Mint a fenti plakáton látjuk, április 21-én – rendőri támogatással – vérlázítóan provokatív felvonulásra kerül sor Budapesten.
Az „Élet Menetének” békés felvonulására, (vagy a felvonulókra?) valakik „gázt adnának”.
Nem kell nagy fantázia, hogy a címben lévő „áthallás”-t dekódoljuk.
Ezt a gázt – mint látjuk – a felvonulás végén (kora délután) be akarják hozni a zsidónegyedbe is, a Dohány utcai nagyzsinagóga elé.
(Lásd az útvonaltervet: Wesselényi utca, majd Károly kőrút…)
Azt is látjuk, hogy Budapest rendőrsége – ezzel a névvel és ezzel az útvonallal – engedélyezte a tüntetést, sőt a felvonulók rendőri kíséretet is kapnak.
Éppen ezért minden jóérzésű embernek és minden lokálpatrióta budapestinek kötelessége megakadályozni, hogy a gettó egykori utcáin újból feltűnjenek az erőszak szimbólumai és az erőszak emberei.
Mit tehetünk?
Minden lehetséges legális eszközzel (élőlánc, zenés felvonulás, molinók, stb) küzdünk azért, hogy 68 esztendő után ne léphessen be ismét a gyűlölet és a „gáz” az egykori gettó területére!
Reméljük nem jön el ismét olyan idő, hogy menetelő csizmák csattogása kelt félelmet Budapest lakóiban.
Reméljük nem jön el olyan idő, hogy a zsidó iskola és a nagyzsinagóga keskeny utcájában fajvédő motorosok „adnak gázt” és motorbőgetéssel keltenek félelmet Budapest lakóiban.
Mutassuk meg: az ÉLET és a BÉKEVÁGY mindennél erősebb!
A konkrétumokról (időpont, helyszín, módszer) a későbbiekben írunk.
„Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van énértem?”
(Atyák mondásai)
Radnóti Zoltán rabbi
Felhívás! – Valódi tettekre és valódi védelemre van szükség!
Megosztás
Pintér rendőrsége biztosítja a nácikat és az Élet Menete, Mazsihisz meg a többiek még mindig egy hajóban eveznek velük!
GYALÁZAT!!!
Mint ahogy Pintér rendőrsége vélhetően az Élet Menetét is biztosítani fogja.
Azt pedig nem értem, hogy a motorosok felvonulása mennyiben a Mazsihisz-el való egy hajóban evezésre utalna?
Nagyon gáz ez az adj gázt! talán tegyék egy hónappal későbbre! jó idő lesz és senki se fog rosszra gondolni. De éppen az időzítésből nyilvánvaló a provokáció.
Arra utaltam, nem először, hogy gyalázatos protokollvendégekként az Élet Menete közelébe engedni ennek a rezsimnek a tagjait. Sok oka van ennek, többször fel lettek már sorolva itt is és máshol is. Az, hogy a mostani kormány által irányított rendőrség együttműködhet evvel a csőcselékkel, ahelyett, hogy azt szétzavarná (mint teszik normálisabb országokban), még egy ok a véleményem fenntartására.
Három évvel ezelőtt, Orbán és Pintér két pofont, valamint hazakergetést helyezett kilátásba a fasiszta söpredéknek. Ehelyett biztosítják őket és nem is először.
ERRE UTALTAM! EZEKKEL NEM LEHET EGYÜTTMŰKÖDNI MEGHUNYÁSZKODÁS NÉLKÜL!
Az bizony, gyalazatos es nem is megyunk el az Elet Menetere, ha megint igy lesz! Nincs semmifele egyuttmukodes, csak ellenallas!
Április 21.-én 11 órakor a Hősök terén ÖSSZEFOG A NEMZET!
A Rendszerváltó Mozgalom elindul. Nem véletlen,hogy rászerveznek! De mi fogjunk ki rajtuk! Mi fogjunk össze! Hallgassuk meg ,mit mond Kásler Árpád,és ha úgy ítéled meg,nem igaz ember,vagy nem azonosulsz azzal,amit akar,még mindig átsétálhatsz az utca másik oldalára.
Erzsi, hülyülsz??? Már mért tennék egy hónappal későbbre, hisz PONT az Élet Menetének szól ez a hányadék cirkusz?! És ha nácik tépnek végig a gettón egy hónap múlva, az már nem provokáció???
Két éve rendszer az, hogy rászerveznek széljobberrek mindenre, Pintérék meg engedélyezik mindkettőt.
Amikor a parlamentben következmények nélkül guszttustalanul lehet zsidózni,cigányozni mit vársz?
Minden lehetséges erővel kötelesek vagyunk ez ellen fellépni a magunk érdekében, valamint nagyszüleink, rokonaink emlékére !!! Fogjunk össze ez ellen az aljas horda ellen !!! Aki EMBER , velünk tart !!!
Tomi! Álljuk el az útjukat!
Pont erre gondoltam, látszik, hogy régi ellenállok vagyunk
muszáj, erre már egy pár országban volt példa, remélem itt is megvalósítható, hogy elálljuk az útjukat.
tudjátok amikor volt a nagygyülés a bayer zyolt ellen aamikor a romákat állatoknak nevezte cimmel volt a demonstráccio,, hol voltak a zsidok???????? sehol,,,,,,,, a zsidok akkor jajjgatnak ha bajban vannak ,,,,,,, nekünk nem segitettek,,,,,én nem segitek nekik,,,,,, vannak elegen,,,,,,,,
Sajnos ilyenekből mint te is vannak elegen
Én úgy emlékszem ott voltak a zsidók is!
http://index.hu/kulfold/praha6771/#.UWFZpvnsbDc.facebook
így igaz
Lindus, és TE ott voltál a Lendvaybenl??? Mert ÉN igen! Épp azért, mert az sem roma belügy volt, ahogy ez sem zsidó „buli”….Ide is elmegyek…Sőt, a meleg tüntetésen is ott voltam, pedig igazolt hetero vagyok…Kár, hogy – a jelek szerint – ezt te nem érted…Megsértődni persze sokkal könnyebb, mint gondolkodni, belátom…
Gondolod, ez csak a zsidókról szól? Az élet menete az miről szól szerinted? Nem csak zsidókat küldtek a holokausztba, ők voltak az elsődlegesek utána jöttek a cigányok, másképp gondolkodók… Az ilyen mondatokkal mit érsz el? Különbnek tartod magad a motorosoknál? Nos amíg nem érted, hogy mit írtál le addig nem vagy jobb náluk… és ez nem mellesleg szégyen. ÉN Sváb vagyok, de ott voltam a cigány barátom mellett, mikor szüksége volt rám és ott voltam akkor is, amikor a gyűlölet beszéd ellen volt a tüntetés, a zsidó barátaimért… Mert nem a származás tesz valakit rasszistává és kirekesztővé, hanem a gondolkodás mód és az ez irányú cselekedet…
Te még írás közben is dadadogsz???
álljunk eléjük, ha kell üljünk eléjük, de ne engedjük őket a Zsinagóga elé. ha a rendőröknek van bőr a képükön eltávolitani minket lássa az egész világ!
igen,össze kell fognunk a nácik ellen, mert a hatalmon lévők nem védenek meg, pedig kötelességük volna.
Nyugi Mar emberek! A moszad ugynokok vigyaznak mindenkire,nem lesz semmi. baj:)
Ehhez ket dolgot kell azert hozzafuznek. 1. Gaz nelkul nem megy az a szerencsetlen motor. Jobb oldalon van ez a bizonyos gazkar, amit ha meghuzunk a kuplung felengedesevel egyuttesen csodalatos dolgokra kepes. 2. Magyar ember Magyarorszagon vallastol fuggetlenul oda megy ahova akar. Ez is egy erdekes dolog, valami sz.. betus..jah igen megvan ez a „szabadsag”.
em ertem miert kell a gaz szot belekeverni. motorosok es ‘adjuk gaz’-nak mi koze a zsidosaghoz?! ujabb felreertes, amit szitani kell.
háát tényleg hülyének néztek mindenkit? Vagy te vagy ennyire korlátolt?
Kedves Timi! Ajánlom Kegyednek a II. Világháború történelmét. Eléggé bőséges. Ha veszi a fáradságot, rá fog jönni, miért az áthallás. Aztán arra is rádöbbenhet, mi a különbség a fasiszták, és a nácik között, és kik voltak a nyilasok, a hungaristák, akiket példaképként követnek ezek a „nemzeti”-nek mondott motorosok. Tudja, ha az ön egyik nagymamáját erőszakkal pl. kuplerájban „dolgoztatták” volna az akkor uralkodó hatalom alatt, akkor bizonyára genetikailag érzékenyebb lenne minden olyan megnyilvánulásra – bárkitől ! -, akik meg gyalázzák az őse emlékét. Feltételezem érti … ha meg nem, akkor úgy is mindegy. Legyen szép a napja!
Félreértés?… Ugyan. Alatta ez áll: „El a kezekkel a hazánktól…” Szerinted kikre gondolnak – kiknek szól? A szélsőjobbos motoros bandák vajon kinek üzennek? Kikről szólnak az általuk terjesztett agyrém összeesküvéselméletek?… Azért, mert az ember nem hülye és naív ahhoz, hogy vegye ezt a nem kicsit ízléstelen „üzenetet” még nem szít semmit. Reagál. Még! szabad ebben az országban.
Ha nem érted, ne szólj bele!
Ha nem érted az elég nagy baj szerintem.
Drága Timi, te tényleg nem tudod, hogy mi az a GÁZKAMRA? Nem te vagy érte felelös persze, hanem akik fölneveltek. Jó, ha mást is megkérdezel, mielött itélkezel.
Csak a szűkagyúak értik félre !
Ott fogunk állni kéz a kézben.
Kedves Timike! A Krampusz Motoros névre hallgató motoros konkretizálta, hogy igen „az adj gázt” kifejezés az elgázosításra vonatkozik, a családomra, a gyerekeimre és minden zsidóra. És az írásos bizonyítékok nem hazudnak !
Lehet például útjavítás céljából is lezárni az utcát.Vagy pl.ha elromlik egy autó, vagy kettő.És véletlenül leesik az utcára egy-két kuka, meg a tartalmuk.Amíg fel nem takarítják, addig nem lehet elmotorozni.Vagy eltörik, pont az utca közepén egy-két-három vörös-barna-zöld festékes üveg…..
Vagy, ha a gyalogosok át kívánnak haladni biztonságosan az utcán, 2-3 sárga mellényes leállíthatja a forgalmat pl.olyan feliratú táblákkal:nyilasoknak áthaladás TILOS!
Létezik még olyan hogy nyilas???A háboru végeztével minden rossz ember kihalt….Nem kéne a magyarokat nácizni…A hozzád hasonlok teszik tönkre az országot…
Tévedés… a magyar nyilasok java részét akiket nem tudtak megvádolni emberiség ellenes cselekedettel, belőlük csináltak anno besúgókat. Nem ölték meg őket, nem haltak meg sőt, ha jól súgtak előnyökhöz jutottak. Mivel nem haltak meg, így a családjaikban tartották az eszméket és a mai kor zsidózó cigányozó csürhéje, ezek leszármazottai… és ezek egy része sokféle származású ” magyar”…
koser
Vagy lehet plakátokat nyomtatni, amelyen a felakasztott szálasi látszik, mellé tenni a feliratot:Így jár minden nyilas!És leragasztani keresztben az úttestre.Ha rámotoroznak, megbecstelenítik vezérüket, példaképüket.Nehogy kikerüljék, a járdákra is fel kell ragasztani.
Hajrá!
Jó lenne ha nem lenne ez a motoros felvonulás ott, akkor és így. De nem tudom lehet-e, sőt abban sem vagyok biztos, hogy jó lenne-e megtiltani. Ha viszont lesz, akkor fontos a rendőri biztosítás és fontos az is, hogy mi is hallassuk a hangunkat.
I-ten nem fogja hallani a sófár hangját…a gyerekek meg felriadnak.Megígérte Jákobnak I-ten, hogy senki sem fogja őt éjjel felrettenteni.A zsoltár azt mondja, hogy száradjon el a jobb kezem, ha én rólad elfeledkezem, Jeruzsálem.A Mindenható némelyek jobb karjában, jobb akaratában elfeledkezik erről,és azok elszáradnak , mint a Jézusnak nem termő fügefa is.Jézus szárasztotta el.Elég béna ötlet ez az „adj gázt”, agyilag béna.Jézus azt mondta:teljes szíveddel szeresd I-tenedet.A pápa jelképesen bűnözők lábát csókolgatja, mossa, de ez nem szentelt víz.Jézus az igazi szolgálatra mondta, hogy megszabadít.Más életének rombolása nem életadó, más életét nem szolgáló víz nem szabadít meg a bűntől sem.Akkor sem, ha a pápa szenteli.Az odaszentelt élet, munka, szolgálat, az tisztít meg.Szabad szolgálat, nem munkaszolgálat.Ez egy keresztény ország, vagy keresztény Európa nevében nem történhet.I-ten nevében nem történhet.Jézus nevében sem.”Gyümölcstelen fügefá”-nak keresztelném el az „adj gázt” motorosok menetét,életfa, keresztfa, fügefa.A néven függ.Aki cserben hagyja I-tenét, elárulja olajért, gázért, az Júdások kereszténysége.Cserébe kapnak olajat, földgázt ezért a cserben hagyásért, motoros elgázolásért, KRESZ be nem tartásért.Elárulom az igazat, rossz csere.Vannak Júdások, Hámánok, törvény és kötelesség.Kötelező a gyereket felnevelni.De nem júdáspénz áron.Most a Vatikánban ez az új divat, nem a búcsúcédula.Nem Jézus árulja.Rossz cserje is nőhet cseréje folytán a földjén…nem ehető, világpiacon nem árulható termése…mert a csapból nem szentelt víz folyik.Meg a kertben a spanyol cserépbe…a szunnita legenda szerint a világ vizeit edényekbe gyűjtik.Olajnál értékesebb lesz a víz,és ez nem vicc.Cserépbe töltött fényt, lelket, lélegzetét az I-ten, ez lett képmása, az ember.Akit cserben hagy ez a nedves, felhős lélekzet…cserébe.Felelős Ég.Azért felelős, amit megenged az embernek.
Felháborító! Szégyen!!!
Rendőri védelemmel????????????????hol élünk???????????
Vigyünk rajzszögeket! 🙂
istvan szucs elhatarozta magat? de ajanlom hogy forditsa le ez a posztot angolra a neger baratjanak tomsonnak. biztos orul neki majd. kik azok a „mi”? a nacik vagy a nyilasok?
bocsanat , turnerre gondoltam.
Ez több mint vérlázító. Itt Münchenben ilyen vagy hasonló dolog nem fordulhat elő, mert az aki kiad egy ilyen engedélyt, mint amit a motorosok Budapesten kaptak – azt azonnal elbocsájtják a munkahelyéről és valószínű, hogy nem is kap sehol semmi esélyt. Ez nem bujtatott antiszemitizmus hanem egészen nyílt és megdöbbentő.
Gerendás Péternek igaza van, most is bebizonyosodott, de van egy korosztály aki már nem a barikádokra való, de a fiataloknak igenis ott a helyük!!!
tudjátok amikor volt a nagygyülés a bayer zyolt ellen aamikor a romákat állatoknak nevezte cimmel volt a demonstráccio,, hol voltak a zsidok???????? sehol,,,,,,,, a zsidok akkor jajjgatnak ha bajban vannak ,,,,,,, nekünk nem segitettek,,,,,én nem segitek nekik,,,,,, vannak elegen,,,,,,,,
álljunk eléjük, ha kell üljünk eléjük, de ne engedjük őket a Zsinagóga elé. ha a rendőröknek van bőr a képükön eltávolitani minket lássa az egész világ!
igen,össze kell fognunk a nácik ellen, mert a hatalmon lévők nem védenek meg, pedig kötelességük volna.
em ertem miert kell a gaz szot belekeverni. motorosok es ‘adjuk gaz’-nak mi koze a zsidosaghoz?! ujabb felreertes, amit szitani kell.
Lehet például útjavítás céljából is lezárni az utcát.Vagy pl.ha elromlik egy autó, vagy kettő.És véletlenül leesik az utcára egy-két kuka, meg a tartalmuk.Amíg fel nem takarítják, addig nem lehet elmotorozni.Vagy eltörik, pont az utca közepén egy-két-három vörös-barna-zöld festékes üveg…..
Vagy, ha a gyalogosok át kívánnak haladni biztonságosan az utcán, 2-3 sárga mellényes leállíthatja a forgalmat pl.olyan feliratú táblákkal:nyilasoknak áthaladás TILOS!
Vagy lehet plakátokat nyomtatni, amelyen a felakasztott szálasi látszik, mellé tenni a feliratot:Így jár minden nyilas!És leragasztani keresztben az úttestre.Ha rámotoroznak, megbecstelenítik vezérüket, példaképüket.Nehogy kikerüljék, a járdákra is fel kell ragasztani.
Hajrá!
Jó lenne ha nem lenne ez a motoros felvonulás ott, akkor és így. De nem tudom lehet-e, sőt abban sem vagyok biztos, hogy jó lenne-e megtiltani. Ha viszont lesz, akkor fontos a rendőri biztosítás és fontos az is, hogy mi is hallassuk a hangunkat.
Ez több mint vérlázító. Itt Münchenben ilyen vagy hasonló dolog nem fordulhat elő, mert az aki kiad egy ilyen engedélyt, mint amit a motorosok Budapesten kaptak – azt azonnal elbocsájtják a munkahelyéről és valószínű, hogy nem is kap sehol semmi esélyt. Ez nem bujtatott antiszemitizmus hanem egészen nyílt és megdöbbentő.
Gerendás Péternek igaza van, most is bebizonyosodott, de van egy korosztály aki már nem a barikádokra való, de a fiataloknak igenis ott a helyük!!!
csatlakozom, a szolidaritas barmely alkalmas formajat kesz vagyok tiszta szivvel kinyilvanitani, Deak Daniel
Az a baj veletek, hogy Ti mindig áthallotok! nem lehet már bizonyos dolgokat kimondani pl. gáz, meleg, élettér , mert rögtön „áthallotok” .
Maga egy hülye fasz! Húzzon vissza a többi rohadt náci közé! Szégyellem magam, hogy magyar vagyok, mikor ilyen gennyládák megszólalnak!
Ki a hülyébbet játszunk?
Most nem tudom eldönteni: Csaba, maga komoly arccal, szarkasztikus megjegyzéseket tesz – akkor bravó!, vagy csak egy sötét náci – akkor nincs miről beszélnünk…Esetleg 1 kérdés: ki az a „veletek” ? A nem-nácik???
A ‘veletek’ a zsidok Julia. Bizony athallunk, sok-sok uldozes, gyulolkodes, szenvedes nagyon kihegyezte a fulunket! Mondjuk, ebben az esetben nem is kell athallani, olyan egyertelmu…..sajnos…..ki hitte volna, hogy megint, vagy meg mindig …. :((
Csordás úr: Nem kell feltétlenül magyarnak lenned.
Kedves Júlia! Aki a világot folyton felosztja két felé, az bizony így jár! Van a fehér és a fekete közt számos árnyalat, egyik szebb a másikánál. De aki csak sarkosan tud gondolkodni, annak csak olyan fogalmi felosztások léteznek, mint zsidó kontra náci, zsidó kontra gój, zsidó kontra antiszemita, és még sorolhatnám.
Unalmas az a világ, amiben mindenről mindenkinek ugyanaz a véleménye. De mások más véleményét, más értékek mentén való haladását értelem nélkül csak gyűlölet, vagy rettegés övezheti.
Itt Magyarhonban mi magyarok jó ideje otthon érezzük magunkat. Befogadtunk mindenkit, aki dolgos kézzel érkezett. De megreguláztuk az uszítókat is! Nevén nevezzük a dolgokat: a jó embernek adjon Isten, a gazembernek meg bot a neve. Az egyenes gerinc már csak ilyen…
A hazugok képmutatása mást mondani, érteni alatta és belemagyarázni. Úgyhogy aki ide jött közénk, az jobb, ha megszokja, hogy Hunyadi, Zrínyi, Dobó, Széchenyi népe lerázza magáról a bolhát, mely alattomosan búvik a szűr alá és olyankor csíp, amikor nyugodni kéne!
@[100000884798767:2048:Csordás Gábor] teljesen igaza van. de nem magaznam mert nem jar neki a tisztelet te fasz az jobb neki mert a tej meg az ajkan van.
Mivel az Élet Menete minden évben különböző napokon van áprilisban, ezért engem az is érdekelne, hogy ki kérte és kapta meg előbb az engedélyt. Furcsának, felháborítónak és egyben dilettánsnak tartanám, ha ezt „véletlenül” engedélyezték volna egy napon.
A Jobbik összefekszik a FIDESz-szel, meglássátok ez lesz a vége!!!!!!!!!!!!!!!!
Minden jel erre mutat.
A hatalom megtartásával az ördöggel is szövetséget kötnek. Az erre való hajlamukat már 98-ban bebizonyították. Emlékeztek?: Mi a kisgazdákkal soha.
Kedves Vághó Zsuzsánna Gabriella ! A Jobbik helyett nem valamelyik , ( bármelyik ) pártot akart írni ???? 🙂
Esküszöm elképedve olvasom,és ez valóban megtörténhet ebben az országban?????
Ha mi nem akadalyozzuk meg, megtortenhet! 🙁
Ismert,és befolyásos embereknek kell az élünkre állni!!Akkor a közvélemény is jobban meg értené a probléma súlyosságát!!!
Tudod barátom, az a baj a pénz az Úr, és mivel a hatalom a kezükbe van nem nagyon akarnak megválni tőle, még látod az sem számít , hogy az Ország bele rokkan, hogy az ember az , nekik egyáltalán nem számít. Vagy meg lesz a nagy akarat és össze fog a józan ész ellenük, vagy Magyarország egy jó pár évtizedre, a sötétség gonosz poklává fog változni. Aki ezt nem látja az már a sötét oldalon van. Mióta megteremtődött az Orbánizmus azóta az emberek élete pokol és szenvedés, mindegy melyik vad hajtásáról beszélünk , mind bűnben teremtődött és ott is maradt. Csak a józan ész és az összefogás erős akarat, tudja elsöpörni ezt a förtelmet, Mert ebben a gonosz embertelen létben amit, Orbán és bajtársai teremtettek csak bele pusztul az ember.Úgy hogy nincs sok idő a mélázgatásra.Ami elsősorban nem rajtad, rajtam múlik, ha nem a 40-50-%- csendes és néma többségen. Ha ők immúnisak, akkor nem szívesen jósolom, meg a jövőt.
Géza Kótai De milyen igazad van! En sem josolnek, de addig is (2014-es valasztasok) kuzdok. Utana le lehet vonni a konzekvenciakat es ha a jozan es es osszefogas nem gyoz, elmenni innen. 🙁
mennyire igaza van! a vona megigerte az izraeli nagykovetnek mi lesz ha a jobbikbol lesz a belugyminiszter. majd kiutasitja az orszagbol! ne essenek bele megegyszer a cspdaba es megvalasszak ezt az aljas bandat akik diktaturat teveznek mint a HORTI idejen volt. a torekvesnek a jeleit mar lathatjak.
Szörnyű! Elég volt!
Nem akarom őket védeni, de mikor történt konkrét zsidóellenes bűncselekmény az elmúlt 20 évben? Az zsidóság mint etnikum nem felismerhető csak akkor ha kirívóan kérkedik vele, az ortodox vallásosak (akik felismerhetőek) meg alig vannak és őket sem bántja senki. A retorika kétségtelen ciki, de az ilyen és hasonló postok nem fognak változtatni azon pozitív irányban. Mert ha még kivonulna százezer roma azt talán mindenki értené, de hogy a zsidó „tudatúak” (mert valljuk be: nem igazán genetikáról, nem is vallásról és nem is különálló kulturális-etnikai csoportról beszélünk) egyáltalán miért azonosítják magukat a Gój Motorosok céltábláiként önként, azt már nem annyira értem.
Mivel értené, kedves?
1. „történt konkrét zsidóellenes bűncselekmény az elmúlt 20 évben? ” – mondjuk hirtelen a tavalyi jut eszembe. Ortodox zsidó családot dobáltak meg a csukott ablakon keresztül! Nem emlékszem melyik fontos ünnepükön „túl hangosan” énekeltek…Az egyik kisgyerek feje mellet repült el egy nagy kő…Ha jól emlékszem: az „üvegkárt” elismerték a hatóságok, de felkérték a zsidókat, ne má’ hogy provokáljáka többséget, nehogy má’ kipában menjenek az utcára…
2.) „egyáltalán miért azonosítják magukat a Gój Motorosok céltábláiként önként” – épp erről van/lenne szó: egy egészséges társadalomban a DEMOKRATÁK ügye ez, nem a zsidóké…mondjuk minden rendű és rangú politikusé, közéleti szereplőé és persze civilé…Persze én a demokráciákról beszélek…:(
Ez a „Mivel értené?” is nagyképű provokáció, Éva-lelkem.
Érdekes ez a rendszer: 2 menetben, 2 részletben reagáltam, ehhez képest a hsz-om 2. fele eltűnt, „cserébe” az 1. duplán látható…hm…
történt bűncselekmény nem is egy…Az újság megírta ezeket.Pl egy fiatalembernek késsel elvágták a combját amikor zsidóztak a metrón,és ő azt mondta ő is zsidó.nem biztos hogy az volt,csak szolidaritást vállalt.
Arról a demokráciákról kedves Szél Júlia, ahol lehet másnak más véleménye és azt megint csak mások tiszteletben is tartják, ha viszont is ezt várják el?
Nem öncélúan kell fogalmak mögé bújni, és a mumust festeni a falra, valahányszor akad, akinek más a véleménye, mint az Öné!
tudjak maguk mit jelent hogy „goj”? az heberul NEP. a felulien kivul volt eleg 45 ig. a koncentracios taborok es a GAZKAMRAK. a getto sem kisgyerek. es a sargacsillagos hazak? es hogy megfenyegettek a svejcer rabbit? egy masikat pedig megvertek? a magyarok keretlegenyek kisertek a zsidokat a halalmenetben addig a mig atadtak oket a nemeteknek akik bevagonoztak oket AUSCHWITZ FELE. hat ez az !
Lindus, Lindusom látom a bőrszín sötétülésével egyenes arányos a buksid tartalmának a SÖTÉTSÉGE! Csak sajnálni tudlak a butaságodért!
Tímeácska, biztos vagy benne, hogy világos böröd világos gondolkodást eredményez? És ha igen, akkor az helyes? Állj meg egy pillanatra, és gondolkodj: miért piros a hajad?
talán mert nem vagyok ódivatú vénlány.
Ez lehet minta: http://index.hu/kulfold/praha6771/
Szégyen, hogy a kormány , és a maffiózó belügyminisztere hozzájárulását adja , egy ilyen aljas, megalázó felvonuláshoz!
Mit ajvékoltok már megint ? Idióták.
Ha a rendőrség valóban engedélyezi a volt gettó területén, akkor csak a polgári engedetlenség lehetséges
Ez gusztustalan a KORMÁNYUNKTÓL és akedves BELÜGYÉR urunktól hogy ilyet megenged ezen a napon
Mennyi ostoba ember, Láttok és hallotok egyáltalán hogy mik folynak kis hazánkban, vagy a tel aviv 2 ,és a retek klub híreiből táplálkoztok?Milyen nácik?Azok parancsot teljesítettek mert háború volt.Elég a zsidókból, a holokamuból meg minden ostoba emberből akiknek megakadt a lemezlejátszó és azt fújja amit betáplálták hosszú évek alatt az agyatokba!A lemészárolt Magyarokkal mi lesz arra mikor lesz valami menet? Ugye-ugye!Nem lesz!!Mit csinál Izrael Palesztínában, gyerekeket, asszonyokat IRTANAK, ti meg véditek ezt a parizita fajt?Akinek van kertje és termel valamit azt lepermetezi, mert megvédi a termését a kártevőktől, akkor a bogarak is mondhatnák hogy rasszista, antiszemita!De a zsidó a talmudja szerint jár el, olvassátok el és nyíljon már ki a csipás szemetek!!!!
Nácik szerecsenmosdatása folyik ebben az országban, hol van Rogán Tóni???? mondtam én, hogy nem kellett volna felengedni a színpadra annak idején…kenyeret kapott (politikai szempontból), majd oda is szart rögtön ahol enni kapott
undorito a cigányokat is bele kéne venni nem……
Én ott leszek! S remélem sokan leszünk! Ne hagyjuk, hogy provokáljanak!
Fizetett pribekek Orbanek kutyai ideje elpusztitani oket!
Kedves Marika ! Ez nézőpont kérdése , nem gondolja !!!! ????
Ahogy a tüntetéseken tilos eltakarni az arcot, én afb-on is kötelezővé tenném – legalább hozzászólás esetében – a saját név használatát…Akkor az ilyen sunyi Hello Gárda-félék is tán jobban megválasztanák mocskolódó szavaikat…
Ha nincs más megoldás, élő kordont kell állítanunk!!
Persze, elolanc egyszeru es nagyszeru megoldas.
szerintem csak az, azok félnek , féljenek akiknek van rá okuk ! ,, Gyáva népnek nincs hazája ” A magyar nép úgy lázad ahogy tud , kizárt hogy van még a FIDESZ nek 40% os támogatottsága mert ha igen akkor nagyon sok gyenge elméjű tolvaj van még az országban Én csak az ország kifosztását és rabosítását látom semmi mást nyomor , nyomorhátán hova tovább ????????????? Egyszer ennek is vége lesz
én meg csak azt látom ahány politikusonk van mindenki csak hazudozik.nekem egy sem kell
Van megoldás, húzzatok el izraelbe plombált, töketlen, bíboldók!!
Ott kell lenni minden bevezető utca kereszteződésében. Ha kell keresztbe kell feküdni az úttesten. Én ott leszek!!!
http://index.hu/kulfold/praha6771/#.UWFZpvnsbDc.facebook
I-ten nem fogja hallani a sófár hangját…a gyerekek meg felriadnak.Megígérte Jákobnak I-ten, hogy senki sem fogja őt éjjel felrettenteni.A zsoltár azt mondja, hogy száradjon el a jobb kezem, ha én rólad elfeledkezem, Jeruzsálem.A Mindenható némelyek jobb karjában, jobb akaratában elfeledkezik erről,és azok elszáradnak , mint a Jézusnak nem termő fügefa is.Jézus szárasztotta el.Elég béna ötlet ez az „adj gázt”, agyilag béna.Jézus azt mondta:teljes szíveddel szeresd I-tenedet.A pápa jelképesen bűnözők lábát csókolgatja, mossa, de ez nem szentelt víz.Jézus az igazi szolgálatra mondta, hogy megszabadít.Más életének rombolása nem életadó, más életét nem szolgáló víz nem szabadít meg a bűntől sem.Akkor sem, ha a pápa szenteli.Az odaszentelt élet, munka, szolgálat, az tisztít meg.Szabad szolgálat, nem munkaszolgálat.Ez egy keresztény ország, vagy keresztény Európa nevében nem történhet.I-ten nevében nem történhet.Jézus nevében sem.”Gyümölcstelen fügefá”-nak keresztelném el az „adj gázt” motorosok menetét,életfa, keresztfa, fügefa.A néven függ.Aki cserben hagyja I-tenét, elárulja olajért, gázért, az Júdások kereszténysége.Cserébe kapnak olajat, földgázt ezért a cserben hagyásért, motoros elgázolásért, KRESZ be nem tartásért.Elárulom az igazat, rossz csere.Vannak Júdások, Hámánok, törvény és kötelesség.Kötelező a gyereket felnevelni.De nem júdáspénz áron.Most a Vatikánban ez az új divat, nem a búcsúcédula.Nem Jézus árulja.Rossz cserje is nőhet cseréje folytán a földjén…nem ehető, világpiacon nem árulható termése…mert a csapból nem szentelt víz folyik.Meg a kertben a spanyol cserépbe…a szunnita legenda szerint a világ vizeit edényekbe gyűjtik.Olajnál értékesebb lesz a víz,és ez nem vicc.Cserépbe töltött fényt, lelket, lélegzetét az I-ten, ez lett képmása, az ember.Akit cserben hagy ez a nedves, felhős lélekzet…cserébe.Felelős Ég.Azért felelős, amit megenged az embernek.
Felháborító! Szégyen!!!
Kedves rabbi!
Világ életemben a szüleimtől és a rokonailmtól az emberi tiszteletről tanúltam és tettem magamévá ezt az Isteni alapelvet.Az élet tisztelete.Borzadva néztem a történelem lapjait a különböző háborúkat, köztük a az utolsó nagy világháborút is.A gyerek könnyen befolyásolható, de a felnőt és igazságot kereső ember aki minden oldalról megismerheti az eseményeket az megis találja azt.Valóban igaz hogy az ember számít és nem előzheti meg a hit, mert pont ez taszította romlásba mindig a közösségeket és a világot.Amikor gyerek módjára felsőbbrendűnek képzeljük magunkat mert mi közéjük tartozunk és a többit mint másodlagos fajra tekintünk.Ezt csinálták a történelem során a hit nevében a keresztények és most a zsidók!Miért nem mutogatják nemzeti reklámfilmükben azt a töménytelen még a koncentrációs táborokat is megszégyenítő borzalmakat amiket nap-mint nap elkövetnek!!? Senki, senki fel nem szólna értük, Palesztin emberekért.Vagy ők már nem emberek mert nem zsidók!Miért nem hallom azt a szót tőlük szeretet!???Csak mi legyünk toleránsak?Sok-sok mindent lehetne írni erről, de azt gondolom nem érdemes, hisz ez a hit is nagyon régről és mélyről fakad.De abban hiszek és ez az én hitem, hogy ami fontos és amit elfelejtenek, sőt felálldoznak a hit oltárán, hogy az élet méltósága és joga mindennél elölrevalóbb!Senkinek nincs hozzá joga hogy elvegye se nemzeti identitás, sem pedig hitbeni hovatartozása címén.Nem gyűlölködni és megsértődni kell, hanem inkább beszélni nyíltan és megnézni mi miért is történik ebben az országban.Vagy az érvényesűl, mint fogadott országukban Izraelben és annak van igaza aki erős?!Az én hitem is erős, de nem szeretném senkire kényszeríteni felfogásom.A hit egy iránymutató az élet viszontagságai legyőzésére és ezt fegyvernek használni nagy bűn!Nem én, vagy más ellen szól ez a bűn, hanem a saját lelke ellen, amit egyszer és ellentétben mostani hltével nemfognak túdicsérni, amikor majd ott áll….Tiszteletem
Rendőri védelemmel????????????????hol élünk???????????
Örökös rettegők, hát miért nem mentek már Jeruzsálembe ott vonulgassatok ,és meséljétek el a Palesztínoknak mi az az élet menete !
Hát én ezt nem értem!Miért nem lehet békességben élni? Kinek jó ez a hisztéria keltés?Nincs elég baj? Unatkoztok?
Tökéletesen igazad van! Engem már elkeserítenek ezek a szörnyű megjegyzések, gúnyolódások, uszítások. Mért? Kinek jó? Nekünk hétköznapi embereknek biztosan nem. Gyerekkoromra emlékeztetnek, amikor mindenki mindenkitől félt. Nem véletlen óvtak bennünket szüleink a politikától! Milyen lelkületű az az ember, aki a másik halálát kívánja ?!!!!!!
A tojás még legális?
Ellenállás – Ne adj gázt! Ne játsz a tűzzel! Elég volt!
Magyar motoros ott motorozik ahol akar!
És hol vannak a civilek????? Hol vannak az egyházak???
És hol vannak a civilek????? Hol vannak az egyházak???
Németországban 50 nácit citálnak a bíróság elé és Magyarországon ?
Csöndbe… 🙁
Minden a szokas szerint zajlik
Az egyhazak biztos csondben, de civilek nem, majd meglatod 🙂
Mondjuk az egyházak sem biztos – a Mazsihisz például – szokásos lapításától eltérően – felháborodottan tiltakozott, a „nemzetikeresztényektől” meg amúgy sem igen várnék semmit…(
Németországban 50 nácit citálnak a bíróság elé és Magyarországon ?
Mit ajvékoltok már megint ? Idióták.
Ne haragudj de akkor miért jönnek ide zsidó katonák?
Ha a rendőrség valóban engedélyezi a volt gettó területén, akkor csak a polgári engedetlenség lehetséges
Nem engedélyezi, fel is vezeti!
Érdekes, hogy nemrégiben a Sándor-palota előtt meg védő kordon álltak, mert a fiatalok ott szerettek volna tiltakozni, most meg még fel is vezetik „az ünneplő sokadalmat”…
Ha a „volt gettó” területén nem szabad a járás, akkor az most is gettó?! Ostoba nézetek ütköznek itten – mindkét oldalról.
Ez gusztustalan a KORMÁNYUNKTÓL és akedves BELÜGYÉR urunktól hogy ilyet megenged ezen a napon
Aljunk mar meg egy pillanatra mielott itelkeznenk akarki folott! Minden orszagban folyamatosan no a szelsoseges nezetek elterjedese! Miert? Provokaciora, provokacio a valasz! Nem kell az idoben nagyon vissza menni csak kb. 1-2 evet. Melegfelvonulas, Budapesti forabbi szidalmazasa, Izraeli focicsapat esete, Az elet menete, Zsido Vilagkongresszus stb. Ha van egy homoszexualis beallitottsagu egyen aki utalja a zsidokat akkor most melyik tuntetesen fog reszt venni? Ezek mind nyilvanvalo provokaciok a Magyarsag egymasellen uszitasara. Ilyenkor nem azt mondjak, hogy a szelso jobb hanem, hogy Magyarorszagon rasszizmus meg nacizmus van meg stb. De mind addig amig egymassal torzsalkodnak az emberek addig megosztottsag van es lesz is. Nem kell osszeeskuves elmeleteket gyartani mert azok vannak csak felkell ismerni oket es ez ellen kell tenni. Hol az egyiket hol a masikat vedi a rendorseg! Ez is egyertelmuen a megosztottsagra utal. Ha nem lenne „Az elet menete Budapesten” akkor nem lenne „Adj gazt” akcio sem.
Miért kell a hisztériát szítani? Miért kell hisztériát kirobbantani egy egyszerű motoros felvonulásból. El kéne olvasni rendesen a plakátot és nem csak a főcímet kell elolvasni.
szörnyű
szörnyű, hogy Magyarországon ismét emeli a fejét a rasszizmus,és a rendőrség és más szervek engedik, hogy így legyen,, szégyelhetík magukat a kormány és emberei
Azokkal értek egyet akik azt írják , hogy nem szabad engedni, hogy ezt a területet meggyalázzák. Én ott leszek az út közepén bármi áron!!!!! Ezzel tartozok szüleimnek s nagyszüleimnek!!!!!!!!!!!!!!
Motorosok miért nácik? Hallgassátok intelmemet. A Német voltak a Hitleri időkben nácik. A Magyar nem lehet náci mivel nem Német. Amennyiben valamelyik része nem érthető akkor szívesen leírom részletekbe menően is.
Köszönöm a figyelmet! 🙂
Bár tudnék a „nyelveteken…” leírnám úgy is. 😀
Kellene ennek egy külön egy Facebook-event, pontos paraméterekkel, hogy meg lehessen hívni az embereket.
Nem szabad megengedni
Azért van a kormány és a Rendőrség, hogy tiltsa be ezt a felvonulást. Ha nem tiltják be, egyet értenek az ilyen szélsőjobbos felvonulással.
Te Laszlo @[100002180194832:2048:Szasz Robi] MONDD CSAK ,mindig bemásolod ugyanazt,ha provokálni akarsz,legalább a saját kútfőből tegyed!
Mennyi ostoba ember, Láttok és hallotok egyáltalán hogy mik folynak kis hazánkban, vagy a tel aviv 2 ,és a retek klub híreiből táplálkoztok?Milyen nácik?Azok parancsot teljesítettek mert háború volt.Elég a zsidókból, a holokamuból meg minden ostoba emberből akiknek megakadt a lemezlejátszó és azt fújja amit betáplálták hosszú évek alatt az agyatokba!A lemészárolt Magyarokkal mi lesz arra mikor lesz valami menet? Ugye-ugye!Nem lesz!!Mit csinál Izrael Palesztínában, gyerekeket, asszonyokat IRTANAK, ti meg véditek ezt a parizita fajt?Akinek van kertje és termel valamit azt lepermetezi, mert megvédi a termését a kártevőktől, akkor a bogarak is mondhatnák hogy rasszista, antiszemita!De a zsidó a talmudja szerint jár el, olvassátok el és nyíljon már ki a csipás szemetek!!!!
te rad is raferne egy lepermetezes
ez a teljes való igazság,csak még sajnos sok az agymosott magyar
Nácik szerecsenmosdatása folyik ebben az országban, hol van Rogán Tóni???? mondtam én, hogy nem kellett volna felengedni a színpadra annak idején…kenyeret kapott (politikai szempontból), majd oda is szart rögtön ahol enni kapott
Igazad volt, en akkor adtam neki egy sanszot, hatha jelent az o beszede valamit a fidesz reszerol – hulye voltam, most mar nem engedenm egyiket sem, az Elet Menetere sem!
Le vagy maradva 🙁 Rogán „elhatárolódott”, „ízléstelennek”, „provokációnak” nevezte. Ennyi. Csinálni valamit? Ne má’!
undorito a cigányokat is bele kéne venni nem……
tiszta apd vagy az is politikus volt es rendor
hólye
Gyorgyina Lakatos Gyorgyina – nem tudom ki vagy, de valakinek az edesapja nem ‘az’ hanem ‘ő’! Rácz Zsuzsi – igen! Segitesz?
Zsuzsi, nem vagyok teljesen biztos benne, de úgy emlékszem, a roma holocaustról is meg szoktak emlékezni az Élet Menetén. Amúgy tök jogos, amit felvetsz!
Én ott leszek! S remélem sokan leszünk! Ne hagyjuk, hogy provokáljanak!
Fizetett pribekek Orbanek kutyai ideje elpusztitani oket!
A legjobb megoldás ha haza mentek, csak az fél akinek van miért …
Aljunk mar meg egy pillanatra mielott itelkeznenk akarki folott! Minden orszagban folyamatosan no a szelsoseges nezetek elterjedese! Miert? Provokaciora, provokacio a valasz! Nem kell az idoben nagyon vissza menni csak kb. 1-2 evet. Melegfelvonulas, Budapesti forabbi szidalmazasa, Izraeli focicsapat esete, Az elet menete, Zsido Vilagkongresszus stb. Ha van egy homoszexualis beallitottsagu egyen aki utalja a zsidokat akkor most melyik tuntetesen fog reszt venni? Ezek mind nyilvanvalo provokaciok a Magyarsag egymasellen uszitasara. Ilyenkor nem azt mondjak, hogy a szelso jobb hanem, hogy Magyarorszagon rasszizmus meg nacizmus van meg stb. De mind addig amig egymassal torzsalkodnak az emberek addig megosztottsag van es lesz is. Nem kell osszeeskuves elmeleteket gyartani mert azok vannak csak felkell ismerni oket es ez ellen kell tenni. Hol az egyiket hol a masikat vedi a rendorseg! Ez is egyertelmuen a megosztottsagra utal. Ha nem lenne „Az elet menete Budapesten” akkor nem lenne „Adj gazt” akcio sem.
De szerencsere van az Elet Menete Budapesten is, mint sok-sok orszagban, varosban, mindenutt a civilizalt vilagban – es nem hagyjuk a barbarizmust eluralkodni!
Ki különül el – kitől és miért? Ösztönös, vagy szított a félelem – mert féltenek valamit a szembenállók az biztos.Ha bármelyikről kiderül egyszer, hogy alaptalan a félelem, az érintettre akkor semfigyelneki, ha tényleg bajban van (ez népmesei igazság). Nem hiszem, hogy MO náci lenne, s azt sem, hogy általános zsidó összeesküvés van.
Ha jól értem: már megint a zsidók a hibásak??? „Ha nem lenne Az elet menete Budapesten” akkor nem lenne „Adj gazt” akcio sem.” Tudja László: Ha nem lett volna Auschwitz, nem lenne March of Life sem… És nem igaz, hogy: „Hol az egyiket hol a masikat vedi a rendorseg!” Most például MINDKÉT felvonulást a rendőrség fogja kísérni – védelemről nem esett szó…
Valamit nem ertek! Ha nem kell vedeni akkor minek kiserni vagy felvezetni? Na ja, ez jo kerdes! Egyebkent ajanlanak figyelmebe 2 filmet. David Cole amerikai zsido maganember altal Auschwitzba forgatott dokumentum filmet es a Zeitgest cimu filmet. Utanna menjen el Aschwitzba es gyozodjon meg a sajat szemevel. A tobbit a kepzeletere bizom. A filmekhez a kovetkezo linkeken jut hozza. http://www.youtube.com/watch?v=jWMNMt1RO6I http://www.youtube.com/watch?v=Sg-8dW0TxXM (Ez az elso resze a tobbi reszet folyamataiba megtalalja)
Ki vagy te Amon Csosz, hogy a kepedet se latni, mert talan szegyeled magad es korulveszed magad egy” csoportal”… Hogy tud meg a NACI lehet Magyar, Orosz , Lengyel , de Zsido is , mert csak annyit jelent hogy imadja a Social-nacionalista erveket ami a izmusok kozott is utalatra melto. Erre epitette a Hitler a Nemetek jovojet, aztan latuk hogy vegzodott. Az egesz vilagnak elege volt belole, es nekeb beloled !
Miért kell a hisztériát szítani? Miért kell hisztériát kirobbantani egy egyszerű motoros felvonulásból. El kéne olvasni rendesen a plakátot és nem csak a főcímet kell elolvasni.
Pont az a baj, hogy elovastuk! Eleg a focim is, de az alcim….! :(( Talan Te is olvasd el …. hiszteriarol szo sincs, mi mar valoban nem a „felelem gyermekei” vagyunk, pont ezt fogjuk megmutatni. Nem hagyjuk! Eleg volt. Eddig is kialltunk (legalabbis nehanyan) minden fasiszta, naci, antiszemita orulettel szemben (akar a zsinagoganal, akar a Gellert teren, akar a temetoben) – most viszont meg fogjuk akadalyozni!
Erika! Legyenszives mondja meg, hogy mikor lesz a MAZSIHISZ altal szervezett a devizahitelesek tamogatasaert a bankokkal szemben indulo felvonulas vagy tuntetes! Mert szeretnek reszt venni rajta!
„egyszerű motoros felvonulás”…hm…egyszerű nácikkal, egyszerű jelszóval, egyszerűen véletlenül épp akkor, épp ott…egyszerűen megáll az eszem, hogy valaki ilyen egyszerűen gondolkodik!
szörnyű
szörnyű, hogy Magyarországon ismét emeli a fejét a rasszizmus,és a rendőrség és más szervek engedik, hogy így legyen,, szégyelhetík magukat a kormány és emberei
Azokkal értek egyet akik azt írják , hogy nem szabad engedni, hogy ezt a területet meggyalázzák. Én ott leszek az út közepén bármi áron!!!!! Ezzel tartozok szüleimnek s nagyszüleimnek!!!!!!!!!!!!!!
Motorosok miért nácik? Hallgassátok intelmemet. A Német voltak a Hitleri időkben nácik. A Magyar nem lehet náci mivel nem Német. Amennyiben valamelyik része nem érthető akkor szívesen leírom részletekbe menően is.
Köszönöm a figyelmet! 🙂
Bár tudnék a „nyelveteken…” leírnám úgy is. 😀
Bár tudnál gondolkodni…bár icipicit ismernéd a történelmet…bár tudnád, hogy manapság kire-mire mondják, hogy „náci”…
a német, magyar az kisbetű. nem felsőbbrendű. de ez már stílus kérdése is. (a hitleri időkben is kisbetű a h.) de a stílus, maga az ember. ne feledd ezt! /nem kioktatás, segítség részemről/
a náci azt jelenti, hogy nemzeti szocialista. és? ezek nem csak a németek lehetnek ezzel a gondolatvilággal. azon meg ne lovagoljunk már, hogy kit tartok náci(gondolkodású, hitű, viselkedésű)nak! a náci az náci. bárhogyan is tiltakozik. és bárhogyan is definiáljuk. az meg, hogy a motorosok nácik az tényleg nem igaz. de az sem igaz, ugyanezek alapján, hogy minden ember motoros. ugye érted mit mondok?
magy. megfelője az jó nyilas..ne lovagolj a szavakon,farizeus,a lényeget lásd!
Kellene ennek egy külön egy Facebook-event, pontos paraméterekkel, hogy meg lehessen hívni az embereket.
Nem szabad megengedni
Ma délután bennünk itt lent tudatosították, hogy valóságos elgázosításra gondolnak. Tette ezt a egy általunk ismert fegyveres biztonsági őr és egy Krampusz Motoros névre hallgató illető. De, mi már nem a „félelem gyermekei” vagyunk!
A jakity nev eredetileg titkos kiralyi password az az kod,nem mas mint David kiraly csaladfajanak, tronorokos vervonalanak a kodneve,tudom ez hihetetlen lehet a szamodra de be tudom bizonyitani!iirtam levelet ezzel kapcsolatban a melykuti Jakityoknak,de valaszra sem meltattak…Pedig en is jakity vagyok,rendszereaen angyalok es mas szellemteremtmenyek jelennek meg az egen a haz felett ahol lakok,ez sem veletlen es ezt is tudom bizonyitani kb 900 FOTOVAL,de erdekes modon ez sem erdekel senkit ugy latszik…..
Nem am, nem felunk es nem hagyjuk. Ilyen egyszeru. Mindenfele hiszteria nelkul.
„Az antiszemitizmus a gyűlölködő, sikertelen emberek betegsége.Közös őrület. /…/ Az antiszemitizmussal az a legnagyobb baj, hogy egy ízléstelen kispolgár-filozófia…” ( A napfény íze c. film)
Az untermensch tipikus képviselője az antiszemita-NIETzSCHE..kár,h Dolfi nem olvasta tovább a 1o6. oldalnál..
AKADÁLYOZD ZSIDÓ ROKONAIDAT, GÁZÁBAN, A GYILKOLÁS ELLEN!!! OTT KEZD A POFÁZÁST!
Minden agresszió alapja a félelem …
NYUGALOM !!!
Nem felunk, csak eleg volt es nem hagyjuk. Pont.
Azt hiszem, kezd mindenkinek elege lenni – ebből is, abból is.
Nem működik a hazugság, nem működik a pénzszivattyú igaz…. HAZUGSÁG, CSALÁS, KIFOSZTÁS a fegyveretek,és most semmi nem akar működni rendesen. Ahelyett, hogy megköszönnék amit Magyarország tett értetek, ti támadtok ránk, a régi jól bevált aljas módszerekkel. Mi vagyunk az Antiszemiták, mi vagyunk a gyűlöletkeltök ? Ti törtök aljas módszerekkel a Magyar népre, és ha az ellenáll világgá kürtölitek, hogy mennyire féltek. Ne a motorosoktól féljetek, hanem a Magyar nép haragjától !!!!Az ország nem eladó, a lakásokat nem adjuk !!!!
2007-es cseh recept: http://index.hu/kulfold/praha6771/
Rabbi úr, moderátor???? A kurucinfo elszégyellhetné magát, amilyen uszító, rasszista, nettó náci kommentek itt megjelenhetnek, megmaradhatnak! Én szégyellem magam, pedig nem nekem kéne!
most „Forbidden”
Ajánlom a hivatásos rettegők figyelmébe e népszerű, kedves jelenetet : http://www.youtube.com/watch?v=S0fYvxCz0So
16-an kellene felvonulni
https://www.amazon.de/dp/B00C92FN1S
Kedves Rabbi! akkor jó… akkor azzal nincs, gond, hogy a házaink, az elveszett életünk mellett tüntetünk. Nincs bajon senkivel, addig amíg nem bánt, ez legyen magyar, cigány, esetleg zsidó származású vallású ember. Azzal van bajom, hogy egyre többet küzdök a napi fent maradásért és azzal van bajom, ahogy látom, hogy a barátaim sorra vesztik el a házaikat, az életüket, látom a szemükben a fájdalmat, a kilátástalanságot, mert egy olyan hazában élnek, ahol őket senki nem védi semmitől. Igen örülök, hogy végre elindult egy összefogás és nem mondom, hogy nincsen olyn ember aki szeretné mással megtölteni ezt az összefogást amiről szól… vannak rossz magyarok, rossz cigányok és rossz zsidók is. De hiszek abban mert hinni akarok, hogy alapvetően minden ember a legjobbat akarja a másiknak!
🙂 de vannak itt jó emberek szép számmal, akik szeretik és tisztelik egymást…vannak embereke, akik befolyásolhatóak, akik vágynak arra, hogy egy okosabb (nak vélt) irányítsa, vezesse őket…és remélem őket sem a rosszindulat, hanem a tájékozatlanság vezérli…és igen vannak rosszakarók, és olyanok, akik kihasználják mások tudatlanságát..igen velük van a gond..és sajnos nem tudom a megoldást… mert nem vagyok híve az eltiprásnak, még ha olyan is…de kell lennie megoldásnak én ebben bízom….
Sok minden megrémít!
Aki hazafi az náci? Akit átvertek devizával az meg nem is tudom micsoda? Rabbi te úgy el vagy tévedve mint ide kenya. Menjél vissza Izraelbe inkább.
Még mielőtt körberohantok mindent egy kicsit utána olvashatnátok a dolgoknak.
Gój Motoros Egyesület megosztott egy hivatkozást.
20 órája
RÉMHÍREK HELYETT A
GÓJ MOTOROS EGYESÜLET
HIVATALOS PROGRAMJAI ÁPRILISBAN!
2013.04.10
Külgusz Imre (MSZP) listázó – GME székhelye a listázott
2013.04.12
ATV székház Gréczy Zsolt törvényi engedetlensége miatt
2013.04.14
Gyúró – Kiskunlacháza
2013.04.15
JOBBEGYENES – ECHO TV
2013.04.20
Pákozdi emlékműnél fogadjuk Szita Jánost és Kovalik Zoltánt
2013.04.25
Veszett vörös nyúl mint tehelt a bíróságon, azaz dániel péter
2013.04.27 – 2013.04.28
Délvidéki túra – Open Moto Season Party 2013 – Old Bikers Vojvodina
http://www.gojmotorosok.hu
Én tudom, hogy ez nem gój motoros felvonulás…
Jó indok,hogy legyen mire hivatkozni és jól esik ha a magyart megalázzák.Én nem utálom a zsidót!A módszerváltás előtt nem volt zsidózás jól éltünk miért nem lehetne tovább békében élni.Azért nem mert Izrael kinézte Magyarországot magának és a hazaárulók tönkretették így tudta megvenni Izrael Magyarországot bagóért.
Ha valakinek azt mondom pofánváglag — ha tovább provokálsz , és megalázol — nem biztos hogy neki van igaza ! Legyen”joga” félni is ! A magyar is kissebbség !
Érdekes, hogy az itt hőzöngők akkor nem pofáztak, amikor a mazsihisz vezető kilakoltatott egy szerencsétlen magyar családot. Egyébként ezek a motorosok pont az ilyen rablások ellen tiltakoznak. Valamit nagyon félreértett ez a zolirabbi vagy mi.
Én meg azt remélem hogy eljőnek azok az idők újra!!!!!!!!! Mert már az arcátlanságnak nincs határa megint!!!!!
Én jobban félek attól , hogy minden ígymarad – mint a motorbőgéstől . Ez rövid ideig tart – másik meg nem …..
Ez a náci vonulás durva torzitása a jelennek ! Reméllyük ilyenre nem kerül sor ! Csak a saját hazájában legyen már annyi joga a magyar kissebbségeknek — mint a többinek ! Nembeszélve a felvidéki , vagy szerb-területen ért sérelmekről stb. Mindha ezekkel nem foglalkozna annyit sem a magyar média , sem Bruxelles ! Miért !
Egyetértek a felhívás minden gondolatáva!
üzenem a goj motorosoknak, hogy szívjanak gázt, és vagy az oxigénre gondolok, vagy arra, amelyikre ezek a szerencsétlen nyomorultak.
Kicsit össze vagyok zavarodva! Ezek szélső jobbos”emberek”tagadják a holokauszt létezését és a gázt….Most meg…Nem értem. Mindegy.
A Gój motorosoknak semmi köze ehhez.
Erika Mester igen, ez nem goj motoros rendezvény… ez egy másik szervezet.
http://hvg.hu/itthon/20130408_Orban_betiltotta_az_Adj_gazt_antiszemita
hihetetlen !!!!!!!!!!!!
Csak a bűnösök rettegnek!
féljen az akinek van mitől…minden esetre szégyen az , hogy még honlapot sem tudtok szerkeszteni csak lopni….olvasgatom a TALMUDOT ..végül i ott meg van engedve minden…..
Csak mellékesen, erre az „élet” menetére meg mi szükség vagyon?
http://indavideo.hu/video/Izrael_nepe_-_A_felsobbrendek
Ezt ajánlom mindenkinek szeretettel!
Egyetértek a felhívás minden gondolatáva!
üzenem a goj motorosoknak, hogy szívjanak gázt, és vagy az oxigénre gondolok, vagy arra, amelyikre ezek a szerencsétlen nyomorultak.
http://hvg.hu/itthon/20130408_Orban_betiltotta_az_Adj_gazt_antiszemita
hihetetlen !!!!!!!!!!!!
Csak a bűnösök rettegnek!
a motorososok végül a Hősők terére jönnének, ahol tüntetés lesz többeűk közt a bankok ellen, ez nem tetszik nekik?
Gyönyörű nem mondom… :S
a motorososok végül a Hősők terére jönnének, ahol tüntetés lesz többeűk közt a bankok ellen, ez nem tetszik nekik?
Kedves Ágnes!!
….eltalálta…..
nekem meg ez nem tetszik….
GÓJ: A zsidók nevezik így a nem zsidókat. Jelentése: barom.
SHIKSA: Gój nő, nem zsidó nő. A szó eredetije a „sheketz”, ami a modern héber nyelvben tisztátalan csúszómászót, férget jelent.
„ez a cionista zsidóságról szól melynél kirekesztőbb, arrogánsabb és embertelenebb nép aligha létezik a földön. Hogy miért mutat hamis képet róluk és miért hallgatja el a videóban is látható tényeket a média, annak egyszerű az oka: A főbb rádió- és tv csatornákat zsidók működtetik, támogatják. Így van ez országunkban is.
Bár az internetet még nem tudják sikeresen cenzúrázni, tapasztaltam hogy a zsidóságról szóló legsokkolóbb, legembertelenebb videók pár napon belül eltűnnek az adott videomegosztó oldalakról . Olyan videókról van szó melyek nem a látvánnyal, hanem a zsidóság valódi, kegyetlen természetével sokkolnak, tehát a cenzúrázókat nem a látvány zavarja, hanem az igazság amely képes lenne sok naiv embert felvilágosítani arról hogy a cionista zsidóság nem áldozat hanem egy potenciális terrorveszélyt jelentő terjeszkedő ragály amely a történelem során számtalanszor bizonyította hogy nem képes más népekkel együtt élni. Végletekig intoleráns fajtájukat a Tóra (zsidó biblia) felsőbbrendűnek hirdeti és arra buzdítja népét hogy hódítsák meg az egész világot (nem csak Palesztinát) leigázva az összes nem zsidó népet. Vallásosságában gyökeredzik tehát a zsidóság pénz- és hatalom iránti vágya amely több száz éve tudott és tapasztalt jelenség és amelyet napjainkban egyre szembetűnőbben tapasztalhatunk. A fiatal zsidóság tudatába már óvodás kortól rögzítik hogy ők kiválasztottak, felsőbbrendűek és hogy semmiféle könyörületet, emberséget ne érezzenek a nem zsidókkal szemben.
„Két módon lehet egy nemzetet leigázni: karddal vagy adóssággal.” Palesztinának az előbbi, Európának az utóbbi jutott. Ahol a politikusok korruptak, ott megjelennek Izrael „üzletemberei”. Görögország az első európai áldozat amelyet már Brüsszelből irányítanak. Formálisan ugyan a nép választotta elnökét 2012-ben, ő azonban azt teszi amit az IMF, EKB mond, vagyis, áron alul értékesíti országa értékeit… A következő jó vétel Ciprus lesz… közben a többi ország népe lassan – túl lassan – kezd ébredni. Az IMF és Brüsszel által generált „válság” 2014-ben olyan méreteket ölt majd amilyet rég látott a világ…. És akik okozták, azok kínálják majd a szakértői megoldást: A remek USA-EU gazdasági Uniót és egy új megmentő valutát amely mindenkinek sokba fog kerülni de semmit nem fog érni… Végül ha nem ébredünk fel, a bankok mindent visznek.
Bár az igazi baj az ha későn kapjuk fel a vizet még azt is ellopják mert ha elfogy az olaj a víz lesz a legfontosabb a földön…amiből itt MAGYARORSZÁGON korlátlanul van….
„Ne ítélj, hogy ne ítéltess” Tisztelt Rabbi úr! Kérem, ne lásson ellenséget ott, ahol nincs! Hónapok óta szerveződik egy becsületes, de a bankok tisztességtelen és törvénytelen magatartásába belerokkant, tönkretett emberek érdekérvényesítő tüntetése a Hősök terén. Ehhez nagyon sok szervezet fog csatlakozni, ha tetszik Önnek, ha nem. A jelzett plakát címe az Ön olvasatában úgy tűnik erősen áthallásos, de kérem, próbálja belátni, hogy nem minden -a borzalmas történelmi példa okán akár jogosan- Önnek nem tetsző szófordulat jelent gyűlöletet tisztességes emberek bármely csoportja irányába. Hagyják békén a békés tüntetőket, még ha motorral is fognak demonstrálni, ne keltsenek áthallásos antiszemita hangulatot ott, ahol nincs. Az adj gázt kifejezést pedig értsék úgy, ahogy az szól! Adj gázt, gyorsíts, adj hangot gázadással, vagy ahogy tetszik, csak ne provokálják az amúgy is végső elkeseredésükben az utcára vonuló embereket, mert nem szolgáltak rá. Ha nem sértem meg, engedje meg, hogy a béke köszöntésével búcsúzzak Öntől: Shalom Rabbi
edig gondolkodtam hogy megyek e motoral felvonulni mert még nics biztositásom rá, de mostmár leköpném magam ha nem menék, 10 ora hösök tere , nekem egy mocskos ortodox zsido terorista gyilkos ne mondja meg mit tegyek a hazámba, és s nekem neszövegeljenek béke és élet menetröl kik maji napig gyilkolnak ugy hogy a világ nem tesz ellene
a motorosok között van zsidó? a zsidók között van motoros? a magyarok között van zsidó? a zsidók között van magyar??????a zsidók pénzt csinálnak a magyarokból?a magyarok pénzt csinálnak a zsidókból? a zsidók pénzt csinálnak a holokausztból? a magyarok csinálnak pénzt a holokausztból? a zsidól kapnak kártéritést mert elgázosították öket? a magyar kap kártérítést mert elgázositották öket? ha nem kap miért??????????????????????????,,
Törvényrendelet a közeljövőből – megtiltják a gáz szó használatát
A demokrácia védelmében a 2/3-os nemzeti kormány, utasítva a magyar gondolatrendőrséget, az alábbi törvényrendeletet teszi közzé, amely a kihirdetés napján lép életbe:
Nagy nyilvánosság előtt egy bizonyos népcsoport ellen uszítás, hangulatkeltés, antiszemitizmus, fasiszta nézetek nyilvános terjesztése, népcsoport érzékenységének megsértése miatt 10 évtől életfogytiglan terjedő börtönbüntetéssel sújtható az a személy, aki az „Adj gázt!” felhívást kimondja. Helyette a „hajtóműbe való emelt mennyiségű üzemanyag befecskendezése” szókapcsolat alkalmazandó!
Ezzel egy időben betiltásra kerül a „gáztározó”, a „gázfűtés”, a „gázos”, a „gázóra-leolvasó” és a „gáz-” előtag bármiféle összetett szóban való szerepeltetése, kifejezések használata.
Elrendeljük, hogy a
– „gáztározó” helyett a „légnemű fűtőanyag tárolására alkalmas eszköz”;
– „gázfűtés” helyett a „földből kinyert, szénhidrogéneket tartalmazó, csővezetéken szállítható fűtőanyagok elégetésére szolgáló berendezés”;
– „gázos!” helyett a „helytelen, nagyon rossz”;
– „gázóra-leolvasó” helyett a „nem szilárd, nem folyékony és nem plazma halmazállapotú energiahordozó anyag átáramlásának mennyiségét mérő műszer leolvasását végző személy”;
– „gáz-” szóösszetételekben szereplő előtag helyett pedig a mai naptól állampolgáraink a „hümm” vagy „izé” szavakat kötelesek mondani. (pl. „hümm-szivárgás”; „izé-tartály” stb.)
A „kamra”, az „éget”, az „eléget”, a „füst”, a „vasúti kocsi”, az „orrnehéz” és „kilincs” szavak engedélyezhető használatával kapcsolatban jelenleg folynak egyeztetések az érintett népcsoport képviselőivel, parancsukat később törvényesítjük.
Bizonyos szervezetek parancsára a magyar nemzeti kormány fontolóra veszi a 3 csapás törvény alapján a visszaesők házainak buldózerrel való elbontását, a fertőzött területek köré demokratikusan elkülönítő védőfal megépítését, elrendelheti a papírgalacsinnal, paradicsommal vagy tojással is dobáló súlyos visszaesők Esel, Ramon, HaSharon, Ofer vagy Meggido börtönökben kényszer-átnevelését, hogy beilleszkedhessenek az Új „Magyar” (Tár)sha(da)lomba.
Végső esetben a fertőzött területek foszforbombázására is sor kerülhet, mert az ordas eszmék terjesztését minden eszközzel meg kívánjuk akadályozni!
A Helytartótanács Nemzeti Kormánya
O.V.
(Olvasónktól)
Kapcsolódó: Nem csak megparancsolta a Mazsihisz a motoros felvonulás betiltását, a rendőrségi határozatot is ők írták?
További részletek: http://kuruc.info/r/22/110457/#ixzz2PyULLAwg
NEM LESZ EZ, MINDIG ÍGY!!!
nevetséges!!! most aki motorozik az rasszista??? kicsit furcsa mert érzékenyen érinti a lelki világomat és nehogy feljelentést tegyek a a bíróságon a megkülönböztetés miatt!!!!Emberek ez diszkrimináció ???? nem érdekes???
Végre fel kellene ennek az országnak ébrednie.Magyarország a magyaroké és mindegy hogy magyar, cigány, sváb, tót, horvát vagy netán zsidó.Egyformán kötelező lenne harcolnunk a hazánkért.Senki nem látja mi folyik a világban? Mi van alszik mindenki? Ez csak egy maroknyi ember befolyása a Világra, egymásnak uszítani mindenkit így senki nem a gazdasági háborúval foglalkozik ami igen erősen zajlik hanem azzal vannak elfoglalva hogy egymás piszkálják!!! Össze kéne fogni és egy vezető dolga nyugtatni híveit és nem uszítani!
Miért kell lefasisztázni a motorosokat?
Miért kell lefasisztázni a motorosokat?
Kedves zsidó honfitársaim. Ha vették volna a fáradságot és elolvassák a két szórólap tartalmát, esetleg feltűnhetett volna az időpontok eltérése. Reggel 10.h motorosok, du. 16.h önök. Nekünk motorosoknak , ugyan annyi jogunk van vonulgatni mint maguknak.
https://www.youtube.com/watch?v=GK3NeZY3wAk
VAJON EZT KIKNEK KÉSZÍTETTÉK ELŐ???
KAPJÁTOK CSAK NYAKON ÉRTE EZT A KKIBBA@OTT ÁLSZENT ZSIDRÁKOKAT !!!
http://hunveerfarkas.blogspot.hu/2012/02/halalos-veszelyben.html
NA, ZSIDROSZ SEGGOSZ NYALINTOSZ VIKTORKA MOST KELL INTÉZKEDÉS !! NEM A SZKÍTA MOTOROSOKAT KELL BUZERÁLNI A GÁZ SZÓÉRT !!!
HANEM EZÉRT KELL FELELŐSSÉGRE VONNI HOLOKAMUÉKAT, NYILATKOZZANAK MI EZ????
http://hunveerfarkas.blogspot.hu/2012/02/halalos-veszelyben.html
Kicsit össze vagyok zavarodva! Ezek szélső jobbos”emberek”tagadják a holokauszt létezését és a gázt….Most meg…Nem értem. Mindegy.
http://fc04.deviantart.net/fs71/f/2010/360/0/e/stop_occupation_free_palestine_by_kachakou-d35q8ci.jpg
„A JÓZAN ÉSZT KIVÉTELES TEHETSÉGKÉNT KELL FOGADNUNK”Tatiosz
Szerintem is rossz belegondolni…..
Sem-sem engedjünk a Goj Motorosokért !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!