Radnóti Zoltán beszéde Kiko Argüello, Ártatlanok szenvedése c. szimfóniájának operaházi bemutatója előtt

kiko-auschwitzÁrtatlanok szenvedése – Operaház beszéd – 2013. június 26.

  • Az elmúlt 2 évezredben a zsidóság és a kereszténység kapcsolatát a kölcsönös meg nem értés, elutasítás jellemezte. Káin és Ábel súlyos örökségét pedig jól ismerjük: antijudaizmussal kezdődött, vérvádakkal, jogfosztással és zsidóüldözésekkel folytatódott, majd pedig a zsidóság gázkamrákba terelésével végződött. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A teremtett világ furcsa csodái – áldás vagy átok? (V.-VI.)

Meddig érdemes élni?
Már a korábbiakban is érintettük ezt a nagyon érzékeny témát.
győzelemMost az életcélról szeretnék írni. Miért érdemes élni?
– hogy legyen utódunk?
– hogy legyőzzünk mindent?
Arról fogunk most olvasni, hogy elvileg létezik a Földön a külső hatások elleni tökéletes védelem, illetve egy élet, aminek minden pillanata értékekkel van kitöltve
Ne feledjük el, hogy ez sorozat a minket körülvevő világról szól, aminek mi vagyunk a főszereplői…
Azaz Isten valamit üzent ezzel nekünk.
Ki-ki majd eldönti, hogy ez áldás vagy átok lenne a számára.
Én csak a tényeket írom le… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A teremtett világ furcsa csodái – áldás vagy átok? (III.-IV.)

Human-Being-PhotoEz a sorozat a saját világunkról szól, aminek akár mi is lehetnénk a főszereplői…
Most a legnagyobb emberi félelem egyik lehetséges legyőzéséről írok. Arról, hogy elvileg létezik a Földön a Tórában már korábban leírt betegségmentesség illetve az örök élet
Ki-ki majd eldönti, hogy ez áldás vagy átok lenne a számára
Ne feledjük el, hogy ezek a tulajdonságok is a teremtett világ részei, azaz Isten valamit üzent ezzel nekünk.
Én csak a tényeket írom le… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A teremtett világ furcsa csodái – áldás vagy átok? (I-II)

Ebben a sorozatban a minket körbevevő világról fogok szólni.
Ez akár velünk is megtörténhetne…
Az első két fejezetben egy érdekes memóriaproblémáról és a polipok szíveiről írok.
Ki-ki eldönti, hogy ez áldás vagy átok…
Ám soha ne feledjük el, hogy ezek a tulajdonságok vagy ezek tények is a teremtett világ részei, azaz Isten valamit üzent ezzel nekünk.
Én csak a tényeket írom le…memory Egy kattintás ide a folytatáshoz….

"A zsidóság számára véget ért a védekezés korszaka…" – a lubavicsi rebbe 20. évfordulójára.

Támuz 3.
Ma van az utolsó lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson halálának 20. évfordulója.rebbe-qpr
A jórcájt.
A zsidó hagyomány szerint ezen a napon, amikor az eltávozott tetteire és szellemiségére emlékezünk, egy káddist, egy himnuszt mondunk, ezzel is megköszönve a Jóistennek, hogy akit szerettünk, tiszteltünk és elveszítettünk – ő közöttünk járt.
Megköszönjük Neki, hogy ő élt.
Értünk és velünk.
Számomra az utolsó lubavicsi rebbe életének legfontosabb üzenete, hogy akinek lehetősége van, az a lehető legtöbbet tegye meg azért, hogy minden zsidó házba eljusson a Tóra által tanított Istenszeretet, emberszeretet, tisztességesség és alázat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rubin Eszter — Amiért írok: zsidónak lenni

Amiért írok: zsidónak lenni

Írta: Rubin Eszter

Válasz Bodansky György Miért nem bírok zsidó lenni című cikkére, mely az Élet és Irodalom 2013. április 5-i számában jelent meg.
Anyám, apám zsidó. Budapesten születtek mindketten. Anyám a háború után pár évvel,  apám negyvennégy tavaszán született. A családunkból senkit sem hurcoltak koncentrációs táborba, apai nagyapám Borban volt munkaszolgálatos, míg nagyanyám első gyermekét várta Pesten. Szülés közben magára hagyták a szülőszobán, orvosok, nővérek, bábák lerohantak az óvóhelyre. Egyedül maradt, lemászott a szülőágy alá. Megoldotta. Ilyenek a zsidó nők. Csecsemővel a karján nem fogadták be a rokonok, veszélyes volt.  A csillagos házban egyik este szólt a házparancsnok, menjen fel a gyerekkel a padlásra, holnap elvisznek mindenkit. Később a villamoson szedték össze a zsidókat, a sorból állította ki egy csendőr a fiatal anyukát, menjen a kisbabával, gyorsan.
Rubin Eszter
Anyai nagyszüleim házilag készült hamis papírokkal  bujkáltak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – betérés kétszer — (Betéréstörténetek VI.)

Kedves Olvasók!
Elérkeztünk sorozatunk hatodik részéhez… Sok pozitív visszajelzést kaptunk, és ez nagyon fontos a mai világban.
A történeteket olvashatunk arról, hogy emberek miért tértek át a zsidó vallásra, és arról, hogy élték meg ezt a változást, illetve mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.SHALOM

A történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton. Ezekkel a történetekkel is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A nagy "Like" háború igazi vesztese – Oh, my God! —- EMIH vs. MAZSIHISZ

buying-facebook-likesÖrömmel olvastam, hogy összejött a 11.000
Kevesebb, mint 2 hónap alatt… (alapítás: 2013. március 6.)
Óriási szám…
Profi munka, minden elismerésem!

És a honlap büszkén írja, hogy
„E cikk megírásának időpontjában is 170 új lájk érkezett az Identitás oldalra”
(Sőt, e sorok írásakor – azaz 2 nappal később – már 13.015-nél tartunk – lásd lenti képek)

Báruh Hásem… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – a hosszú várakozás — (Betéréstörténetek V.)

Elérkeztünk sorozatunk ötödik részéhez… Az előző történeteket 2098-an olvasták el egy hét alatt.
Mint tudjátok ebben az új sorozatban, történeteket olvashatunk arról, hogy emberek miért és hogyan tértek át a zsidó hitre, arról, hogy élték meg ezt a változást és mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.
Amikor elkezdtem összegyűjteni a történeteket reméltem, hogy ez sok embert fog érdekelni, és sok emberben fog megszüntetni előítéleteket.
A történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton. Ezekkel a történetekkel is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt…
0319111933 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért lettem zsidó? – "és a Világot megjavítani…" — (Betéréstörténetek IV.)

Kedves Olvasóink!

Ebben az új sorozatban, arról mesélnek az emberek, hogy miért tértek át a zsidó hitre, hogy élték meg ezt a változást és mit jelent számukra a zsidó néphez tartozás.
Remélem, hogy sok embert fog érdekelni, és sok emberben fog megszüntetni bizonyos előítéleteket. Mert azokkal bővelkedünk.
Gondolom sokan tudjátok, hogy mint rabbi, sokat foglalkozom a zsidó vallásba való áttérés kérdésével.
A történetek szereplői – nagy részben – a mi zsinagógánkból indultak el ezen az úton.
Ezzel a kis összefoglalóval is szeretnénk tisztelegni előttük, a gér cedek-ek, az igaz betértek előtt.210px-Transsylvanian_Banner.svg Egy kattintás ide a folytatáshoz….