Ebben a sorozatban megtörtént eseteket szeretnék leírni, amelyekkel megkerestek engem és megpróbáltam válaszolni a felmerült kérdésre.
Bízom abban, hogy a válaszaimmal tudok irányt mutatni, hogy az érdeklődők kiigazodjanak a vallásjog sokszor nagyon nehéz területén.

(Szeretném hangsúlyozni, egy háláchikus döntéssel nem mindig kell egyet érteni. Ezek a cikkek kizárólag az én véleményemet tükrözik, és egyik testületnek sem hivatalos véleménye. Szívesen veszem azok a véleményét, akik érdemben szeretnének reagálni a cikkekre.)

Ennek a kis munkának az is apropót adott, hogy a magyarországi zsidó közéletben egyre inkább előkerülnek azok a kérdések és viták, amiken a nyugati zsidó közösségek és az amerikai zsidó társadalom már évtizedekkel ezelőtt túllépett, – és a maga módján – de már feloldotta a problémát.

Ki csókolhatja meg a Tórát?
Előre elnézést kérek a gyengébb lelkületűektől!
Olyan témát szeretnék felvetni, ami már többször is vihart kavart.
Egyszer egy előadásomon szinte szó szerint nekem ugrottak egy kérdéssel:
„miért nem mondhat nő káddist???”
Én meg visszakérdeztem, „Ezt ki mondta???”
Választ nem kaptam…
Nők és a zsidóság. – kényes kérdés Magyarországon.
Ám minden vihar alapja – véleményem szerint – a képzetlenség.
Láttam már hitközségi elnököt imakönyvet eldobni, aminek utolsó lapján egy fotó volt, ahol egy fiatal lány táleszban áll és nézi a Tórát. Ő bizonyára nem tudta, hogy Michál, Saul lánya, (aki később Dávid felesége lett), tfilinben imádkozott (Eruvin 96a és Rási), sőt a legendák szerint Rási lánya is hasonlóképpen tett.
Jiszráél Jákob Álkházi (Algazy) (1754-1756) és fia Jomtov Álkházi (1772–1802), Jeruzsálem 18. századi szfárádi főrabbijai megengedték, sőt bátorították(!) a nőket az imaszíj felvételére.
Ám azóta elteltek az évszázadok….
Mi is történt?
A lágymányosi zsinagógában, ahol rabbiként dolgozom, szombat reggelenként (illetve hétköznap reggelenként is), mikor Tóraolvasás van, és a kántor körbeviszi a Tórát, az asszonyok és lányok egy része kilép a saját padsorából (mondhatnánk azt is hogy az elválasztó mögül), és meg akarja puszilni a Tórát. Ezt nem közvetlenül teszi, hanem imakönyvvel, vagy valami közvetítővel, illetve többen a kezükkel szeretnék megérinteni a Tóra ruháját.
A kántorom, (aki vitte a Tórát) szigorúan vallásos ember lévén kérdően nézett rám. Intettem neki, hogy nyugodtan hagyja.
Mire alapoztam ezt a döntésemet?
Mielőtt megvizsgálnánk mélységében a kérdést, meg kell vizsgálnunk, milyen esetleges tilalmakban ütközne a megengedés
A legelső, amit fel szoktak hozni az ellenzők, az asszonyok periodikus rituális tisztátalansága (nida).
A másodikként azt mondhatják, nem véletlenül van a zsinagóga női része elválasztva a férfirésztől, a hölgyeknek nem szabad ki-be mászkálniuk, mert szépségükkel és nőiességükkel elvonják a férfiak figyelmét az imáról.
Harmadikként a „hagyományt” szokták citálni, hogy „ez nem szokás nálunk”, és a hagyomány – a hagyomány szerint – törvény!
A válaszok
Akkor kezdjük az elején! – az asszonyok Tórában leírt rituális tisztátalanságának értelmezéséről.
Szeretnék egy rövid összefoglalót adni erről az ősi vitáról:
Már a koraközépkori kommentátorok (risonim) vitatkoznak azon, vajon egy „nidá”-ban lévő asszony bemehet-e imádkozni a zsinagógába és hozzáérhet-e a Tórához.
Raavija (rabbi Eliezer ben rabbi Joél hálévi, az askenáz toszfotisták egyik legnagyobbika, élt a 12-13. században) megtiltotta ezt, mondván, hogy „olyankor az asszonyok magukban imádkozzanak… ám ha mégis elmennének, ne álljanak asszonytársaik elé… bár a forrását nem pontosan tudom, de ez egy helyes szokás”.
Rási (rabbi Slomo ben Jichák), az egyik leghíresebb bölcs a Széfer háorá c. könyvében (167. lap), már felteszi a kérdést:
„…Vannak asszonyok, akik nem mennek zsinagógába, amikor nidában vannak, de nekik nem kellene ezt tenniük! Akkor miért cselekszenek mégis így? Hiszen ha azt mondanánk, hogy a zsinagóga olyan, mint a Szentély, akkor miért mennek be azután, miután megmerítkeztek a rituális fürdőben (mikve), hiszen akkor sem mehetnének be!! És ha a zsinagógát nem tekintjük a Szentély másának, akkor miért ne mehetnének be bármikor?… ám a zsinagóga, mégiscsak a rituális tisztaság helye, és azok az asszonyok, akik olyankor nem mennek el, szépen cselekszenek”
Még sorolhatnánk a rabbinikus véleményeket, ám egy dolog kiviláglik, hogy ez „csak” hagyomány, amit az asszonyok vettek magukra. Maga Rambam is így döntött (Hl. Széfer Tóra 10/8): „mindenki, aki rituális tisztátalanságban van (a nők is), megfoghatják a Tóra tekercset, és akár olvashatják is, hiszen a Tóra szavain nem fog a rituális tisztátalanság, csak a kezei (higiénikusan) tiszták legyenek…”
Ekképpen dönt a TUR is, és a Sulhán Áruh is (Jore Deá 272/9) és az askenáz döntéshozó Rema is (Oráh hájim 78).
Rabbi Jiszráél Iszerlejn (Bécs 15. sz), nagyon szépen fogalmaz a könyvében: „megengedtem az asszonyoknak, hogy a nagyünnepek alatt, nidában is, eljöjjenek a zsinagógába, hogy hallják az imát és a Tóraolvasást. Ez nagyon jó érzés az asszonyoknak, hiszen milyen lelki fájdalmuk lenne számukra, és összetörne a szívük, ha látnák, hogy a többi asszony megy a templomba, ők meg kint állnának.”
Mint látjuk a forrásokból, a rituális tisztátalanság miatt nem tiltják meg a rabbik, sőt megengedik, hogy egy asszony a zsinagógába menjen. Ezek a bölcsek „csupán” a hagyományra hivatkoznak, aminek persze óriási ereje van!
A második probléma, hogy a kántor odamehet-e a nők közelébe, a függöny mellé közvetlenül? Az óriási irodalomból csak az alapelveket szeretném kiemelni, miért is van az elválasztás?
1. Ne vegyüljenek a férfiak a nőkkel és meggondolatlanságot cselekedjenek,
2. Ne nézegessék a férfiak az asszonyokat,
3. Ne változtassák meg atyáik hagyományát, miszerint külön imádkoznak,
4. A zsinagóga szentségének és rituális tisztaságának hangsúlyozása.
Mindezeket figyelembe véve, nem láttam akadályát, hogy a kántor odamenjen a női részhez, hiszen egyetlen elv sem sérült meg, az ő közeledésével a női résszel kapcsolatos alapelvek közül.
Itt jegyezném meg, hogy ezeket az alapelveket megismerve, megfigyelhetünk még egy visszatérő hibát zsinagógáinkban. Azt láthatjuk sok helyen, hogy a kántor mikor kiveszi a Tóra tekercset, akkor viszi balra-jobbra-előre-hátra, odarakja az emberek orra alá, hogy puszilják meg.
Ez nem helyes!
Ez a Tóra tiszteletének a csökkentése!
Bizony az embereknek kellene odasietniük a Tórához megpuszilni, és nem a Tórát kell az emberekhez odavinni. (Sok zsinagógában sajnos a tér beosztása miatt ez nehézségekbe ütközik).
Rendkivül fontos pontja a judaizmusnak, hogy az embereknek kell a Tórához közeledni. Ki kell alakulnia egy belső igénynek, hogy a Tórát szeressük és tiszteljük.
És itt jön a mi problémánkra a válasz!
Egy asszony, aki szeretné megpuszilni a Tórát, hogyan juthat oda, a közelébe? A férfiak részlegén nem tud keresztül menni! Éppen ezért, ha igény van az asszonyok részéről erre, akkor lehetőséget kell adni számukra.
Nem lehet megvonni a Tóra közelségét senkitől.
Azaz a kántornak oda kell mennie, és meg kell engednie.
Mindezek mellett tilos megváltoztatni a közösség hagyományát, ha ez vitát okozna a közösségen belül!
Meg kell jegyezni, hogy az esetben a kántor nem változtatja meg a közösség hagyományát, ha arra is viszi a Tórát, hanem csak „új hagyományt” teremt.
Összefoglalás:
Ki kell jelenteni, hogy az asszonyok, akik a zsinagóga női részében vannak, megpuszilhatják a Tóratekercset, ha azt elviszik mellettük. Ezért a rabbinak meg lehet engedni, a Tórát vivő embernek, hogy arra az irányba is menjen, ám két fontos kitétel van:
1. A női rész egy szinten van a férfiakkal, azaz a kántor ne vigye fel a Tórát másik emeletre!
2. Az igény az asszonyok oldaláról jöjjön, azaz nem a kántor lép be a női részbe, hanem ők indulnak a Tóra irányába, mert szeretik és tisztelik a Tórát.

Megosztás