Néhány esztendeje szokássá vált, hogy a Mazsihisz-Bzsh által kiadott zsinagógai naptárhoz (héberül: luáh) írunk egy rövid előszót, egy kis tanítást, amiben beszélünk a zsidó időről, a történelemről vagy akár magáról a naptárról. Az esztendő múltán ezeket a naptárokat már nem használjuk, így az előszó is elveszik.
Hogy ezek a gondolatok ne vesszenek el, ezért összegyűjtöttem az elmúlt évek előszavait, amelyeket részben Darvas István, részben én írtam.
Olvassátok szeretettel!
5778 (2017-2018)
Radnóti Zoltán
“Brésit bárá E-lohim ét hásámjim veét háárec” – “Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.”
„Áser ászá Mose leéjné kol Jiszráél” – “Amit tett Mózes – egész Izrael szeme láttára.”
E két mondat a Tóra első és utolsó mondata.
És a két gondolat között ott van a Tóra. Ott van az Örökkévaló és ott van a 613 parancsolat. Ott van a világ és a zsidóság őstörténete. Ott vannak az ősatyák, ősanyák. Ott van Áron, Mirjám és Mózes. Ott vannak az emberek. És ott vagyunk mi is. Ott van a mi életünk, az ünnepeink, a hétköznapjaink. Ott vannak a felmenőink. Apáink, anyáink, nagyapáink, nagyanyáink ám gyerekeink, unokáink, dédunokáink és a barátaink is. Ott vannak az elmúlt 3 évezred rabbijai és a tanítványok.
Hagyományaink szerint a Tóra átszövi az életünket, és nem csak a zsidó emberét, hanem mindenkiét, hiszen az Örökkévaló nem csak a zsidó népnek, hanem a Föld minden népének szánta az Szentírást, a hétköznapokat és az ünnepeket.
Amikor Antiochus Epiphanes meg akarta törni a zsidó vallásosságot, akkor az egyik első rendeleteként az újhónapok megünneplését tiltotta meg, hiszen tudta, hogy a zsidó lét alapja, hogy az esztendő minden egyes napjának van üzenete, van tartalma.
A zsidó naptár, héberül: “luáh” ebben segít számunkra. Mesél arról, hogy mik a hagyományok, hogy melyik ünnepen mit kell tenni.
A Mazsihisz, mint a magyarországi zsidóság legnagyobb és legjelentősebb képviselője a hagyományok tiszteletben tartása mellett tanítja a megújulást és a nyitottságot.
Rabbiként azt tanítom, hogy merjünk zsidónak lenni, hogy ismerjük meg őseink hitét és vallásgyakorlatát, hogy ismerjük meg alaposabban a saját, 3 évezredes hagyományainkat és éljünk tartalmas zsidó életet!
Olvassunk, tanuljunk és taníttassuk gyermekeinket! Legyünk büszkék zsinagógáinkra, óvodánkra, iskolánkra, egyetemünkre és kórházunkra! Legyünk büszkék rá, mert ezek is mi magunk vagyunk!
Legyünk így az 5778. zsinagógai év naptárjával, a luáhhal is, mert ez is mi vagyunk!
Benne vannak őseink, ünnepeink antik és mestereink emléke. Olvassuk a héber szavakat a teremtés “Brésit”-jétől, egészen a Tóra utolsó szaváig, “Jiszráél”-ig.
Benne vagyunk mi is. Legyünk rá büszkék, és töltsük meg tartalommal a saját zsidó létünket!
5779 (2018-2019)
Radnóti Zoltán
Oly sokszor tesszük fel a kérdést, hogy mitől is válunk zsidóvá?
Természetesen több válasz is van, ezek egyike az, hogy ismerjük az ünnepeinket, és ha ezeket átéljük, akkor képesek vagyunk átélni a hétköznapjainkat is. Nem véletlen, hogy a Makkabeus-féle szabadságharc egyik kirobbantó oka is az volt, hogy Antiochus Epiphanes eltörölte az újhónap (ros hódes) ünnepét, ami nélkül a többi ünnep is követhetetlenné vált.
Ám ahhoz, hogy ezekre képesek legyünk, meg kell ismernünk a zsidó naptárt, ismerősként kell forgatnunk a luahot.
Ezért is jelenteti meg a Mazsihisz évről évre a saját naptárát, hogy segítsen még jobban elmélyedni a zsidóságban, hogy a luah használatával még jobban fel tudjunk készülni az ünnepekre, még jobban átélhessük a hétköznapokat.
Amikor ezt tesszük, akkor nemcsak megtervezzük a napunkat, hetünket, a sábbátot, a hónapunkat, az évünket, nemcsak az ünnepeinkre készülünk fel, hanem egyben újra és újra megtaláljuk a kapcsolatot a saját múltunkkal és hagyományunkkal.
Azt vesszük észre, hogy a luahnak köszönhetően a régiek egyszerre csak közel kerülnek hozzánk, hiszen ők is e szerint éltek, e szerint voltak zsidók, bárhol is laktak a világon.
Felmerülhet egyesekben a kérdés: 5779-ben mi közöm, mi közünk van az egykor éltekhez? Azokhoz, akik száz és ezer évvel ezelőtt töltötték napjaikat a zsidó naptárnak, azaz a zsidó hagyománynak megfelelően.
A válasz roppant egyszerű: nagyon is sok.
Hiszen hogyan is lehetnék én 5779-ben zsidó, ha nem lenne közöm Mózeshez, Dávid királyhoz, a nagy zsidó gondolkodókhoz, Hillélhez, Rásihoz, Rámbámhoz és még sorolhatnám?
