Nemrég egy vallásos zsidó család kérdezte tőlem:
„Rabbi, elengedhetjük gyerekünket a Halloween-partira?”

Hosszabb levélben válaszoltam nekik, amit most itt is megosztok:

Kedves……..

Köszönöm a leveledet.
A kérdésed egyszerűnek tűnik, de a válasz messze nem az.

Engedd meg, hogy egy személyes élménnyel kezdjem. Amikor a lányom, Mirjám, New Yorkban élt – négy évig tanult ott egy zsidó gimnáziumban – mindig mesélte, hogy október végén „megőrül a város”. Tökök minden ablakban, narancssárga fények, jelmezek, a boltokban pedig már szeptembertől árulják a kellékeket – a félelem kellékeit: tökfejek, vámpírfogak, művér, és persze rengeteg cukor.

Láthatóan egy egész ország (fel)készült a „félelem ünnepére”.

Én, magyarországi neveltetésű rabbiként, mindig elgondolkodtam: ez vajon tényleg csak egy játék, vagy esetleg valami mélyebb, ősi, esetleg „sötétebb” tartalom bújik meg a színek, a mosolyok és a jelmezek mögött?

Ha csak a Wikipédia-szintű tudást nézzük, ott világosan van leírva: a Halloween gyökerei az ősi kelta „Samhain-ünnep”-re mennek vissza.
Ez volt a betakarítás vége, a tél kezdete – az „év sötét felének” kapuja. Az ősi kelták abban hittek, hogy ezen az éjjelen a holtak lelkei visszatérnek a földre, akiket tüzekkel és  maszkokkal lehet távol tartani.

A rómaiak is tartottak hasonló ünnepeket: a Parentalia a családi halottakról szólt, a Lemuria a nyugtalan lelkek megbékítéséről.
A kereszténység pedig – ahogy oly sok más ünnep esetében – ezeket a napokat beemelte a saját naptárába: így lett Mindenszentek és Halottak napja, október végén és november elején.
A különböző kultúrák és vallások európai „lenyugvásával” végül a halál és a túlvilág háromnapos „emlékidőszaka” alakult ki, amelyet – a mai napig – a nép „szent félelem” idejeként élt meg.

Ám azóta eltelt másfél évezred és mára a Halloween már színes és vidám, tele cukorral és viccesen félelmes jelmezekkel – de rabbiként az ünnepre tekintve – a gyökerei nem múltak el. Csak becsomagolták őket narancssárgába.

A zsidó hagyomány azonban egészen világosan fogalmaz. A Tóra kimondja (megparancsolja):
„Ne járjatok a népek törvényei szerint!” (3Mózes 18:3)
Majd a háláhá (zsidó vallásjog) kifejti, hogy ez minden olyan szokásra vonatkozik, amely a „nemzetek útjaihoz” hasonlít, legyen az vallási, mágikus vagy babonás jellegű.

A Rámbám így ír:
וְלֹא יִלְבַּשׁ מַלְבּוּשׁ הַמְיֻחָד לָהֶם, וְלֹא יְנַסֶּה לְהִדַּמּוֹת לָהֶם
Nem utánozhatjuk a pogányok szokásait sem öltözetben, sem viselkedésben, sem ünnepeikben. — (Hilhot Ávodá Zárá 11:1–3)

Majd hozzáteszi: minden olyan cselekedet, amelynek nincs világos, racionális oka, és amit azért teszünk, mert a nem zsidók is teszik – az a hukot hágojim, a pogány szokások tilalma alá esik.

כָּל הַנִּתְנָה בִּדְרָכֵי הָעֲכוּ”ם — וְהִיא מִנְהָג שֶׁאֵין בּוֹ טַעַם שֶׁנִּכָּר לָמָּה עוֹשִׂין אוֹתוֹ אִם הוּא עוֹשֶׂה אוֹתוֹ, מִשּׁוּם שֶׁהֵם עוֹשִׂין – הֲרֵי זֶה בְּחֻקּוֹתֵיהֶם

A Sulhán Áruh (Jore Déá 178:1) ugyanezt az alapelvet rögzíti, és a Rema kiegészíti: „A pogány eredetű szokásokat kerülni kell, még ha vallási jelentésük idővel el is halványult.”
Ahogy Rámbám is írta: הַכֹּל לֹפִי מָקוֹם שֶׁהוּא וְכֹל זְמָן שֶׁהוּא

A középkori rabbik már különbséget tesznek az „ávodát kohávim” – azaz bálványimádó szokások – és az „minhág sel hevel” – üres, értelmetlen szokások – között.
Az előbbi természetesen tilos, az utóbbi csak akkor megengedett, ha nem ütközik a Tóra szellemével.

