Szeretnéd tartani a szombatot? Adok egy kis segítséget… – (Hagyomány II.)

szombat-cover_rz_v01Egyre többen keresnek meg azzal a kéréssel, hogy segítsek nekik a még jobb zsidóvá válás útján. Azt szoktam erre válaszolni, az út 80%-án már túl van, hiszen lélekben eldöntötte, hogy közeledni szeretne a hagyományokhoz, a maradék 20%-ot már könnyen megtanuljuk.
A három alappillér, amin a gyakorló zsidóság nyugszik,tumblr_mphk6f9mNm1strb76o1_500

  • a lélek tisztasága, azaz a kásrut (light és hard), és a mikva,
  • az Istennel való találkozások, azaz az ima és az ünnepek,
  • az emberek közötti kapcsolatok szentsége, azaz a jótékonység (cedáká) és a közösség.

Ami az egyik legkézzelfoghatóbb ezek közül, és hétről hétre visszatér közénk: az a szombat. Emlékezet a világ teremtésére, ezáltal a Jóistenre, és emlékeztet a szolgaságra és a szabadságra, ezáltal arra, hogy mi dönthetünk a saját sorsunkról.
Két rövid rajzfilmet is lefordítottunk, ami a szombat beköszöntéről és a szombat kimeneteléről szól, hátha ez segít…
Tudatosítani kell mind a zsidó emberekben, mind a zsidóságba betérőkben, hogy a szombat az, ami a zsidóságot megtartotta, és sábbát nélkül nincs zsidóság!!! (sic!)
Készítettem egy könnyen használható útmutatót, hogy akiben megvan az igény, megfelelően fel tudjál készülni a szombatra.
A Szombatra való felkészülés pusztán tanulás és gyakorlat kérdése, ami idővel olyan természetessé válik, mint a lélegzetvétel.
HÉT KÖZBEN
tumblr_mphatsgbzf1s3y0gxo1_5001) A szombati menüt már a hét elején tervezzed meg. Ha vendégeket vársz, akkor előre tájékozódj, hogy diétáznak-e, vagy van-e olyan étel, amit egészségügyi okból nem ehetnek.
2) Készíts listát arról, hogy mit kell megvásárolni, mit kell megcsinálni.
3) A „nehezebb” házimunkát végezzed el a hét elején. Péntekre szinte csak a portörölgetést hagyjad!
4) Ha adódik némi váratlan szabadidő (hosszú telefonbeszélgetés, a gyerekek nyugodtan játszanak magukban), ellenőrizzed a gabonaféléket, szitáld át a lisztet. Utána zacskózzad be őket és fagyasszad le.
5) Ha már úgyis főzőcskézel, akkor ajánlatos a finom ételekből kétszeres mennyiséget készíteni. Pl. bárheszből, süteményekből, gefilte fish-ből. Az egyik felét használjad az egyik héten a másik felét fagyasszad le (bármikor jól jöhet, ha időhiányba kerül…)
Írjad rá mindegyik csomagra, hogy mit tartalmaz!
6) Adj a gyerekeinek személyre szabott feladatokat, amelyekkel ők is kifejezhetik a szombat szeretetét és tiszteletét.
* * *
Készíts egy „szombat előtt” ellenőrző-listát, hogy megbizonyosodhass arról, hogy minden feladatot elvégeztél még a gyertyagyújtás előtt.
Ez a lista a következőket tartalmazhatja (tegyél te is bátran hozzá, a személyes igényeid szerint! – sőt írjál nekem, hogy kiegészítsem a listát…):tumblr_mogiw6dCak1qmw0fso1_500
FÉNYEK ÉS ELEKTROMOSSÁG
1) A környezet megvilágítása. Azért, hogy a Szombat valóban „gyönyörű” legyen, az otthonod kellemessé kell tenned. A megfelelő világítás elengedhetetlen, ezért döntsed el, hogy mely lámpákat tartod bekapcsolva és melyeket kikapcsolva.
2) Időkapcsolók. Használhatsz időkapcsolókat, így a világítás önműködően be- és kikapcsol szombat alatt. Az egyszerűbb időkapcsolók, amelyekbe a lámpákat be lehet dugni majdnem minden nagyobb bevásárlóközpontban vagy műszaki üzletben megvásárolhatóak, megfizethető áron (700-1000 Ft.).
Állítsad be őket úgy, hogy a világítás péntek este 11:30 körül aludjon el (természetesen Te döntöd el, hogy mikor szeretnél nyugovóra térni), és újra kapcsoljon be szombat késő délután, amikor már kezd sötétedni.
A mennyezetvilágítások (csillárok) esetében esetlegesen fali időkapcsolók alkalmazhatóak, amelyeket szakemberek könnyen fel tudnak szerelni a normál kapcsolókhoz. (Ám tudom ajánlani a nálunk jól bevált állólámpás modellt, ami hangulatos is és könnyű kezelni, és erre rárakható az időkapcsoló.)
3) Kapcsolók. Sokan leragasztják a villanykapcsolókat a gyakran használt helyiségekben, például a fürdőszobában, hogy elkerüljék az önkéntelen fel- és lekapcsolást. Izraelben és Amerikában – pl. a zsidó könyvesboltokban – kaphatóak dekoratív villanykapcsoló-fedelek erre a célra.
4) Hűtőszekrény. Ne feledkezzünk meg arról a világításról sem, ami a hűtőszekrényben és/vagy a fagyasztóban található! Csavarja ki az izzót magát, így az nem fog meggyulladni a szombat alatt (nálunk egész héten ki van csavarva.). Ha ezt elmulasztod, akkor a hűtőszekrény ajtajának kinyitása olyan lesz, mintha felkapcsoltad volna a világítást, ez pedig nem megengedett szombaton.
Sokan a lámpakapcsoló gombot / pöcköt szokták leragasztani.
5) Hőfokszabályozó. Állítsad be a fűtés vagy a légkondicionáló szabályozóját a megfelelő hőmérsékletre.
6) Ventilátor és légkondicionáló. Folyamatosan működhetnek a szombat alatt, de nem lehet őket ki- vagy bekapcsolni, ezért állítsad be őket még a szombat beköszönte előtt. Ugyanez vonatkozik a párologtatókra.
ÉTEL:
bf306abb8e807a42333063b2c507f6e2_large1) Előkészület. Péntek délután kóstold meg az ételt. Ha megkóstolod, mielőtt bejön a szombat, (reméljük) meghozza az étvágyadat a beköszöntő ünnepre!
2) Elkészítés. Minden meg van főzve? Minden, ami meleg marad (lassú tűzön) kész kell, hogy legyen, mire a szombat bejön! A hideg saláták elkészíthetőek szombaton is, ennek ellenére mégis jobb, ha addigra minden készen áll.
Ugyancsak: legyen minden konzervdoboz, üveg és ételtároló felnyitva.
3) Melegítő/melegentartó lap (plata). A főzés szombaton nem megengedett, de a főtt étel melegen tartása szombaton (illetve néhány esetben hideg főtt ételt felmelegíteni) nemcsak, hogy engedélyezett, de egyike szombatot örömtelivé tevő micváknak.
Habár, már van arra lehetőség, hogy beállítsuk a hőfokszabályzót, hogy az étel a megfelelő hőmérséklet elérje, azt észben kell tartanunk, hogy szombaton ez nem megengedett.
Egy elektromos melegítőlap megfelel a célnak, de van, aki egy egyszerű fémlappal fedi be a tűzhelyét, amit még a szombat bejövetele előtt helyeznek rá. Egy vagy két gázégőt alacsony lángon hagynak, így az aznap estére (vagy másnapra) szánt melegen felszolgálásra kerülő ételt rárakják a fém-lapra és ezen az alacsony lángon addig melegszik amíg lassacskán megfelelően meleg nem lesz.
Ugyancsak jó ötlet az ételt a szombat bejövetele előtt 30 perccel fölmelegíteni, így az étel meleg lesz mielőtt a fémlapra tennénk lassútűzön főni.
Az a jó a gáztűzhelyre helyezett fémlappal, hogy az étel mozgatható a tetején, attól függően, hogy mennyire szeretnénk felmelegíteni az ételt, tehetjük közelebb vagy távolabb a meleg ponthoz. Bár a gázzal óvatosan kell bánni!
4) Sütő használat. Ha nem akarsz fémlapot használni, vagy túl sok edény van a fémlapon, akkor használható a sütő is ilyen célra, a következőképen:
Fel kell forrósítani az ételt a sütőben 15-30 perccel a szombat bejövetele előtt. Amennyiben ez az étel még péntek este kerül felszolgálásra, úgy számoljunk hogy legalább egy óra el fog telni a gyertyagyújtás és az étkezés megkezdése között. (Nem is beszélve a bevezetésről: dalok, kiddus, kézmosás, előételek, stb.)
(Ahhoz, hogy az ételt melegen tudjuk felszolgálni, egy trükk: Időzítsük a 15-30 perces előmelegítést pont a gyertyagyújtás elöttre. Az utolsó pillanatban tegyünk fóliába csavart bárheszt a sütőbe a többi étellel egyetemben, zárjuk be a sütő ajtaját és néhány percre tekerjük fel a hőfokot a legmelegebbre, majd zárjuk el. Ezután egészen addig ne nyissuk ki a sütőt, csak majd akkor, amikor tálalni szeretnénk az ételt.)
Ugyancsak jó ötlet a húsokat szósszal készíteni, így nem szárad ki. Ha meleg zöldségeket szeretnénk az asztalra tenni, akkor ne főzzük készre, mert az ilyen jellegű melegítés és melegen tartás alatt készre párolódnak.

shabbos-hotpots5) Vízmelegítő vagy nagy termosz. Szombaton nem forralhatunk vizet, mivel az főzés! Ám használjunk víz melegen-tartót, olyat, amilyet partikon látni, amit még a szombat bejövetele előtt bedugnak a konnektorba és egész szombat alatt forrón tartja a vizet.
Vagy használjunk egy nagy termoszt, amit az ünnep bejövetele előtt feltöltünk forró vízzel, vagy egyszerűen egy nagy lábosba tegyünk vizet és helyezzük a fémlapra.
A vízforraló használatával elég egyszerű kávét és teát készíteni. Töltsünk meg egy tiszta, száraz csészét, vagy bögrét forró vízzel, majd azt öntsük át egy „második bögrébe”, amibe tehetjük az instant kávét, teát, stb. A közbenső bögre magyarázata abban rejlik, hogy általa lehűl annyira a víz, hogy nem szegjük meg a sábeszkor való főzés tilalmát.
Amennyiben a termosznál maradunk, akkor nincs szükség a köztes bögrére, mivel a vizet egyszer már kancsóból öntöttük a termoszba, ezzel elérve ugyanazt a célt.
A vizet mindenképpen szombat előtt forraljuk föl és öntsük át a termoszba!
6.) Mosogatás. Mivel a melegvízes csap nem használható (a főzés tilalmát szegnénk meg ugyanis a bojlerből kifolyó meleg víz találkozik a hideg vízzel, ami aztán felmelegszik, az esetlegesen belobbanó lángról nem is beszélve…).
Egy trükk, hogy legyen meleg víz a mosogatáshoz: a gyertyák meggyújtása előtt töltsünk meg egy mosogatót forró vízzel. Tegyünk bele mosogatószert és fedjük be az egészet fóliával. Étkezés után, akár órák múltán is egyszerűen csak vegyük le a fóliát, és ott lesz a meleg víz, hogy elmosogathassunk.
SZOMBATI LÉGKÖR
tumblr_md8sz3MTjm1qjefaio1_500_large1) Készenlét. Van, aki külön szombati terítővel teríti le az asztalt korábban, és előkészíti a gyertyákat és a barheszt az asztalra jó előre, hogy már akkor bevezesse a szombati hangulatot.
2) Tisztaság. Fel kell mosni, kiporszívózni, lezuhanyozni, szépen felöltözni, és tiszta ágyneműt húzni – mindezt a szombat tiszteletére.
3) Virág. Kedves szokás virágot venni, hogy megszépítsük a szombati asztalt. Még a szombat beköszönte előtt tedd vízbe. A növényeket is öntözd meg előre, ha szükséges.
4) Gyertyatartók. Ha van, akkor különleges gyertyatartókat vegyél elő, főként, ha azokat örökölted vagy a családban kaptad. Olvaszd bele a gyertya alját a tartóba. Az is kedves figyelmesség, ha van többlet gyertyatartód, hogy a vendéged is tudjon gyertyát gyújtani.
Fényesítsd meg az ezüst gyertyatartót és kidus-poharat, és helyezd a fehér abroszra, hogy csodálatos szombati légköre legyen az otthonodnak.
5) Tóra tanulás. Szánj egy órát csütörtök este vagy pénteken, hogy áttekintsd a hetiszakaszt, és készülj fel pár szóval, amellyel az adott spirituális témában beszélgetést kezdeményezhetsz.
6) Smink. Minden sminket még a szombat beköszönte előtt kell feltenni, mert egyébként a festés tilalma alá esik. Kapható speciális szombati smink, amelyet szombaton is feltehetsz (nagyon laza púder, szemhéj-színező, illetve víz alapú make-up, és más hasonlók)
7) Mükce. (szó szerint: félretett). Vannak dolgok, amelyek nem használhatók szombaton, ennélfogva nem is érinthetőek, mint pl. pénz, toll, mobiltelefon. Tedd ezeket olyan helyre, ahol nem kell kézbe venni. Van, aki mükce-fiókot használ, amibe az utolsó pillanatban beteszi ezeket.
Fontos: húzd ki a telefont, és tedd el vagy takard le a mobilt, rádiót, stb.
8) Játékok. Ceruzát, zsírkrétát, gyurmát, ollót, stb. nem használhatnak a gyerekek sem szombaton. Ha lehet, tedd el őket, hogy ebből ne legyen probléma (azaz hiszti).
9) Telefon az utolsó percben. Hívjál fel valakit, és kívánj neki gut sabeszt – sabbat salom-ot!
KELLÉKEK
large1) Kendő: Amikor egy férjezett nő gyújtja meg a gyertyákat, jó ha befedi a fejét amíg az áldást elmondja. Legyen egy szép, csinos kendő előkészítve magadnak, és a vendégeidnek is.
2) Kipa: A férfiaknak és a fiúknak kipát kell viselniük a szombati asztalnál, ezért jó, ha van egy pár db extra kipa is kéznél, ha esetleg a vendégeid nem hoztak magukkal. (HMSK- Hozd magaddal a saját kipádat)
3) Kiddus kehely (serleg): Jó ha van egy speciális pohár amivel a kiddust megcsinálhatod. Ez lehet egy drága ezüst talpas pohár, vagy egy megfizethető, de szép boros pohár, vagy bármi, ami a kettő között van. A kidduspohár minimum 118 milliliter (1,2dl.) legyen!
4) Kis kiddus kelyhek: A bor-áldás után, a bort szétosztjuk mindazoknak, akik az asztalnál ülnek. Egy szett ilyen kis poharakból beszerezhető (ezüstből vagy üvegből) a zsidó ajándék és könyves boltokban, vagy helyettesíthetőek valamilyen kis röviditalos poharakkal, vagy műanyag poharakkal.
5) Kézmosó kancsó: A két füles kancsók beszerezhetőek a zsidó ajándék és könyves boltokban, vagy helyettesíthető egy nagy bögrével vagy pohárral is.
6) Felirat kézmosáshoz: Kinyomtathatod az áldás szövegét héberül és fonetikusan, és kiragaszthatod a kézmosó csap fölé. Ezzel megkönnyíted a kézmosási folyamatot annak, aki nem ismeri a kézmosásnál elmondandó áldást.
7) Bárhesz deszka: Vannak olyan kenyérvágó deszkák és kések, amelyek speciálisan a szombati asztalhoz készültek, pl. olíva-fából vagy kőből. De használhatsz bármilyen vágódeszkát.
8) Bárhesz terítő: Ez lehet egy szép szalvéta, vagy lehet egy speciális bárhesz terítő is, amellyel letakarjuk a kenyeret a vacsora előtt, és a boráldás alatt. Ez szimbolizálja a harmatot, ami betakarta a sivatagi mannát, ami az égből esett.
72531147_Flerova2_kopiya_large9) Májim áháronim: Ez egy „végső víz”, amit sok helyen az étkezés utáni áldás (bencsolás) előtt körbeadunk az ujjak megmosásához. Használhatsz kis tálat vagy csészealjat is, ami speciálisan erre a célra készült, de jó egy egyszerű kis tál vagy mélytányér is.
10) „Bencserek”: Ezek kis könyvecskék, amelyek tartalmazzák az áldásokat, asztali imákat. Sok bencser gyakran tartalmaz szombati dalokat is. Jó, ha van elegendő belőle, hogy mindenkinek legyen sajátja, amiből énekelhet.
11) Hávdálá gyertya: Fonott gyertyát használunk a hávdálához, ami hivatalosan is lezárja a szombatot. Beszerezhetőek a legtöbb zsidó ajándék és könyvesboltban változatos színekben és hosszúságban. Ha neked nincs, akkor használhatsz két egyszerű gyertyát is összeérintve a kanócot, amíg azok égnek.
12) Fűszeres doboz: Édes, illatos fűszereket használunk hávdálá szertartáson, amit egy szép fűszeres dobozban tartunk. Ez készülhet ezüstből, kerámiából, fából vagy bármiből. (Zsidó ajándék és könyves boltokban szintén kapható). Ha nincs, használhatod azt a tárolóedényt is, amelyikben vetted a fűszert.
(A teljes hávdálá szett: Kiddus pohár, fonott gyertya, és a fűszeres dobozka – gyakran együtt is beszerezhetőek. Kitűnő ajándék!)
13) Törlő papír: Legyen elegendő zsebkendő vagy/és előre letépett WC papír minden fürdőszobában.
14), Fólia és papír törlőkendő: Előre tépj le megfelelő mennyiségű fóliát, csomagoló papírt, papír törölközőt. Papír törlőkendő helyettesíthető egyszerű papírszalvétával is.
Tudom, első ránézésre ez így soknak tűnik, ám csak elolvasva sok, megcselekedve öröm!!!
Hidd el, néhány hét alatt bele lehet tanulni.
Csak rajtad múlik…
Elkezded?
SÁBÁT SÁLOM!tumblr_mp2t40Sxd71s2x8bzo1_1280

Megosztás

9 thoughts on “Szeretnéd tartani a szombatot? Adok egy kis segítséget… – (Hagyomány II.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük