A zsidóság történelmében kevés olyan megosztó szellemi termék van, mint a „Szóbeli Tan.”
Az ókorban ennek elfogadása vagy elvetése alapján definiálták magukat a különböző zsidó csoportok.
Leváltak a mainstream-ről vagy éppen hozzá csatlakoztak.
Új vallást alapítottak vagy a régit akarták megváltoztatni.
Hiszen a kérdés teljesen logikus:
„Ha hiszek Istenben, és elhiszem, hogy Mózes által átadta nekünk a szent Tórát a Szináj hegyen, akkor mire való ez az egész „szóbeli tan” – héberül ‘Tora sebeál pé?”
A válasz viszonylag rövid ás egyszerű: a Szóbeli Tan, az Írott Tannak, azaz a Tórának a magyarázata. Ha nem lenne a Szóbeli Tan, akkor nem tudnánk, hogyan is kell megtartani az Írott Tant.
Maga a „Szóbeli Tan” név arra utal, hogy Mózes ezt a „Tan”-t is a Szinájon kapta meg, abban a bizonyos 40 napban, amit odafenn töltött. Az Örökkévaló megtanította megérteni a törvényeket, ám ezeket az értelmezéseket egy ideig tilos volt leírnia, hanem csak szóban adták tovább a mesterek nemzedékről-nemzedékre.
A Szóbeli Tan ismertebb neve: MISNA. 6 rendből (széder) áll.
Jehuda, a fejedelem (Jehuda hánászi) állította össze a Misnát.
Jehuda előkelő és gazdag családból származott. Istenfélelme és alázata mindenki előtt ismert volt. A későbbi korokban „egyszerűen” csak „rabbi”-nak, vagy „a szent rabbink”-nak nevezik az emberek.
A korabeli hagyomány róla mondta „tudás és nagyság egy helyen”.
Ám ha a hagyomány megtiltotta a MISNA leírását, akkor hogyan vette a bátorságot rabbi Jehuda, hogy mégis leírja? Neki nem kellett betartania a törvényt?
De ismerte. A leírás tilalma évszázadokon keresztül állt érvényben zsidó nép körében, ám azokban az időkben is a vallási bíróság (bét din) vezetője, vagy próféta mindig felírta magának, amit egy adott kérdésről hallott a saját mesterétől, majd a későbbiekben ő így tanította tovább az ő tanítványainak.
Ez volt a gyakorlat egészen Rabbi Jehuda, a fejedelem idejéig, azaz a polgári időszámítás második századáig. Ám amikor ez a rabbi látta, hogy a tanítványa száma vészesen csökken és római birodalom egyre hatalmasabb és erősebb lesz, megijedt, hogy a római hatalom rendeletei előbb-utóbb szétszórják Izrael népét távoli országokba. Megijedt, hogy az évszázadok alatt összegyűlt szóbeli hagyományok elfelejtődnek, hiszen az emberi emlékezet is véges.
Egy alkalommal elhívta a házába a Szánhedrin bölcseit, akik annak a korszaknak a legnagyobb rabbijai voltak, hogy tanácsukat kérje, miként is lehetne fenntartani a Tórát és a szellemiségét a következő évszázadokban, amikoris nem lehet tudni, mi fog Izrael népére köszönteni.
Ezek a rabbik úgy döntöttek, hogy le kell írni a Szóbeli Tan-t.
Igazolásnak egy zsoltár verset idéztek:
„Ideje cselekedni az Örökkévalóért: megbontották a te tanodat.” (119/126)
azaz a zsoltár, leírja, hogy jöhetnek olyan idők, amikor cselekedni kell az Örökkévalóért, azaz a Tóra fennmaradásáért, még úgy is, hogy hagyományokat felrúgják.
Így is tették, hogy a szigorúan szóbeli tant leírták.
Rabbi Jehuda, a fejedelem ismét összegyűjtötte az összes bölcset, akik Izrael földjén voltak találhatóak és a tanítványaikat, adott nekik mindent amit kértek, szállást, ellátást, hogy csakis a Tórával tudjanak foglalkozni.
Mindegyik elmondta, amit a saját mesterétől tanult, és így Rabbi Jehuda lépésről-lépésre összegyűjtötte mindazt, ami abban az időben Izrael földjén a szóbeli hagyomány volt.
Miután a szövegeket és a forrásokat átvizsgálták, rabbinikus bölcsességgel szedték rendbe az anyagot.
Rabbi Jehuda leírta a Misna könyveit.
Egyszerű nyelvezetet és rövid formát használt. Nem a beszélt nyelven, hanem a Tóra szép héberségével írta meg, amiképpen a rabbi tanházában beszéltek.
A Misna attól a pillanattól kezdve – a Tóra után – a második legszentebb könyv lett, és eredetét egészen a Szinájig, azaz a kinyilatkoztatás és a Tóraadás pillanatáig vezették vissza mondván, hogy ezzel a könyvvel vált véglegesen értelmezhetővé Mózes öt könyve.
Rabbi Jehuda a fejedelem a legapróbb dolgokra is figyelt…
Néhány példa:
Misna furcsa kérdéssel kezdődik:
„Mikortól lehet az esti Smá imádságot elmondani?” 
A törvénykönyv első kérdése arra utal, hogy az ember Istenhez fordulás és Istenhit nélkül képtelen a törvények befogadására. És a hitet ez az ima szimbolizálja leginkább. Ezzel a tórai résszel ismeri el és fogadja el a zsidó ember az Istent.
Az Istenhit minden parancsolatnak a legeleje.
Már maga a Misna elnevezés is üzenettel bír, hiszen a szó betűit megcserélve egy másik szót kapunk: „NESÁMÁ”, aminek jelentése: lélek. Ez arra utal, hogy a Tóra és a Misna tanulása által a lelkünk tisztaságát emelhetjük még magasabb szintre.
A Rabbi arra is figyelt, hogy a Misnát a „mem” betűvel kezdje, a „Memataj” (azaz mikortól) szóval, mert ezzel is ki akarta fejezni, hogy a Misna közvetlen folytatása az írott tannak, a Tórának, ami a „lámed” betűvel, a JiszráéL szóval (azaz Izrael) fejeződik be. Ez a két betű a héber ABC egymást követő két betűje – Lámed – Mem. Azaz a Misna (M) folytatja a Tórát (L)
 
A Rabbi Jehuda figyelt a könyv felépítésére is, ami a Tóra szerkezetére hasonlít.
Amíg a Tóra könyvekre (5 db) hetiszakaszokra (54) és fejezetekre (187) oszlik, akképpen a Misna is rendekre (6 db), traktátusokra (63), fejezetekre (524) és misnákra (4000) oszlik. Ez a párhuzamosság is utal két könyv egységére.
A Misna 6 rendje a következő:
Magok – a gyümölcsökről és a földről szól.
Ünnep – szombat és ünnepekről szól.
Asszonyok – a férfi-női kapcsolatról szól.
Károk – két ember közötti pörös ügyekről szól.
Szentségek – az áldozatokról, a Szentélyről, és a kóser vágásról szól.
Tisztaságok – a rituális tisztaságról és tisztátalanságról szól.

A Misna leírása a legfontosabb lépése volt a mai napig is működő Tóraértelmezési gyakorlatnak és a rabbinikus zsidóság kialakulásának.
Ezzel zsidó oldalról eldőlt az ezredfordulót követő két évszázad legnagyobb kérdése. A zsidóság továbbra is a törvény által „üdvözül” és nem a hit által.

Megosztás