A zsidó civil szféra szomorú helyzete az adó 1% fényében vagy árnyékában.

Évek óta elemzem – persze szubjektív módon – a zsidó egyházak és a zsidó alapítványok támogatottságát és társadalmi beágyazottságát.
Megnézem miképpen rendelkezik az a kb. másfél millió ember, aki az adója 1%-ával egy egyházat és egy civil szervezetet támogat.
2018 szeptemberében kijött az első adat (ez kb 98%-os feldolgozottságot jelent).
A zsidó egyházak körében megdöbbentő fordulat történt, amit le is írtam.
Ám az már nehezebben kiszámítható, hogy a kevésbé „hangos” zsidó alapítványok eredményeiben hogyan visszhangzik ez az eredmény?
Hát akkor nézzük meg a zsidó faktort!
(Akinek kedve és ideje van, az akár pdf-ben vagy excel-ben is megnézni és böngészheti mind a 27.188 civil szervezetet!)
(Az első adat: több, mint ezerrel nőtt az alapítványok száma a tavalyi 26.136 szervezethez képest)
Emlékeztető:
A tavalyi top 10 (ide kattintva a tavalyi elemzés):
– CHABAD-LUBAVICS Alapítvány – 779 fő – 2.513.919 Ft (433.032 Ft. “köztartozásra visszatartott összeg”)
– MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ SZOCIÁLIS SEGÉLY A. (Joint) – 322 fő – 0 Ft. (1.540.828 Ft “köztartozásra visszatartott összeg”)
– MAZSIHISZ SZERETETKÓRHÁZÉRT Alapítvány – 243 fő – 1.487.376 Ft.
– VILÁGI ZSIDÓ ISKOLA Alapítvány (Lauder Iskola) – 229 fő 1.745.951.- Ft
– Alkotó Ifjúság Alapítvány (Scheiber Iskola) – 133 fő – 502.826.- Ft.
– FRANKEL ZSINAGÓGA Alapítvány – 60 fő – 398.686.- Ft.
– Maccabi Alapítvány (Bét Sálom zsinagóga) – 58 fő – 419.715.- Ft.
– AZ ÉLET MENETE Alapítvány – 49 fő – 329.522.- Ft.
– ALAPÍTVÁNY A SZEGEDI ZSINAGÓGÁÉRT – 42 fő – 186.250.-Ft.
– SZIM SALOM EGYESÜLET – 39 fő – 246.701.- Ft.
ÉS ÍME AZ IDEI TOP 10!!!!
– Chabad Lubavits Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány 795 fő – 3.144.262.- Ft.
– VILÁGI ZSIDO ISKOLA ALAPITVÁNY (Lauder) – 217 fő – 2.234.226.- Ft
– MAZSIHISZ SZERETETKÓRHÁZÉRT ALAPITVÁNY – 201 fő – 1.384.885.- Ft
– ZSIDÓ SZOCIÁLIS SEGÉLY ALAPÍTVÁNY (Joint) – 132 fő – 831.073.- Ft
– Alkotó Ifjúság Alapítvány (Scheiber) – 125 fő – 674.221.- Ft.
Bét Sálom Alapítvány – 73 fő – 531.953.- Ft
FRANKEL ZSINAGÓGA ALAPITVÁNY – 63 fő – 487.640.- Ft.
MAROM Egyesület – 47 fő – 198.484 Ft.

SZIM SALOM EGYESÜLET – 40 fő – 240 712.- Ft.
GÓLEM SZÍNHÁZ – 40 fő – 216.394.- Ft.
——- top 10 szumma: 1.733 fő és 9.943.960.- Ft

A legelső, amit látunk, hogy néhány dolog változott…
A Gólem színház és a Marom bekerült a top 10-be, míg az élet menete és a szegedi zsinagóga kiesett… Idén már 40 támogató kellett a top 10-hez a tavalyi 39-hez képest.
(A zsidó kötődésű alapítványok nagy része egy külön excel-be kigyűjtve itt található. – Köszi Jocó!!)