Innen ered a mi kérdésünk is:
A mai Halloween már csak egy „üres szokás”, amit a vallástalan emberek szórakozásból csinálnak – vagy még mindig egy ősi, pogány, (majd keresztény) rítus árnyéka?

A legtöbb rabbi szerint a válasz egyértelmű: a pogány gyökerek miatt a zsidó embernek nem illik részt venni benne.
Rabbi Moshe Feinstein az Igrot Moshe (Oráh Hájim 5:20; Jore Déá 4:11–12) című művében így ír: „Minden ünnep, amely bálványimádásban vagy idegen hitben gyökerezik, a zsidó számára tilos, még ha idővel elvesztette is vallási tartalmát.”

Ez nem vélemény – ez állásfoglalás! De tudjuk jól: a diaszpórában az élet nem fekete-fehér.
Legyünk megengedőbbek! Ha valaki pusztán társadalmi okból vesz részt valamiben – például a gyermeke miatt –, az még nem vétkezik – de semmiképp sem követendő út!

Rabbi Yosef Eliyahu Henkin az Edut LeJiszráél című művében (117. o.) leírja a Thanksgiving kapcsán, amit sokan idéznek (pl. a chabad) :
„Ha egy ünnep teljesen elveszíti vallási tartalmát, a tilalom enyhülhet, de a zsidó identitás megőrzése akkor is szent kötelesség.”

Hasonlóan Joseph B. Soloveitchik rabbi tanítványa és veje, Aharon Lichtenstein rabbi szerint az apósa nem ellenezte az amerikai Thanksgiving megünneplését, mert az „nem vallási, hanem nemzeti hála kifejezése az isteni gondviselésért.”
Ám mégis így fejezi be a gondolatmenetét:
ראוי ליהודי לזכור תמיד שהוא שונה ומובדל באמונתו ובדרכיו
„Egy zsidó ember mindig emlékezzen arra, hogy neki van egy különleges zsidó útja és zsidó hite.”

Ám véleményem szerint ez a megengedő, thanksgiving-es gondolat nem nagyon alkalmazható a Halloweenre.
Miért is?
Mert a Thanksgiving az életért mond hálát – míg a Halloween a halált játssza el.
A zsidó ember pedig a Tóra szava szerint csak egyet választhat:
„Uváhártá báhájim” – És válaszd az életet! (5Mózes 30:19)

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a zsidóság alapvetése nem a félelem ünneplése, hanem annak legyőzése!
Nem a halál megszemélyesítésében és uralásában találjuk meg magunkat, hanem az élet megszentelésében.
A zsidó gondolkodásban evidencia, hogy az öröm, amely az Örökkévalóval való kapcsolatból fakad, az maga a fény, amely elűzi a sötétséget, és nem véletlen, hogy a Tórát arámiul Orájtá-nak, vagyis „fénynek” nevezik.

Kedves…..
Tudom, hogy Magyarországon a zsidó családok többsége „vegyes” környezetben él. A gyermekeink együtt nőnek fel nem zsidó barátaikkal, és nehéz azt mondani nekik, hogy ekkor vagy akkor: „nem mehetsz el hozzájuk, mert ők másban hisznek!”

Mert más a saját lakásunk, és más a barátaink lakása.
A saját lakásba, nyaralóba, kertbe, vagy bárhová bevinni más vallás vagy hitvilág tárgyait, kegytárgyait, ereklyéit vagy szokásait, az számomra a vörös vonal. De a barátaink lakásában ezzel találkozni, akár edukációs jelleggel is bírhat a gyermekeink számára: „vannak a mi szokásaink és vannak az ő szokásaik.”
Ám aktívan részt venni bármilyen szertartáson, szintén egy olyan kérdés, ahol nincs nagy mozgástérünk. Van a zsidóság hitvilága és van a zsidóságon kívüli világ vallási élete. A két halmaznak általában nincs metszete.

