Három angyal Ábrahámnál — Esti mesék III.

Hálával a Fennvalónak októberben ismét a “Kezdet”-től kezdtük olvasni szent könyvünket, a Tórát. Ennek tiszteletére én is megpróbálok alkalmanként leírni egy történetet Mózes könyveiből, amiből – remélem – hogy egy gyermek is megérti, mi is a Tóra üzenete számunkra.
Olvassátok szeretettel, és ha hasznosnak tartjátok, meséljétek el a gyermek(ei)teknek!
Az eheti történetünk ismét a sokat vándorló és sok kérdést feltevő emberről szól, ÁBRAHÁMRÓL, akit ezúttal három angyal látogat meg.

Egy nap megjelent az Örökkévaló Ábrahámnak és azt mondta neki:
“Ábrahám! Megparancsolom neked, hogy a szövetségkötésünk jeleként, metéld körül magad és minden utódodat!”

Ábrahám hallgatott az Örökkévaló szavára és 99 évesen megkötötte Istennel ezt a szövetséget is. Ám az öregsége miatt a körülmetélés legyengítette Ábrahámot.

Ábrahám ősapa híres volt arról a szép szokásáról, hogy nagyon szeretett vendégeket fogadni a házában.
Épített egy nagyon nagy sátrat, aminek négy bejárata volt, – minden oldalon volt egy-egy bejárat – hogy az éppen arra járó vándorokat és vendégeket mindig nyitott ajtó fogadja.

A rabbik elmesélik, hogy miután Ábrahám körülmetélte magát, az Örökkévaló nem akarta, hogy a vendégfogadással bajlódjon, ezért megparancsolta a Napnak, hogy az olyan erősen és melegen süssön, hogy az embereknek ne legyen kedve kimenni a szabadba és útra kelni. Így is történt. Egyetlen vendég sem tért be Ábrahámhoz.

Látta Ábrahám, hogy nem jönnek vendégek a házába. Nagyon szomorú lett.
A betegsége és a nagy hőség ellenére, ami odakinn tombolt mégis kiment a sátor egyik bejárathoz, hogy meglássa, ha talán mégis érkezne valaki, azonban odakinn nem talált senkit. Isten látta, hogy Ábrahám egyre szomorúbb.
A pihenéssel jót akart neki és mégis szomorúságot okozott.
Ezért úgy döntött, hogy Ő önmaga, a saját és teljes dicsőségében látogatja meg a beteg és szomorú Ábrahámot.
Mint látjuk, az a Tóra első említése egy fontos micváról, a „beteglátogatás”-ról.

Isten megparancsolta három angyalnak, hogy rejtőzzenek el az emberek között és így látogassák meg Ábrahámot, aki egyfolytában a sátor bejáratnál ült és várta a vendégeket.

Ábrahám egyszer feltekintett és a távolban meglátott három embert, akik közelednek a sátrához. Nagyon megörült és betegen is eléjük futott, hogy illően köszöntse a vendégeket.A kor szokása szerint meghajolt előttük és kérte őket:
“Kérlek benneteket, lépjetek be a sátramba, mossátok meg a lábaitokat az út porától, üljetek le pihenni a fa árnyékába! Kérlek egyetek és igyatok!”

“Örömmel!”
mondták neki az angyalok, akik embernek álcázták magukat.
Odasietett Ábrahám a feleségéhez és így szólt hozzá:
“Süss süteményt a vendégek tiszteletére, akik a házunkba érkeztek!”
Ezután szaladt Ábrahám és fogott egy szép és egészséges borjút és megparancsolta fiának, Jismáelnek, hogy vágja le azt, azért hogy ezzel is oktassa őt a parancsolatok teljesítésére.
Ezután vett Ábrahám vajat és tejet és más finom ételeket amit készített és odavitte mindezt az angyalokhoz.
Mindezt Ábrahám nagyon sietve, szinte futva tette meg, mert a jótétemények megcselekvése nagyon kedves és fontos dolog, éppen ezért nekünk is, – mint Ábrahámnak – sietve kell azokat megtenni.

A lakoma amit Ábrahám készített bőséges és finom volt.
Ábrahám végig ott állt a vendégei mellett amíg azok ettek és nagyon aggódott, hogy ízlik-e nekik az étel, és hogy megeszik-e, ami ő felszolgált nekik.
Annak ellenére, hogy az angyaloknak, nem szokásuk enni, ez esetben mégis úgy tettek mintha tényleg ennének, hogy ezzel is megtiszteljék Ábrahámot.

Mivel az angyalok nem képesek egyszerre több feladatot ellátni, csakis egyet, ezért az a három angyal, akiket az Örökkévaló azért küldött, hogy meglátogassák Ábrahámot, kapott egy-egy különleges feladatot.

Mik voltak ezek az angyali feladatok?
Az első angyalnak megparancsolta az Örökkévaló, hogy gyógyítsa meg Ábrahámot.
A második angyal hozta a jó hírt Sárának, hogy egy év múlva fiút fog szülni.
A harmadik angyalnak kellett elpusztítani Szodomát és Gomorát.

Miután az angyalok befejezték az ebédet, Ábrahámhoz fordultak és megkérdezték tőle:
“Hol van Sára, a te feleséged?”

Válaszolt nekik Ábrahám:
“A sátorban van.”
“Megígérem neked,” – mondta az egyik angyal – “hogy egy év múlva Sára fiút fog szülni.”

És valóban így is történt. Egy év múlva, bár Sára már öreg volt, mégis fiút szült.
A rabbik elmesélték, hogy abban az időben, amíg Sára áldott állapotban volt, majd amikor Izsákot megszülte, csoda történt az egész világban, és akinek addig nem volt gyereke, mindenki teherbe esett.

Tanulságok:
1)
A “vendégfogadás” micvája nagyon fontos parancsolat, amit Ábrahám ősapánk tanított nekünk, amikor a házába hívta a vendégeket. Ő enni és inni adott nekik, és biztosította a helyet a megpihenésre és akár az alvásra is.
2)
A „beteglátogatás” micvája is nagyon fontos parancsolat, amit magától az Örökkévalótól tanultunk. Ő sem keresett kifogást, hanem maga ment meglátogatni Ábrahámot.
Ahogy az Örökkévaló meglátogatta Ábrahámot, aképpen kell nekünk is meglátogatni barátainkat, amikor azok betegek, és tudnunk kell, hogy ez nagyon sokat segít nekik a gyógyulásban.

Színezők:
egy — kettőhárom