Egy vers kettős élete – Eredeti vagy hamis?

munkaszolgálat022Kaptam egy verset. Nagyon szép legendát írtak hozzá... A történet szerint ez a vers, az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó-ban látott napvilágot 1992. február 29-én, az ezekben a hónapokban itt tartózkodó kalandos életű Dr. Kulin Bán közreadásában. Az ő közlése szerint 1944 november végén Szentgotthárdon három napon keresztül vitte az uzsonnát a temetőben bujkáló zsidó munkaszolgálatosnak és tőle kapta a "Védőbeszéd" című verset. A vershez írt jegyzetében többek között ez áll: „Szerencsémre otthon mindjárt átírtam a kéziratát (mely még ma is megvan), és így csak a másolattal csíptek el másnap a kakastollas csendőrök, akik jól elpüföltek, hogy kivallassanak a „zsidó-felebarátom”hollétéről. Sajnos még most sem tudom, hogy mi lett ezzel a szerencsétlen emberrel. De, ami még jobban bánt, hogy még azt sem tudtam felkutatni, hogy tőle vagy valaki mástól ered-e a vers. Nos olvassák el Önök is és éljék át ugyanúgy, mint ahogyan én azt majdnem öt évtizeddel ezelőtt először átéltem, és a mai napig lelkembe zártam.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....