Tisztelt Rabbi Urak, Elnök Hölgyek, Elnök Urak és Államtitkár Urak!
Egy elmúlt év és egy új év határán állunk…
Mindenkinek vannak pillanatai, amit visszacsinálna, ha tudná.
Azt mondja, ha újra kezdhetném, ha lenne még egy esélyem, és a múltbéli hibáimat bárcsak kijavíthatnám…
Mindenkinek vannak álmai, amit nappal is álmodik.
Van egy jó hírem: Van esély!
A zsidó ember naponta háromszor imádkozik.
Egészen az újév beköszöntéig, még az utolsó pillanatban is elmondja a főimában:
“Báréh álénu ez hásáná házot”,
azaz
“áldd meg nekünk ezt az évet!” Egy kattintás ide a folytatáshoz….
hitközség kategória bejegyzései
Különvélemény női rabbi és kántor ügyben
Ezen cikk eredetije Szombat folyóirat on line változatában jelent meg. (Ott is lehet kedvelni!:)
Mondhatnók, hogy derült égből villámcsapásként érte a magyar közvéleményt a hír, miszerint a Rabbitestület néhány tagja elkezdett foglalkozni a női rabbi- és női kántorképzés kérdésével. Mármint nem úgy, hogy igen, hanem pont ellenkezőleg, hogy nehogy már. Kötelességünk elmondani a zsidó közvéleménynek, miről is van szó valójában.
Kezdjük a szikár tényekkel: Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (OR-ZSE) nem képez jelenleg női rabbikat és női kántorokat. Azt, hogy mostantól fogva képezzen, egyetlen döntéshozó sem kezdeményezte. Épp ezért talán nem egészen világos, miért kellett azt sürgősen betiltani, viszont engedélyezni a nők számára a tanár és szociális munkás-képzés látogatását, amelytől – természetesen – eddig sem voltak eltiltva. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ne antiszemitázz! – (akibic.hu)
A cikk eredetije az akibic.hu honlapon jelent meg. Lehet kattintani és lehet ott is like-olni :)))
(Az eredeti lead:)
“Vannak olyan pillanatok, amikor meg kell állni és el kell gondolkodni. Építeni ezen a világon olyasvalamit, ami nem az egóról szól”, írja Radnóti a Tett és Védelem Alapítvány progresszív sajtót érintő nemrég megjelent elemzése kapcsán.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Néhány televíziós szereplésem
Összegyűjtöttem néhány televíziós szereplésemet.
Egyszer csak jó lesz valamire…
És itt is mindent köszönök dr. Schweitzer József-nek, aki mindig ott volt előttem, mögöttem és mellettem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mazsihisz: változó korban? Avagy miért nem lesz a Mazsihisz reform hitközség?
A cikk eredetije az akibic.hu honlapon jelent meg. Lehet kattintani és lehet ott is like-olni :)))
(Az eredeti lead:)
„Radnóti Zoltán rabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnökének írása a nők zsinagógai szerepéről, reformokról, a kapcsolódásról a főként nem vallásos zsidósághoz, és arról, hogy a sokszínű neológián belül meg kell férnie egymás mellett a különböző értékrendű közösségeknek.”
Magyarország furcsa ország. Sorsdöntő vitáit képes akár egyetlen topikhoz, egyetlen dühösen ismételt szóhoz fűződő viszonya alapján eldönteni, világmegváltó vagy éppen ellenkezőleg, világot megrengető állításokat tenni egyetlen vágyott vagy félt szóra alapozva. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kik a zsidók partnerei?
Ennek a cikknek nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg.
A megjelenés időpontja: 2018.02.15.
Az eredeti, on-line verzió ide kattintva olvasható.
Kik a zsidók partnerei?
A múlt héten megmozgatta a honi közbeszédet az a kérdés, hogy kik is a zsidók valódi politikai partnerei. Vajon bal vagy jobb felé kacsingat a zsidó közösség? A válaszom meglepő lesz. Vannak családtagjaim. Vannak barátaim. Vannak társaim. Mi így vagyunk egy közösség. Így vagyunk egymásnak a partnerei.
Potenciálisan.
A zsidóság szeretettel és tisztelettel idéz klasszikusokat. Én is hoztam kettőt mára.
„Ne törd magad magas rang után, és ne áhítozz kitüntetésekre. Több legyen a jótetted, mint a tudományod. Ne epekedj a királyok asztala után, mert a te asztalod előkelőbb, mint az övék, és a te koronád fényesebb, mint az övék, és bízhatsz munkaadódban: megfizeti a munkád bérét.” (Atyák mondásai 6. fejezet 5.)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ők az a 40… Azaz 40 zsidó alapítvány Magyarországon, az 1%-os felajánlások tükrében – 2017. adóév
Szeretem a számokat… Sok mindent árulnak el a valóságról. Éppen ezért sok sok éve írok a “zsidó egyházak”-nak illetve a zsidó alapítványoknak adott 1%-os felajánlásról és megpróbálom értelmezni az okokat.
Egy kis emlékeztető:
Egyházi 1%: 2016-os esztendő illetve 2017-ös esztendő
——————————–
Mielőtt nekifutunk az idei (azaz 2017-es adóévnek) vessünk egy pillantást a 2016-ös adóév alapítványi 1%-ára: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mire is vevő a magyar zsidó? – elgondolkodtató 1%-os eredmény 2017-ben
A 2018. január 11-i adatokkal frissített táblázatok és adatok!!!
Még mielőtt megnéznék az idei adóévben történteket, előre kell bocsátani, hogy a 2017-es adóbevallástól minden egyháznak volt félnivalója, hiszen a bevallások rendje igencsak bonyolulttá tette az egyházi és civil 1%-okról való rendelkezést. A munkahely által beküldött tényadatok mellett külön kellett foglalkozni az egyházi 1%-kal.
Ennek meg is lett a következménye.
Mikor kinyitottam a legfrisebb 2017-es táblázatot, rögtön szemembe ötlött a Katolikus egyház…
2017: 2.394.670.392.- Ft és 573.992 fő,
amíg tavaly:
2016: 2.578.889.560 Ft. és 629.361 fő
Ez azt jelenti, hogy a katolikus egyház bő 184 millió forintot és bő 55 ezer fő „támogatót” veszített ebben az esztendőben.
Ez mintegy 7-8%-os csökkenés!!!!
Akkor evezzünk át a saját vizeinkre!
háttér: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Radnóti Zoltán: A rabbi válasza (a menekültkérdésről és a kvótanépszavazásról)
Bár ennek a cikknek eredeti, nyomtatott változata a HVG-ban jelent meg 2016. szeptember 22-én, egy héttel a kvótanépszavazás előtt,
ám üzenete máig is aktuális.
A Mazsihisz rabbitestületének elnökeként, magyarként, zsidóként, rabbiként, tanárként, apaként és emberként elemeztem a kvótanépszavazást és kampányát.
Vélemény.
Nem fogok részt venni az októberi népszavazáson, mert úgy látom, hogy az csak társasjáték, ahol én vagyok a bábu. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A magyar zsidóság jövőjéről
Ennek a cikknek nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg 2017. november 27-én.
Az utóbbi napokban csendes, a széles közvélemény számára nem érzékelhető, de fontos folyamatok indultak el nálunk: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében (Mazsihisz) és a zsidó közösségben. Régről elmaradt viták kezdődtek, amelyek nemcsak a zsidókat érintik, de így vagy úgy minden magyar polgárt.
Fináli Gábor rabbi vitaindító cikkére négy tudós kollégám és barátom, Frölich Róbert országos főrabbi, Darvas István főrabbi, mjd ismét Fináli Gábor és Horváth József, a Bét Sálom (a béke háza) zsinagóga – az én közösségem – világi vezetője tette közzé vitairatát egymás után a Szombat című zsidó folyóiratban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….