BZSH választás 2015 @ merre tovább??? — vissza a jövőbe!?

11070662_863697470339177_2759256516874981373_n2015. március 26-án lezajlott egy/a közgyűlés.
Nem voltak kamerák, sem újságírók hada… Semmi felhajtás…
Oda a Schwezoff, oda a médiafigyelem… 🙂
Pedig a tét többszörösen is nagy volt.
Kukucskáljunk be a nagy ajtó mögött zajló pici nyüzsgésbe!

A hitközség ügyvezető igazgatójának kérdése mindig izgalmas ügy, hiszen kell keresni a 70 tagú közgyűlésben egy
– éppen munkanélküli,
– (nagy) vezetői gyakorlattal bíró
– közgazdászt, pénzügyest
– aki nem ijed meg egy milliárdos költségvetésű cég adminisztrációjának
– egyszemélyi (!) vezetésétől.
Ez nem könnyű.
Sőt… A Zoltai Gusztáv után jövő Schwezoff korszak mutatta a rendszer csődjét. A kontraszelekció és a szakemberhiány miatt szinte bárki bekerülhet egy vezető pozícióba, csak 30-35 szavazat kell hozzá, az meg egy ügyes és alapos embernek könnyen összegyűjthető, pláne ha nincs ellenfele.
Hogy idén nem ez történt, az csak a szerencse műve.

kunosÁm Zoltai Gusztáv szellem(iség)e nem csak emiatt a furcsa státusz miatt kísértett a közgyűlésen, hanem azért is, mert Schwezoff kiesésével ismét egyszemélyűvé vált a szavazás – az ő egykori és örökös “ügyvig” pozíciójáért.
A magányos jelölt: Kunos Péter volt.
No para, no izgalom…

Ja, és mielőtt elfeledném, Kunos Pétert 58 igen és 11 nem szavazattal BZSH ügyvezető igazgatóvá választották.

Ám a másik kérdés ennél sokkal izgalmasabb volt: kialakult egy látványos törésvonal a budapesti zsidóságon belül:
Az egyik pólus a Bethlen tér és környéke, míg a másik a “kis körzetek”.
A Dohány zsinagóga – az ex-bethlenes Schwezoff miatt – valahol a vizek színe felett lebeg, hasonlóan a Csáky körzethez, amelyik dr. Schőner rektor úr által sugárzott utánozhatatlan és elegáns diplomatikusságával vesz részt a közgyűléseken.

Ez az “törésvonal” az öt jelölt személyében is megmutatkozott.
Az “egyik oldalon” megjelent Beer György és Bandi László.
Beer még soha sem volt sem közgyűlés, sem zsinagóga vezetőségi tagja.
Vele szemben Bandi az előző négy esztendőben a Vasvári (Lubavicsi) körzetből volt küldött (sic!) – (hogy mit keresett ott, azt tudjuk), míg az akkori munkáltatója (Zoltai) még a Dohány zsinagóga elnöke volt.
Bandi abban a négy évben egyszer sem szólalt fel a közgyűléseken.
orbanzoltaival2Ezt a ciklust Zoltai már, mint Bethlen téri küldött kezdte el, és Bandi most már a Nagyfuvaros utcai közösség delegáltja lett.
(Szerintem Gera Zoltán nem váltott ennyiszer csapatot életében. De erről majd a gondolkodó szavazók döntenek…)

És itt engedtessék meg az első szubjektív gondolat…
Én RZ nem hiszem el, hogy ez a két kiváló fiatalember, egyik reggel arra ébredt fel, hogy ő – ilyen hinterlanddal – most bizony BZSH elnök szeretne lenni…
(Ezzel az erővel lehetne akár szövetségi kapitány, vagy esetleg forma 1-es pilóta is.). Azaz a mai napig nem tudjuk:
– ki kérte fel ő(ke)t,
– ki támogatja ő(ke)t,
és ezért a felkérők
– mikor és mit kérnek majd tőle/ük…

A “másik oldalon” megjelent
– a komoly hitközségi múlttal rendelkező volt MAZSIHISZ és BZSH elnök Tordai Péter,
– a volt miniszteri biztos, ex-MAZSÖK titkár, évtizedes közgyűlési küldött, számvevő-bizottsági tag: Ács Tamás,
– és az elmúlt ciklusban – többek között Schwezoff állandó támadásával – berobbant választási bizottsági elnök, a zsidó iskola igazgatóhelyettese, jogászhallgató Kiss Heni.

Ha reálisan vizsgálnánk ezt a felhozatalt, akkor egy “normális fórum”-on nem lehetne hatásos érvet találni az első két jelölt mellett…
Hiszen ott se vezetői múlt, se tapasztalat.
És ismerjük be, lelkesedésből és tapasztalat nélkül nem lehet elvezetni egy ilyen politikai erőt, egy lelkiismereti gyárat és egyházi üzemet.
Ám itt nálunk, a BZSH-ban teljesen más a helyzet, e két jelölt mellett (közvetve vagy közvetlenül) ott állt Zoltai (Bethlen tér).
Pontosan tudni lehetett, hogy amelyik jobb eredménnyel végez, akkor a másik csapat hívei majd beállnak mögé. (és az matematikailag lehetetlen, hogy mindkettő kiessen…)

20150326_174624-1És akkor még nem is beszéltünk a Vasvári körzet 4 küldöttjéről, akiknek a céljuk sok minden lehet, de az biztos, hogy a prioritások között nincs a magyar neológ mozgalom felvirágoztatása.
Az ő 4 küldöttük most sokat jelent

(Itt kell megjegyezni, hogy emiatt a kontraproduktív rendszer szerint pontosan ennyit küld a Zuglói vagy a Károli körzet)

Akkor nézzük az eredményeket!
Elnökválasztás – első kör. 73 küldött voksolt.

Ács Tamás – Dohány (23)
Bandi László – Nagyfuvaros (21)
Beer György – Dózsa (18),
Tordai Péter – Frankel (11)
Kiss Heni – visszalépett a gyermekei javára. (ő volt a hitközség történetének első női elnökjelöltje)

Az első kettő jutott tovább a második fordulóra…
Számomra is megdöbbentő volt Tordai Péter ilyen mértékű kudarca, annak ellenére, hogy ezt már korábban leírtam. És a korábban szinte biztos befutónak kikiáltott Beer György kiesése. (A kiesés okairól, most nem szeretnék beszélni, ám aki ott volt, azt tudja).

Érdekes kettős jutott tovább:
A piros sarokban Zoltai Gusztáv korábbi sofőrje (mindenese), és jelenleg Szabó György, (Főkefe Kft.), Vasvári küldött “mindenese”; Bandi László.
A kék sarokban egy mérnök-közgazdász, a Ludwig múzeum gazdasági igazgatója: Ács Tamás.

10419061_863697030339221_5562156210921036361_nHa arról van szó, hogy ki legyen az, aki a BZSH nevében tárgyal miniszterekkel, államtitkárokkal, board meetingeket vezet le, stb, aki szinte nevetségessé válna ez a párharc, ám itt teljesen máshol húzódtak a vonalak: “Zoltai vs. nem Zoltai”.

Az előző okfejtés és az eredmények alapján a várható eredményre ezt várták:
Ács: 34 (23+11), Bandi: 39 (21+18).
Elég meggyőző számok.
Ment a sugdolózás, érzelmek a tetőfokon…
aztán megjelent az eredmény:
Ács: 38 – Bandi: 35,

Azaz a felsőfokú végzettséggel és cégvezetői tapasztalattal rendelkező Beer György szavazói számára sem volt egyértelmű, hogy Bandi László lenne a legideálisabb erre a pozícióra, ezért inkább átszavaztak….

Annál is inkább, mert – mint írtam – senki sem tudta, kit és mit képvisel.
Vasvárit? Nagyfuvarost? Bethlent?

Személyen beszélgetésben mondta el nekem valaki, hogy ő a Bandi Lacit alkalmatlannak tartja, ám mégis rá szavaz, mert ezt a Dohány túlsúlyt (Kunos, Ács, Heisler) már a BSZH nem fogja tudni elviselni. Azaz “onnan” is jöttek szavazatok Bandi Lászlóra.

Érdekes, hogy ismét egy szavazaton múlt, mint a Schwezoffnál.
Ha 38-35 helyett 37-36, akkor nincs meg az alapszabályban leírt 50%+1…

A második szavazás a BZSH 11 tagú elöljáróságáról szólt.
Itt 20 jelölt indult el.
Gerő Péter, a zugló körzet elnöke, arra próbálta rábeszélni a közgyűlés tagjait, hogy minden körzetből legyen bent egy ember az elöljáróságba, azaz ez a fórum legyen kvázi “elnökök tanácsa”, egy igazságtalan arányból álló közgyűlés által választott “elöljárósági testület” helyett.
Az eredmények láttán ez a naiv próbálkozása nem járt sikerrel…

Az elöljárók: (születési évek a Facebook alapján)
Gervai László (Hunyadi tér), (1954)
dr. Kardi Judit (Hunyadi tér),
dr. Goldberger Tamás (Nagyfuvaros),
Mester Tamás (Nagyfuvaros), (1967)
dr. Kurucz Ákos (Bethlen tér),
Keszler Gábor (Bethlen tér),
dr. Héber Gábor (Csáky körzet), (1951)
Müncz László (Csáky körzet),
Nádel Tamás (Dohány utca)
dr. Sági György (Frankel Leó)
Petró Gábor (Dózsa körzet) (1967)

Talán sokat elmond, hogy a “top 15”-be nem fért bele: Tordai Péter volt MAZSIHISZ elnök, de “természetesen” kimaradt a Károli két jelöltje is: Horváth József és Grisztel András.

Még egy érdekesség: a 2011-es BZSH választáson megválasztott elöljárósági tagok:
Gádor György, Gervai László, Goldberger Tamás, Kardi Judit, Kerényi András (zl), Klein Miklós, Kurucz Ákos, Lajtai Tamásné, Nádel Tamás, Rosenfeld Sándor, Tordai Péter
(A későbbiekben Müncz László is tagja lett az akkori elöljáróságnak, azaz elég nagy az átfedés.)

Másik érdekesség, hogy a 2011-es BZSH Számvizsgáló Bizottság tagjai közül került ki a mostani elnök és az igazgató is: (és egy elnökjelölt, és egy elöljáró)
Ács Tamás, Keszler Gábor, Kiss Henriett, Kunos Péter, Sárközy Gyula

Még egy érdekesség:
palkó boglárkaA férfiközpontú közgyűlés “szépségkirálynője”: Palkó Bogi, egyszerre két bizottságban kapott helyet.

BZSH Választási Bizottsága:
Fináli Péter (Hunyadi), Keszler Gábor (Bethlen), Kurucz Ákos (Bethlen), Palkó Boglárka (Károli), Singer Andrásné (Csáky)

BZSH Számvevő és Számvizsgáló Bizottsága:
Palkó Boglárka (Károli), Winkler Miksa (Bethlen)

A személyi változások adnak valami reményt a közgyűlés jövőjére nézve. Hiszen ha ez a rendszer megmarad, akkor bizony az elsorvadás felé indult el a budapesti neológ mozgalom…
Ha lesz változás, akkor esetleg…
Remélem, hogy Ács Tamás, Kunos Péter és Heisler András eléggé európai gondolkodók ahhoz, hogy sikerre és népszerűségre vigyék a MAZSIHISZ-t és a BZSH-t.

A fotókat – egy kívétellel – a “Kinneret fotó” készítette

Bónusz kép:budapest