Gondolatok a teremtés 5774. esztendeje előtt…

Tisztelt Barátaim!
Ros Hásáná, a zsidó újév. A Ros Hásáná szó szerinti jelentése: „az év feje”. Ros Hásáná a gondolatok ünnepe, ami önmagunkról szól. A szellemről és a testről. A vétkekről és a megbánásról. Megbocsátásról és újrakezdésről.
És ez mind-mind a fejben dől el. – Ros Hásáná, az év feje.
Hagyományhoz ragaszkodó hittel reméljük, hogy a Fennvaló egy olyan évet ad nekünk, amiben csak szépséget és lelki békét találunk. Azért imádkozunk Ros Hásáná-kor, az ember teremtésének ünnepnapján, hogy a folytonos újrateremtés csodás láncában azok az – embernek átadott, ám – isteni tulajdonságok domináljanak, amik elősegítik a „tikun nesámá”-t a lelkünk minél magasabbra emelését.
Az elmúlt esztendőkben mindig próbáltam egy olyan gondolatsort leírni, amivel talán egy kis segítséget tudok adni az eljövendő évhez. – Idén három olyan fogalom köré építettem a levelemet, amik – szerintem – a 5774. zsinagógai esztendőben a közösségek/ünk fennmaradásának a zálogai. Az idei három út: ünneplés, törődés és elköteleződés.1185767_567159573321522_1230816159_n
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ki a tiszteletreméltó? Aki másokat megtisztel. (Atyák mondásai) — Válasz Radvánszki Péternek

1+1Válasz Radvánszki Péter rabbi nyílt levelére
Kedves Péter,
in medias res…
Akkor indítsunk egy klasszikussal!
„Again and again we must rise to the majestic heights of meeting physical force with soul force.
In the process of gaining our rightful place we must not be guilty of wrongful deeds. 
Let us not seek to satisfy our thirst for freedom by drinking from the cup of bitterness and hatred.”
azaz:
„Újra és újra fel kell emelkednünk abba a szellemi magasságba, ahol a fizikai erő a szellemi erővel találkozik.
Miközben elérjük a minket igazságosan megillető helyünket, nem keveredhetünk rossz tettek elkövetésének vétségébe.
Ne kívánjuk hát csillapítani a szabadság iránti szomjunkat a gyűlölet, és keserűség poharából.”

Meg lettem szólítva, bár
1) magáról az ügyről nem tudtam, részleteit nem ismerem,
2) és – kilépésem végett – nem vagyok a MAZSIHISZ Rabbitestületének tagja sem.
Ám véleményem attól még van.
Az én olvasatomban miről is szól ez az egész történet? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

BÉT SÁLOM – FRANKEL GYEREK TÁBOR — AMI EGYEDÜLÁLLÓ A VÁROSBAN

CIMG0991KÖZEL ÖTVEN GYEREK ÉLVEZHETTE A SOKSZÍNŰ PROGRAMOKAT, A TANULÁST, MINDENT, AMIT SZÁMUKRA A ZSIDÓSÁG JELENT
(A Breuerpress cikke alapján)

Kezdődik a Bét Sálom-Frankel zsinagóga közös nyári táborának második turnusa

Hagyomány a jelenben, jelen a hagyományban. Ezt a címet is adhatná a Bét Sálom zsinagóga által szervezett nyári tábor, amely nagy sikeréhez idén csatlakozott a Frankel zsinagóga is. Közel ötven gyerek élvezhette a sokszínű programokat, a tanulást, mindent, amit számukra a zsidóság jelent. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettünk zsidók? – "minden családban van egy lámpás" – betérés együtt… – (betéréstörténetek VII.)

Kedves Olvasóink!
Ezzel a kettős betérés-történettel elérkeztünk sorozatunk hetedik részéhez…

Egy fiatal pár mesél arról, hogy bár mindketten apai ágon zsidók, miért akartak és akarnak „még zsidóbb”-ként élni. Mesélnek arról, mit is jelent számukra a zsidó néphez tartozás.

298891_10150350551058049_973024657_nA történetünk szereplői – szintén – a Bét Sálom zsinagógából indultak el.
Tudom, milyen sokat tanultak, és milyen sokat kacagtak, amíg eljutottak a Bét Din-ig.

Ezekkel a betérés-történetekkel is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Önkéntesség — egyáltalán kell ez nekünk? – FUN – RUN 2013 – a magyar zsidóság görbe-tükre?

funrun_2013Már egy korábbi cikkemben foglalkoztam az önkéntesség és az önkéntes segítség hagyományos parancsolatának fontosságával.
Ám most ismét elő kell vennem a témát, mert ismét lezajlott Magyarország legnagyobb zsidó civil adománygyűjtő rendezvénye, a FUN RUN futás.
Bár ez a „nagyság” eléggé ingatag lábakon áll, hiszen idén mindösszesen 410 ember állt rajthoz a tavalyi 477-hez képest…
Ez 67 fő, azaz 15%-os csökkenés.
A FUN RUN történelmében idestova eltelt 3 esztendő.
Az első évben 10 induló volt, tavaly 14, míg idén 12…
Valóban ennyi lenne az igény az önkéntességre, a közösségek támogatására?
Pedig kampány volt bőven, mind a honlapon, mind a Facebookon.
Elemezzük egy picit a számokat! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rubin Eszter — Amiért írok: zsidónak lenni

Amiért írok: zsidónak lenni

Írta: Rubin Eszter

Válasz Bodansky György Miért nem bírok zsidó lenni című cikkére, mely az Élet és Irodalom 2013. április 5-i számában jelent meg.
Anyám, apám zsidó. Budapesten születtek mindketten. Anyám a háború után pár évvel,  apám negyvennégy tavaszán született. A családunkból senkit sem hurcoltak koncentrációs táborba, apai nagyapám Borban volt munkaszolgálatos, míg nagyanyám első gyermekét várta Pesten. Szülés közben magára hagyták a szülőszobán, orvosok, nővérek, bábák lerohantak az óvóhelyre. Egyedül maradt, lemászott a szülőágy alá. Megoldotta. Ilyenek a zsidó nők. Csecsemővel a karján nem fogadták be a rokonok, veszélyes volt.  A csillagos házban egyik este szólt a házparancsnok, menjen fel a gyerekkel a padlásra, holnap elvisznek mindenkit. Később a villamoson szedték össze a zsidókat, a sorból állította ki egy csendőr a fiatal anyukát, menjen a kisbabával, gyorsan.
Rubin Eszter
Anyai nagyszüleim házilag készült hamis papírokkal  bujkáltak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – betérés kétszer — (Betéréstörténetek VI.)

Kedves Olvasók!
Elérkeztünk sorozatunk hatodik részéhez… Sok pozitív visszajelzést kaptunk, és ez nagyon fontos a mai világban.
A történeteket olvashatunk arról, hogy emberek miért tértek át a zsidó vallásra, és arról, hogy élték meg ezt a változást, illetve mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.SHALOM

A történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton. Ezekkel a történetekkel is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – a hosszú várakozás — (Betéréstörténetek V.)

Elérkeztünk sorozatunk ötödik részéhez… Az előző történeteket 2098-an olvasták el egy hét alatt.
Mint tudjátok ebben az új sorozatban, történeteket olvashatunk arról, hogy emberek miért és hogyan tértek át a zsidó hitre, arról, hogy élték meg ezt a változást és mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.
Amikor elkezdtem összegyűjteni a történeteket reméltem, hogy ez sok embert fog érdekelni, és sok emberben fog megszüntetni előítéleteket.
A történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton. Ezekkel a történetekkel is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt…
0319111933 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – "és a Világot megjavítani…" — (Betéréstörténetek IV.)

Kedves Olvasóink!

Ebben az új sorozatban, arról mesélnek az emberek, hogy miért tértek át a zsidó hitre, hogy élték meg ezt a változást és mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.
Remélem, hogy sok embert fog érdekelni, és sok emberben fog megszüntetni bizonyos előítéleteket. Mert azokkal bővelkedünk.
Gondolom sokan tudjátok, hogy mint rabbi, sokat foglalkozom a zsidó vallásba való áttérés kérdésével.
A történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton.
Ezzel a kis összefoglalóval is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt.210px-Transsylvanian_Banner.svg Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – "Budapest – London – Budapest" —– (Betéréstörténetek III.)

Kedves Olvasóink!
Ebben az új sorozatban, arról mesélnek az emberek, hogy miért tértek át a zsidó hitre, hogy élték meg ezt a változást és mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.
Remélem, hogy sok embert fog érdekelni, és sok emberben fog megszüntetni bizonyos előítéleteket. Mert azokkal bővelkedünk.
Gondolom sokan tudjátok, hogy mint rabbi, sokat foglalkozom a zsidó vallásba való áttérés kérdésével.
563851_10151593222177318_1634239499_nA történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton.
Ezzel a kis összefoglalóval is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt.

Betérés Magyarországon, a londoni konzervatív bét dinnel Egy kattintás ide a folytatáshoz….