Hálával a Fennvalónak októberben ismét a „Kezdet”-től kezdtük olvasni szent könyvünket, a Tórát. Ennek tiszteletére én is megpróbálok alkalmanként leírni egy történetet Mózes könyveiből, amiből – remélem – hogy egy gyermek is megérti, mi is a Tóra üzenete számunkra.
Olvassátok szeretettel, és ha hasznosnak tartjátok, meséljétek el a gyermek(ei)teknek!
Az eheti történetünk egy sokat vándorló és sok kérdést feltevő emberről szól, ÁBRAHÁMRÓL.
Hárán városában lakott egy férfi, Teráh volt a neve. Ennek az embernek egyik gyermekét Ábrahámnak hívták.
Teráh – a kor szokása szerint – feltétel nélkül hitt a bálványokban, ám fia, Ábrahám már nem tekintette Istennek ezeket a szobrokat.
Ő tudta és érezte, hogy az Örökkévaló az, aki a világot megteremtette, és Ő az, aki azóta is irányítja.
Amikor Ábrahám felnőtt, feleségül vett egy jólelkű és igazságos lányt, akit Sárának hívtak. Bármit is tett Sára, mindig és mindent a lehető legjobb szívvel tett.
Mindketten olyan lelkesedéssel hittek az Örökkévalóban, hogy amikor elkezdtek beszélgetni más emberekkel az Istenről, a lelkesedésük rájuk is átragadt és már ezek az emberek is még jobban meg akarták ismerni az Örökkévalót, meg akarták tanulni a törvényeit, majd követni azt az utat, amit Ábrahám és Sára is járt.
A rabbik elmesélik, hogy Ábrahám és Sára hatására nagyon sokan Egyistenhívőek lettek, ami azt jelentette, hogy Ábrahám hitét kezdték követni.
A férfiakat Ábrahám tanította a zsidóságra, a nőket Sára.
Egy alkalommal az Örökkévaló így szólt Ábrahámhoz:
„Hagyjad el szülőföldedet, és menjél el feleségeddel, Sárával Kánaán földjére, arra a földre, ami később Izrael földje lesz!”
Ábrahám jámbor ember volt és hitt Istenben, ezért – bár tudta milyen nehézségek várnak majd rá – mégis elindult Isten szavára. Otthagyta saját országát, gazdag családját és feleségével együtt elindult Kánaán földjére.
Amikor elérkezett Kánaánba, ott éppen éhínség volt és az emberek szegénységben éltek. Miután Ábrahám látta, hogy Kánaán országában nincs mit enni, unokaöccsével Lót-tal együtt továbbvándoroltak Egyiptomba, ahol akkoriban még bőségesen volt élelem.
Ábrahám és Lót Egyiptom országában nagyon gazdaggá váltak, és amikor Izrael földjén véget ért az éhínség, így tértek vissza mindketten oda.
Sok aranyuk, ezüstjük volt.
És olyan sok háziállatuk; tehenük, birkájuk és kecskéjük volt, hogy bármerre is jártak, kevés volt a legelő az egész nagy nyáj részére.
Ábrahám minden megpróbáltatás ellenére igaz és jámbor ember maradt, ezért nem is gondolt arra, hogy valamikor is az ő nyáját beterelje más ember legelőjére, hiszen ez lopás lett volna. Ugyanezt parancsolat meg a pásztorainak is.
A rabbik azt mesélik, ha mégis más ember területén kellett áthaladniuk, akkor arra az időre bekötötte az állatok száját, majd amikor elhagyták a másik ember mezejét, akkor újból kioldották a szájkosarat és ismét szabadon ehettek az állatok.
Ám Lót pásztorai nem voltak annyira Istenfélőek, mint Ábrahámé. Ők fenntartás nélkül legeltették mások mezein is gazdájuk nyáját.
Amikor a nagybácsi Ábrahám pásztorai megtudták ezt, nagyon megharagudtak, és ezt mondták nekik:
„Nem méltó így tenni! Hiszen amikor a jószágaid más füvét eszik meg, akkor ti megszegitek a lopás tilalmának isteni parancsát!”
Lót pásztorai így válaszoltak nekik:
„Izrael földjét Isten Ábrahámnak ígérte. Ám mivel neki nincs gyermeke, aki örökölhetne utána, ezért az unokaöccse Lót, a mi gazdánk lesz az örökös. Éppen ezért mi nem szegjük meg a lopás  tilalmának isteni parancsát, hiszen a nyájunk nem idegen mezőn legel, hanem Ábrahám és örököse Lót mezején!”
Ekkor Ábrahám pásztorai így válaszoltak:
„Tévedtek! Izrael földje még nem Ábrahám tulajdona, mivel még más emberek lakják. Csak amikor az itt lakó hét nép elhagyja az országot, akkor lesz Ábrahámé. Éppen ezért ti megszegitek a lopás tilalmának isteni parancsát!
Nagy vita tört ki a Ábrahám és Lót pásztorai között. Az egyik azt állította, hogy megszegik a lopás tilalmának isteni parancsát, míg a másik szerint nem…
Amikor meghallotta Ábrahám, hogy mi is történt kint a mezőn éktelen haragra gerjedt. Majd unokaöccséhez Lóthoz fordult és szelíden azt mondta neki:
„Lót, nem érdemes nekünk veszekednünk, hiszen mégiscsak testvérek vagyunk, éppen ezért azt javaslom neked, hogy válassz ki egy részt az országból, amelyiket csak akarod, és telepedj le ott!
Ha te balra mész én jobbra fogok, ha te jobbra, akkor én balra, és akkor a pásztoraink nem fognak többet veszekedni.”
Ábrahám ekkor már érezte vagy tudta, hogy az unokaöccse letért arról az „isteni út”-ról, amit ő tanított neki sok-sok éven át. És mégis látjuk, hogy Ábrahám milyen bölcsen és szelíden próbálja feloldani a vitát unokaöccsével, amikor testvérének nevezi, ezzel is leplezve a benne lévő fájdalmat.
Sőt az unokaöccse miatt vállalja az esetleges veszélyt is, hiszen ekkor még nem is tudja merre fog lakni.
Lót körbenézett, és meglátta a Jordán csodálatos völgyét, amibe rögtön beleszeretett. Látta a zöldellő fákat és az édesvizű folyókat.
Ábrahámhoz fordult, és azt mondta:
„Ábrahám, én oda szeretnék menni!”
Ábrahám ígéretéhez híven beleegyezett, bár tudta, hogy azon a szép vidéken van egy város, amit nagyon gonosz emberek laknak. Tudta, hogy Lót nemsokára bajba fog kerülni. Azt a várost Szodomának hívták.
Ábrahám ezután letelepedett az Ország belső részén.
Immáron egyedül, illetve a feleségével, nyájaival és az őt követő sok-sok emberrel együtt.
Ekkor ismét megjelent neki az Örökkévaló, és egy furcsa dolgot mond az öreg Ábrahámnak:
„Nézz körbe ebben a szép és jó országban, amit neked adtam és magzataidnak, akik annyian lesznek, mint a föld pora. És most menj, járjad be keresztbe és hosszába az országot, mert egyszer az egész a tiéd lesz!”
Isten az egész vándorlás alatt nem beszélt Ábrahámmal. Ennek oka az volt, hogy Lót – sajnos – gonosz ember volt, és ez a tudat nagyon zavarta Ábrahámot.
Emiatt az ősapa nem is tudott kellően figyelni az isteni parancsokra.
Ám amikor Lót elvált tőle, Ábrahám rögtön meghallotta Isten szavát.
Így kezdődött és így ért véget Ábrahám vándorlása és elkezdődik az a csodálatos időszak Ábrahám életében, amit teljes egészében Istennek és az isteni út tanításának tud szánni. 
———-
Egy tanulság a sok közül:
Az embernek addig soha nem szabad elvennie azt, ami nem az övé, amíg engedélyt nem kaptunk rá!
Sem egy lakásban, sem az iskolában, sehol sem.
Ábrahám pásztorainak története is erre tanít bennünket. Ők sem engedték meg még a juhoknak sem, hogy engedély nélkül egyenek a más emberek mezején termő fűből..

Megosztás