Kedves Olvasók!
Ez a cikk látszólag egy eléggé bennfentes írás, hiszen napjainkban Magyarországon alig néhány esetben fordul elő a „bászár senitálém min háájim”, azaz, az „akár egy pillanatra is őrizetlen kóser hús” jogesete, amit utána – a vallásjog szerint – valóban ki is dobnak.
Mi történt ezzel a törvénnyel?
És miért is írok erről?
Egyrészt az elmúlt hetekben kétszer is előkerült ez a kérdés a budapesti neológ zsidóságban, és mint a kóserságért felelős rabbi szeretném, hogy egyértelmű legyen a szubjektív (objektív?) véleményem, másrészt (remélem), hogy ennél az „egyszerű” háláhánál jóval többről fog szól ez a cikk: a vallásjog változásáról.
Szigorításokról és enyhítésekről, a mindig mozgó világról és a vallásjog szentségéről, ami nem biztos, hogy érinthetetlenséget jelent.
És persze arról, hogy a háláhá nem egy bináris rendszer, hanem mögötte mindig komplett érvelések és bizonyítások vannak. A háláhában ott az évszázadok közös gondolkodása és rabbik bölcsessége.
Aki pedig csak a zsigeri igenben és nemben gondolkodik, az olyan, mintha bozótvágóval vágná szét a Talmud fóliánsait, annullálva ezzel 2 évezred zsidó gondolkodását. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →