Ne antiszemitázz! – (akibic.hu)

A cikk eredetije az akibic.hu honlapon jelent meg. Lehet kattintani és lehet ott is like-olni :)))
(Az eredeti lead:)
“Vannak olyan pillanatok, amikor meg kell állni és el kell gondolkodni. Építeni ezen a világon olyasvalamit, ami nem az egóról szól”, írja Radnóti a Tett és Védelem Alapítvány progresszív sajtót érintő nemrég megjelent elemzése kapcsán. 

Akkor kedves barátaim, álljunk meg most egy pillanatra! Mindannyian.
Legyen még egy (két) közös célunk. Most éppen azt írnám a zászlómra, hogy ha már végre nem zsidózunk, akkor ne is antiszemitázzunk!
Pár év szünet után az “antiszemita kártya” kijátszása reneszánszát éli. Nem renonsz, hanem már egyenesen mindent vivő piros ász lett. Előveszik, és lecsapják. Csak úgy porzik. És mindenki megszeppenve, csendesen áll… “Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik”.
Erre már nincs válasz. Nem is lehet.
A zsidók kimondták a varázsigét. “Ez egy antiszemita!”. Ettől tényleg fél mindenki. Ennek a szónak (vádnak) civilizált helyeken megfontolt jelentése és komoly következménye van.
Az, hogy valaki téved, esetleg velem ellentétes vagy nekem ellenszenves álláspontot képvisel és ezért nem értek vele egyet az Izraelt érintő kérdésekben, a regnáló izraeli kormány kül- és belpolitikáját, a vallásos zsidóságot érintő kérdésekben, a területek és Gáza kérdésében – és még sorolhatnám az érzékeny mezőket -, szóval ez nem indok egy ilyen deklarációhoz.
Aki ilyenkor antiszemitázik, nem lefolytatni, hanem elfojtani akarja a vitát.
Pedig a kultúrember nem döngöl agyagba. Az inkvizíció és az autodafé kora már rég letűnt, annak ellenére, hogy a szelleme még itt és ott lebeg, ám jobb helyeken totális megvetés tárgya mind ez a gyakorlat, mind pedig az, aki műveli.
Könyörgöm, ne lobbantsuk lángra a veszélyes parazsat!
Vizsgáljuk meg ebből a szempontból a jelen pillanat egyik legérzékenyebb kérdését!
A tények ismertek: 2018 márciusától Izrael és Gáza határán újra rémes dolgok történnek. A nemzetközi média hangos és jelentős része úgy látja, hogy a felelősség mindezért jórészt Izraelé. Ez szerintem tévedés. Ám mindenki élő adásban látja a “tényeket”: fegyvertelen palesztin emberek sérülnek és halnak meg izraeli lövedékektől. Ez a beállítás a média felelőssége. Ez a hírértelmezés – az én olvasatomban – egy tévedés kihangosítása.
Meggyőződésem, hogy a katasztrófáért, sok ember halálért nem Izraelt terheli az első számú felelősség, hanem a Hamaszt, amely terrorszervezet kimondottan törekszik arra, hogy a nekik alávetett, kétségbeejtő helyzetben lévő gázai lakosságot minél nagyobb számban áldozza fel sötét céljai elérése érdekében!
Ám tudom, hogy ezt nagyon sokan máshogy látják és tudom(!), hogy elsöprő többségük egy cseppet sem antiszemita. Olyannyira, hogy néhány napja izraeli (zsidó) jogvédők fordultak az izraeli legfelsőbb bírósághoz, hogy az izraeli hadsereg ne használhasson éles lőszert az Izrael állam határát támadó akár többezres fegyvertelen lincselni vágyó tömeg ellen. A bíróság, a beadványt elutasította, ám ettől függetlenül ezeket a jogvédőket leantiszemitázni igazságtalan és káros. Inkább beszélgetni kellene velük.
A Tett és Védelem Alapítvány nemrég az Index, a 444.hu és a Mérce.hu Izraeről szóló cikkeit elemezve a Mércét nyíltan, az Indexet és a 444.hu-t közvetve, mint a Mércéhez sok tekintetben hasonló oldalakat, antiszemitának nevezte, mert sűrűn és élesen kritizálják Izraelt.
Ez a retorika, ahogy Puzsér Róbert egy jegyzetében joggal írja, a rendszerváltás utáni magyar baloldal antiszemitizmus-vádjának megfordítása. És ahogy nem volt helyes az a vád – ezt például Kőszeg Ferenc sokszor, saját politikai közösségével szemben példamutatóan kritikusan megírta már –, úgy nem helyes most ez sem. És egyik sem igazolja a másikat.
Viszont most, hogy mindkettőt kipróbáltuk, eljött az ideje annak, hogy az egészet befejezzük
Fontos, hogy a magyar zsidó közösség (vallásos és szekuláris) vegyen részt az Izraellel kapcsolatos nyilvános beszélgetésben!
Vitatkozzon és cáfolja az országgal kapcsolatos egyoldalú beállításokat! Fontos, hogy érveljen a Mérce.hu, a 444.hu vagy az Index szerzőivel és cikkeikkel szemben, pontosítson és terjesszen ismeretet.
Ez ne cenzúra legyen, vagy agyagba taposás, hanem beszélgetés.
Sohase antiszemitázzon le senki indokolatlanul csoportokat, újságírókat, médiumokat.
Miért fontos ez?
Hogy közösen(!) tudjuk kiszorítani azokat – a még csak nem is ritka – Izrael-kritikákat, amelyek bújtatott vagy alig bújtatott antiszemitizmussal élnek és érvelnek.
A közéleti viták legyenek pontosak és fogalmazzunk világosan! A valós antiszemitizmust hívjuk bátran antiszemitizmusnak, az “antiszemitizmus-bunkót” azonban ne használjuk tovább egy érzelem-orientált kommunikációban, mert annak a forgatása nem csak tisztességtelen, de káros és veszélyes is. Önmagunkra is.
Nem gondolom, hogy maradéktalanul racionális lények vagyunk. Tudom, hogy nem lehet értelmes és logikus érvekkel mindenkit mindenről meggyőzni, tudom, hogy a vita nem mindenható, ám azt is tudom és vallom, hogy a megbélyegzésnél, a skarlát betűnél mindenesetre jobb és hasznosabb.
Jó lenne, ha ezúttal ebben tényleg megegyeznénk és legközelebb már Izraelről, a tényekről és konstruktív vitáról lenne szó, és nem arról, hogy két bölcs vitatkozó közül az egyik, egy vitában mikor veszi elő azt az érvet (Te egy antiszemita vagy!), aminek hallatán a másik fél a döbbenettől és a vádtól pironkodva már válaszolni sem mer, inkább feladja, és otthagyja a beszélgetést.
Beszélnünk kell egymással. A hallgatás kultúrája nem épít, hanem elidegenít.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük