Önmagunkról olvasni és gondolkodni felkavaró és megnyugtató. Mindig megérint…
A harmadik séta:
– Kedves barátom, megfoghatom a kezedet?
– Mester, ez furcsa kérés tőled, hiszen nekem van szükségem a Te támogatásodra, nem neked az enyémre!
– Nekem is szükségem van rád.
– Másfél év után? Ennyi séta után?
– Igen, hetente 10-12 emberrel sétálok 1-2 órát.
– Az eddig 500-600 óra séta… Csodálatos élményeid lehetnek.
– majd’ 3000 kilométer séta, mintha elsétálnék Párizsba és vissza.
– Hihetetlen… És sok mindent láttál az úton?
– Csukott szemmel néztem a világot. Nem az volt a lényeg, hogy mit ad nekem az út, hanem, hogy én mit tudok adni az útnak.
– Ezt nem értem…
– Várj, elmagyarázom. Ebben a sétában próbálok energiát adni mindenkinek. Egy izzó vagyok, amelyik ég és átforrósodik. Ez vagyok. És most kicsit elfáradtam. Megfoghatom a kezedet?
– Köszönöm barátom, hogy megbízol bennem.
– Mester, nagyon érdekes ez az érzés, hogy én segítek most Teneked.
– Boldog vagy tőle?
– Igen, ezt is szerettem volna. Azért is kértelek meg, hogy érezzed át, milyen érzés amikor, valaki rád bízza a saját gyengeségét. Ha a segítés öröme sejtszintig átjár téged, akkor erőd lesz elsétálni akár Párizsig és vissza.
– Mester, ez ilyen egyszerű? Hogy megosztom magam a szeretteimmel?
– Barátom, nem…
– Nem??? Miért? Hiszen most pont erre tanítottál meg engem.
– A világ legnehezebb és legösszetettebb dolga, hogy megosszad magad a szeretteiddel. Ezért kértem, hogy megfoghassam a kezed, hogy megtudd, mi is az első lépés. A másik észrevétele, felfedezése és támogatása. Ez az érzés az ember otthona, mert ettől vagy ember és emberi.
– Köszönöm Mester, hogy megfoghattam a kezedet.
– Barátom, én köszönöm, hogy félreértés helyett megértettél. Pár perce még fáradt voltam, hiszen most érkeztem vissza Párizsból, ám most már átmelegedtem a te szívdobbanásodtól.
—–
Még több virtuális sétát találhatsz itt.
