Figyelmeztetnek-e a különböző vallások a természet, a különféle élőlények védelmére?
Mi a véleményük az emberiség természetet érintő pusztításáról?
Felhívták valaha is a figyelmünket ezekre a dolgokra?
Vannak a témával kapcsolatos szabályaik tanításaik? Beszélnek a következményekről is?
Egy felmérés szerint elképesztő méretű pusztítást okozott az emberiség az elmúlt 40 évben az óceánok élővilágában. Közel a felét kiirtottuk már az óceánok élőlényeinek. Ennek természetesen súlyos következményei lesznek.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye arról, hogy az emberiség az elmúlt 40 év alatt kipusztította az óceánok élővilágának közel a felét?
Tud ezzel kapcsolatban felmutatni valamilyen tanítást az ön vallása?
Válaszom itt olvasható:
Közhelyesen azt szoktuk mondani, hogy az ember a teremtés koronája. Ám ez teljesen igaz állítás. A táplálékláncból az ember teljesen kimaradt. Mi nem a test vagyunk, hanem a dísz, hiszen ha bármely élőlényt kivennénk a világból, akkor a világ összeomlana, ám ha az embert vesszük ki, akkor a világ nyugodtan élne tovább az ember nélkül.
Azaz az ember – a megteremtésével – lehetőséget kapott javítani és rombolni. Így van ez a természetvédelemmel is. Az állatkínzás tilalmáról és a környezetvédelem fontosságáról sokat beszél a Tóra, ám a világ számára ez csak az elmúlt évszázadban vált akkut kérdéssé. A Talmud szerint Isten figyelmeztette az első embert arra, hogy amit ő esetlegesen elrontana, azt senki sem fogja utána megjavítani.
A Tóra csodálatos mondatban mutatja be az ember és a környezete kapcsolatát: „Ha ostromolsz egy várost, ne vágjad ki a mező fáját, mert a fa nem ember, hogy el tudjon menekülni előled.” (MV 20/20)
Ám emellett olyan „kisebb” törvényeket is olvasunk a Tórában, hogy a nyomtató ökör száját nem lehet bekötni, hogy nem lehet két különböző állatot egymás mellé befogni, mert a gyengébb megszenvedi, stb.
A környezet tiszteletére tanít bennünket Isten parancsa, amit Noénak adott, miszerint minden (minden!) állatból magával kellett vinnie kettőt-kettőt, és nem csak azokból, amit Noé éppen szeretett.
Hadd említsem azt a 2 évezredes ünnepet, amely mindenhol nagy népszerűségnek örvend: a „fák újévét”, svát hónap 15-ét. Ez a koratavaszi ünnep a „vízöntő” hónapjának teliholdjára esik. A zsidó hagyomány szerint ezen a napon dől el, hogy az elkövetkezendő évben milyen lesz a fák termése, azaz milyen lesz az élet a földön, éppen ezért a középkori zsidó misztikusok minden fontosabb gyümölcsből ettek egyet, amire áldást mondtak, ezzel köszönve meg Istennek, hogy megteremtette a gyümölcsfákat. Nem véletlenül lett ez a nap az izraeli parlament, a Kneszet születésnapja. 1949-ben svát 15. napján nyitotta meg Hájim Weizmann a Kneszet első ülésszakát.
Az alábbi talmudi történet a fa és a jövő kapcsolatáról szól:
Honi egyszer az úton jártában látott egy öregembert, ki szentjánoskenyérfát ültetett és megkérdezte tőle:
– Hány év múlva fog ez teremni?
– Ő válaszolt: Hetven esztendő múlva.
– Honi visszakérdezett: Biztos vagy, hogy akkor még élni fogsz és eszel belőle?
– Az öregember így felelt: Amikor én születtem, oly világra születtem, melyben voltak ilyen fák, amit az atyáim ültettek nékem, így én is ültetek a gyermekeimnek.
A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.
