A Radnóti, a Lágymányos…

De álljon meg a fáklyásmenet! – mondaná édesanyám…
Rám és ránk haragszanak?
Ők?????

És én lázadok???Szerintetek én élvezem ezt?- Élvezem azt, hogy a demokráciáért és a szólásszabadságért könnyeket és vért kell hullajtani?- Élvezem azt, hogy a magyarországi zsidóság potentátjainak surranó-pályán kell bejutniuk a közgyűlésbe, mert a saját közösségük „önkéntesen” kivetette őket magából, mint egy oda nem illő „darabot”?- Élvezem azt, hogy a (bizonyíthatóan) többségében alkalmazottakból álló közgyűlés kineveti a hozzászólásomat, amikor ezt szóvá teszem, és a változtatások szükségességére hívom fel a figyelmet?
– És élvezem azt, hogy a válaszában az egyik – közvetve alkalmazott – hitközségi elnök azt mondja rám, hogy én zsidóüldözést csinálok, mert a tisztességes zsidó, templomjáró hitközségi dolgozókat vádolom meg elfogultsággal? (lásd BZSH jegyzőkönyv)
(Azóta erről az emberről már kiderült, hogy nem zsidó és eltávolították minden pozíciójából)
– Élvezem azt, hogy érdektelenség miatt a magyar vallásos zsidóság legfontosabb fóruma évről-évre unalomba fullad és az utóbbi években rendre határozatképtelen, mert a küldöttek nem mennek el közgyűlni? Hiszen miért is menjenek?
– Élvezem azt, hogy a saját zsinagógámnak kilobbizott, a polgármester, a kerületi jegyző és az önkormányzat jogásza által már alá is írt 15.000.000 forintos vissza nem térítendő támogatást a Hitközség vezetése formai okokra hivatkozva nem írja alá, és ezzel elbuktuk a legnagyobb támogatásunkat a zsinagóga fejlesztésére?
(Azóta sikerült meghosszabbítani a szerződés határidejét, és végül 2012 év közepén le tudtuk hívni a támogatást, és felépült a csodás új zsinagógánk)
Hát nem élvezem!!! Nagyon nem!
Nem élvezek sem széllel szembe virágot locsolni, sem egy olyan kisebbséggel harcolni, akik azt hiszik, hogy ők a többség. Erre persze minden pillanat rendre rácáfol, de ezt nekik nem kell észrevenni és meglátni. Nem csoda, hogy frusztráltak…
Szomorú a sorsa annak törpe kisebbségnek, akik azt hiszik, hogy ők a többség. Ám ezt a fájdalmat már ránk vetítik, mi érezzük és nekünk fáj.
Mi vagyunk a virág, akit locsolnak. És ezt nem szeretem.
Hát ezért!
Jöjjenek azon lelkesek, akik – remélem –, hogy időt és energiát nem sajnálva fognak dolgozni a célért. Meghallgatva, építve, megőrizve és továbbadva.
Jöjjenek ők, és én letérdelek.
Ők lépjenek a hátamra, hogy meglássák és meghallják őket az emberek.
Nekem ez a dolgom.
Utána felállok, leporlom a térdemről a sarat, és boldogan megyek tovább…
Mert én szeretnék hátradőlni a rabbiszékben, Talmudot olvasni és tanítani, nem pedig ilyen felesleges leveleket írogatni, hogy egy evidens és logikus döntést megmagyarázzak.
De ehhez beszélő támogatók kellenek és nem hallgató közö(n)ség.
Természetesen a hatalom legegyszerűbb gyakorlása az elemésztés. Mindent útjába esőt…
De az a hatalom, miután elemésztett minden emészthetőt a környéken, önmagát is felfalja, megszünteti, mert ismerjük a népmesét a kisgömböcről…
A végül kilyukad…
Hogy miért tettem?
Mert a zsidó közösségért igazi összefogás kell.
Kell egy hatalom, amely eltűri a kritikát, sőt akár gúnyt is.
És kellünk mi is, akik tisztességes szándéktól szorgosan vezetve kritizáljuk a hatalmat. Ezt hívják úgy: „szabad közösség”.
Ez a legszorosabb közösségi együttműködés, ami egy demokráciában lehetséges.
Ennél többről álmodozni jelenleg naiv ostobaság.
Radnóti Zoltán 2011. március 4.