Két zsidó találmány: az állampolgári hűség és a polgári engedetlenség – “Magyar Nemzet”-ben megjelent írásom

Ennek a cikknek az eredetije 2017. szeptember 2-án jelent meg a nyomtatott újságban (szombati lapszám), majd hétfőn az on line verzióban.

Érdekes és büszke érzés volt 45 esztendősen az első olyan cikket megírni, ami megjelenik egy print napilapban.
(És itt köszönöm meg Gazda Albinak, hogy kedvesen, ám határozottan bíztatott és Vári Gyurinak, hogy tapasztalatával és bölcsességével segítette a cikk megszületését.)

PUBLICISZTIKA A MAGAZINBAN,
Két zsidó találmány: az állampolgári hűség és a polgári engedetlenség

Szénási Sándor, a 168 Óra riportere feddő-nevelő szándékkal állapította meg nemrég egy interjújában: a Mazsihisz „politikai divatból kiment formáció”. Megkönnyebbülten sóhajtottam föl. Végre! „Hivatalosan” is „old school” lettem… Azt már gondolni sem merem, hogy a szerző ezzel a szóhasználattal marginálni szerette volna a legnagyobb magyarországi (vallásos) zsidó közösséget.

Ám lépjünk túl ezen a félresikerült mondaton, inkább nézzünk meg közösen nagyon fontos „old school elveket”, amelyek a világot tényleg kimozdították a tengelyéből!

A 2010 előtti időszak egyes baloldali vagy liberális véleményformálói úgy tartották volna helyesnek, hogy az egyházak „ne politizáljanak”. A klérus törődjön az égi dolgokkal, a földieket hagyják rá a „hivatásosokra”. Ennek oka egyrészt a templomi prédikációktól, a választások előtt elhangzó szentbeszédekbe helyezett politikai szuggesztiótól való páni félelem volt, másrészt a klasszikus baloldali gondolkodás bináris szintre történő, kissé demagóg lebutítása.

A józanabbul gondolkodók persze rögtön tudták, hogy a XXI. században ez az elmélet hamvába holt képtelenség. Hiszen az egyházak – sajátos civil szervezetként – a magyar politikai közösség részei. Az emberek itt élnek a földön (a Földön), és nem az égben. Az ősi zsidó tanítás szerint a (héber) Biblia nem valami elvont, isteni abrakadabra, hanem emberi nyelven, emberek számára írt szöveg, és itt a földön adta át nekik Isten a Tórát, Mózes öt könyvét. Igen, a Tannak itt, ebben a mulandó és mindig változó világban kell érvényt szerezni, ezért is nevezik a „zsidó jogot” héberül „halachának”, azaz „úton haladásnak” (lásd M. V. 30. fejezet, 11–14. vers, illetve 115. zsoltár, 16. vers).

A közügyekbe való beleszólás alatt ne nagyképű kinyilatkoztatásokra gondoljunk. Ha mi, lelkipásztorok bele óhajtunk szólni a politikai közbeszédbe, akkor ezzel – saját szabad döntésünkkel – kilépünk a kvázi védett egyházi státusból, így az egyházak maguk is kritizálhatóvá válnak. Ha a realitást nézzük, azt tapasztaljuk, az egyházak sokszor a mai napig is hisznek a középkori skolasztikus filozófia tekintélyelvűségre alapozott elvében, az érinthetetlenségükben. Büszkén vallják, hogy „mi megmondhatjuk, mert nekünk ez a dolgunk”. Mivel az egyházak bármit megmondhatnak, ezért elvár(hat)ják a szerepü(n)knek (részrehajlás nélküli őszinteség) szóló kötelező tiszteletet.

Itt elkezdődhetne egy hosszú polémia, mi is az egyház szerepe, de most inkább azt írom le, ami nem a szerepe.

Jelentsük ki egyszer és mindenkorra, hogy az egyházaknak (és a hitközségeknek) nem dolguk az öncélú hatalomszerzés és az öncélú pénzszerzés. A formális (vagy pláne informális) politikai befolyásra való görcsös törekvés pedig egyenes út az egyházak eredeti, független és igazságmegmondó feladatának elveszejtéséhez.

Ha egy egyház (vagy bármely csoport) elérendő céljává a megszerzés és a kikerülhetetlen jelenlét válik, akkor valóban nem szabad politizálnunk. Égbekiáltó hazugság az a sokszor hallott indoklás, hogy igazán tanítani, feddni, etikai és erkölcsi felkiáltójelnek lenni „belülről” kecsegtet a legnagyobb sikerrel.

Az egyházak esetleges politikai szerepvállalásának csak egy lényege és célja lehet: a lelkészek emlékeztessenek a próféták csodásan csengő szavaira, melyek szerint a politikai hatalom nem azonos a zsákmányszerzéssel, a dominanciával, a kizárólagossággal, hiszen egyetlen kizárólagos és domináns erő van a világban, és az nem a földön van, illetve az embernek csupán egyetlen vagyona van: amit odaad másnak. (Sajnos mindig van kit emlékeztetni erre.)

A fentiek miatt is remek hír, hogy szerencsésen „kimentünk a politikai divatból”.

Az egyházi politizálás legfontosabb szabálya pontosan az, hogy ne legyünk divatban – sem a kormánynál, sem az ellenzéknél. Ne kelljen kényszeresen keresnünk a szemkontaktust a hatalommal, hogy amikor megszólalunk, vajon jól mondjuk-e. Ne kelljen az ő politikailag helyeslő bólogatásukra szervilis bólogatással felelnünk. Nem kell. Legyen ennek vége.

Örömhírt hoztam!

„Kimenni a politikai divatból” azt jelenti, hogy végre függetlenek lettünk, és magunkra maradtunk a saját lelkünkkel és lelkiismeretünkkel. Retró próféták és „old school” tanmesék tanítják nekünk az etikai alapvetéseket.

Közülük szeretnék kiemelni kettőt.

A három évezredes zsidó hagyomány legfontosabb politikai tanításai közé tartozik az, amit Jeremiás próféta 2500 esztendeje leírt: „És keressétek azon város békéjét, ahova számkivetettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Örökkévalóhoz; mert az ő békéjében lesz számotokra is béke” (Jer 29:7).

Ennek a bibliai előírásnak a talmudi továbbgondolása, hogy „az állam törvénye törvény”, vagyis hogy a világi jogszabályokat éppen úgy be kell tartanunk, mint a vallásiakat, sőt vallásjogi szintre emelkednek azok is. Ez az alapelv lett az állampolgári hűség, a lojalitás modellje, és így alakult ki, hogy aki jó zsidó, az emiatt bizonyosan jó és hűséges állampolgár is egyben. Ám ezen nagyon fontos szabály alól van egyetlen kivétel: ha az állam törvénye egyértelműen ellenkezik a Tóra törvényével.

Itt álljunk meg!

A zsidó vallásjog világosan leírja, hogy légy jó állampolgár, ám a világi törvénynek ellene lehet/kell szegülni, ha az szembemegy a Tórával. A 36 esztendős „nyitott ortodox” Shmuly Yanklowitz rabbi (akit 2012-ben és 2013-ban az ötven legbefolyásosabb amerikai rabbi közé soroltak, majd 2016-ban az ötven legfontosabb amerikai zsidó közé is beválasztották) egy cikkében kifejti, hogy ezt a törvényt joggal nevezhetjük a „polgári engedetlenség eszméje” első megfogalmazásának. Ha úgy tetszik, ezt is a zsidók találták ki. Az állampolgári hűséget és az ebből eredeztethető polgári engedetlenséget – egyszerre.

A szabad választás a zsidó filozófia egyik legfontosabb alapelve. A Tóra parancsolatait, „az Ég királyságának jármát” önként vesszük magunkra, mert az mihozzánk tartozik. A hűséget is és az engedetlenséget is. És a logikai kör bezárult.

A vallástörvények fényében a vallásjogi törvénnyel felérő állami törvény magamra vétele saját szabad döntésemnek és lelkiismeretemnek függvénye. És vallásjogilag az állam törvényei közül meg is tagadhatjuk azt, amelyik ellentmond a halachának, a zsidó jognak, ezért a lelkiismeretünknek is.

Ekkor szólal meg lelkünk riasztója (lelkiismeret-furdalás), és azt mondja: „Mondd el a véleményed!” Ekkor helyzet van. Ekkor el kell kezdenünk „politizálni”. Szólni határozottan, világosan, szelíden.

Tény, hogy a zsidó nép mindig hűséges volt/van/lesz a kormányzathoz, tartozunk neki ezzel, hiszen a nép akarata juttatta hatalomra, és ezt a tiszteletet minden kormány meg is fogja kapni a zsidó hitközségtől. Ha szólunk: értük haragszunk, nem ellenük. A próféták Istent szolgálták. Izrael királyainak is ez lett volna a feladatuk. És amikor a prófétáink – időről időre – emlékeztették erre őket, nem arattak nagy sikert. Annál inkább, ha a zsidó közösség kritikával szemlélte a világ folyását. Ezért gyakorta fordult elő, hogy a zsidók pillanatok alatt kimentek a divatból – politikailag. Sokszor fizikailag is.

Mi, lelkészek azért a magyar politikai közösségért vagyunk felelősek, amelyhez tartozunk, ezért kell figyelmesnek, konstruktívnak és alkalomadtán megingathatatlanul szelídnek lennünk. Az igazság feltétel nélküli szeretete legyen világos útmutatás zsidó és keresztény közösségek számára egyaránt, ebben nincs különbség közöttünk. Az egyenes az egyenes; a görbe az görbe.

Közelednek a zsidóság őszi ünnepei, az újév és az engesztelés napja (jom kippur), amely a zsidó hagyomány szerint a fogadalmak alóli feloldások ideje, és így, ha tetszik – akár akaratlanul –, az új fogadalmak ideje is.

Ígérem, azon leszek, hogy, bárki legyen is kormányon, mi soha többé „ne jöjjünk divatba” politikailag. Maradjunk „ószövetségben” hívő, „old school” zsidók.