetik Istennek, hogy meg fognak gyógyulni, és megélték a napot, hogy az oltást kaphassák.
Például mondjon el egy zsoltárt! (Én a 100. zsoltárt tudom ajánlani.)
A gondolatmenet végére már csak egy kérdés maradt nyitva: mi legyen a másik áldással, a „hágomel”-el?
Vajon elmondhatjuk-e (el kell-e mondani) ezt a „megmenekülési áldás”-t (hágomel), a második oltás megkapása után?
A „hágomel” áldás elmondásának is pontosan leírt szabályok vannak: akkor kell elmondani, ha valaki túlél egy életveszélyt, vagy opcionális életveszélyben volt. (Pl. veszélyes betegség, szülés, repülőút, börtön, sivatag, óceánjáró hajó, stb.).
A fentebbi alapelvek szerint egy „preventív oltás” megkapása után, annak ellenére, hogy az valóban egy létező veszélytől óv meg bennünket, nem lehet ezt a „hágomel” áldást elmondani, hiszen személy szerint nem volt életveszélyben.
Talán egy kivétel létezhet: ha valaki különlegesen veszélyeztetett személy.
Mivel, ha ő megfertőződik, akkor valóban életveszélyben lesz. Ám mindaddig, amíg ő nem fertőzött, – vallásjogilag – ő sem tekinthető életveszélyben lévő személynek, hiszen a létező alapbetegsége vele van már hosszabb ideje.
Természetesen a koronabetegséget túlélő (súlyosan) beteg embereknek, a gyógyulás után mindenképpen el kell mondaniuk a megmenekülés „hágomel” áldását.
Ez a kérdés és ez a válasz azért született meg, mert legyen nagyon fontos élményünk, hogy szeressük Istent áldani és legyen evidencia megköszönni neki az életünket!
A két áldás szövege:
1. „Sehehejánú” áldás:
Báruh átá Ádo-náj, Elohénú meleh háolám, sehehejánú, vekimánú, vehigiánú lázmán háze.
Legyen áldott az Örökkévaló, a Világ Alkotója, aki életben tartott bennünket, aki megtartott bennünket és engedte számunkra, hogy megérjük a mai napot!
2. „Gomel” áldás:
Báruh átá Ádo-náj, Elohénú meleh háolám, hágomel lehájávim tovot, segemáláni kol tuv.
Legyen áldott az Örökkévaló, a Világ Alkotója, aki az érdemtelennel jót tesz, és velem is minden jót megtett.
Mindenkinek jó egészséget!!!
Én rákos vagyok és cukros. Milyen áldást kérjek.
privátban válaszolok!
Zoli