Az első két rész után egy barátom felhívott, hogy miért is hívom „hős”-nek, egy agresszor ország (Magyarország) támadó katonáját, aki éppen a határon túl harcol (pl. Olasz fronton). A válasz ennél sokkal bonyolultabb, minthogy igen vagy nem, a forrongó Európai légkörbe elég volt bedobni egy gyufaszálat, és az egész hordó felrobbant.
1)
Sokáig lehet elemezni Ferenc József híres, „Népeimhez!” című levelét. Majd visszaemlékezésében gróf Károlyi Mihály így írja emlékirataiban: „1916 végén, amikor a harctereken a legjobban álltunk, sem Tisza Istvánnak, sem Magyarországnak nem voltak hódító szándékai.”
2)
Ki a hős? Per defitionem:
A hős szó leggyakoribb jelentése olyan férfi vagy nő, aki (…) egy népcsoport, kultúra rendkívüli, önfeláldozó tettet végrehajtó híres személyisége.
Olyan valaki, aki egy átlagos személynél lényegesen kiválóbb jellem vagy rendkívüliek a tulajdonságai, és ezek az adottságok képessé teszik arra, hogy azokat a különleges tetteket véghez tudja vinni (hősies cselekedetek), amelyekről híressé válik.
Ezek a képességek nemcsak testi, fizikai jellegűek, hanem lelki, szellemi erők is. A hős általában megfelel az adott kultúrában jónak és nemesnek tekintett dolgok definíciójának.
Ennek alapján fenntartom, hogy annak ellenére, hogy ezen igencsak kétes (felesleges) háború első hadüzenetét Ausztria-Magyarország küldte el, igen is voltak hősök, akik kitűntek bátorságukkal, amit társaik és hazájuk irányában tanúsítottak.
Ám a sorozat harmadik részében már olvasunk egyszerű zsidó katonákról és az ő életükről is, hiszen ez a cikk-sorozat szól a zsidóságról, az önfeláldozásról és persze a hálátlanságról, amit az utókor tanúsított ezekkel a hősökkel szemben.

15) Dr. Vajda Rezső
Oroszországban Krupiec község előtt állott harcban 1915. szeptember elején a 23. közös gyalogezred, melynek balszárnyán a 8. század tartott összeköttetést a tőle, mintegy 1500 lépésnyi távolságra lévő 44. közös gyalogezreddel.
Ezen balszárny­századnak többek között az volt a feladata, hogy a 44­-esek támadásával egyidejűleg kezdje meg előrenyomulását az előtte fekvő major ellen és annak elfoglalása után szárnytámadással ingassa meg az oroszok vonalát a 44. ezred irányában.
A támadás alkalmával a század felét dr. Vajda Rezső zászlós vezette és csekély veszteséggel sikerült félszázadát gyors iramban rohamtávolságra előrevinnie.
A majorban elhelyezett három orosz gép­ fegyver azonban oly kíméletlen tűzzel árasztotta el félszázadát, hogy további előrenyomulása csak egyenként, ugrásszerű előreszaladásokkal volt lehetséges.
Dr. Vajda zászlós követésre buzdító s bátor magatartásával magával ragadta embereit és benyomult a majorba. A támadás során maga is megsebesült, de mindaddig vezette félszázadát, míg a majort teljesen el nem foglalta és ezzel félszázada további sikeres harcainak alapját meg nem vetette.
A képen viseli az Arany és a Nagyezüst Vitézségi Érmeket, a Károly Csapatkeresztet és a Sebesülési Érmet 1 pánttal.
A Felszeghy féle könyvből kiderül, hogy az Arany Vitézségi Érmeket a 23. k. gyalogezred zászlósaként érdemelte ki. Testvére ezüst vitézségit érmet szerzett.
16) Weinberger Béla
Tisztként harcolt az első világháborúban.
„Érdemeiért” a magyar hatóságok 1944-ben Auschwitzba deportálták ahonnan nem tért vissza.
17) Dr. Grünbaum Aladár ügyvéd
Született: Balassagyarmaton, 1882. január 1.
Meghalt Auschwitzban 1944. június 13-án.
Felesége: Klein Paulina, született Balassagyarmaton 1887. július 2-án, meghalt Auschwitzban.
Balassagyarmat talán legismertebb ügyvédje és virilistája volt.
Háza szemben volt a bíróság épületével.
Gyermekei:
– Dr. Gonda (Grünbaum) György. Auschwitzban halt meg 1944-ben.
– Grünbaum Márta 1930-ban Losoncra ment férjhez dr. Rozsnyai Andor ügyvédhez, onnan deportálták családjával, kisfiával, Rozsnyai Tamással Auschwitzba, 1944-ben, ahol meghalt.
 
18) Rosenbluth család
Nagycsaládos zsidó emberek voltak. A család tagjai éltek Makón, Szegeden és Aradon is. Dédapám nagy-nagybátyja 1848-ban Aradon már a magyar forradalom oldalán harcolt.
A Rosenbluth család is, mint minden más zsidó család kivette a részét az első világháborúban is.
Azonban a magyar hatóságokat ez nem érdekelte amikor a családot deportálták 1944-ben és egyedül dédapám jött vissza. (Kovács Péter közreadása)
19) Róth Nándor
18 évesen vonult be a hadseregbe, harcolt az első világháborúban, és a holokausztban halt meg.
Fia, Rábai Imre, aki holokauszt túlélő, így emlékezik meg róla.
„Szegedi vagyok, de nem Szegeden születtem. Zsidó iparos családból származom. Asztalos dinasztia volt a miénk, nagyapámtól kezdve, aki Mezőkovácsházán volt asztalos. Az I. világháborúban ő is katona volt, később került Szegedre. Ott volt asztalosüzeme, és apám is ott volt asztalos fiatalemberként.
Érdekes, hogy annak idején a zsidók hogyan kapcsolódtak a magyarsághoz. Egy fénykép hátuljára apám saját kezűleg ráírta, hogy milyen kitüntetéseket kapott az I. világháborúban. 1897-ben született, tehát 1915-ben vonulhatott be, amikor 18 éves volt. Gyerekkoromból úgy emlékszem, azt mesélte, hogy az olasz fronton, Doberdónál volt kint.”(A Zachor Alapítvány gyűjtéséből)
20) Fogler Emánuel
1895-ben született Kiskőrösön. Rendkívül vallásos ember volt, végigharcolta az első világháborút. Bőrkereskedő volt. 1944-ben Auschwitzban halt meg.
A második kép abban az évben készült.
(A Centropa gyűjtéséből)
21)
Dédszüleim, Jichak Nochomovits és Joheved Perlmutter (Ignác és Éva) egyaránt rendkívül vallásos ortodox családból származtak
(Éva családfája korábbra visszavezethető, mint a Nohomovicsok famíliája: szépapám, Jichak Perlmutter Tégláson született 1798-ban, és Nyírtasson halt meg 1858-ban, az ő fia, Sólem Perlmutter, dédanyám apja, azaz apám anyai ági dédapja – nekem ükapám – 1833-tól 1893-ig élt Makón. Sólem nagynevű Talmud-chacham volt, továbbá Makó város sajhete és kántor a nagy ünnepeken. Feleségével, Breindellel hat gyermeknek adtak életet, többek közt Jochevednek.)
Ignácnak és Évának nem lehetett könnyű összeboronálódniuk: míg a Nohomovicsok keletről menekültek békésebb tájakra, addig Perlmutteréket Mária Terézia telepíttette kelet felé (ekkor vették föl a Perlmutter nevet, lévén addig csak egy zsidó nevük volt, pl. Hanna bász Lea).
Végül kilenc gyerekük született: Gittel, Joszef, Sára, Menahem Mendel, Breindel, David, Berta és Dezső.
A legifjabb Nohomovics csemete, Berta 1924-ben érkezett meg, ám az apa, Ignác abban az évben belehalt az I. világháborúban szerzett sérülésébe (hasba lőtték az olasz fronton).
Megemlékezni tehát drága dédnagyapámról, Nochomovits Ignácról szerettem volna, aki az I. világháborúban a hazájáért harcolt, és szerencsére nem érte meg Auschwitzot.
Más dédnagyapám sajnos nem élte túl a Soát (így a családi képen látható, drága Hoffmann Artúr sem, akit Mengele a gázkamrába szelektált).
A lentebbi képen Nochomovits Ignác özvegye látható. Az idejekorán megözvegyült Nochomovitsné Perlmutter Joheved 1943 elején Lengyelországból Nyíregyházára menekült zsidókat bujtatott heteken át.
Egy jóakarója – pestiesen szólva – felnyomta a hatóságoknál, így aztán egy Szeged melletti büntetőtáborba internálták.
Szerencséjére!
Elzárásának köszönhette ugyanis, hogy megúszta Auschwitzot, A haláltábort, ahonnan három gyereke és vagy félszáz rokona nem tért vissza.
Később, két életben maradt lányával Izraelbe alijázott. Egyik fia az USA-ban telepedett le, másik fia itt maradt (ő lett a nagyapám).
(Nógrádi Gergő)
 
 
 
A sorozatunk többi részét itt találja meg.
Amennyiben felmenői között található első világháborús hős, akinek szeretne ilyen módon is emléket állítani, akkor kérjük, hogy a 1vh(kukac)zsinagoga.net címre küldjék el a történeteket és a képeket.
Köszönjük! Radnóti Zoltán és Kovács Péter
 

Megosztás