Gyere, sétálj velem! I-II. – A Találkozás — Megálmodott beszélgetések – Veled

man-walking-through-the-desertHaas Gyuri barátom megihletett 2 virtuális sétára.
Olvassátok szeretettel!

Az első séta:
– Te évek óta sétálsz. Mindenkivel és mindenfelé. Nem unod még?
– Tévedsz barátom. Én is ma kezdtem. És éppen Veled. Nekem minden séta egy új világ első lépése.
– Akkor te is annyira izgulsz, mint én?
– Szerintem még jobban. A te lelked tele van kérdésekkel, míg az enyém meg tele van várakozással.
– Akkor induljunk el! Merre szoktál menni?
– Nekem nincsenek szokásaim. Szeretem a szabadságot. Időnként arra indulok, amerre a nap kel, máskor meg ahol éppen nyugszik, de minden séta egy újjászületés nekem.
– Minap olvastam, hogy írtál a szabadságról. Ez az az élmény?
– A szabadság nekem azt jelenti, hogy nem félek.
– Félelem… furcsa szó. Azért jöttem el hozzád, hogy mesélj nekem a bátorságról.
– Bátorság? Érdekes kérdés. Szerinted bátor vagyok, amikor kijelentem, sőt, nem kijelentem, hanem tudom, hogy a nap nekem kell fel, hogy lássak, majd nekem nyugszik le, hogy álmodjak???
– De ez picit furcsa, mert nekem is felkel minden nap, nem csak neked…
– Pontosan látod, barátom! Ugye tudod, hogy a nap NEKED kell fel, hogy láss, majd NEKED nyugszik le, hogy álmodj.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy a szabadság azt jelenti, hogy szeretném látni, amit álmodok, és szeretném továbbálmodni, amit látok?
– Látom, kezded érezni azt, amiről beszélni akartam veled, vagyis, amiről te akartál beszélni énvelem. Megérezni a saját lelked illatát és annak az energiának az ízét, ami a szívedet dobogtatja. Ami csak a Tiéd. Álmaival együtt. Ez a szabadság és ez a bátorság.
– De én sokszor azt hiszem, hogy ezek az álmok mind csalfák… Mit tegyek???? Hol a te híres szabadságod, amikor a félelem gúzsba köt?
– A szabadság pont azt jelenti, amit pár perce te kérdeztél tőlem, hogy merre induljunk el. Ez azt jelenti, hogy tegyél fel magadnak kérdéseket! Minden nap.
– Ez segíteni fog?
– Nem… A kérdések fontosak, de kell (valami) más is… Van még egy tanácsom: mindig nézz le egy pillanatra a földre, amin éppen sétálsz, vagy ahol éppen megállsz…
– És mit fogok látni?
– Amikor megállsz egy pillanatra, meg kell érezned annak a helynek a fontosságát. Mert minden hely miattad fontos!! Ez a szabadság.
– Mi?
– Hogy te önmagad fedezed fel minden pillanatnak és minden helynek az értékét és a csodáját.
– Felfedezni, de szép szó…
– Barátom, kérlek, nagyon kérlek, csodálkozz rá minden másodpercre és minden kavicsra! Az a pillanat ajándék lesz számodra. Szabadnak fogod érezni magad, mert tudni fogod, hogy érted van az a röpke pillanat és az a kicsiny kavics is.
– Köszönöm az álmokat, a bátorságot és a sétát.
– Magadnak köszönd, ne nekem, mert ez mind TE vagy.

—————————–

A második séta után:
– És, barátom, találkoztál valakivel a sétánk alatt?
– Igen. Valaki elsétált mellettünk, és mintha egy picit hozzám ért volna a kezével.
– Igen. Tudom. Láttam én is. Csak szerettem volna tudni, hogy te is érezted-e az érintést.
– Igen. Nagyon finom volt. Mint egy lepkeszárny. Eleinte nem is tudtam, hogy éreztem-e vagy csak gondoltam.
– Barátom, örülök a finom érzékelésednek. Örülök annak, hogy észrevetted. Tudod, hogy ha siettünk volna, akkor ez fel sem tűnt volna neked.
– Igen, sejtem. Gondolom, ezért hívtál sétára. És Te ismerted, aki ott ment el?
– Miért kérdezed, barátom?
– Mert rámosolyogtál.
– Bevallom, barátom, ismerem.
– És elmondod nekem, ő ki volt?
– Persze. Hiszen ezért sétáltunk. Te magad voltál az. Te magad vagy a finom érintés, Te magad vagy a lassú séta és az elsuhanó lélek.
– Igen. Tényleg igazad van. Ismerős érintés volt.
– Barátom. Sétálunk. Szeretem. Mert sokszor rohanunk. És akkor elrohansz önmagad mellett. Akkor nem veszed észre a saját finom érintéseidet sem. Pedig a leghűségesebb társad ér hozzád minden nap.
– Szeretem.

—–

Még több virtuális sétát találhatsz itt.

Path-of-pacification