Önkéntesség — egyáltalán kell ez nekünk? – FUN – RUN 2013 – a magyar zsidóság görbe-tükre?

funrun_2013Már egy korábbi cikkemben foglalkoztam az önkéntesség és az önkéntes segítség hagyományos parancsolatának fontosságával.
Ám most ismét elő kell vennem a témát, mert ismét lezajlott Magyarország legnagyobb zsidó civil adománygyűjtő rendezvénye, a FUN RUN futás.
Bár ez a „nagyság” eléggé ingatag lábakon áll, hiszen idén mindösszesen 410 ember állt rajthoz a tavalyi 477-hez képest…
Ez 67 fő, azaz 15%-os csökkenés.
A FUN RUN történelmében idestova eltelt 3 esztendő.
Az első évben 10 induló volt, tavaly 14, míg idén 12…
Valóban ennyi lenne az igény az önkéntességre, a közösségek támogatására?
Pedig kampány volt bőven, mind a honlapon, mind a Facebookon.
Elemezzük egy picit a számokat! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az önkéntesség ereje… "egyedül nem megy"

Tiszteltjeim,
A sok politika után szeretnék a jövőnkről írni.
Eljött a szembenézés egyik pillanata…
Tudom, és nektek is tudnotok kell, hogy ez az állambácsinak nevezett furcsa amőba, ami talán egy fejőstehén és egy aranyborjú szerelméből származik, csak végesen fogyasztható el. Mert aztán egyszer csak csont és bőr lesz, mint a tórai hét sovány tehén, és utána meg mi is éhen halunk.OLYMPUS DIGITAL CAMERA Egy kattintás ide a folytatáshoz….