Ha a világ lakosságát az arányok megtartásával kivetítenénk egy 100 fős falura, akkor az így alakulna: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
zolirabbi bejegyzései
ZSIDÓ TUDATTÓL A TUDATOS ZSIDÓIG – A Szombat körkérdése a 21. századi magyar-zsidó identitásról
Kapedli és kokárda
A Szombat körkérdése a 21. századi magyar-zsidó identitásról.
Lapunk az alábbi körkérdést intézte a szellemi és közélet néhány szereplőjéhez:
“2013-ban az EMIH egy kokárdás, kapedlis kisfiú portréjával kampányolt az 1 százalékos adófelajánlásokért, s Identitás néven, ugyancsak a kisfiú portréjával facebook oldalt hozott létre a következő jelmondattal: „Emlékezzünk azokra a zsidó hazafiakra, akik a magyar szabadságért küzdöttek”.
Értjük és tudjuk, fontos lenne pozitív viszonyt kialakítani zsidó és magyar identitásainkhoz.
Körkérdésünk arra irányul, hogy megtudjuk, Ön hogy látja:
ilyen harmonikusan összefér-e ma kapedli és kokárda, két markáns jelkép a 20. század történelme után.
Mi az – ha van ilyen –, ami továbbvihető a száz évvel ezelőtti ideálból?
Ön szerint mik lehetnek a 21. század magyar, illetve magyarországi zsidó identitásai?”
"Hoztam nektek három fényképet…" – Somodi Henrietta fotókiállítását megnyitó beszédem
Elhangzott 2014. október 6-án, a Bálint Házban, Somodi Henrietta művészettörténész és judaista fotókiállításán (A mellékelt fotók szintén a kiállítás anyagát képzik)
———————————
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Henrietta, Bálint ház vezetése!
Eljöttünk, hogy megnyissunk egy csodálatos fotókiállítást. Ez a képanyag egy, nem oly’ rég megírt könyvnek lett az alapja.
Én is hoztam ma nektek 3 fényképet a zsidó történelemből, és ezeket szeretném átadni nektek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
“Megállíthatják az egyházak a háborúkat?” – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XII.
Milyen eszközei vannak az egyházaknak a háborúk megakadályozására?
Tehetnek egyáltalán valamit a fegyveres konfliktusok kirobbanása ellen?
Ezen a héten Ferenc pápa háborúellenes, az egyházak közös fellépését szorgalmazó felhívása kapcsán kérdeztük meg a világvallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mit tehetnek az egyházak a háborúk megakadályozásáért?
Válaszom itt olvasható: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
2014 – NU? Mely zsidó ALAPÍTVÁNYOKAT támogattak az emberek az 1%-os adófelajánlásukkal?
Egy rabbi feladata igen sokrétű, ám az egyik legfontosabb a környezetének állandó elemzése.
A héber jogrendszer is legfőképpen erről szól: nemzedékről nemzedékre újra kell gondolni a törvényeket és a Tóra üzenetét, miközben belenézek az emberek szemébe, megkérdezem az álmaikat és elolvasom a legújabb társadalomtudományi tanulmányokat.
Ilyen szegmens megvizsgálni az emberek adományozókedvét és lelkesedését.
Évek óta elemzem az egyházaknak adott 1%-os felajánlások változását:
2014-ben, 2013-ban és 2012-ben
Ám a civil szféra és az alapítványok legalább olyan fontosak, mint az egyházak.
2013-ban és 2012-ben
Kijöttek a 2014 tavaszán bevallott 2013-as adóév eredményei, azaz melyik alapítvány milyen támogatást kapott. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Heisler: "Jöttem, láttam, győztem!" – átrendeződés az 1%-os piacon.
Már napok óta figyelem, mit is „hozott” az 1%-os felajánlások terén a Heisler-féle „emlékezetpolitikai” és az „ÉRTÉKEKET TÁMOGATUNK” kampány, ami nem is igazán kampány volt, hanem politikai állásfoglalás, illetve a sokakat megdöbbentő és meghökkentő, ám annál feltűnőbb EMIH-es „kérdezd a rabbit” kampány…

Ezt az elemzést minden esztendőben megcsináltam.
2012-ben és
2013-ban
is. – lehet olvasni és emlékezni.
ÉSSSS VÉGRE!!!
Idén is megjelentek az adatok!!!!
És a feltett költői kérdésemre a válasz egyértelműbb, mint gondolnánk…
2014 tavaszán, az adózók így döntöttek… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Így kell "nemzeti hősöket" feltámasztani??? — Horthy, a nagy…
2014. Pilisszentiván. Általános iskola. (Érted? Általános iskola, diákjeggyel és tombolával…)
Horthy, a nagy magyar.
Horthy, a zsidótörvény-aláíró.
És aki előadja: az egyik legmagasabb magyar állami kitüntetés (sic!), a „Magyar Érdemrend Lovagkereszt” büszke tulajdonosa.
Aki együtt vette át a díjat Kertész Imrével. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Három mese az életről és a tapasztalatról
Írtam három mesét.
Nem is tudom miért.
Csak fájdalmamban eszembe jutottak a szavak.
Aggódom.
Ennyi és nem több.
Ám ez már így is rengeteg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Tudtad? A Jeruzsálemi Szentélyben be volt tiltva a "like" jel! — az esetleges csalók miatt
A zsidó vallásban, a Szóbeli Tan alapkönyve, a Misna, amelyet post 200-ban zártak le.
A misna „Joma” traktátusa, Jom Kipur napjáról és a szertartásairól szól
Így írja a 2. fejezet, 1 misnája:
בראשונה, כל מי שרוצה לתרם את המזבח, תורם
ובזמן שהן מרבין, רצין ועולין בכבש, וכל הקודם את חברו בארבע אמות זכה
ואם היו שניהם שוין, הממנה אומר להם הצביעו
ומה הן מוציאין, אחת או שתים, ואין מוציאין אגדל במקדש
Fordítás (@razo):
– Eleinte (vasárnap hajnalban), az vitte le a hamut az oltárról, aki akarta.
– Amikor egyre már több kohanita (pap) szolgált, akkor mindannyian felfutottak az oltár rámpáján, és aki a leggyorsabb volt és 4 „ámá”-val (azaz kb. 2 méterrel) megelőzte a társát, ő végezhette el ezt a szertartást.
– Ha ketten egyszerre értek fel, akkor a vezető azt mondta a kohénoknak: „mindenki emelje fel az ujját!” (…és egy általam most kitalált számmal kiszámolom, ki is az, aki leviheti a hamut az oltárról!” – A vallásjog szerint embereket nem lehet megszámolni, azért az ujjakat számolta a vezető…)
– Melyik ujjat emeljék fel? Akár egyet, akár kettőt (ha nehezére esik mozgatnia a mutatóujját önmagában, akkor hozzáemelheti a középsőt), de a Jeruzsálemi Szentélyben tilos felemelni a hüvelykujjat! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
"Hazugságok, torzítások és legendák a Talmudról" – a tenyleg.com honlapra írt cikkem
Kevesen ismerik, ám létezik egy csodálatos honlap, a tenyleg.com.
A lapnak van egy rovata: „Cáfolós„, ami sorra veszi hamis történelmi mítoszainkat.
A honlap nem a történelmi „Igazságot” hirdeti, hisz ilyen nincs, amiket cáfolnak: az érzelmi alapon kreált történelmi hóbortok.
A „Tényleg!” honlapot a „Történelemtanárok Egylete” szerkeszti és tartja fent.
Az a megtiszteltetés ért, hogy engem kértek fel, hogy írjak cáfolatot néhány közszájon forgó antiszemita vádra… Egy kattintás ide a folytatáshoz….