Emlékszem a lányaim kiskorukban a nem zsidókat „karácsonyosoknak” nevezték. Természetesen nem tiltottuk őket el a barátaiktól, mert vallom, hogy a tiltás nem nevel – a beszélgetés igen.

Sokszor kérdezték már meg tőlem: „rabbi, lehet karácsonyfa nálunk? Tudod a gyerekek osztálytársai miatt…”
Mindig azt válaszoltam: „egy gyerek nem tud mit kezdeni a kettős üzenettel! Ha azt akarjuk, hogy büszke legyen a zsidóságára, mutassuk meg, mennyi öröm, szín és fény van benne!”

De mit tudunk adni Halloween vagy karácsony helyett?

Itt a könnyű válasz miszerint: „ott van Hanuka!” hibás. Mert a hanuka egy háború vallási-identitásünnep, azaz teljesen más.

Szerintem ha egy gyermeknek akarunk alternatívát nyújtani, akkor Purim ünnepe jóval közelebb áll a Halloween szellemiségéhez.
Ott is jelmez van, édesség, nevetés – de egészen más tartalommal.
Ott nem démonokat utánozunk, hanem az isteni gondviselést ünnepeljük, amely rejtve, de valóságosan cselekszik.
Ott nem „trick or treat” van, hanem „mislóáh mánot” – ajándék, étel és szeretet.
Az önazonos és vidám purim ünnepség a zsidó válasz a zsidóságtól teljesen idegen hangulatú halloween „kihívására”.
Nekünk
a halál helyett az élet felé kell fordulnunk,
a félelem helyett a hitben kell élnünk,
a sötétség helyett a fényt kell ünnepelnünk.

Ha egy zsidó gyerek (!) be akar öltözni, akkor szerintem ne tiltsuk meg neki – de mutassuk meg, mondjuk el, hogy van zsidó alternatíva, és hogy a mi jelmezünk nem a sötétségből, hanem a fényből született meg.
És ha mégis elmegy cukrot kérni, mondjuk el neki előtte, hogy soha ne feledje: „a zsidóság nem a halált ünnepeli, hanem az élet örömét.”

Kedves….
Még egy záró gondolat: a zsidó hagyományban a félelemnek is megvan a helye –
de nem a démonoktól való félelem, hanem az Isten iránti tiszteletből fakadó félelem, amit héberül „jirát sámájim”-nak nevezünk.
Ez egy furcsa félelem, amelyik nem bénít, hanem ébreszt és fényforrás számunkra.

És ez a válaszom a kérdésedre: zsidóként kötelességünk a Halloween sötétségét és  kultuszát „átvilágítani”! Természetesen a modern zsidó ember feladata nem az, hogy elbújjon a világtól, hanem az, hogy fényt gyújtson benne.

Hogy hogyan?
Lehet ez jótékonyság, cedáká, vagy egyszerű beszélgetés a gyerekeinkkel arról, mit jelent „világítani”.
A fény – lett légyen az hanukai mécses, szombati gyertya vagy a purim öröme –
mind ugyanarra tanít: a sötétséget nem kikerülni kell, hanem „átvilágítani”.

Tehát ha a levelemet végig olvastad, akkor megérted, hogy nekünk felnőtteknek a Halloween nem (csak) vallásjogi kérdés, hanem lelki tükör.
Nem az a kérdés, „mit szabad” – hanem az, „mit érdemes” választani.
Nem a tiltás, hanem a tudatos döntés mutatja meg, ki vagyunk.
És ha egy zsidó ember a Tóra üzenete szerint él, akkor az életet és az Istenfélelmet választja, azaz a jóságot és az isteni fényt.
És akkor közeledhet bármilyen vallás bármilyen ünnep is, tudja, hol a helye neki és a gyermekeinek: a Tóra és a fény oldalán.

És ha ezt a nagyon hosszú levelet egy mondatban szeretném összefoglalni, akkor azt is írhattam volna:
„Halloween félni tanít – a zsidóság meg élni.”
„És válaszd az életet!”

Barátsággal:
Radnóti Zoltán – Zolirabbi
5786. hesván hónap 1.
2025. október 23.

VS.