“Sajnáljuk, mi nem akarjuk leváltani a magyar zsidóságot” – válasz egy cikkre és arra, ami mögötte van…

2017 novemberének utolsó napjaiban, a Tett és Védelem Alapítvány konferenciát szervezett, “biztonságban vannak-e az európai zsidók?” címmel.
A kérdés bájosan költői, talán válaszért is kiáltana, ám inkább önmagáért beszél. Természetesen szóbakerült a Jobbik, a CEU, a migránskérdés és minden, mi “odaát” szem-szájnak ingere…
És amint az boritékolható is volt, a rendezvényről lelkesen számolt be a kormánypárti média. 

Nem kellett sokat várni, hogy a Szombat folyóirat egyik újságírója, Veszprémy László Bernát – ezen konferencia egyik résztvevőjével készült interjú keretében – már a Jobbik és a magyar baloldal szerelméről, nemi erőszakról és természetesen migránsokról írjon.
Szerintem csúcsot állított fel a kérdező és az izraeli válaszadó. A beszélgetésben 13x fordul elő Soros György neve, míg a “Jobbik”-é csak 11x, ám a két entitásnak jelzője közös volt: “KATASZTRÓFA”.

Ahogy a beszélgetést olvastam, végtelenül elkeseredtem.
Erre rátett, hogy a konferencia kapcsán a Szombat egyik újságírója hosszas elemzést írt, a konferenciát szervező EMIH (TEV) tehetségességéről, és vele összehasonlítva, a Mazsihisz tehetetlenségéről.

Tudjuk, a magyar nép, (kimondva vagy kimondatlanul) a rendszerváltás óta küzd az előitéletek legyőzésével.
A Mazsihisz ezen az úton erős hendikeppel indult el.
Éppen is ezért tett még szomorúbbá a “Szombat” folyóiratban megjelent elemzés szóhasználata. A szerző (még 2017 végén is) olyan toposzokat, utalásokat és szóképeket használ, mintha a Mazsihisz egy Kádár korszakból ittragadt örök zárvány lenne.

Írtam egy válaszcikket, amit most itt is publikálok, mert – szerintem – az írásomnak önmagában is van üzenete.
(Késöbb egy szerkesztővel lefolytatott személyes vita után kértem cikkem eltávolítását a Szombat honlapjáról, amit szerkesztőség nem tett meg.)

Külön érdekesség, hogy a “Szántó féle” Szombat folyóirat és a Mazsihisz pont egyidősek, mindkettő 1991-ben született. (A Szombat újság első száma 1989 novemberében jelent meg. Ebben a két esztendőben az újság főszerkesztői Hernádi Miklós, Zala Tamás majd Pelle János volt. Szántó 1991 novemberében vette át az újságot.)
Ám amíg ebben a 26 esztendőben a Mazsihiszben lezajlott egy komplett rendszer és generációváltás, addig a Szombat főszerkesztője, (Szántó T. Gábor) 26 esztendeje 
változatlan.
1991-ben, Szántó egy 25 éves, forradalmár lelkületű gondolkodó volt, aki lelkesen küzdött a zsidó közéletben megjelenő jogtalanság és általában minden fajta igazságtalanság ellen. (Azóta ismertem, és még barátok is voltunk…)
Ám azóta eltelt bő negyed évszázad, és sokunk véleménye szerint – Szántó, az idén 60 esztendős Gadó János kollégájával együtt – valahol eltévedt a Gutenberg galaxisban, és már csak mennek körbe és körbe. Egészen beleszédültek már.
És ketten oly’ csinálnak, amiket 26 évvel ezelötti énjük vezércikkekben tett volna megsemmisító kritika tárgyává

Na jó, ennyi bevezető után jöjjön az írásom!
(hátha valakit még érdekel ez is…)

Gadó János terjedelmes cikkben számol be a TEV által rendezett konferenciáról, és aztán összehasonlítja a Mazsihisz és az EMIH gondolkodását, „politikáját”. Jelen írásomban csak és kizárólag azon részekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a legnagyobb hazai zsidó szervezettel, a MAZSIHISZ-szel és más civil szervezetekkel foglalkoznak.

Azt mondja a szerző, hogy a jelenlegi kormánypolitikának azért nincs szüksége a Mazsihiszre, mert a szervezetnek „a maga részéről nincsenek víziói, identitásválságban szenved, leginkább a megmaradással van elfoglalva. Vannak már identitással kapcsolatos érdekes viták, de a reakciók egyelőre lagymatagok, nem ’hatoltak be a tömegekbe’. / Az egyéb zsidó szervezetek gyengék, nem komoly partnerek, kormányt legitimáló feladatra alkalmatlanok.” Az EMIH-nek azonban messiási küldetése van, tudja, mit csinál és ez a messiási küldetés teszi alkalmassá a kormány legitimálására, hiszen köztudomású, hogy épp az ilyesmi hozza közelebb a Messiást.

A MAZSIHISZ a kormányt legitimáló feladatra elsősorban nem alkalmatlan – ugyan, mibe kerülne nekünk, ha hajlandóak volnánk ilyesmivel foglalkozni -, hanem a tény ezzel szemben az, hogy egyházként ezt nem tekinti feladatának.

A mi „messiási küldetésünknek” – ez talán furcsának hat majd Gadó szerkesztő úr számára – nem része semmilyen kormány „legitimálása”, mi ilyen furcsa egyház vagyunk, mentségünk legyen, hogy a próféták sem kimondottan ezt tekintették feladatuknak Izrael és Júda királyait illetően, de hát mit tudtak ezek a kormánykritikus ókori vándorprédikátorok az EMIH-nek az övéknél jóval sikeresebb messiási vízióiról?

Maradjunk az adatoknál!

Sok mindenen le lehet mérni egy adott közösség erejét, ezek egyike lehet példának okáért az 1 %-os felajánlások mennyisége. A MAZSIHISZ – igaz, megtehette volna korábban is, de jobb későn, mint soha – elhatározta, a nyitás szellemében együttműködik a zsidó civil szervezetekkel, hogy képes legyen megszólítani a zsidókat és a „nem zsidó zsidókat” egyaránt. Mindig is az volt a Síp utca célja, hogy a magyarországi zsidóságra támaszkodjon, mert sohasem szeretett volna egyszerre bent és kint is lenni.

Mint MAZSIHISZ-rabbi mondom, mi „csak” a magyar zsidóságot szeretnénk képviselni, azokat a magyar zsidókat, akikkel Gadó János elégedetlen, mert nem látják olyan tisztán a világfolyamatokat, mint ő. Nem baj, nekünk jók lesznek, mi nem akarjuk leváltani a népet.

Az idei elképzelés, ahogy a számok is mutatták bejött, a zsidók és a „nem zsidó zsidók” is megértették a MAZSIHISZ üzenetét, eddigi érdek- és értékvédelmi tevékenységét, szervezetünk – jóformán egyetlenként az egyházak és egyetlenként a „történelmi” egyházak között, jóval nehezebb körülmények között is – gyarapította támogatóinak táborát.

A sikeres, víziókban gazdag, a magyar közösség előtt fényévekkel járó, a Messiást is perceken belül elhozó EMIH nagyszerűségét, sajnos, nem értékelték eléggé az éretlen magyar zsidó tömegek, az ő támogatottságuk több, mint 10%-ot zuhant.

Ezt mértük legutóbb a két vízió elfogadottságáról, az, „amelyik nem létezik”, most éppen több mint háromszor annyi ember bizalmát élvezi, mint „a dinamikus és sikeres”. A magyar zsidók minden korholást megérdemelnek ezért Gadó Jánostól, mi azonban köszönjük szépen nekik belénk vetett bizalmukat.

A tavalyi adatokat, amikor hirtelen megnőtt az EMIH felajánlóinak száma, a Szombat hosszú elemzéssel fogadta, amelyben megállapították, hogy bár a MAZSIHISZ is nőtt, de nem eléggé, a MAZSIHISZ-nek vége, az EMIH-é a jövő, mert dinamikus, céltudatos stb.

Amikor a tavaly beharangozott jövő idén váratlanul véget ért, az elemzés elmaradt (igaz, hogy végül a tavalyi is lekerült a Szombat online felületéről, legalábbis én nem találom). Nem azt akarom sugallni, hogy a Szombat elfogult, hanem csak azt, hogy nem figyel. Vannak a szerkesztőknek – mint mindannyiunknak – előítéletei és csak azt veszik észre, ami megerősíti ezeket.

Régen a Szombat fontos és a hitközséget valóban önvizsgálatra késztető oknyomozó cikkekkel vétette észre magát, mostanában inkább a publicisztikát választják szerzői, ami érthető. Kevesebb munka, több siker.

Amikor úgy gondolták, hogy György Pétert biztos megvettük, ahelyett, hogy adatigénylést nyújtottak volna be (akkor kiderült volna, hogy semmilyen formában, semmilyen közvetítésen keresztül nem jutott és nem jut György Péter semmilyen hitközségi pénzhez, azaz a feltevésük/rágalmuk/állításuk alaptalan), inkább írtak sejtésükből egy cikket, ami sajtótörténeti kuriózum.

Fájóan hiányoznak ténycikkek – legalábbis nekem – a lapból újabban, nem a kritikát fájlalom, abból csak tanulhatunk, minél súlyosabb, annál többet. Az alapos, tényekkel alátámasztott kritikát váltották fel a könnyű kézzel megírt publicisztikák, amelyek olyan, lazán odavetett mondatokkal operálnak, mint hogy „a MAZSIHISZ leginkább a megmaradással van elfoglalva”, anélkül, hogy egyetlen szót vesztegetne arra a szerző, hogy mi fenyegeti pontosan a MAZSIHISZ továbbélését.

A zsidó civil szféra bemutatása, átvilágítása helyett ők is egy félmondattal el vannak intézve és így tovább. Az EMIH dinamikus, mert már tavaly is ezt írta valaki, ha később le is vették a cikkét.

Szóval élesebb és alaposabb kritikát szeretnék olvasóként. És ha visszaélést gyanít a Szombat, ugyan nyújtson már be egy adatigénylést publicisztikaírás előtt. Megírjam én azt az adatigénylést? Szívesen bedolgozom társadalmi munkában, csak haladjunk már!

Ami a feltételezett identitásválságot jelenti, nem történik más, mint egy most és végre elkezdett beszélgetés arról, hogy mit is jelent ma Magyarországon zsidónak lenni. Ha másként fogalmazhatom, akkor a MAZSIHISZ elkezdett egy olyan folyamatot, ami elvezethet oda, hogy megpróbáljuk megérteni, milyen is volt a magyar (és zsidó) történelem az elmúlt 150 évben, ez milyen következményekkel járt, mit lehet elérni az elkövetkezendő 150 évben. Ez egy komoly történelmi szembenézés, aminek során sok mindent be kell vallani, sok minden derülhet ki. Ez nem baj, mert fontos, hogy tisztán lássunk, fontos, hogy a saját arcunkat vállaljuk, mert nem lehetünk egyszerre kint és bent is.

Nem tudni, mit ért azon a szerző, hogy a beszélgetésünk nem hatolt be a tömegekbe, de Fináli Gábor cikke hetekig a legnépszerűbb volt a Szombat oldalán, és az első négy között ott van még Fináli Gábor másik cikke és Frőlich Róbert válasza is. A Szombatban, nem máshol, a 4 legnépszerűbb cikk közül 3 ennek a vitának a dokumentuma. Mit gondolhat a Szombat a saját hatásosságáról, ha még a sorozatban legnépszerűbb cikkeit is hatástalansággal vádolja?

Kardos rabbi írása is ott volt egy ideig a Narancs felületének legnépszerűbb írásai között, az én cikkemet a Magyar Nemzet publikálta. (Végtelen sajnálatomra sem a liberális MANCS-ot, sem a Simicska által tulajdonolt MNO-t nem szemlézte be a Szombat, annak ellenére, hogy az ő hasábjukon megjelent cikkre született válasz, két – zsidó berkeken kívül is olvasott – online illetve print újságban.)

Ezen reakciók után nem tudni, mivel mérte meg Gadó János a vita és a tömegek viszonyát.

Ami az egyéb zsidó szervezetekre vonatkozó megjegyzést illeti, akkor ezek szerint a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, amelyik többek között a Szombat folyóirat kiadására is vállalkozott szintén a jelentéktelenek közé sorolandó?

Mit mond el mindez a bő két és fél évtizede létező, régóta a mostani gárdával működő Szombatról, a magyar zsidó nyilvánosság egykori zászlóshajójáról?

Mit ért el akkor ez az orgánum a közösségi újságírás, a közösségépítés területén?

Milyen közösségi igényeket sikerült kiszolgálnia vagy akár felkeltenie?

Mindez természetesen nem csak a Szombat hibája, hanem közös nehézségünk ez a gyengeség, az, hogy nem tudjuk megszólítani a magyar zsidóság többségét. Ezt a krízist azonban aligha az EMIH-nek a hatalmi törekvéseket szolgáló stratégiája fogja megoldani.

Vagy Gadó szerkesztő úr tud történelmi példákat mondani arra, hogy politikai helyezkedésből és az ezzel járó, szükségszerű hitelvesztésből erős és összetartó, az önfenntartás esélyéhez akár csak távolról is közelítő közösség született volna?

Azt is mondja Gadó János a cikkében, hogy „Az önmagát kereső, identitásában bizonytalan neológ zsidóság képviselője, a Mazsihisz nem lát az ország határain túl, nincs semmiféle aktív, céltudatos külpolitikája, szellemileg nem kapcsolódik semmilyen nemzetközi zsidó vallási irányzathoz. Így, nemzetközi ügyekben járatlanul, Izrael államára naiv áhítattal tekint, helyzetét, politikáját mélységében nem érti, nem ismeri, és döbbent csodálkozással figyeli, ha a zsidó állam a saját érdekeit képviseli, amelyek óhatatlanul szembekerülnek néha más zsidó érdekekkel.”

Amikor a szervezetünk, egyházunk képviselői egymás után kapják a nemzetközi meghívásokat, amikor mind a Zsidó Világkongresszus, mind az Európai Zsidó Kongresszus folyamatosan a magyarokkal példálózik, amikor a MAZSIHISZ az erejéhez képest igyekszik támogatni a „Határtalan kultúra” programot, akkor mit csinálunk?

Ami az Izraellel kapcsolatos rácsodálkozást illeti, a MAZSIHISZ-nek egy célja van (és bizony ez nem csak Izraelre, hanem Magyarországra is érvényes), nem egy politikai irányzat, hanem Izrael egésze mellett kiállni.

Az izraeli ellenzék vezetői, a magyar származású Jáir Lapidtól egészen a Munkapárt képviselőiig talán nem Izrael érdekeit képviselték, amikor bírálták Netanjahu miniszerelnököt magyarországi látogatása kapcsán?

Talán csak egy álláspont „igazán nemzeti” egy vitában? Még a Talmud is legalább kettőt említ egy vitában, itt miért van nevetségessé vagy károssá minősítve a mi hangunk? A magyar rendszerváltás egyik legnagyobb ajándéka az volt, hogy akkortól kezdve mindenki el mondhatta szabadon a véleményét. 2017-ben ismét korlátozni akarják ezt az alapjogot?

Ideidézem Gadó György történetét, aki a 12 hónapos ítéletéből 9-et töltött el börtönben, csakis azért, mert ellentmondott a központi akaratnak, és röplapokat osztogatott az 1973-as jom kipuri háború idején ezzel a szöveggel: „Éljen a harcoló Izrael!”, „Hazudik a sajtó Izraelről!”

Engedtessék meg a MAZSIHISZ-nek is elmondani, hogy ő mit gondol a rendszerről és a magyar kül- és belpolitikáról!

Mi igyekszünk képviselni a magyar zsidóság érdekeit, de nem választunk oldalt magunknak, sem Izraelben, sem itthon, Magyarországon. Azok az idők a MAZSIHISZ-ben elmúltak régen. Mert nem lehet kint is és bent is lenni.

Ami pedig a hazai belpolitikai történéseket illeti, szó sincs a jelenlegi kormánnyal szembeni „elementáris félelmektől és indulatoktól fűtött” elutasításról, hanem a kettős mérce helytelenítéséről van szó. A MAZSIHISZ már nem kiált folyton antiszemitizmust, ahogy néha jogosan is megbillogozták évtizedeken át. A MAZSIHISZ ma jövőt épít a közösség, saját jövőjét, közben folyamatosan felhívja a figyelmet, hogy szerinte hol lehetne javítani a hazai politikai, társadalmi normákon, hiszem mindez a mi felelősségünk is, magyarságukra büszke zsidókként, nem is tehetnénk meg, hogy nem veszünk részt az országot foglalkoztató kérdések megvitatásában, hogy nem tesszük hozzá mindehhez azt, amit a Tóra tanít nekünk.

A víziónk egyszerű: zsidó nyafogás helyett felelős zsidó hazafiság. Ez a tiszta beszéd, mert nem lehet egyszerre kint és bent lenni. Olyan „víziója”, amilyet most Gadó János megsüvegel, már volt a MAZSIHISZ-nek is, több mint 20 éven át: a pártközeliség, az antiszemitizmustól való félelemre épített önazonosság, és az antiszemitizmus elleni küzdelem alárendelése hatalmi célok szolgálatának. Es ettől a Szombat akkor nem volt elragadtatva. Kár, hogy mostanra megszerették, de nekem továbbra sem tetszik.

Végezetül, azt is írta Gadó János, hogy „És a MAZSIHISZ mélységesen magyar zsidó szervezet.”Gondolom, hogy ezt nem dicséretnek szánta, de én inkább annak veszem.

Mert milyen más lenne egy hazai szervezet, mint magyarországi, azaz magyar? Mi mást kéne képviselnie, amint a nevében is szerepel, mint a magyarországi zsidókat? Elsősorban itthon és mellette természetesen a nemzetközi fórumokon. Tisztán és egyértelműen. Mert nem lehet egyszerre kint és bent is lenni.

A MAZSIHISZ pontosan tudja, hogy mik vagyunk, kik vagyunk, pontosan tudja, hogy hova kell állnia. A magyarországi, vagyis a magyar zsidók mellé. Mert nem lehet egyszerre kint és bent is lenni.Utóirat:

A cikk végén még szeretnék pár gondolat erejéig kitérni a Szombat folyórat – általam szubjektív módon észlelt – lelki állapotára, és ezzel együtt a fentebb már idézett, Veszprémy László Bernát-ra.
A hármas igazolással játszó történész – újságíró, neves szereplője a zsidó közbeszédnek, hiszen a Veritas intézmény történészeként publikál a “Magyar Idők” c. kormánypárti lapban, a szintén kormányközeli Mandinerben illetve a “Szombat” zsidó folyóiratban.
Hozzászólásokból és beszélgetésekből is tapasztalható, hogy a Szombat folyóirat korábbi, urbánus – baloldali – liberáis – szabadelvű olvasótábora ezt a tényt (értsd, Veszprémy kollégát) nehezen emészti.

Amikor Nagy Ákos “magánember” utalni merészelt erre az “egymásratalálás”-ra, és ezzel párhuzamosan az olvasóközönség elvesztéséért kezdett aggódni, majd élni merészelt a véleménynyílvánítás szabadságával – és “bátorkodta” azt leírni egy Facebook kommentben, hogy “a Szombat (folyóirat) a Magyar Idők zsidó melléklete”, akkor a Szombat folyóirat ügyvéde – Nagy Ákos munkahelyére (MAZSIHISZ) címzett levélben (sic!) –  perrel fenyegette meg őt, a magánembert és – többek között – arra akarja kötelezni Nagy Ákost, hogy 15 napon belül az én (értsd, Radnóti Zoltán) Facebookos lapomon (sic!) is “őszinte sajnálkozását” fejezze ki, hogy milyen csúnyán viselkedett.

Igen jól látják…
Éppen arra akar engem kötelezni a Szombat folyóirat ügyvédje, hogy én egy “idegen ember” sajnálkozását rakjak fel a saját FB lapomra, mert őket az az ember “bántotta”
És ha én nem akarom? Akkor Nagy Ákos megy a bíróságra???
Tisztelt Szombat szerkesztők, hol élünk?.

  • Joszi

    Kitűnő írás, kedves Zolirabbi .Gratulalok.