Egy rabbiné sírja a fészerben – (Életmesék IV.)

Egy asszony, aki összeköt két férfit.
(Gyermekeim dédnagyapja, Arjeh ben Srage emlékére)

Feleségem (és Verő Tamás rabbi) nagypapája, dr. Fuchs László Szilágysomlyón van eltemetve. Szokásuk, minden esztendőben elmenni a sírhoz.
Kever avot“-nak hívják ezt a zarándoklatot, aminek a legméltóbb időpontja – a Sulhán Áruh szerint is – a zsidó nagyünnepek, azaz ros hásáná és jom kipur előtt van.

Idén is elutaztak.
Elmentek a temetőbe.
Imádkoztak a nagypapa sírjánál és visszafelé menet a két “pajkos gyermek” bekukucskált egy szerszámos sufniba, amibe addig még soha sem néztek be…

 

megdöbbentek….

Egy sír volt benne.

Anikó lefényképezte, és megmutatta nekem itthon a fényképet.
A sírfelirat láttán megdöbbentem:
“Itt nyugszik
Az igaz rabbifeleség
Szerény és bűntől rettegő.
Tőle származnak szent családok, 
Igazak nemzedékét és Talmud tudósokat látott
Gyermekeiben és gyermekei gyermekeiben
Hendel Rájzl asszony, aki a leánya
a szent és végtelen tudásúnak (gáon), a nemzedéke legkiválóbbjának
A “Kol Arjeh” rabbinikus döntvénykönyv szerzőjének.
Elhunyt és eltemették
szép öregségében, 82 esztendősen
menáhem áv hónap 27. napján, a teremtés 5684. (1924) esztendejében.
Legyen lelke egybekötve az öröklét szálaival.”

Eddig a sírfelirat.

Ám ami engem megérintett, hogy az elhunyt édesapja nevét nem írták ki, hanem az általa írt könyvet írták ki a neve helyett.
(Ez a szokás a kabbalisták között volt szokásban Cfáton, például a Sulhán Áruh szerzőjének, Joszef Káró sírjára is csak a könyve neve van ráírva: “háBét Joszef”)

Fájdalmas és megdöbbentő…
A rabbi lányának sírja egy sufniban, a szerszámok között…
Nem hagyott nyugodni a kép…

És ahogy olvasgattam az életrajzokat egyre érdekesebb dolgok kerültek elő…
Szeretnék most arról írni, hogy ki is ez a szent asszony.
Ki a családja?
Ki is az a rabbi, akinek a nevét sem tudjuk, csak a könyvét.
Kik származtak tőle?
És mi lett a sorsuk…

A sírban nyugvó hölgy édesapja, a “Kol Arjeh” című könyv szerzője: Ávráhám Jehuda hakohén Schwartz volt, aki Mádon született 5584-ben (1824), majd a legjobb helyeken tanult. Magának, Hátám Szófernek, a világhírű pozsonyi rabbinak volt a tanítványa.

Schwartz rabbi fejből tudta a leghíresebb kabbalista, Ari hakados, Luria rabbi könyveit.
Rabbiként dolgozott Mádon majd Sátoraljaújhelyen.
37 évesen, 1861-ben lett Beregszász történetének második főrabbija.
58 évesen már szülővárosa, Mád főrabbija.
Fiatalon, 60 esztendősen indult el minden élők útján.
Mádon lett eltemetve.

Ennek a Schwartz rabbinak nagyon fiatalon (1842-ben) született egy lánya.
Ő lett, a mi Hendel Rájzl-ünk, aki korabeli szokás szerint – szintén nagyon fiatalon – feleségül ment Hájim Léjb Ehrenreich rabbihoz.
Hendel Rájzl, 5623-ban (1863) Beregszászon fiúval örvendeztette meg a férjét, akinek a Slomo Zalman nevet adták.
Ez a fiú lett korának egyik legnagyobb rabbija.
Pedig élete nehezen indult el.
Zseni volt… Már 13 évesen Tórakommentárokat írt.
Majd 20 évet tanult a rabbi nagypapájával.
21 évesen vette feleségül Reichman Hindl-t.
Olaszliszkán majd Szikszón éltek.
Slomo Zalman kis boltot nyitott, mert az elveivel ellenkezett hogy pusztán Tóratanulásból éljen. Ám naivitása miatt többször kirabolták, ezért három év múltán kénytelen volt bezárni a boltját. Majd megpróbálkozott etrog-kereskedelemmel. Triesztből hozta be a szent gyümölcsöket, ám az évi 1-2 hónapos munkából nem tudta eltartani a családját.

