A rabbi, aki egyszerre volt hazafi, tudós és ember – (Életmesék XXI.)

low lipotPontosan 159 esztendeje történt, hogy 1854. január 20-án ismét fia született annak a 43 esztendős neológ rabbinak, akinek szavára ekkor már az ország majd’ minden vallási és világi szaktekintélye odafigyelt.
Az édesapa, Lőw Lipót szegedi főrabbi sorsán viselte a XIX. századi magyar történelmet.
1849-ben még börtönben ült felségsértés és lázítás vádjával, ám nem sokra rá már az osztrák és magyar kormányzat tanácsadója.

A szülők, az újszülöttnek az Immánuel nevet adták, azaz, “Isten velünk van”.

Ez a csecsemő lett a híres prágai gólemkészítő Löw dinasztia legfiatalabb tagja.

lőw immánuelLépjünk előre a történelemben két évtizedet.
Az egész szegedi zsidó közösség évek óta tudatosan készült “arra” a napra, amikor az ifjú és tehetséges Lőw Immánuel befejezi a berlini rabbiképzőt és édesapja mellett Szeged város másik rabbija lesz.

Az első zsinagógai beszédét 20 esztendősen, édesapja óvó tekintete mellett mondta el.
A 16 oldalas prédikációt később, megjelentette nyomtatásban is. (Ez a beszéd elmondva legalább egy óráig tarthatott.)

Ám a nagy tudós, Lőw Lipót viszonylag fiatalon, 64 esztendősen hunyt el. 2 feleségétől összesen 14 (!) gyermeke született.

Halála után – 1875-től – a szegedi rabbiszék három esztendeig állt üresen, és várta, hogy az akkor még csak 21 esztendős Lőw Immánuel rabbinövendék majdan elfoglalhassa édesapja székét.

Bár még nem voltak meg a vizsgái, ennek ellenére ebben a köztes időben a fiatalember majd’ minden rabbinikus funkciót ellátott, és amikor 1876-ban egy esztendőre vissza kellett utaznia Berlinbe, hogy a rabbidiplomáját megvédje, a szegedi hitközség akkor is csak egy ideiglenes-rabbit alkalmazott: a 26 esztendős Bacher Vilmost.
Azt a Bachert, akit egy évvel később, az akkor megnyíló Rabbiképző 3 professzora közé hívták meg.
(Az intézet rektora Bloch Mózes volt, a másik professzor a szintén breslaui végzettségű fiatalember, Kaufmann Dávid lett.)

Löw Immánuelnek a hitközség – természetesen – továbbra is fenntartotta a rabbiszéket.

A fiatalember 24 éves korában megszerezte a rabbi címet és visszatért szülővárosába, ahonnan 65 esztendeig szinte ki sem fog mozdulni.
Lőw Immánuel 1878. szeptember 8-án hivatalosan is a szegedi hitközségre rabbija lett.

A gyermek megilletődve állt fel arra a szegedi szószékre, ahol édesapja prédikált 25 esztendőn keresztül, és elmondta a prófétai ars poetica-ját: “a pusztában nyissatok útat Istenünknek!”
Ez a mondat vezette egész életén át. Bármerre is járt, bármit is írt, mindig Isten és a zsidó történelem iránti végtelen alázat hangzott ki soraiból.

Az ifjú rabbi sikeres volt és népszerű. Elkötelezett és alázatos.
Aktív részt vett Szeged kulturális és tudományos életében.
1879-től igazgatta a zsidó iskolát és 1881-ben már a város főrabbija.

Vallási modernségének egyik legszimbolikusabb pillanata volt, hogy már rabbimunkássága elején egy pedálharmóniumot szereztetett be, hogy a liturgiát megújítsa és szebbé tegye.
Talán véletlen, talán nem, de ez az orgona pontosan azon a péntek esti istentiszteleten szólalt meg először, amely héten a Tórából a tízparancsolatot olvasták fel. (1885. február 6.)

low_immanuelLőw briliáns szónok volt.
Beszédgyűjteményeit (egy és kettő) mindenki tisztelettel forgatta.
Prédikációi megírásához Löw Immánuel megtanulta a gyorsírást, és így ő lett az Szegedi város első gyorsírója is.

Tudományos munkáiról minden krónikás csakis szuperlatívuszokban beszélt és beszél a mai napig.
27 évesen – Lipcsében – megvédett doktori disszertációja a korszak legfontosabb orientalista művei közé tartozott. (Aramäische Pflanzennamen).
A dolgozat 1200 növényt elemez.
Életrajza szerint a magyar, a német és a héber nyelv mellett tudott arámiul, szírül, törökül, arabul, perzsául, görögül, latinul, románul és szláv nyelveken is.

Blau Lajos szerint ő volt a “földkerekség legtudósabb papja“, ám ennek ellenére soha nem tanított sem iskolában, sem egyetemen, hanem a vidéki városka paplakjának íróasztala mögül irányította a világ zsidó művelődését.
1911-ben visszautasította a felkérést, amely Bécs város főrabbijának hívta meg őt.
Szerette Szegedet.

209Nyomtatásban megjelent műveinek száma közel háromszáz. Bibliográfiájában 602 művét tartják számon.

Mindenképpen kell szólni az élete művéről, a “Die Flora der Juden” négy kötetéről, amiben a keleti nyelvészet és a botanika segítségével bemutatja a Szentírás, a Talmud és a középkori zsidó irodalom teljes növényvilágát, megfejti a növényneveket, vizsgálja a szerepüket a vallásjogban, a folklórban, az orvostudományban, a családnevekben, a művészetben, összehasonlítja a kultúrákat, stb.

A “Flora” kötet megszületése jellemzi Lőw lelkét. 1920-ban 14 hónapos börtönre ítélik. A fogság egyhangú szürkeségét tette színessé a bibliai virágokkal. Ugyanis ekkor kezdte el írni ezt a munkáját.
Szabadulása után természetesen folytatta a munkát és a későbbiekben kiegészítette a szentírási állat és ásványvilág vizsgálatával.

Rajongva szereti a tudományt.
Még az emberi érzelmek és érzékékek szentírási konnotációjáról is tudott lenyűgöző tanulmányokat írni.
“A csók” 1882-es, első, magyar nyelvű változata esküvői ajándékként íródott.
“Az ujjak” 1900, Breslauban jelent meg, és Kaufmann Dávid, a Rabbiképző Intézet elhunyt professzorának emléke előtti tisztelgés volt.
“A könnyek” 1933-ban Bécsben látott napvilágot és Hirsch Perez Chajes bécsi rabbit és cionista tudóst gyászolták.

18487szegedizsinag_gaar_na

Lőw Immánuel egyik legnagyobb álma valósult meg azzal, hogy a magyar neológ mozgalom egyik szellemi központjának palotát is építhetett.

Az új zsinagógát és közösségi székházat egy 1897-es pályázat alapján a leghíresebb zsinagógaépítő mérnökkel, Baumhorn Lipóttal együtt dolgozva önmaga tervezte meg az új orgonás szegedi zsinagóga színeit, formáit, feliratait és az ablakait, amiken az általa annyira csodált növényeket is megörökítette.
Az építő munka 1900. augusztusában indult és 1902. októberére fejeződött be.

A növényekről szóló művéhez méltó módon tervezte meg és telepíttette be magát a templomkertet is.
A városi temetőre is, mint egy kertre tekintett, éppen ezért azt is aprólékosan tervezte meg.
A ravatalozót szintén Lőw tervezte.
A szegedi temetőben több általa írt sírfelirat és általa tervezett sírkő is megtalálható.

A zsinagógaavató beszédében a neológ mozgalom alapelveit kiáltja gyenge hangján a világnak:
low-immanuel“Polgári békét hirdet e szószék, a boltozatain képbe írott íge szerint: és lakozzék kiki szöllőtője alatt s fügefája alatt és háborító ne légyen.
Hirdesse e szószék, hogy Jeruzsálem, hogy a hit a világ fáklyája:
nem tűz a hit, hanem világosság;
nem gyújt, hanem fényt szór.

Fölavatom az imádság könyvtámasztó polcát:
buzgó áhítat járja át keblét annak, akit a gyülekezet ide küld, hogy a sokak érzése az ő szavában szálljon ég felé.
Ne mormolja gépszerűen a könyvnek holt szövegét, hanem fakadjon szívéből az áhítat buzgalma, amelytől megelevenedik a néma betű, hogy szálljon föl, mint a tömjén füstje buzgó ének szárnyán a fohász az Úrnak zsámolyához.”

(A csodálatos zsinagógaépület nagyfelbontású fényképei itt láthatóak, és a belsőről készült gömbpanorámás képeket itt nézhetik meg.) 

Ekkor már minden kétséget kizáróan Szeged egyik legfontosabb polgára.
Egy visszaemlékezés szerint a megjelenése imponáló volt. Ha egy szegedi orvosi várószobában megjelent, a betegek egy része felismerte és kézcsókra járult hozzá amikor eltávozott.

low_szentgyorgyiAmikor Lőw Immánuelre emlékezünk, akkor mindenképpen meg kell említenünk életének egy rövid ám annál fontosabb szakaszát.

Sorsa itt is egybevág édesapjáéval.
1920-ban – mint írtam – bő egy esztendőre börtönbe zárták – mint édesapját -, mivel Horthy-ellenes véleményének adott hangot, és ezt valaki továbbította a hatóságoknak.
Ám rá 6 esztendőre már a zsidóság felsőházi képviselője volt.
Magasság és mélység – mint a zsidó sors a XIX. – XX. században.
1927 januárjában a zsidóság közgyűlésén 144 érvényes szavazat közül 115 szavazattal lett – azaz szinte vita nélkül – a már 73 esztendős rabbi a parlamenti felsőház tagja, megelőzve a kor másik legnagyobb hatású rabbiját, a Dohány utcai főtemplom papját, Hevesi Simont.
Felsőházi tagságát a második zsidótörvények elfogadásáig, 1939-ig tarthatta meg.

A zsidótörvények végszavazása előtt egyik leghíresebb beszédét mondta el az agg főrabbi, melyben még az újszövetségből is idézve próbálta meggyőzni a felsőház tagjait, hogy ne szavazzák meg a zsidótörvényt.
Naiv próbálkozása eleve kudarcra volt ítélve.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA1935-ben, édesapja halálának 60. évfordulóján, az emlék-beszédben visszatekint életére.
A prédikációt ugyanazzal a mondattal kezdi, mint amit 20 esztendősen mondott édesapja mellett állva: “És est idején világosság támad”,
A beszéd végén már saját sorsáról ír, az ekkor 81 éves rabbi:
“Merész kísérlete volt gyülekezetünknek a hírneves atyának helyére állítani a kezdőt, az ifjút, aki pedig küldetésnek érezte és föladásnak a kegyeletszülte bizalmat és igyekezett buzgón szolgálni öröklött szószékét…
… És idegenbe hívó szóval szemben a szószékhez kötötte korán kelt bizalmatokért a szív hálája, nem hagyta távozni a sok évtizedes összhang vezérlőitekkel, itt marasztalta a szülőföld szeretete és anyanyelvünk varázsa, a néplélek nyelvtermő áldott anyaméhe…” 

89 esztendősen, 1943. szeptember 8-án, beiktatásának emléknapján mondta el utolsó nagy beszédét. Gyenge volt és már le sem írta a prédikációt, hanem – tőle szokatlan módon – szabadon szólt a híveihez.

Rá egy hónapra, – a visszaemlékezések szerint – a legnagyobb zsidó ünnep, az engesztelés napján (Jom Kipur / Kol Nidre) elmondott beszédében már csak megátkozta Hitlert és a Harmadik Birodalmat.

low-iA német megszállás után már sem a tudományos, sem a kulturális munkássága, sem a felsőházi tagsága nem menthette meg a deportálás borzalmától a 90 esztendős rabbit.

1944. június 28-án a 2400 emberrel Szegedről elindult a harmadik deportáló vonat. Lőw Immánuel már az indulás előtt – a téglagyári gyűjtőtábor hideg padlóján – tüdőgyulladást kapott.
Budapesten sokan próbáltak a súlyos beteg rabbi segítségére sietni, ám a megszállt városban ez szinte lehetetlen volt.
A segítők között volt Scheiber Sándor rabbi, a Rabbiképző későbbi igazgatója is.
Ő a gyászbeszédében így mondta el:
“Amikor az Aréna úti zsinagóga gyűjtőtáborához értem, épp mentőautóba emelték a deportáló vagonból kimentett, összetört, vak tudóst. Egy üveg meleg levest nyújtottam be neki.”
Ekkor látta utoljára.
Löw Immánuel Budapesten, 1944. július 19-én, támuz hónap 18-án halt meg.

A Farkasréti temetőben 1944. július 21-én Scheiber Sándor mondott Löw Immánuel felett szívhez szóló gyászbeszédet (ami itt olvasható egykettőhárom).
Majd három esztendőre rá – a szegedi újratemetésekor – ugyanő emlékezett meg róla egy könnyeket fakasztó emlékbeszédben. (A beszéd: egykettőhárom négy).

Sajnos Szeged városa sem az édesapáról, Lőw Lipótról, az 1848-49-es szabadságharc tábori rabbijáról, a magyar nyelvű zsinagógai szónoklat atyjáról, sem Lőw Immánuelről, Szeged város talán leghíresebb fiáról nem nevezett el utcát.

Pedig ezzel önmagukat tisztelték volna meg…

Talán ideje lenne…
Emlékük legyen áldott!Gleszer-Zima-HaCofe-Loew-Scheiber2011

    • zolirabbi

      köszönöm az információt! Nem lehetne valami kampányt csinálnunk közösen, hogy valamelyik lőw utcát kapjon?