Sokan kérdeznek a káddisról, mi az, hogy van, és sok sok apróbb vagy nagyobb dolgot.
Korábbi cikkemben részletesen írtam a gyász-szokásokról, most megpróbálom összefoglalni mi is ez a káddis ima.
Mi a gyászolók Káddisa?
A második jeruzsálemi Szentély és a Talmud korának beszélt nyelvén, arámi nyelven íródott mintegy 2000 éves himnusz, amit napjainkban a halottak emlékéért mondunk el. A káddis a mindennapi imarend része (hétköznap 3, ünnepekkor 4 ima van egy nap) és a neológ illetve ortodox hagyomány alapján egy legalább 10 nagykorú (13 évesnél idősebb) zsidó férfiből álló közösségben (minjenben) mondjuk el. A Káddis valójában nem a halálról szól, hanem Isten dicséretéről.
Kiért mondjuk a káddist?
Hagyományosan, a hét legközelebbi rokonért, az mindkét elhunyt szülőért, házastársért, testvérért, és ne adj’ Isten gyermekért mondják. Káddist lehet mondani nem csak rokonért, hanem más szeretett személyért is.
Mint feljebb is írtuk, a klasszikus hagyomány minjenhez köti a káddis elmondását, és Magyarországon a férfiak mondják. Ám egyre elterjedtebb a férfi hozzátartozó híján, nők által mondott káddis is.
Az én közösségemben, ha egy nő mond káddist megkérem, hogy párhuzamosan mondja egy férfival és ne mondja hangosabban mint a férfi.
A nem zsidó szülő után mondandó káddisról korábban külön cikket írtam.
Milyen gyakran mondjuk a káddist?
A klasszikus hagyomány szerint a napi három imádkozás során – az imarend adott részén (általában a végén) mondják. Aki nem tud eljutni hétköznap reggel vagy este, az szombaton mondja. Van aki naponta egyszer mondja, és van ahol minjen sem kell hozzá.
Magyarországon minjenben mondják a káddist.
Mennyi ideig mondjuk a káddist?
Hagyomány szerint gyermekért, házastársért, testvérért temetés után 30 napig (slosim), szülőért 11 hónapig mondjuk a káddist.
Utána következő években a halálozás évfordulóján (járcájt), és évente négy alkalommal, az emlékező mázkir (jizkor) szertartásokon.
Mióta mondunk káddist?
Talmudi időkre vezethető vissza a hagyomány. A káddis akkoriban még nem gyász ima volt, hanem Isten uralmának eljövetelét ünnepelte, általában a tanulás befejeztével mondták, és a „rabbi káddisának” nevezték (káddis derábbánán).
A gyászolók káddisa eredetileg az árvák káddisa (káddis játom) nevét viselte, és a gyermek mondta az elhunyt szülője után.
A káddis más formáit (fél és egész káddis) is mondjuk a napi imádkozás során, illetve temetéskor egy különleges változatát.
A zsidó vallásjog alapján miért ezzel az imával emlékezünk halottainkra?
Sok választ lehetséges adni erre a kérdésre.
1.
Az hogy egy gyászban lévő ember, a tragédiája után nem lesz Istentagadó, sőt egy Istent dicsérő himnuszt mond el a szerette friss sírjánál, az a halottnak adható legnagyobb tisztelet, amely megerősíti, hogy az elhunyt személynek méltó, istenfélő, leszármazottjai vannak
2.
Az ima szövegének életigenlő, reménykedő, pozitív tartalma ellentmondásban áll a gyászoló külső jegyekben is szembetűnő szomorúságával. Ezért is fontos, hogy hangosan (dialógusban) illetve nyilvánosan (minjenben) mondjuk el ezt az imát.
3.
A zsidó vallás életigenlő volta szerint a halál, a hagyomány szerint gyakran Isten jelenlétének gyengülését jelenti, ezért fontos, hogy a káddis Isten nagyságát hangsúlyozza.
Nők is mondhatják?
A reform és konzervatív (mászorti) közösségekben igen. A neológ és modern ortodox közösségekben változó, míg az ultraortodox, haszid közösségben nem.
Erről a kérdésről hosszú cikket írtam.
Ha valaki nem vallásos, nem hivő, mondjon-e káddist?
Minden gyászoló számára pszichésen fontos és hasznos lehet, ha el tud menni egy közösségbe káddist mondani. A minjen, az imádkozó közösség jelenléte segíti a gyászolót a gyász megélésének enyhítésében. Az egyedüllét tudata elhalványul azokban a percekben.
A káddis rituáléja a gyászolónak segít a megnyugvásban.
Az elhunyt szülőért mondott káddis a gyászoló gyermek számára biztosítja a közösség együttérzését, segíti őt abban, hogy szülei érdemében pozitívat tegyen.
A gyászoló gyermek számára, a káddis mondás miatti, szertartáson való szükségszerű részvétel sok dolognak új értelmet adhat, és segítheti a gyászolót abban, hogy a szülő elvesztésével keletkezett űrt kitöltse.
A közösség figyelme és együttérzése pótolhatja némiképp az elvesztett szülői gondoskodást.
Van-e más rituálé, amellyel a közösségben mondott káddis helyettesíthető?
A káddis az káddis. Helyette nincs más.
A káddis mondás mellett szokásban van a Tóra, a Misna, A proféták könyvei vagy a Talmud tanulása, illetve meditáció a gyász időszakában.
Milyen nyelven lehet elmondani a káddist?
A Káddis eredetileg arameus nyelven írodott, ami a második jeruzsálemi Szentély és a Talmud korának beszélt nyelve volt (ante 300 és post 500 között). Ennek a célja az volt, hogy mindenki értse a szövegét. Ezen elv alapján ma a káddist bármilyen nyelven el lehetne mondani csak éppen a mára már holt nyelv arámin nem, ám ennek ellenére a zsidó hagyomány ragaszkodik az eredeti szöveghez, ami az első ismert megjelenés óta – ami Ámrám gáon imakönyvében jelent meg – változatlan. Három évszázaddal később a híres rabbi, RAMBAM beleszerkesztett még egy mondatot a káddisba: Jácmách purkáné vijkárév mösiché (“Sarjasszon megváltást, és hozza el a Messiást!”).
Napjainkban a fentiekben látható két alapverzión kívül több szövegformátuma is ismert a káddisnak (grúz, jemeni, stb).
Összefoglalva:
A Káddis a zsinagógai imarendhez tartozó szöveg, amely nem tartalmaz nyílt utalást a halálra vagy a gyászra. Ősi, arámi nyelvű prózavers, amely Isten nevét magasztalja és a világ békességéért könyörög.
Ez az ima a jeruzsálemi Templom lerombolása után keletkezett, és az imakönyvbe Jób szavaival került be, aki a legmélyebb fájdalomban is dicsőíti Istent.
Mint látjuk, Istent dicsérjük ezzel az imával, és ezzel köszönjük meg neki, hogy a szerettünk, akire ezzel az imával emlékezünk – itt volt közöttünk, így a Káddis tulajdonképpen az igazolása, elismerése annak, hogy az Isteni Gondviselés igazságos és a világ mennyire szebb és csodásabb lett azzal, hogy akit most elvesztettünk, ő megszületett és élt.
A káddis elmondásával, a mi ajkunkról Ő is imádkozik.
A tények előadásával nemigen lehet elmagyarázni a Káddis-mondás szokásának ősi és mély erejét.
Maga az ima, egy erőteljes ritmusú, izzó hangú, gyönyörű ditirambus. Hiszen már szavainak muzsikája is csodálatos, és ha a gyászolók közül bárki is érti jelentésüket, a hangzás maga megrendítő.
Ott van az érzelmi élmény, hogy együtt mondjuk másokkal, akiknek a családját a csapás érte. Ott van a halál tiszteletének hatalmas érzése, amely a hosszú idők folyamán beleivódott a szövegbe. A gyászoló ösztönösen megvigasztalódik és felszabadul a cselekmény által: úgy érzi, hogy halottja felé nyújtja megnövekedett karját, és megfogja a kezét.
A Káddis-mondás betartása gyakran a zsidósághoz való részleges, esetleg teljes visszatéréssel jár együtt. A szokás, amely elviszi a gyászolót a zsinagógába, újjáéledt érdeklődést támaszthat benne a héber nyelv, az imádságok iránt, és a gyászév minden napjából lefoglal egy kis részt az elmélkedés számára.
AZ ASKENÁZ RÍTUSÚ KÁDDIS IMA – FONETIKUS ÁTÍRÁSSAL ÉS FORDÍTÁSSAL – INNEN LETÖLTHETŐ