Ekkor már a korszak legnagyobb rabbijai (szendrői, tolcsvai, sőt maga a munkácsi rabbi, Tannenbaum is), könyörögtek neki, hogy hagyjon fel ezzel az életmóddal…

Végül leginkább anyagi megfontoltságból hallgatott rájuk.
1894-ben Helyőscsabán lett rabbi. Rögtön jesivát, vallási főiskolát nyitott.
Csabán kis közösség volt és eleinte sok támadásnak volt kitéve vallásossága és elvei miatt, ám végül megbékéltek egymással a vitázó felek.

Tudásának messze földön híre ment, ezért 1899-ben meghívták a nagynevű (szilágy)somlyói közösség élére.
Ott is rögtön jesivát nyitott, ahol majd 100 diák tanult.
Pár év alatt a korszak egyik legnagyobb és legelismertebb magyar jesiváját állította fel.
A gyermekoktatásban, – a Talmud Tórában – több száz kisgyermek tanulta meg a vallási alapokat.

Igyekezett a vallási életet erősíteni, sokszor ellentmondásos döntvényekkel.
Még a vallástalan zsidó nők sem mehettek ki az utcára nem szemérmes ruhában.
Megtiltotta a zsidóknak a nem kóser hús árusítását.
Új mikvét építtet.
Nem engedte, hogy Somlyó területén, szombat napján, a zsidók lovaskocsikkal járjanak…
Kötelezte a zsidó szülőket, hogy az állami gimnázium helyett a jesivába küldjék gyermekeiket.
Azaz minden erejével kűzdött a felvilágosodás és az asszimiláció ellen

40 esztendősen elégette (sic!) a saját gyermekkori írásait és fiatalkori tórakommentárjait közöttük a világhíres nagypapa által is dicsért bár micva beszédét, mondván, hogy azok gyermekfejjel írt művek, amikoris az ember még képtelen felfogni a Tóra igazi értékét és üzenetét.

A visszaemlékezések szerint ekkor már a Talmud legnehezebb részeit is képes volt világosan és érthetően bárkinek elmagyarázni.
A háta mögött a “város atyjának” nevezték.
Szelídsége és jámborsága híres volt.
Sohasem veszekedett senkivel, és jellemző volt rá, ha egy rabbi jött vendégségbe a városba, mindig ő látogatta meg a vendégrabbit először, bár a vallásjog szerint, mindig a vendég rabbinak kell meglátogatnia város rabbiját.

Beszédei legendásak voltak és sohasem voltak hosszabbak, mint 20 perc.
Elismertségét mutatta, hogy a város rendőrkapitánya sokszor volt nála, hogy tanácsát kérje.
Több, mint negyven könyvet írt a Tóráról, a Talmudról és az ággádákról..

“שו”ת “לחם שלמה”, “מאורות שלמה : שמן למאור ובשמים לשמן”, “בית שלמה”, “משנֶה שלמה”
אבן שְׁלֵמָה”, “אבן שלמה”, “גן שלמה”, “באר שלמה”, “תהלת שלמה”, “עטרת שלמה”, “מדרש שלמה”, אבני שלמה”, “אם לבינה”

A II. világháború alatt még több könyvet publikált, mint annak-előtte, mert hitte, hogy a könyv és a tudás megóvja a zsidó népet.
Még 1944 márciusában is – a gettóban – könyveket írt.
Az utolsó fennmaradt írását odaadta egy somlyói nem zsidó embernek, aki továbbadta és végül 1964-ben került napvilágra.
Azt a füzetet ezzel a mondattal fejezte be:
“גמרתי קונטרס זה ביום ה’ לסדר מצורע, שנת תש”ד שהיא עת צרה ליעקב וממנה יוושע…”
“Befejeztem ezt a füzetet a mecorá hetiszakasz 5. napján, 5704-ben ( 1944. ápr. 27), ez fájdalmas idő Jákobnak, ám innen is megsegítenek bennünket…”

A kedvenc könyveit a szeme láttára égették el a magyar katonák a gettóban.
A vonaton azt tanította az embereknek, hogy a “kidus hasem“, – a zsidó mártíromság – nem adatik meg minden nemzedéknek.
Amikor kilépett a vagonból Birkenauban, így szólt a tanítványához: Csengeri Hájim-hoz:
“mi most örömmel megyünk hogy az életünkkel szenteljük az áldott Egyisten nevét…”
Ez azt jelentette, hogy pontosan tudta, hogy meg fog halni.
Amikor kivégezni vitték, elkezdett táncolni.
90 családtagjával, gyermekével, unokájával rokonságával gyilkolták meg sziván 11-én, azaz 1944, június 2-án, pénteken.

A visszatért családtagjai eleinte Somlyón, majd Jeruzsálemben, illetve Mádon, később Brooklynban dolgoznak rabbiként, és adták ki áldott emlékű édesapjuk műveit.

És ennek a rabbinak az édesanyja fekszik ott a fészerben.
Óvva az esőtől és állatoktól…

Emlékükből fakadjon áldás…