Általában nem akarok innen huzamosabban elmenni.
Szeretném olykor fölkeresni családomat, hozzájuk látogatóba mennem azonban szinte lehetetlen, bármennyire is türelmesek, jöttöm is, távozásom is magyarázatra szorulna.
Volt munkatársaim, barátaim pedig előbb-utóbb olyan kérdésekkel hozakodnának elő, melyekre nem tudnék elfogadhatóan válaszolni.
Legalábbis röviden nem tudnék, hosszan pedig nem akarnék. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ennek a tisa beáv utáni szombatnak különleges neve volt: „Sábát Náhámu„, a „vigasztalás szombat”-ja.
A névadás oka, az erre a hétre rendelt háftárá (prófétai rész) kezdőszavai: „Náhámú, náhámú ámi” – azaz „vigasztaljátok, vigasztaljátok a népemet!” (Jesája 40.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Így mondja a Tóra: „Tésztátok elsejéből chálá-t (kis pogácsát) adjatok ajándékul. Mint a szérű ajándékát, úgy adjátok azt. Tésztátok elsejéből adjatok ajándékot az Örökkévalónak, nemzedékeiteken át.” (Mózes IV. 15/20-21)
A tórai parancsolatokat számba vevő könyv, a Szefer háHinunch így írja:
„A micva eredetéről. Mivel az ember az erejét az ételből nyeri, és a világ nagy többsége a kenyér által él, ezért az Örökkévaló egy minden nap aktuális micvával akart kitüntetni minket, annak érdekében, hogy ennek a micvának köszönhetően áldás legyen a kenyerünkben, amely áldás révén saját magunknak, saját lelkünknek szerzünk érdemeket. Így a tészta mind a léleknek, mind a testnek étkévé válik.” (385. micva) Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves Barátaim,
Viharfelhőt és némaságot érzek az utóbbi napokban.
„Nagy”-politika és „hitközségi”-politika. – Senki sem mer megszólalni.
Szoborháború, amikor a bálványok egymásnak ugranak…
Most olvastam egy betérési beszédet a neten… Egy mondat megragadta a figyelmemet:
„Mivel nem fogadom el, hogy valakit a származása miatt gyűlöljenek, azt se fogadhatom el, hogy ezért szeressenek.” Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Blogot írok és lelkem mélyén mégis félek a világháló és a médiumok bugyraitól démonaitól és szellemeitől.
Vadásznak rám. Tudom, ezek végtelen erősek.
Csak én győzhetem le őket.
Ez a kis írás szól a kísértésekről, a csodákról és a jövőről.
Mikor megszületett az első kislányunk, Miri, a feleségemmel „ünnepélyes fogadalmat” tettünk, miszerint a gyerek nem néz (nem nézhet) televíziót. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Édesanyám 1945 márciusában született meg…
Akkor még megszületni is nagyon nehéz volt…
Édesapját személyesen sohasem látta meg, sőt még magzatként sem hallhatta a hangját, a meséit, nem érezhette a kezét valahol az anyahason megpihenni…
Egy zsoldkönyv maradt meg belőle, meg egy ceruzával írt levél.
Édesanyám szobájában függ egy esküvői kép.
Nagymamám és a nagypapám közösen vannak lefényképezve.
Biener Zoltán és Gärtner Margit – állnak egymás mellett.
1943-at írunk…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….