Talmud olvasás csukott szemmel
Immáron két esztendeje tanulunk rendszeresen Talmudot a zsinagógánkban.
Olvassuk közösen a történeteket, és érezzük, hogy az üzenetek két évezred távolságából is frissen szólítanak meg bennünket. 
Valóban, a bölcsek szavai élénken és frissen élnek a világmindenségben. Nekünk és értünk.
Tanít a Talmud!
A beszélgetések után vettük a bátorságot és egy picit átírtuk ezeket a tanulságos részeket, szubjektíven keresve meg az üzeneteket. Szabad asszociáció…
Fogadjátok most szeretettel ezt a történetet, a Avoda Zárá traktátus 10b lapját.
Első történet:
Volt Antoninusnak – a római helytartónak-császárnak – egy föld alatti folyosója a házából a rabbi Jehuda (hánászi), a fejedelem házához. Antoninus mindennap elindult két szolgával, az egyiket megölte a rabbi házánál, a másikat megölte a saját házánál… (upsz…)
Antoninus utasította a rabbit: „Amikor itt vagyok, senki se legyen itt veled!„
Egy alkalommal, amikor jött a császár, ott ült Hanina bar Hama is.
Mondta Antoninus, rabbi Jehudának: „Nemde azt mondtam neked, hogy abban az időben, amikor jövök, senkit se találjak nálad???!!!”
Mondta neki rabbi Jehuda: „De ő nem egy (mindennapi) ember!„ (tőle nem kell félned…)
Erre Antoninus így szól rabbi Hanina bar Hama-hoz: „Van nekem egy szolgám, ő ott alszik a bejáratnál, hívd be nekem kérlek!”.
Kiment rabbi Hanina bar Hama és látja, hogy a szolga nem alszik, hanem meggyilkolták. Így szólt magában: „Most mit csináljak? Ha visszamegyek és azt mondom, hogy meggyilkolták, akkor az nem jó jel (mert rossz hírt hozok). Ha viszont fogom magam és elmenekülök, akkor úgy tűnne mintha semmibe venném a király parancsát…”
A rabbi elkezdett imádkozni a halottért és feltámasztotta. Bevitte a császárhoz.
Erre azt mondta Antoninus: „Tudom én, hogy ti közületek – akár a legkisebb is képes halottakat feltámasztani… Ám mindezzel együtt arról volt szó, ha én jövök, ne legyen itt senki!”
—————-
Második történet:
Minden nap amikor a császár ott volt, ő szolgálta ki rabbi Jehudát. Megetette. Megitatta. Amikor rabbi Jehuda elment aludni, akkor a császár letérdelt, hogy a rabbi őt használja sámlinak, amikor fellép az ágyra.
Mondja neki Antoninus: „Kérlek lépjél rám, amikor felmész az ágyadra!”
A rabbi így válaszolt: „Nagyon nem illő dolog ilyen módon megalázni egy uralkodót!” (és vele együtt a hatalmat, amit képvisel…)
„Bárcsak lehetnék sámli alattad, az eljövendő világba vezető úton…” Mondta neki Antoninus, majd így folytatta: „Vajon eljutok én is az eljövendő világba?”
Mondta neki a rabbi: „Igen!”
————————————————————————-
Időpont: 185, áv 17, délután 2 óra
Helyszín: Az Ígéret Földje, azon belül egy alagút a római császári palota és egy zsidó ház között
Szereplők:

• Rabbi Jehuda Hánászi: a rabbi, a fejedelem, a herceg,
• A császár: fedőneve Antoninus,
• Hanina bar Hama: foglalkozását tekintve szintén rabbi, éles helyzetekben angyal,
• két élő szolga
• rengeteg halott szolga

Cselekmény:
A császár lopakodik a tudásért.
Lop.
Lop? – Nem!
A rabbi az ő barátja.
A rabbi tanítja őt – a saját területen.
Őhozzá el kell menni…
Ezért lopakodik a császár.
Szemtanú nem kell. Nem szabad. Kockázatos. A szolgálóknak veszniük kell.
Egyiknek hazafelé menet a rabbi ajtajánál, a másik a saját házánál. Halottak.
Ő elvágja a szálakat. Mert megteheti.
Aki megtudja az ő titkát, a Tóra titkát – az…
…az meghal…
…vagy halottakat támaszt fel.
Mint Hanina bar Hama.
Ő ott – egy pillanatra „angyal” lett!
(A kommentárok szerint, rabbi Jehuda azzal, hogy azt mondja „de ő nem egy mindennapi ember”, kvázi azt mondja ki, hogy ő egy angyal.)
Tudjuk pontosan, ebben a történetben nem is az az érdekes, hogy ki angyal és ki nem, bár ez a végső cél ott lebeg mindannyiunk előtt, de itt ennél sokkal több szálon fut a tanítás.
Kényelmetlen kérdésekre tapint rá a Talmud…
római ==><== zsidó
laikus nem-zsidó ==><== tanult rabbi
halál ==><== élet
Sajnos most nincs lehetőségünk minden kis utat végigjárni, ám azt észrevehetjük, hogy ezen szálak egyik legfurcsábbika az, ahogyan ez a rabbi/angyal/vendég/szemtanú „mellékszereplő” kiállja a bosszúra éhes (?) császár furcsa próbatételét, amivel eredeti szándéka szerint a halálba akarta volna küldeni ezt az EMBERT. (A rabbit, tanítót, szemtanút, barátot.)
És ekkor mit látunk????
Hogy a rabbiban lévő angyali rész feltámasztja a halott szolgát.
Ott az ajtóban – rögtönözve… En passant…
Érdekes performansz…
A császár sem tud mást mondani…. „Tudom én, hogy ti közületek – akár a legkisebb is képes halottakat feltámasztani…”
Minő mélységes szakadék a két világ között!!!
A legnagyobb római (Antoninus) ölni tud. Jéghideg racionalitással.
A legkisebb zsidó pedig halottat támasztani.
Mindenki azt csinálja, amihez igazán ért???
(Apropó, és te megpróbáltad már végigcsinálni, amihez értesz!?)
(Halványan tűnik fel – ebben a pillanatban -, egy másik talmudi történet groteszksége, amikor valaki arra kéri a haragos Sámmájt, majd a szelíd Hillélt, hogy térítse őt be a zsidó hitre, mert ő a zsidók főpapja szeretne lenni, hiszen azoknak olyan szép a ruhájuk van…)
Ám térjünk vissza az alagútba!
A mi történetünknek ő a tragikus főszereplője, az az út…
És ezen az úton az az ember, aki halomra öli a szolgáit és utána helyet remél az olám hábá-ba, az eljövendő világba…
Itt van ez – a zsidó fejedelemtől tanulni vágyó – római fejedelem,
aki nagyon akarja tudni a titkot,
aki meg akarja ismerni a Tórát (arám nyelven: a Fény),
aki birtokolni a túlvilági életet (is),
aki még önmagát is porig (sic!) alázza, pedig ő a császár és nem egy zsidó.
És a rabbi hagyja…
Majd megígéri neki, hogy helye lesz az eljövendő világban…
Mert barátok?
Netán hazudik neki?
Talán csak nyugtatni akarja?
Vagy komolyan gondolja?
A történet itt elszakad….
Ám a folyosó ott van… ott maradt… sok-sok halottal… és sok-sok kiszűrődő Tóra-hanggal…
Van átjárás?
Döntse el mindenki!
—————————–
Utóirat:
A tanítvány egyszer így panaszkodott a mesterének:
– Te csak történeteket mondasz el nekünk, de sosem mondod meg, hogy mi az értelmük.
A mester ezt válaszolta:
– Örülnél-e annak, ha valaki megkínálna gyümölccsel, de mielőtt átadná, meg is rágná?” 
(Ami számodra értelem, cél, azt senki nem fogja helyetted felfedezni. Még a mester sem.
Anthony de Mello)

Megosztás