A szimbólumok tényleg csodálatos erővel bírnak? – Mit mondanak a vallások tanítói a mágikus jelekről? – a Hir24 honlap kérdése a lelkészekhez XXI.

raziel hamalach Ez alkalommal a különböző mágikus szimbólumokról, csodatévő talizmánokról kérdeztük meg a vallások tanítóit. Kíváncsiak voltunk, hogy mit mond a vallásuk a sokak által használt, mások által pedig kinevetett jelekről, szimbólumokról. Kérdésünket a 24.hu-n megjelent, a londoni Towerben nemrég felfedezett jelekről szóló cikk ihlette.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye a különböző mágikus erejűnek mondott jelekről, szimbólumokról? Létezik az ön vallásában bármi hasonló?
Válaszom itt olvasható:
kámeá 1Bár bibliai eredetük nincsen, ennek ellenére a zsidó hagyomány mélyrehatóan foglalkozik a talizmánokkal, amiket a 2 évezredes Talmud – arameus nyelvén – káméának hív. A szó jelentése: „odakötni” vagy „kicsi betű”.
Azaz ezek a talizmánok személyhez kapcsolódó kegyszerek voltak és az volt a céljuk, hogy Istent vagy a védőangyalokat valamilyen egyéni célból lehozza az emberek közé, és a káméát hordó embert megóvja az emberi ártástól, a szülő asszonyt a fájdalmaktól, stb.
A zsidó hagyomány oly nagy erőt tulajdonította káméának, hogy a talmudi rabbik még szombat napján is megengedték káméá-nyaklánc hordását, feltéve, ha azt professzionális készítő írta meg. Ezeken a kis papírokon általában angyalnevek, imák vagy szentírási versek voltak.
kameaFontos megjegyezni, hogy a középkor talán legnagyobb rabbija, Rambam (1135-1204) – annak ellenére, hogy ő maga nem hitt benne –, mégis megengedte, hogy az emberek hordják, mert a káméá hátha segít nekik.
Ez a döntés egyik oldalról megdöbbentő pszichológiai érzékenységet mutat, másrészt a placebo gyógyítás egyik első forrása.
A 16-18. századi kabbalisták is megosztottak a talizmán kérdésében. Ám vannak, akik a mai napig is vallják, hogy az angyalok segítségét káméával lehet erősíteni. Korunk egyik legismertebb talizmánkészítő rabbija Jichák Kaduri (1898-2006) volt. A legismertebb káméákról szóló könyv a „Ráziel hámálách”, ami egy Ráziél nevű angyalról szól, aki átadta a talizmánok misztikus ismeretét Ádámnak, az első embernek, aki ezt továbbadta Noénak és így tovább.
Itt meg kell említeni, hogy sokan azt gondolják, hogy a zsidó házak ajtaján és kapuin található, díszes tokban lévő tekercs, a mezuza is valamilyen mágikus tárgy. Ám ez tévedés, mert a mezuza egységes szertartása – ellentétben a szubjektív káméával, tórai parancsolat. A mezuza – többek között – arra emlékeztet, hogy a zsidó otthonokat Fennvaló védi, és mi minden pillanatban Őrá emlékezünk.
amuletsNapjainkban a Közel-Kelet majd’ minden boltjában kapható a hámszá nevű talizmán, ami egy lefelé fordított tenyér. Üzenete egyszerű: tartsa távol az ártó szemeket a viselőjétől.
És nincs új a nap alatt…
Izraelben, a 2000. évi választási törvény 122. fejezetében legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti azt, aki egy káméá átadásával akar valakit befolyásolni, hogy szavazzon, vagy, hogy ne szavazzon.
Azaz a bő két évezredes zsidó káméá-kultusz élt, él és élni fog, és büszkén vallják a Talmud mondását, külső mágikus erő (mázál) nem tehet kárt a zsidó népben!kamea4
A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük