“Nyissátok ki szívetek kapuit!” – Emlékezés reb Slomo Carlebach-ra, halálának 19. évfordulóján – Életmesék XXXII.

Shlomo_Daughter_19831983.
Ezen a képen egy 9 éves kislány, Neshama megpuszilja az édesapját, Slomo Carlebach rabbit…
Az én kisebbik lányom héber neve szintén Neshama lett… Ennek a rabbinak tiszteletére…

1994. október 20-án, a teremtés 5755. évében, a “keserű” márhesván hónap 15. napján felszállt egy repülő, amin ott ült a korszak egyik legnevesebb és legnépszerűbb rabbija: Slomo Carlebach.
A repülő Kanadába tartott.

A rabbi rosszul lett a repülés alatt és ott a levegőben meg is halt.
Mintha az egyik leghíresebb dala kelt volna életre…
“Oh, Örökkévaló, vigyél engem magasabbra, magasabbra és magasabbra…”

http://www.youtube.com/watch?v=pgkz6wbCcFo

Másnap Izrael főrabbija, Meir Lau temette el Jeruzsálemben.
Temetésén a hívei szinte eksztatikus állapotban énekelték az általa ismertté tett dalokat és imákat, majd végül közösen énekelték az egyik leghíresebb dallamát:
Hászdé Hásem lo támnu – azaz “Az Örökkévaló kegyelem nem fogy el, nem lett vége az Ő irgalmának.” (Jeremiás siralmai 3.22)

http://www.youtube.com/watch?v=NQoHcGHkX3c

19 esztendeje ennek…
Ki is volt ez a rabbi, Slomo Carlebach?

Az életéről csak röviden szeretnék szólni, mert tucatnyi jó életrajz található az Interneten.
1925-ben született Berlinben, egy ortodox rabbicsaládban. Ott éltek éppen, ahol édesapja munkát talált. Így ő gyermekként már lakott Bécsben, majd Svájcban.
A 13 éves kisfiút a szülei elküldték Litvániába, hogy jesivába tanuljon, ám az édesapja 1939-ben munkát kapott New Yorkban, azért hazahozatták és az egész család átköltözött az újvilágba, számukra ez az életet jelentette.

Rabbinak tanult, és diplomáját a korszak egyik spirituális vezetőjétől, Jichák Hutner rabbitól vette át.
Ám már huszonévesen a 6. lubavicsi rabbi híve lett.
Majd az új – hetedik – lubavicsi rebbe, Menachem Mendel megbízta őt, hogy tehetségével és átütő karizmájával próbálja visszatéríteni a zsidó embereket a saját elfeledett zsidóságukhoz.
Ezzel ő lett “a Rebbe” egyik első sliáh-ja, küldötte.
Lelkét ez a küldetés és küldetéstudat tette teljessé, az igazi élete ekkor és ezzel kezdődött el.
Eleinte szentírási verseket, imakönyvből vett idézeteket énekelt közösen az emberekkel.

Reb Shlomo and DylanEgyik legfontosabb újítása az volt, hogy az imába aktívan bevonta a közösséget. Minden imát igyekezett közösen mondani énekelni a közösséggel, ezek lesznek majd a későbbi híres Carlebach-minjnenek.

Ám nem csak a zsinagógákban tette ezt, hanem kiment az emberek közé. A szó átvitt és szószerinti értelmében is kilépett a zsinagógai térből.

Bármerre is járt a világban, próbált eljutni minden olyan helyre, ahol esetlegesen zsidók lehetnek. Elment könnyűzenei koncertekre, szegénynegyedekbe, sőt akár kocsmákba is.
Sokszor nyilatkozta, hogy az ő otthona a reptér, mivel állandóan utazott. Adott koncertet Marokkóban, Lengyelországban, Oroszországban, sőt Magyarországon is egy lakáskoncertet – a nyolcvanas években -, amikor az még tiltott volt.

http://www.youtube.com/watch?v=Qm3_aakne_w

Sokáig nem volt állandó zsinagógája, hiszen szinte mindig úton volt… Ezért is nagyon fontosnak tartotta az utazásain szerezett tapasztalatokat és kapcsolatokat.
Sokak szerint ez volt az élete. Úton lenni…

47 esztendős volt, amikor feleségül vette Elaine Neila Glick-et.
Két lánya született: Nedara (Dari) és Neshama.
A nevük szimbolikus: “Felajánlás” és “Lélek

http://www.youtube.com/watch?v=TxPZ56tUbaw

Több ember, több lélek lakozott Carlebachban:
Az egyik énje: igazi lázadó volt, szinte hippi.
Bármikor koncertet adott, akár az utcán is, akár az éjszaka közepén. Az embereket megdöbbentette, hogy 1977-ben egy egyiptomi vezetővel a Siratófalnál táncolt és énekelt.
Elmesélik a visszaemlékezők, hogy mennyire szeretett a hold fénye alatt táncolni.
Azt mondta, hogyha valaki nem képes szeretni a Holdat, az belülről halott. s_nf_5161_106139

A másik énje: az állandó társ, az örök barát.
Minden lehetőséget megragadott, hogy az emberekkel kapcsolatba kerüljön.
Szinte minden tanítását azzal kezdte: “nyissátok ki szívetek kapuit!
Az egyik percben az ortodox városban, Bnei Brakban énekelt, a másikban pedig már a tengerparton egy tábortűz mellett ugrált.
Mindent alárendelt az általa szentnek vélt célnak, közelebb hozni az embereket a Tórához.
Nem egyszer – az ortodox vallásjoggal szembenállva – bármilyen étterembe bement beszélgetni sőt akár enni is, vagy egy-egy tengerparti koncert után – a közönségével együtt ment el úszni.
A “városi legenda” szerint ezekkel a fiúkkal és lányokkal sokszor akár mezítelenül is bement a tengerbe.

3137309769

Ám bármerre is járt, bármit is csinált, soha nem feledte el, hogy ő egy végzett rabbi.
Tudjuk, ez volt az igazi énje…
A “hippi” és a “barát”, mind azt a célt szolgálta, hogy Istent és az istenszeretetet átadja az embereknek..
Dalai mellé egyre több történetet mondott el. Néha haszid történeteket, néha a saját tapasztalataiból, utazásaiból, beszélgetéseiből.

A titka nagyon egyszerű volt: megtalálta az utat az emberek szívéhez.
Mindig segített. Bárkinek és bárhol. Mindenkivel beszélgetett, minden találkozót fejben tartott. És ezek nem üres szavak. Éjjel-nappal lehetett keresni.
Idegeneknek pénzt adott, ám ő soha nem fogadott el semmi ajándékot.
Mélyen hitt a lelkek kapcsolatában.
Erről szól ez, – az egyetlen magyar nyelvre lefordított – története is:

http://www.youtube.com/watch?v=3ewe8zrGK_g

Tudjuk, nem volt ő angyal, ám nem is akart annak tűnni.
Carlebach nagyon is emberi volt. Míg az egész világ arra tanít bennünket, hogy tegyünk meg mindent ami lehetséges, ő arra tanított, hogy tegyünk meg mindent a lehetségesen túl is.
Ő megmutatta a világnak, hogy milyen öröm és boldogság zsidónak lenni!

A szombatfogadásai legendásak lettek, ma már több száz zsinagóga énekli az ő dallamait.
(egy — kettő — három(NY) — négy — öt – stb)

http://www.youtube.com/watch?v=rT605zHbWgg

Ennek az életérzésnek szimbolikus dala lett az a mű, amit 60-as évekbeli szovjet alija, kivándorlás hatására írt meg: a szövege 2 sor:
Ám Jiszráél háj – Izrael nép él
Od ávinú háj – atyáink élnek még.

http://www.youtube.com/watch?v=rmWUyOBmwdU

Jeruzsálemi sírja zarándokhelyé vált, jórcájtjai (halálozási évfordulói) alkalmával ezrek zarándokolnak el a temetőbe, hogy imádkozzanak a lelkéért, és esetlegesen megköszönjék neki, hogy utat mutatott számukra a zsidóságon belül.

Shlomo_Carlebach_graveVégül szeretnék még egy “Carlebach történetet” leírni nektek:
Ezt a rövid mesét hallás után fordítottam le és próbáltam – már amennyire lehet egy koncerten elhangzott mesét – szöveg-hűen visszaadni:

“Vannak lehetőségeink…
Vannak, akik egész életükben tanulnak, hogy tudjanak valamit, és vannak olyanok, akiknek ez sem segít, ám mindenkinek adatik egy pillanat – egy pillanat, ebben a pillanatban megtanul mindent, megért mindent, mint a kisgyermek az anyja méhében – ő fény önmaga – megtanulja az egész Tórát, de nem a 9 hónap alatt, hanem minden pillanatban.
Szeretnék elmesélni egy történetet két katonáról.
Izraelben történik, néhány nappal a 6 napos háború előtt…
Egy ember nagyon akart találkozni egy rabbival.
Ő haszid családból jött,
Mesélte, hogy kint van a szobában egy kép a mélyen vallásos édesapjáról, ortodox viselettel és pajesszal, ám a fia lenézően néz rá…
“milyen idióta ez az öreg…”,
és megkéri az apját, hogy vegye le.
Ám az édesapa hozzáteszi, hogy egyébként jó a fiú, kedves, lelkes, jó katona, szereti Izraelt, és megkérte a rabbit, hogy beszéljen vele, mert van valami a szívében, van egy fal a vallás ellen.
Majd kitört a háború.

Néhány hónappal a 6 napos háború után, megjelent ismét az apuka, a fiával…
szakáll és pajesz.
Mi történt????
És itt kezdődik a történet….
A fiú elmeséli:
páncélos volt – mentem a csapattal…
Eltávolodtam… és jött utánam egy egyiptomi tank.
Siettem vissza a csapathoz a legrövidebb úton
És hirtelen mit látok??
Pont az út közepén – az én utam közepén – egy zsidó imádkozik…
Tudod, mit gondoltam a vallásos zsidókról: “ezek őrültek.”
A háború közepén nem talált másik helyet imádkozni, mint a sivatag közepét, és pont az én utamat?
Mondom magamnak, ezek csak zavarnak, érdemes volna ezeket mind megölni, de mégis csak egy zsidó, háború közepén.
Mit tehettem???
kikerültem…
Pár másodperc múlva – jött az egyiptomi tank, ő nem kerülte ki.
Elütötte…
És amikor odaért…
felrobbantak…
(azaz egy akna volt ott)

Mély nyomott hagyott bennem a történet.
Háború után meglátogattam édesapámat.
Véletlenül ránéztem a fényképre…
és…
és láttam ez volt az a zsidó…
aki ott állt az út közepén.
Imádkozott…
Értem imádkozott, hogy életben maradjak..
Milyen nagypapa…
milyen szent ember, hogy érdemlem én őt meg???
Rögtön másképp láttam a világot…
Olyan akartam lenni, mint ő….

NESHAMA-AND-SHLOMOEmlékéből fakadjon áldás – mindannyiunk számára!