Rabbi, mi az igazság? – Zsidó gyász a nem zsidó szülő után – (Hagyomány XXI.)

Jews Mourning in a Synagogue 1906 by Sir William Rothenstein 1872-1945Ebben a sorozatban megtörtént eseteket szeretnék leírni, amelyekkel megkerestek engem és megpróbáltam válaszolni a felmerült kérdésekre. Bízom abban, hogy a válaszaimmal tudok irányt mutatni, hogy az érdeklődők kiigazodjanak a vallásjog sokszor nagyon nehéz területein.

(Szeretném hangsúlyozni, egy háláchikus döntéssel nem mindig kell egyetérteni. Ezek a cikkek kizárólag az én véleményemet tükrözik, és egyik testületnek sem hivatalos véleménye. Szívesen veszem azok a véleményét, akik érdemben szeretnének reagálni a cikkekre.)

Ennek a kis munkának az is apropót adott, hogy a magyarországi zsidó közéletben egyre inkább előkerülnek azok a kérdések és viták, amiken a nyugati zsidó közösségek és az amerikai zsidó társadalom már évtizedekkel ezelőtt túllépett, – és a maga módján – de már feloldotta a problémákat.

halal-gyaszEz a 2005-ös dolgozat igazán közel áll a szívemhez, persze nem a témája miatt, hanem a visszhangja miatt, miszerint több rabbi is írásban reagált rá.
Természetesen a válaszokat a cikk folyamán lehozom:

Mottó: „Élijahu tanházában így tanították: aki minden nap a vallásjogot (háláchát) tanulmányozza, ő biztos lehet abban, hogy érdemes lesz a túlvilági életre” (Talmud, Megilá 28b)

Zsidó gyász nem zsidó szülő után

Egy rabbinak mindig öröm látni, hogy az utóbbi években egyre többen térnek vissza a vallásunk gyökereihez, és kezdik őrizni a micvákat, a parancsolatokat. Megtartják a szombatot, őrzik a kóserságot, az asszonyok járnak mikvébe, a férfiak reggelente tfilinben imádkoznak.

A holokausztot követő évek, nem múltak el nyomtalanul, hiszen az 1950-60-70-es években nagyon sok vegyes-házassággal találkoztunk.

Sok esetben az édesanya a zsidó, ilyenkor értelemszerűen a születendő gyermeket bármelyik közösségben teljes jogú zsidóként kell fogadni.

קבלן-מצבותÁm egyre többször találkozunk olyan gyermekekkel, akiknek az édesapja zsidó származású és a gyermekben igen erős zsidó kötödés van. Magyarul érzi magában a zsidó lelket, és a közösséghez akar tartozni, ám a Sulchán Áruch szerint a zsidóság anyai ágon öröklődik. Az ilyen gyermekeknek, a vallásjog alapján, be kell térniük, és abban a pillanatban szintén teljes jogú tagjai lesznek a közösségnek.

Ebben a cikkben egy nagyon szomorú momentumról szeretnék beszélni: a halálról és a gyászról.
A héber jogban – mint mindennek – megvan a pontos szabálya a gyásznak is. A sivá, a hétnapos gyász, a slosim, a harmincnapos gyász, és így tovább.

Ezek kifejezetten zsidó hagyományok, és különleges, minden néptől eltérő zsidó gyászszokások.
Ám mi a teendő, ha egy vegyesházasságból született gyermeknek a nem zsidó szülője hal meg?
Vagy mi a teendő, ha valaki betér, és őt éri tragédia?
Gyászolhatja-e a nem zsidó szülőt a vallását követő zsidó gyermek klasszikus zsidó módon, vagy sem?

A válasz elején mindenekelőtt le kell szögezni, hogy jelen esetben nincs különbség betért és született zsidó ember között, hiszen a zsidó vallásba betért emberek 100%-ban zsidónak számítanak minden tekintetben!

Sitting ShivaErre az alapelvre támaszkodva ki kell jelenteni, hogy egy zsidó gyermek elvileg mondhat káddist az elhunyt szülője után, még akkor is, ha a szülő nem zsidó! Ugyanígy a zsidó gyász minden törvénye vonatkozik rá, így többek között a Tórához való felmenetel tilalma is.

Ám fontos megjegyezni, a nem zsidó szülők (rokonok) utáni imáknak nincs meg az az ereje, mint a zsidók után mondottnak, azaz a gyermek (hozzátartozó) nem tudja imáival kijavítani a szülő életében elkövetett vétkeit. (Széfer Hászidim-ban így olvassuk (790. fejezet) „egy betért zsidó, aki a Teremtőtől irgalmat kér a szülei után, nem tud segíteni a szülőknek az égi ítélet könnyítésében”)

A káddis másik szerepe már kizárólag a gyermek a kötelessége, miszerint el kell tudni fogadni az égi döntést, éppen ezért a káddis eme értelmezése vonatkozik rá. És mindezek után minden micva, ami a gyermekre vonatkozik, számára, mind zsidó ember számára kötelező beleértve a temetési beszédben való méltatást, illetve a mázkir ima megtartását, még akkor is, ha nem tartotta meg a szülők után előírt gyásztörvényeket.

image016Gyakorlatban még egy csekély különbséget kell tenni a zsidó szülő utáni gyász, illetve a nem zsidó szülő utáni gyászban. Hiszen a klasszikus zsidó gyászban, illetve évfordulón (járcájt), a gyászolónak szokás volt tartania Tóramagyarázatot, a tikunra áldásokat mondott, káddist, és emlékező beszédet is mondott. Ezt a szokást Magyarországon sajnos nagyon kevés közösségben ismerik.

(Szabadna megjegyeznem, hogy a Károli Gáspár téri (újbudai) zsinagógában pár hónapja felelevenítettük ezt az ősi hagyományt.)
Ám ha egy nem zsidó szülőre emlékeznek, akkor ezeknek a szokásoknak egy részét kell csak megtartani, hiszen a Teremtő mást vár el egy zsidó lélektől, mind a 613 micva megtartását, míg egy nem zsidó ember már 7 micva megtartásával elnyeri a helyét az eljövendő világban. Ennél fogva vár mást el az őket gyászolótól is a hagyomány.

Összefoglalva, ilyen szomorú esetekben a gyász bizonyos mélységig kötelező egy zsidó ember számára.
Részleteit kérdezze meg egy vallási törvényekben jártas rabbitól.

Oberlander rabbi nyílvános válasza a cikkre

A gyász és a kádis szabályai nem zsidó szülő vagy más hozzátartozó esetén

Írta: Oberlander Báruch rabbi

4115121624_8e9b65d2fcAz Új élet augusztus 1-i számában megjelent cikkében Radnóti Zoltán rabbi, abban a gyakorlati kérdésben adott útmutatást, hogy mik a gyász és kádis-mondás szabályai nem zsidó szülő esetén.
A kérdés két esetben merülhet fel:
1. olyan vegyes házasság esetén, ahol az apa nem zsidó,
2. abban az esetben, ha nem zsidó szülők gyermeke a háláchának megfelelően betért.
A kérdés: megtarthatók-e a szóban forgó esetben a kádis és a gyász előírásai vagy sem?

Radnóti válaszából úgy tűnik, különbséget kíván tenni a kádis és a gyász-ávélut előírása között, mondván: hogy míg a „kádis mondható nem zsidó szülő után is” a gyász többi előírása egyenesen kötelező.

Ezt írja:
„…egy zsidó gyermek elvileg mondhat kádist az elhunyt szülője után még akkor is, ha a szülő nem zsidó! Ugyanígy, a zsidó gyász minden törvénye vonatkozik rá, többek között a Tórához való felmenetel tilalma is… mindezek után minden micva, ami a gyermekre vonatkozik, számára, mint zsidó ember számára kötelező, beleértve a temetési beszédben való méltatást, illetve a mázkir ima elmondását…”.

keriahRadnóti cikkében nem idéz háláchikus vagy rabbinikus forrást, amelyekre írását alapozza. Döntvénye igencsak kételyt ébresztő, hiszen hogyan lehet „kötelezni” (!) valakit nemzsidó rokonai utáni zsidó gyászra, mikor azok nem tartoztak a zsidó valláshoz, nem tartották annak szokásait és nem is hittek bennük?

Véleményem szerint – az alább idézet forrásokra alapján – valóban különbséget kell tennünk a kádis és az ávélut között, de épp fordítva, mint a fent említett cikkben.

Nem lehet az ávélutot tartani
A Sulchán Áruch (Jore Déá 374:5.) [még a Kicur Sulchán Áruch is (203:5.)] egyértelműen határoz a betért személy esetéről:
„A gér, aki maga és családja betért… ő és fiai nem tartanak gyászt egymás után”.
A Sulchán Áruch itt olyan esetről beszél, ahol mind a gyermek mind a szülő betért zsidó, de mégsem gyászolja egyik a másikat, mert – ahogy majd lejjebb kifejtük – a háláchá nem tekinti a köztük levő vérségi kapcsolatot családi köteléknek. Ha igaz ez erre az esetre, akkor biztos, hogy még inkább így van akkor, ha a szóban forgó vérrokon nem is tartozik a zsidó néphez.

funeral-starA magyarázat a fenti háláchára kézenfekvő: Bölcseink tanítása szerint (Talmud, Jövámot 22a.), a „gér, aki betért, olyan mintha újszülött lenne”, s ezért a közte és (amúgy akár szintén betért) nemzsidó szülei közötti kapcsolatot nem tartja a zsidó jog családi kapcsolatnak.
(Ez az oka annak is, hogy elvileg „a gér nem örököl nemzsidó szülei után” – Talmud, Kidusin 17b.).

Ehhez hasonlóan vélekednek Bölcseink az olyan gyermekről, aki zsidó anyától és nemzsidó apától származik. Ebben az esetben a Talmud (uo. 68b.) egy bibliai versre (5Mózes 7:3-4.) alapozva úgy határoz, hogy a gyermek zsidó, ugyanakkor hozzáteszi (az 5Mózes 21:16. alapján), hogy nemzsidó apja a háláchá szempontjából nem számít apjának. Ebből kifolyólag ebben az esetben sem örökli utána (Toszeftá, Bává Bátrá 7:1.; lásd még a Talmudic Encyclopedia XXV. kötet Jörusá címszó, 301. l.; XXIV. kötet Jáchász címszó 70. l.), és a „gyermek, olyan mintha árva lenne apját illetően” (Römá MiPáno responzuma 116. fej.).

Ebből kifolyólag természetesen, egyáltalán nem lehet kötelezni a nemzsidó szülő zsidó gyermekét, hogy a gyász előírásait megtartsa nemzsidó szülője után, hiszen, habár fizikailag és lelkileg a gyermeke, a háláchá – a zsidó vallás kötelezettségeinek szempontjából – mégsem tartja rokoni kötődésnek a köztük lévő vérségi kapcsolatot.

Nem ajánlott az előírtnál nagyobb gyász.
A fentiek után felmerül a kérdés: Ha valóban nem is kötelező, de talán megengedhető-e a gyász ebben az esetben?
A Römá a Sulchán Áruchhoz írt kommentárjában (uo. 374:6.) idézi a Ros (Rábénu Ásér, 14. sz.) döntvényét (a Ros responzuma 27. elv 9. fej.) a nem kötelező gyász kapcsán: „Az, aki olyan elhunyt után kíván gyászolni, ki után nem kötelező, vagy ha fekete ruhát ölt ilyen rokona után, nem lehet megtiltani neki”.
1-JEWISH-WOMEN-MOURNING-IN-BABYL-1[Ehhez a híres Ákivá Éger rabbi hozzáteszi a Kneszet Hágdolá nevében, hogy csak akkor nem lehet megtiltani neki a nem kötelező gyász tartását, ha azt nem terjeszti ki (a kötelező gyászhoz hasonlóan), a Tóra-tanulás és a házasélet micvájának elhagyására.] Ugyanakkor maga a Ros szerint is (a Böszámim Ros responzum 123. fej.; idézi a Pitché Tsuvá uo. 7.) „butaság a gyász összes szokását megtartani ilyen esetben, és csak a tudatlanok cselekszenek így”.

A túlzott gyász azért nem ajánlatos, mert a zsidó hagyomány (Sulchán Áruch uo. 394:1.) nem engedi az ávélut elhúzását, és a kötelezőnél tovább tartását, mivel „azt mondta Isten: Hát ti könyörületesebbek vagytok nálam is?” (Talmud, Moéd Kátán 27b.), vagyis a túlzott és a nem kötelező gyásszal az ember azt a látszatot keltheti, hogy nem fogadja el az isteni ítéletet. Ezért a háláchá szerint csak azután, és csak annyit szabad gyászolni amennyi kötelező.

Kádis-mondás nemzsidó személy után
Mindez a gyász egyedi szokására vonatkozik, a kádis mondásának ügyében azonban a rabbik megengedőbb állásponton vannak.
Tudomásom szerint az első rabbi, aki a témával hosszason foglalkozott, Áháron Volkin, a pinszk-karlini főrabbi volt. Egy 1932-es levelében (Zkán Áháron II. rész 87. fejezet), hosszú fejtegetés után a következőkre jut: „Az apai tisztelet nemzsidó apa felé olyan dolgokban kötelező csupán, amely a nemzsidók között szokásos és elvárt. Mivel a kádis-mondása náluk nem szokás, ezért arra kötelezni valakit, hogy nem zsidó apja után kádist mondjon, nem lehet.”
Ezzel együtt arra a végkövetkeztetésre jut, hogy „mondhat zsoltárokat, vagy tanulhat valamit az elhunyt emlékére a kádis helyett… néha lehet előimádkozó, és időnként mondhatja a kádist is, csakhogy ne legyen a közösségnek feltűnő, hogy a gyász miatt mondja azt… nehogy viccelődés és gúny tárgyává váljon, és nehogy emiatt a kár nagyobb legyen mint a haszon…”.

chacham-ovadya-yosefKésőbb Izrael állam volt szefárdi főrabbija, Ovádjá Joszéf rabbi is foglalkozott a témával (Jöcháve Dáát responzum VI. rész 60. fej.) és azon a véleményen volt, hogy „megengedett hogy így tegyen (kádist mondjon), sőt lehet, hogy még micva is így cselekedni, hiszen ő (az apja) nemzette a világra és nevelte, míg önálló ember nem lett… és semmiképp nem kevesebb, mint egy idegen ember, aki után ugyancsak hasznos a kádis mondása.”
A különbség a gyász és a kádis között az, hogy a kádis nem csak a gyászolók szokása (Máhárik responzuma 44. fej.) [habár a kádis-mondás a gyászoló gyermek feladata (lásd azokat a forrásokat, amelyeket a Kol Bo Ál Ávélut említ: I. rész 5. fej. 2:1 az 1. lábj.), hiszen a „gyermek érdemet szerez fiának” (Talmud, Szánhedrin 104a.)]. A kádis mondása által a gyermek kifejezi, hogy nemzsidó apjával szemben sem hálátlan. A gyász szokásai ezzel szemben olyan egyedi feladatok, amelyek csak azokra a zsidó rokonokra vonatkoznak, akiknek kötelező egymásért gyászt tartaniuk.

Összefoglalás
A talmudi és rabbinikus forrásokat feltérképezve, egyértelmű hogy semmiképp nem kötelezhető (sőt kérdéses, hogy egyáltalán megengedett-e) a nemzsidó szülő utáni teljes gyász, mivel az ávélut egyedi szokásai csak olyan zsidókat kötelez, akik közvetlen rokoni kapcsolatban állnak egymással. Ezzel együtt megengedett, hogy a zsidó fiú kádist mondjon nem zsidó szülője után, de ezt sem olyan rendszerességgel és feltűnően, ahogy azt a gyászolók szokták.

Mindenképpen fontos, hogy a gyermek kifejezze ebben az esetben is szülei iránti háláját ima, zsoltárok vagy jó cselekedetek által, de semmiképpen nem lehet azt az útmutatást adni ebben az esetben, hogy úgy gyászoljon az ávélut előírásai szerint, hogyan azt valaki zsidó szülei után teszi.

Érdemes ezt még azzal kiegészíteni, hogy abban az esetben, amikor az apa zsidó, de gyermeke születetten nem az, hanem csak később tér be, habár ebben az esetben sem kötelező a gyermek számára a kádis-mondás valószínűleg mégis inkább ajánlatos, hiszen az elhunyt után így is, úgy is kötelező lenne, hogy valaki kádist mondjon.

Válaszom Oberlander rabbinak

Megjegyzés a megjegyzéshez – koách déhétérá ádif (a megengedés ereje erősebb)

1. Köszönet:
Mindenekelőtt köszönöm Schmelzer Herman és Oberlander Baruch rabbi uraknak a levélben és az emailben történt reagálásukat. Mint rabbi szívből örülök, hogy vallási témáról folyik a polémia egy zsidó újság hasábjain. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy két tanárom is reagált a cikkemre. Éppen ezért nehezen fogok a válaszom megírásához, hiszen az ő tudásuk és elkötelezettségük megkérdőjelezhetetlen.kavicsok zsido temetes

Olvasóink számára szeretném hangsúlyozni, egy háláchikus döntéssel nem mindig kell egyet érteni. A leírt gondolatok kizárólag az én véleményemet tükrözik, és egyik testületnek sem hivatalos véleménye.

2. Alapelvek:
Rabbik közötti háláchikus vita nem újdonság a zsidó hagyományban. Szép példa, amikor Rámbán az edények kóserolásával kapcsolatban (M. IV. 31/23), nemes egyszerűséggel leírja, „…nekem nem tűnik helyesnek, amit Rási (az egyik legnagyobb törvénymagyarázó) mond…”

Mindkét rabbi-barátomnak volt egy jogos kritikája, miszerint nem írtam a cikkembe forrásokat. Valóban, ám ennek oka az volt, hogy nem tudományos cikknek szántam írásomat, hanem csak tájékoztatásként írtam le.

Véleményem szerint cikkem hangneméből is látszik, a puszta törvényen túl igyekszem az emberi érzéseket is figyelembe venni, és éppen ezért az írásom inkább egy monológhoz volt hasonlítható.

בית-הקברות-היהודי-בהר-הזיתיMikor leültem leírni a gondolataimat eszembe jutott Shmuel Glick professzor tanítása, aki első óráján, amit tartott nekünk a responzumirodalomból, így mondta: „egy rabbi, aki vallásjoggal foglalkozik, sohasem zárkózhat be a négy fal közé. Mindig nyitott ablak mellett kell ülnie, hogy érezze a világ rezdüléseit és az emberek érzelmeit. Mérlegelnie kell, és minden döntését úgy kell meghoznia, hogy közben felnéz a könyvből is, és kinéz az ablakon”.

Éppen ezért a híres talmudi helyet, miszerint egy „betértnek nincsenek szülei” (l. Oberlander cikke), nem tudtam őszinte szívvel (és nem is akartam!!) mondani annak az embernek, aki az édesapját veszítette el pár nappal korábban. – ő segítségért jött hozzám, mert szeretett volna zsidóként gyászolni.

95cb33b8-d04d-4d14-89d0-c357788db4a9Válaszomban a „Lifnim misurát hádin” talmudi alapelvét alkalmaztam, miszerint létezik “törvények feletti törvény” is, azaz bizonyos esetekben nem kell mindig ragaszkodni a törvény leírt betűjéhez (lásd: MV. 6/18, ill. MI 34/10 ott, Rási, és Babba Mecia 30, stb). Illetve az ehhez kapcsolódó másik alapelvet, miszerint „ze nehene, veze lo hászér” – „ennek haszna van belőle, a másik meg nem veszít rajta”. (Babba Kamma 20ab). Magyarul, döntésemmel valakinek megnyugvást okoztam, és a törvényt nem szegte meg.

Javítás:
Lehetséges, hogy nem cizelláltam kellően a mondandómat, amikor a szóban elmondott törvényeket gyorsan leírtam és mihamarabb publikálni akartam, de a leírt véleményemet ma is egy változtatással fenntartom.

Annyiban módosítom az álláspontomat, hogy nem minden micva vonatkozik a gyermekre, és erre az eredeti cikkem végén is kitértem, miszerint „csekély különbséget kell tenni” (lásd a lejjebb idézett 4. pont).
1. Egy zsidó gyermek mondhat káddist az elhunyt szülője után, még akkor is, ha a szülő nem zsidó!
2. A zsidó gyász minden magára vállalt törvénye vonatkozik rá, így többek között akár a Tórához való felmenetel tilalma is.”
3. És mindezek után a magára vett micva, ami a gyermekre vonatkozik, számára, mind zsidó ember számára kötelező, beleértve a temetési beszédben való méltatást, illetve a mázkir ima megtartását, még akkor is, ha nem tartotta meg a szülők után előírt gyásztörvényeket.
4. Ám a gyakorlatban még egy csekély különbséget kell tenni a zsidó szülő utáni gyász, illetve a nem zsidó szülő utáni gyászban, hogy felismerhető legyen a zsidó lélek után tartandó gyász és a nem zsidó lélek után tartandó gyász.carrying body Prague, ca. 1772, inv. no. 12843-6.  Jewish Museum in Prague

A mázkir elmondásával kapcsolatban, annak ellenére, hogy a betért embernek – a Talmud alapján – nincs rokoni köze a saját nem-zsidó szüleihez (még akkor sem, ha ők is betértek) – ennek ellenére ugyanúgy mondhat akár mázkírt is, és erről a törvény is így rendelkezik.

Források:
Oberlander rabbi úr által idézett forrás előfordult kettőnk magánlevelezésében is, és én is ezt a forrást hangsúlyozom most ki.
„Később Izrael állam volt szefárdi főrabbija, Ovádjá Joszéf rabbi is foglalkozott a témával (Jöcháve Dáát responzum VI. rész 60. fej.) és azon a véleményen volt, hogy „megengedett hogy így tegyen (kádist mondjon), sőt lehet, hogy még micva is így cselekedni, hiszen ő (az apja) nemzette a világra és nevelte, míg önálló ember nem lett… és semmiképp nem kevesebb, mint egy idegen ember, aki után ugyancsak hasznos a kádis mondása.”
Én válaszomat, mint mondta, nagy részben erre a véleményre alapoztam, illetve ráv Saul Jiszráéli által alapított Eretz Chemda Intézet által kiadott responzumkötetre (Sut bemáre hábazak I/136) és a magyarul is megjelent Rabbi Ephraim Oshry: „Mélységből kiáltok” c. responzumgyűjtemény 85. kérdésére (133. oldal) található válaszra.

300px-H_SchmelzerMindenképpen szeretném megemlíteni Schmelzer Herman St. galleni rabbi barátom levelében leírt nagyon érdekes történetet. Avraham Cvi Klein szilasbalhási rabbi „Beérot Ávráhám” c. responzumgyűjteményében, amit fia Klein Sámuel érsekújvári rabbi, majd a jeruzsálemi egyetem tanára adott ki (11. fejezet) a következő válasz található. „Ha egy nem zsidó nő adományt ad egy zsinagógának… és azt kéri, hogy a zsidók imádkozzanak érte a halála után (magyarul, mondjanak káddist), akkor abban nem látok semmi kivetnivalót, ha így cselekednek, hiszen a Jeruzsálemi Szentélyben is áldoztak 70 áldozatot a világ 70 népéért.” (itt is említve)

Hasonló forrásként megemlítendő Rámbám királyok törvényeiben (10/12) leírt alapelv, miszerint emberbaráti szeretetből nagyon sok minden megtehető egy nem zsidó ember számára is, amit elvileg a Teremtő a zsidók micvájának rendelt. Ugyancsak Rámbám a mumárim törvényeiben (5/11) írja, hogy egy betértnek is be kell tartani a szülő tiszteletének törvényét, (annak ellenére, hogy a fentebbi Talmud hely szerint neki nincsenek is szülei).

Mindezen források és alapelvek mellett van még egy (számomra) igen fontos talmudi elv: „koách déhétérá ádif” (a megengedés ereje erősebb). Ez esetben a tiltás és az engedés között kellett választanom, mint embernek. Engedtessék meg, hogy a mérlegelés után a korábban megírt véleményt fogalmazzam meg.

Összefoglalás:
Fájt, amikor Oberlander rabbi címként kiemeli: „Nem lehet az ávélutot tartani”, majd alább leírja, hogy bizonyos dolgokat mégiscsak szabad. (Ha jól emlékszem ugyanezt írtam le én is.)
Engem megkeresett végtelen fájdalmában egy fiú és segítséget kért. Ekkor én jó szívvel és őszintén javasoltam neki, hogy azt a gyásztörvényt, amit szíve diktál, tartsa be, és ezt a döntésemet bármikor és bárkivel szemben vállalom.
Ugyanakkor elmondtam neki mindazt, amit tudni kell az ilyen szomorú pillanatokban.
Én szeretek “kinézni az ablakon” és szeretem meglátni az emberek mosolyát, de látom a könnyeiket is, és igyekszem úgy dönteni, hogy az „egyenes is legyen és jó is legyen a Teremtő szemében”. (M V. 6/18)

oberlander_baruch 395441_10150629832449640_1827615639_n