Gyere, sétálj velem! II. – Az érintés — Megálmodott beszélgetések – Veled

A második séta után:
– És, barátom, találkoztál valakivel a sétánk alatt?
– Igen. Valaki elsétált mellettünk, és mintha egy picit hozzám ért volna a kezével.
– Igen. Tudom. Láttam én is. Csak szerettem volna tudni, hogy te is érezted-e az érintést.
– Igen. Nagyon finom volt. Mint egy lepkeszárny. Eleinte nem is tudtam, hogy éreztem-e vagy csak gondoltam.
– Barátom, örülök a finom érzékelésednek. Örülök annak, hogy észrevetted. Tudod, hogy ha siettünk volna, akkor ez fel sem tűnt volna neked.
– Igen, sejtem. Gondolom, ezért hívtál sétára. És Te ismerted, aki ott ment el?
– Miért kérdezed, barátom?
– Mert rámosolyogtál.
– Bevallom, barátom, ismerem.
– És elmondod nekem, ő ki volt?
– Persze. Hiszen ezért sétáltunk. Te magad voltál az. Te magad vagy a finom érintés, Te magad vagy a lassú séta és az elsuhanó lélek.
– Igen. Tényleg igazad van. Ismerős érintés volt.
– Barátom. Sétálunk. Szeretem. Mert sokszor rohanunk. És akkor elrohansz önmagad mellett. Akkor nem veszed észre a saját finom érintéseidet sem. Pedig a leghűségesebb társad ér hozzád minden nap.
– Szeretem.

Még több virtuális sétát találhatsz itt.