A teremtett világ furcsa csodái – áldás vagy átok? (VII.-VIII.)

soul2Nem is tudjuk pontosan, milyen erőnk van…
Minek vagyunk a birtokában…
Mindenekelőtt az életnek…
A léleknek…
Arról fogunk most olvasni, hogy a tudattalan énünk milyen hatalmas erő.
Ez két kísérlet arról, hogy hogyan is képzeljük el a lelket…
Ne feledjük el, hogy ez sorozat a minket körülvevő világról szól, aminek mi vagyunk a főszereplői…
Azaz Isten valamit üzent ezzel nekünk.
Ki-ki majd eldönti, hogy ez áldás vagy átok lenne a számára.
Én csak a tényeket írom le…
VI. Megálmodni a jövőt.
A zsidó vallás hisz a lélekben.
Hisszük, hogy a lélek örök, és öt szintje van (nefes, ruáh, nesámá, hájá, jehidá).
Egy részével mi rendelkezünk, egy másik tőlünk független (gondoljunk csak a félelmeinkre).
Ám mindegyik szegmens Istentől származik, ami maga az örökkévalóság.
soulMi történik ezzel az isteni örök lelkünkkel alvás alatt?
Eltávozik a testből.
Álmodunk.
Az álom az érzékszerveken túli érzékelés legmeghökkentőbb élménye.
Ennek is a legfurcsább része a prekognitív álom, azaz amikor előre látunk valamit.
A felmérések szerint 20-40%-a az embereknek állítja, hogy volt már olyan álma, ami később beteljesedett.
(Egyszer én is megálmodtam egy – nagyon várt – másnapi vendégséget, szobaberendezéssel együtt).
נפש בתנועה - יואב ניומןÁm ami még ennél is furcsább, hogy az emberek kb 70%-a tapasztal életében deja vu-t (paramnézia-t), azaz úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént vele, ám nem emlékszik rá, mikor.
 
Áldás vagy átok, ha az ember lelke megmutat számára olyan pontokat az életéből, ami még nem történt meg vele?
Isten mindent tud előre…
És mi az ő képmására teremtettünk.
Vagy nem?
VII. Tudunk-e uralkodni az életünk egésze felett?
Egy talmudi legenda szerint az anyaméhben lévő kisgyermek birtokában van minden tudásnak, majd születéskor elfeledi azokat, és a fejlődése során fokozatosan szerzi vissza…
Karen Wynn olyan kísérleteket végzett, melyek 5 hónapos csecsemők matematikai képességeit vizsgálták.
Bebizonyította, hogy a csecsemők nagyon kis számokkal képesek az összeadás fejbeni elvégzésére.
Hogyan csinálta?
Volt egy kis bábszínháza.
Oldalról berakott egy Miki egeret.
Majd eltakarták a babát.
Ezután feltűnően behoztak egy másik Miki egeret, és feltűnően berakták a másik – már eltakart – Miki egér mellé.
Ezután felfedték a letakart Miki egereket.1+1
A csecsemők háromféle lehetséges eredményt láthattak:
– Két Miki egér lett a színpadon (ez helyes eredmény),
– Egy vagy három (a másikat észrevétlenül kicsempészték, vagy beraktak a kettő mellé egy harmadikat is.)
A nem megfelelő eredményt kapó babák mérhetően hosszabb ideig bámulták a Mikiegérfigurákat, mint azok, amelyek a helyes eredményt (két egér) kapták.
Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a gyerekeket meglepte a „furcsa” eredmény, azaz az 5 hónapos gyerekek már ilyen pici korban is tudnak alap dolgokat összeadni.
A zsidó hagyomány szerint a lélek az ember isteni része. öröktől fogva van. egy része irányítható és egy másik része bennünket irányít.
Hozott és tanult élmények.
Áldás vagy átok számunkra, hogy az életünk egy része felett nem tudunk uralkodni?kutya
Az „áldás vagy átok” sorozat többi részét lásd itt…

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük