Egy vers kettős élete – Eredeti vagy hamis?

munkaszolgálat022Kaptam egy verset.
Nagyon szép legendát írtak hozzá…

A történet szerint ez a vers, az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó-ban látott napvilágot 1992. február 29-én, az ezekben a hónapokban itt tartózkodó kalandos életű Dr. Kulin Bán közreadásában.
Az ő közlése szerint 1944 november végén Szentgotthárdon három napon keresztül vitte az uzsonnát a temetőben bujkáló zsidó munkaszolgálatosnak és tőle kapta a “Védőbeszéd” című verset.
A vershez írt jegyzetében többek között ez áll:
„Szerencsémre otthon mindjárt átírtam a kéziratát (mely még ma is megvan), és így csak a másolattal csíptek el másnap a kakastollas csendőrök, akik jól elpüföltek, hogy kivallassanak a „zsidó-felebarátom”hollétéről. Sajnos még most sem tudom, hogy mi lett ezzel a szerencsétlen emberrel. De, ami még jobban bánt, hogy még azt sem tudtam felkutatni, hogy tőle vagy valaki mástól ered-e a vers. Nos olvassák el Önök is és éljék át ugyanúgy, mint ahogyan én azt majdnem öt évtizeddel ezelőtt először átéltem, és a mai napig lelkembe zártam.”

A világjáró Kulin Bán néhány évvel később brutális rablógyilkosság áldozata lett.

Dupka György Phd, 2014-ben írt 358 oldalas könyvében idézi a verset, sőt könyvének címét is e versből vette.
A szerző elmeséli a fentebbi történetet és hozzáteszi, hogy az ungvári Naupaver Ignác holokauszt túlélőtő elmesélte, hogy a névtelen szerző eme verse sorstársai körében ismertté vált, olvassák és terjesztik a megemlékezéseken.

Ám a versnek felbukkant egy másik változata is, amit egy kortárs irodalmi lap 2005 telén publikált.
Ők meg is nevezik a szerzőt: Weiss Zoltán.
Weiss Zoltán Ó-Kanizsán (a szerbiai Magyarkanizsa régi neve), “5759. év, kislev havában” (1998. december) írja ezt a verset.

Most akkor melyik volt előbb??
Engedtessék meg egy szubjektív vélemény: szerintem annak esélye elég csekély, hogy 1998-ban, Magyarkanizsán, egy héber dátumot aláíró magyar-zsidó költő éljen.
(Külön figyelmet érdemel az “anatevkai” kifejezés, ami egyértelműen utal az 1971-es szuperprodukcióra, a “Hegedűs a háztetőn“-re.)
És annak is elég kevés az esélye, hogy a világpolgár dr. Kulin 50 esztendeig őriz egy verset, hogy végül egy Ungvári magyar lapban publikáltassa…
Szóval, hol az igazság?

munkaszolgálat05_12Nézzük meg a két verset!
Azt első percben láthatjuk, hogy nem a világirodalom legszebb verséről beszélünk, ám akár valódi munkaszolgálatos vers, akár csak egy hamisítvány / utángondolás / átírás, amelyik próbálja beleélni magát egy munkaszolgálatos lelkének fájdalmába és csalódásába – érdemes elolvasni, márcsak a köré épülő legendárium miatt.

—————- 1 ——————–
Kulin bán féle verzió:
VÉDŐBESZÉD

Ím itt e vers, benn a szívem most némán esdekel, –
Hallgassatok meg, várjatok, ne ítéljetek el!
Nem ártottam, megesküszöm, nem csaltam sohasem,
A másét nem kívánta meg irigyen a szemem.
Úgy éltem tisztán, szelíden, ahogy csak lehetett,
Embertestvéreim lelkén nem ejtettem sebet.
Véremben száz édes-bús népdal lüktet, énekel,
Én jó vagyok, én hű vagyok, ó, hát higgyétek el!
Egy pillanatban – mit tegyek – a mellem döngetem,
Majd kérőn és alázkodón porba hajtom fejem.
Gyerekkoromban tettem így fülem a földre le,
Hogy mit susog a mesebeli mélység szelleme,
Az anyaföld szíve dobog – így mondták a nagyok,
A föld szívére esküszöm, hogy ártatlan vagyok!

Mi vétket találtatok bennem, mi bűnt? Feleljetek!
Hát mit akartok, mondjátok, milyen, milyen legyek?!
Én is dolgozni akarok, a törvényt tisztelem,
Megtört lélekkel állok itt, mit tegyek, Istenem?!
Azt mondtam: Ember! S a szívem megdobbant melegen! –
Azt mondtam: Testvér! S adtam vón’ a falat kenyerem!
Ha bátor szó kell: rajta! Nem félek, kimondom én.
Ha kell erőm: erőt adok! Vérem? Kiontom én!
Ha kell akármi áldozat: örömmel meghozom,
Munkám elvégeztem. Az Egy Istenhez imádkozom.
Imakönyvem elócskult már, s igaz héber betűs.
De szemem benne mégis hű áhítattal betűz,
Apáim hagyták ezt rám, magyar zsidó papok,
Imakönyvemre esküszöm, hogy ártatlan vagyok!

Hallgassatok meg, várjatok, ne ítéljetek el!
Ezt mondom én, s ezt mondja most velem száz és ezer
És kér és kér, rimánkodik, s a szíve fájva fáj,
Kiket gyermekül fogadott régen e drága táj.
Kinek apjuk és dédjük is itt kapott szemfedőt,
Íme itt állnak sorra mind, aggódók, szenvedők,
Most helyettük kiáltom én, s a hangom megremeg:
Hallgassatok meg, várjatok, még ne ítéljetek el!
Védekezhet a bűnös is – hadd védjem hát,
Tanút állítok. Száz tanúvallomás hátra van.
Szólj mellettem, védelemre, te régi kisdiák.
Te tudod, hogy ez a haza nekem egész világ.
Egy padban fújtuk lelkesen a Himnuszt, Szózatot,
Hogy hű vagyok – te is, te is és te is tudhatod!
Ide mellém te jóbarát, bajtárs, kolléga úr,
Valljatok: az én lángom is ég olthatatlanul!
Tanúskodj értem: Ember, Ég, napsütés, rét, akác.
Esküdj mellettem kis falu, utca, te régi ház,
Galambdúc, könyvek, Kossuth kép, muskátlis ablakok
Szülőhazámra esküszöm, hogy ártatlan vagyok!

—————- 2 ——————–

Weiss Zoltán
Védőbeszéd

Ím, itt a vers, benne a szívem most halkan esdekel,
hallgassatok meg, várjatok még, ne ítéljetek!
Nem ártottam senkinek sem, esküszöm, nem csaltam sohasem,
a másét nem kívánta meg irigyen a szemem.
Úgy éltem tisztán, szelíden, ahogy csak lehetett,
embertestvéreim lelkén szándékosan nem ejtettem sebet.
Véremben száz édes-bús dal énekelt, lüktetett:
„Én jó vagyok,
én hű vagyok,
én jó vagyok,
én hű vagyok…”
higgyétek már el, hát higgyétek már el!
Egy meggondolatlan pillanatban veletek együtt
a mellem döngettem én is, te is döngetted… te is!
Most kérőn és alázkodón a porba hajtom le a fejem,
gyermekkoromban tettem így fülem a földre le,
hogy mit susog a mesebéli titokzatos mélység szelleme,
„Az anyaföld szíve dobog!” – így mondták a nagyok.
Jahve!
Akkor én most a föld szívére esküszöm,
hogy ártatlan vagyok!
Mi vétket találtok bennem? Mi bűnt? Feleljetek!
Hát mit akartok? Mondjátok meg! Milyen, milyen legyek?
Én is dolgozni akartam – akarok, a törvényt tisztelem,
megtört lélekkel állok itt, Jahve, Jahve, mit tegyek?
Azt mondtam: Ember! S a szívem megdobban melegen!
Azt mondtam: Testvér! S odaadtam nektek a falat kenyerem!
Ha bátor szó kell: rajta! Nem félek, kimondom én!
Ha erőm kell: erőt adok! Ha vérem kell, kiontom én!
Tháliáért ha kell akármi áldozat: örömmel meghozom!
A munkát elvégeztem, Jahvéhoz, az egy Istenhez imádkozom.
Hagadam igen elnyűtt, kopott már, de igaz.
Héber betûs, de szemem benne mégis hű áhítattal betűz.
Ősatyák hagyták ezt rám:
anatevkai, apátfalvi
zsidó-magyar, magyar-zsidó papok.

Jahve, Jahve adonaj!
Jahve, esküszöm, hogy ártatlan vagyok!

Ezt mondom most én, s ezt mondta egykoron száz és ezer,
és kért és kér, rimánkodik. A szívem, a lelkem fáj.
Gyermekül fogadott be engem hajdan e drága táj,
őseim réges-régtől fogva mind itt kaptak szemfedőt,
itt álltak volt mind, aggódók, rimánkodva szenvedők.
Most helyettük szólok én… s a hangom megremeg:
Várjatok még, hallgassatok meg, ne ítéljetek!

Védekezhet a bűnös is, hadd védjem hát magam.
Tanúkat állítok. A száz tanúvallomás még hátra van.
Szólj mellettem, védelemre te is, te szabadkai diák,
te tudod, hogy nekem ez a táj, ez a hon, ez a haza…
ez már nem haza, csak lim-lom… Salom… Salom!
De te tudod, hogy nekem e táj a hon, az egész világ!
Itt énekeltük együtt lelkesen, titokban a Himnuszt, a Szózatot,
hogy hû vagyok e honhoz – ezt te is, te is, te is, jól tudod!
Ide mellém te jó barát, kolléga, te is te elvtárs, majdan úr!
Valljatok bármit: az én lángom is ég, lobog, olthatatlanul!
Tanúskodj értem: Ember! Ég, napsütés, nádas, füzes, rét, akác…
Esküdj mellettem városom, Tiszám, te is, te ódon zsidó ház.
Az igazság sokszor a legnagyobb hazugság!
Mondjanak hát rólam bármi rosszat, vádoljanak bármivel,
az acsarkodók, álarc mögé búvó, köpönyegforgató sötét alakok…

Jahve!
E tájra, e honra esküszöm, hogy ártatlan vagyok!

Ó-Kanizsa, 5759. év, kislev hava

munkaszolgálat

(a képek illusztrációk)