Ők azok, akik a ma zsidóinak is megadják a választ a kérdésre: hová mész, mi az utad
Abba az irányba kell tartanunk, ahol van értelme zsidónak lenni.
Nem olyan bonyolult ez!
Egyszerűen csak az a dolgunk, hogy legyenek terveink, a tervekhez legyen meg mindig a megfelelő lelkesedésünk.
Ha ez megvan, akkor megtaláltuk a mi zsidó utunkat, azt az utat, amire utánunk majd rálépnek a gyerekeink, az unokáink és az ő gyerekeik, és még hosszasan lehet sorolni. Mert ez is a dolgunk, nemcsak visszafele kell néznünk, hanem előre is.
És akkor majd száz vagy ezer év múlva is lesz egy rabbi, aki megfogalmazza, hogy miért is érdemes forgatni, használni a luahot, megfogalmazza, hogy miért érdemes zsidóként élni, zsidónak lenni. Ahogy a Második Szentély idejében rabbi Akiva ben Máhálálél mondta: mindig tekints három dologra, és nem jutsz a bűn közelébe:
דַּע מֵאַיִן בָּאתָ – tudd, honnan jöttél
וּלְאָן אַתָּה הוֹלֵךְ ‑ és hogy hová mész
וְלִפְנֵי מִי אַתָּה עָתִיד לִתֵּן דִּין וְחֶשְׁבּוֹן ‑ és ki előtt fogsz majd számot adni tetteidről.
Bár a klasszikus kommentár szerint mindannyian az Örökkévaló előtt adunk számot, ám ne feledjük, a jövőben ott állnak majd a gyermekeink és unokáink, akik szemünkbe nézve és szeretve fogják megkérdezni:
Nagypapa, nagymama, mi kik vagyunk?
5781 (2020-2021)
Darvas István főrabbi
Minden szombat este áldás mondásával adunk hálát az Örökkévalónak, hogy elválasztotta a szent és a profán időt egymástól.
A Teremtő végtelen bölcsességében már a történelem születése előtt látta, hogy a zsidó nép majd diaszpórába kerül és földjéről kiszakítva lesz kénytelen rendkívül erőfeszítéseket tenni a megmaradásért. Isten annak is tudatában volt, hogy minden nemzedékben lesznek, akik tehetségük, tudásuk legjavát adva működnek, mert átérzik a felelősségüket és felismerik, rajtuk múlik a zsidóság sorsa, és persze az sem maradt rejtve Előtte, hogy még a legkiválóbbaknak is elkél néha a segítség.
Mestereink egybehangzó állítása szerint amennyiben az ember mindent megtesz céljai megvalósításáért, akkor a Világ Alkotója csodával támogathatja meg, ha azt szükségesnek látja.
A számkivetésbe került zsidó nép által megélt egyik legnagyobb csoda, hogy az Örökkévaló az idő uraivá tett bennünket, abban az értelemben, hogy kezünkbe adta az idő tagolásának a lehetőségét. A teremtéstörténetben megadta az alapelvet, hiszen átadta a szombat, a hetedik nap intézményét, szólt annak szentségéről, de még ezt megelőzően kimondta: „legyenek világítók az ég boltozatán, hogy elválasszák a nappalt az éjjeltől és legyenek jelekül ünnepek, napok és évek számára”. Vagyis minden hetedik nap szombat, de az ünnepeknek csak jelei vannak, amelyeket nekünk kell értelmezni. A talmudi legenda szerint ez idővel olyan jól sikerült, hogy amikor az angyalok egy adott évben megkérdezték Istent, hogy mikor van Ros Hasana, akkor így válaszolt: „menjetek és kérdezzétek meg a vallási bíróságot, hiszen ők szabják meg az ünnepek időpontját!”.
Amíg állt a Szentély, addig a jeles napokat külön áldozat bemutatásával ünnepeltük, de lassan kétezer éve erre nincs módunk, és az imádkozás lett az Örökkévalóval való kapcsolatteremtés egyik legfontosabb eszköze. Nem csak sábát-kor vagy ünnepen, hanem a hétköznapok során is szavainkkal próbálunk közelebb kerülni Istenhez, imákkal, amelyeknek évezredek alatt kialakult rendje és megszabott ideje van. A vallási bíróság előtt tanúk igazolták, hogy mikor van újhold, ennek alapján jelölték ki az ünnepek dátumát, és ezekhez igazodott a hétköznapok rendszere, melyek a jeles napok szentségéből táplálkoznak, ugyanakkor előkészítői is azoknak. Az idő előrehaladtával a tanúknál megbízhatóbb megoldásra lett szükség, pláne azok után, hogy fizikai értelemben már teljesen elszakadtak őseink Izrael földjétől, és ekkor született meg a luáh, azaz a héber naptár, amely azóta is meghatározó jelentőséggel bíró használati tárgyunk, de ami ennél fontosabb, egy óriási lehetőség hordozója. A teremtés művének egyfajta megújulásaként jelül szolgál ünnepek, napok és évek számára, nem kötelez, csak figyelmeztet kötelességeinkre.
A döntés a mienk, ha akarunk, élhetünk a luáh kínálta időtagolással, és hűséges társunkra támaszkodva folytathatjuk vagy elkezdhetjük bejárni azt az utat, amely a micvák végrehajtása által az Örökkévaló szolgálatához egyben önmagunk megismeréséhez vezet.