De nézzük meg a további alapítványokat!
————- 10 támogató fölötti alapítványok (29 db) ———
AZ ÉLET MENETE ALAPÍTVÁNY – 37 fő – 229.481.- Ft.
ALAPÍTVÁNY A SZEGEDI ZSINAGÓGÁÉRT – 34 fő – 177.794.- Ft
Szombat folyóirat alapítványa – 29 fő – 165.801.- Ft.
HAVER Informális Zsidó Oktatási Alapítvány 27 fő – 184.914.- Ft.
Hillel Zsidó Oktatási és Ifjúsági Központ Alapítvány – 26 fő – 247.321.- Ft.
A 100 éves Hegedűs Gyula utcai Zsinagógáért Alapítvány – 23 fő – 104.403.- Ft.
KANIZSA ZSINAGOGA ALAPÍTVÁNY – 23 fő – 64.657.- Ft.
MAZSIKE – 21 fő – 105.322 .- Ft
JMPoint Alapítvány – 21 fő – 100.683.- Ft.
Maccabi Torna és Sport Alapítvány – 20 fő – 158.413.- Ft
DEBRECENI ZSIDÓ TEMPLOMÉRT – 20 fő – 73.500 .- Ft.
KLEIN DEZSŐNÉ ALAPÍTVÁNY – NAGYKŐRÖS -19 fő – 130.104.- Ft.
ALAPITVÁNY A ZSIDÓ EGYETEMÉRT – 19 fő – 120.287.- Ft.
Alapítvány a Budapesti Dohány utcai Zsinagógáért – 18 fő – 123.319.- Ft.
ALAPÍTVÁNY A MAGYAR ZSIDÓ IFJÚSÁGÉRT – 18 fő – 93.422.- Ft.
LATIV BARÁTAI ALAPITVÁNY – 18 fő – 72.974.- Ft.
BÉT ORIM PROGRESSZÍV ZSIDÓ EGYESÜLET – 17 fő – 130.430.- Ft.
Amerikai Alapítványi Iskoláért Alapítvány – 17 fő – 126.849.- Ft.
Zuglói Talmud Tóra Alapítvány – 17 fő – 90.196.- Ft.
SÓFÁR MISKOLCI KULTURÁLIS EGYESÜLET – 17 fő – 37.125.- Ft.
VESZPRÉMI ZSIDÓ ÖRÖKSÉGI ALAPÍTVÁNY – 16 fő  – 110.628.- Ft.
Gláser Jakab Emlékalapítvány (Teleki tér) – 16 fő – 81.846.- Ft.
Talmud Tóra Alapítvány (Nagyfuvaros) – 15 fő – 59.502.- Ft.
Salamon Utódai Alapítvány (Mosonmagyaróvár) – 14 fő – 86.162 Ft.
ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ-ZSIDÓ EGYETEM – 14 fő – 60.095.- Ft.
IGAZ EMBEREKÉRT ALAPITVÁNY – 13 fő – 91.375 Ft.
Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) – 11 fő – 90.420.- Ft.
Szombathelyi Zsidó Hitközség Alapítványa -11 fő – 68.634.- Ft.
ZACHOR ALAPITVÁNY – 10 fő – 59.864 Ft.
—— szumma: 561 fő
———– 10 fő alatti támogatók (9 db) ———–
WIZO HUNGARY EGYESÜLET – 9 fő – 7.889.- Ft.
IZRAELI KULTURÁLIS INTÉZET ALAPÍTVÁNY – 8 fő – 64.400.- Ft.
ZSIDÓ OKTATÁSI ÉS INFORMÁCIÓS ALAPÍTVÁNY – 7 fő – 44.641.- Ft.
MAGYAR HALLÁSSÉRÜLT ZSIDÓK EGYESÜLETE – 7 fő – 36.795.- Ft.
MIKLÓS LÁSZLÓ MONORI ZSIDÓ ALAPÍTVÁNY – 7 fő – 29.512.- Ft.
KIBIC ZSIDÓ SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE – 6 fő – 29.592.- Ft.
Kertész István Alapítvány – 5 fő – 13.431.- Ft.
CENTRÓPA ALAPÍTVÁNY – 3 fő – 31.592.- Ft.
BARANKOVICS ISTVÁN IZRAELITA MŰHELY – 3 fő – 6.289.- Ft.
——- szumma: 55 fő
Még mielött elmélyülnénk a számokba, még egy érdekes táblázat!
Az 1 főre jutó adó 1% összeg alapján az első 5 alapítvány, azaz melyik alapítványt támogatják a legmódosabb adózók:
10.531.- Ft/fő   CENTRÓPA ALAPÍTVÁNY
10.296.- Ft/fő   VILÁGI ZSIDO ISKOLA ALAPITVÁNY
9.512.- Ft/fő     Hillel Zsidó Oktatási és Ifjúsági Központ Alapítvány
8.220.- Ft/fő     Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány
8.050.- Ft/fő     IZRAELI KULTURÁLIS INTÉZET ALAPÍTVÁNY
Gondolatok:
1)
Hajrá Bét Sálom! – immár önállóan is!
Mi lettünk a legjobban támogatott magánalapítvány az iskolák, kórház és egyházi hivatalos alapítvány után! (ezt majd elemzi más, hadd ne én dicsérjem a BS közösséget…)
Nagyon – nagyon köszönjük!
2)
Idén 2.349 ember adta az 1%-át a fentebbi alapítványok egyikének, míg tavaly 2.471. Ez 122 fő csökkenés, majd’ 5%-os csökkenés…. khm…
Információhiány….
3a)
Idén 10.539 adózó adta az 1%-át a zsidó egyházaknak, és „csak” 2.349 adózó adta zsidó alapítványoknak, azaz mindösszesen 22.28%.
Ez azt jelenti, hogy a zsidó kötődésű adózók 77,7%-a (!) nem talált magához illő zsidó alapítványt. (Éppen ezért az idei MAZSIHISZ luáh már felsorolja a zsidó alapítványokat.)
3b)
Vagy az alapítványok nem találták meg a zsidó adózókat, bár itt 48 zsidó alapítványt sorolok fel, azért ez mégsem olyan rossz…
4)
Az EMIH szekértábora összezár adózásban is, hiszen 795 fő adta a chabad alapítványnak és 2048 fő a chabad egyháznak (EMIH).
Azaz a chabad egyház támogatóinak 38.8%-a lojális az egyházához – alapítványi szinten is.
(Ehhez természetesen sok minden hozzájárul, pl. az ingyenesen szétküldött luáhba mellékelt kitéphető adólap, az egységes vizuális kép, stb)
Ám ha másik oldalról vizsgáljuk, a töménytelen mennyiségű zsinagógai naptár és azok postázása (és az egyház 1%-os kampánycunamija) természetesen jóval többe került, mint az alapítványba (és az egyházba) befolyó pénz, ám a chabad egyház megítélésén már nem segített sem az ingyen naptár sem a csilivili újság sem a villamoson és trolin virító plakáterdő, hiszen az 1% támogatottsága döbbenetes, 20%-os zuhant.)
Ám ettől függetlenül a fentebbi rendszer valamilyen szinten működik, mert a 795 fő, az 795 fő…
5)
6 budapesti zsinagógának van működő alapítványa
Bét Sálom (71), Frankel (63 fő), Hegedűs (23), Dohány (18), Zugló (17), Nagyfuvaros (15) – Ez összesen 207 fő. (tavaly 201 fő volt)
És még létezik 1 rabbiképzős alapítvány (19 fő) és maga a Rabbiképző (14 fő) is, aminek saját adószáma van. Ma már a Bét Jehuda (Orzse) zsinagóga és a Rabbiképző szorosabban működik együtt, hiszen a dr. Vajda rektor a zsinagóga gábbéja, míg az egyetem titkára, maga Darvas főrabbi. (Ez még 33 fő ebben a listában)
5b)
A Mazsihisz vidéki csapatai jól teljesítenek! (Szeged, Nagykanizsa, Szombathely, Moson, Nagykőrös, Veszprém, Monor)
Örömmel láttam, hogy a Miskolci Sófár egyesület egyre erősebb!!!
6)
A magyar reformzsidóság szomorú állapota: Szim Sálom 39 fő és Bét Orim: 17 fő
7)
Az amerikai Joint (MAZSIHISZ székházában működő) alapítványa, a Szociális Segély Alapítvány 132 támogatója érdekes csoport (tavaly 322 volt!!!), hiszen ennél sokkal többen kapnak támogatást ettől az alapítványtól. (értsd: támogatottak gyermekei)
(Csak, hogy tudjuk, a Joint-hoz tartozik a Bálint Ház, a Szarvasi Tábor, a Jaffe Zsidó Családsegítő Szolgálat, a Narancsliget Adományközpont és a Női Egészségmegőrző Program.)
7)
Ugyanez vonatkozik MAZSÖK-re, amely százmilliókat oszt szét zsidó szervezetek között, és ennek ellenére idén is, mint tavaly 11 fő támogatta az alapítvány működését. (Na meg a kormány)
8)
A zsidó iskolák diákjainak szülei érdekes módon adakoznak. Az egyébként is tandíjas iskolát, a Laudert, majd 73,6%-al többen támogatják (217 fő), mint az ingyenes Scheibert (125 fő).
(Hol vagytok Scheiberes szülők???)
9a)
Hol a mazsihiszes Cödokó Alapítvány? (Mondjuk, helyette van 16 zsinagógai alapítvány…)
9b)
A tavaly 38 fő által támogatott „A DEBRECENI ZSIDÓ TEMPLOMÉRT” Alapítványt, idén már csak 20 fő támogatja… ez olyan szomorú…
10)
Érdekesség, hogy a sok embert megmozgató vagy sok emberhez eljutó szervezetek nem tudják magukhoz kötni az adózókat (pl. Kibic, JM point, Élet menete vagy a Haver)
Bonus)
Ha valami fontosan kihagytam, tévedtem, stb, kérem írjanak nekem!
summa summarum:
Az adózók nagyon nem ismerik a zsidó alapítványok munkáját.
Erről kellene egy kisebb füzetet kiadni, egy picike honlapot készíteni vagy egy videót, és azt terjesztei. Akár közösen is!
Biztos visszajönne a pénz… Pláne, ha önkéntesek megcsinálják! 🙂
Az információhiány pedig a mi legnagyobb “ellenségünk”. (Vuk)
Ám ezzel párhuzamosan, az alapítványoknak meg láthatóaknak kell lenniük, mert anélkül nem megy!

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük